Kezdőlap Címkék Kiskunhalas

Címke: Kiskunhalas

Kapott egy esélyt, de hat bűncselekményt követett el

0
 A kiskunhalasi férfit korábban lopás miatt próbára bocsájtották, de azóta hat bűncselekményt követett el.

Az alkalmi munkákból élő 26 éves férfi röviddel azután, hogy idén márciusban egy korábbi lopás miatt próbára bocsátották, elhatározta, hogy bevételét újabb lopások elkövetésével egészíti ki. Júniusban, alig két hét leforgása alatt öt helyre tört be. Három esetben éjjel vagy hajnalban, kétszer azonban fényes nappal jutott be a kiszemelt ingatlanba. Jellemzően a ház előtt vagy az udvaron parkoló autókban felejtett értéktárgyakra vadászott: a sértettektől mp3 lejátszót, mobiltelefonokat, pénztárcát és személyes iratokat vitt magával. Egyik esetben éjjel a szúnyoghálót kivágva jutott be a házba, ahol az udvaron parkoló autó kulcsát magához vette, majd kinyitotta és a benne hagyott pénztárcát és iratokat ellopta.

Hatodik áldozata egy 78 éves nő volt, aki június 22-én a délutáni órákban kerékpárját tolva sétált a város központjában, amikor a férfi a kerékpár kormányára akasztott bevásárlótáskát hirtelen leemelte és elfutott. A nő telefonját, háromezer forintját és iratait szerezte meg.

A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfit az ügyészség kifosztás bűntettével, lopás és okirattal visszaélés vétségével vádolja, amely 1-7 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Az ügyészség a vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza és azt, hogy kötelezze őt a bíróság a sértetteknek okozott kár megtérítésére. Ügyében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK