Kezdőlap Címkék Kim dzsong uin

Címke: kim dzsong uin

Zuhan a tőzsde az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó kudarca miatt

0

Egyelőre csak a dél-koreai zuhant nagyot, de szakértők szerint ez várható világszerte. Már az amerikai S&P 500 határidős tőzsdeindex is esett 0,4 százalékot.

Donald Trump és Kim Dzsong Un csúcstalálkozójának látványos kudarca miatt zuhantak a dél-koreai részvények, már most annyit vesztettek az értékükből, mint tavaly október óta soha. A legfontosabb dél-koreai tőzsdeindex, a Kospi 1,8 százalékkal, a dél-koreai pénz, a won pedig 0,5 százalékkal gyengült.

A Bloomberg által idézett szakértők szerint mindez annak ellenére történt így, hogy senki sem várt nagy sikereket a Hanoiban tartott csúcstalálkozótól. Arra is utaltak, hogy két kiszámíthatatlan vezető magatartását nehéz megjósolni. „Az emberek a legsúlyosabb következményekre számítanak.”

Kim Dzsong Un négyszemközt tárgyalna az amerikai elnökkel

0

„Az USA közvetlenül tárgyalhat Észak Koreával”. Erről beszélt Tokióban John Sullivan amerikai külügyminiszter-helyettes miután találkozott a japán diplomácia vezetőivel.

Ezt megelőzően Észak-Korea ENSZ képviselőjének a helyettese bejelentette: a koreai félszigeten

olyan feszült a helyzet, hogy bármelyik pillanatban kitörhet egy atomháború.

Dél Koreában már megkezdték a lakosság felkészítését egy nukleáris háború túlélésére. Szöul mindössze negyven kilométerre van a két Koreát elválasztó fegyverszüneti vonaltól.

Észak-Korea diktátora állítólag azt szeretné elérni a nukleáris fegyverkezéssel, hogy Washingtonban komolyan vegyék és Donald Trump tárgyaljon vele a Fehér Házban. A washingtoni hivatalos álláspont az, hogy a tárgyalások addig nem lehetségesek amíg Észak-Korea le nem állítja nukleáris és rakéta kísérleteit. Donald Trump már többször katonai megelőző csapással fenyegette meg Észak-Koreát. Az amerikai külügyminiszter, Rex Tillerson ugyanakkor azt hangsúlyozza: az USA továbbra is diplomáciai megoldást keres. Ezt tanácsolja Amerikának Oroszország és Kína is. Ha Amerika valóban kész a közvetlen tárgyalásokra, akkor az változtathat a válság kezelésén.

Washingtonban viszont el kellene dönteni: milyen javaslatokkal üljenek a tárgyalóasztalhoz Észak-Koreával, melynek ambíciózus ifjú diktátora,

Kim Dzsongun négyszemközt szeretne tárgyalni az amerikai elnökkel a Fehér Házban.

Donald Trumpnak egyelőre esze ágában sincs az ifjú diktátor fogadása, de az amerikai külügyminiszter-helyettes tokiói bejelentése azt mutatja: az Egyesült Államok minden megoldást figyelembe vesz, mert mindenképp szeretne elkerülni egy nukleáris konfliktust, melynek következményei beláthatatlanok lennének az egész világra nézve …

Észak-Korea jobban teljesít

0

3,9 százalékkal növekedett a világtól elzárkózó kommunista rendszer GDP-je 2016-ban. Észak Korea ugyan nem közöl megbízható adatokat a gazdaságáról, mert ám a Bank of Korea, Dél Korea nemzeti bankja, szorgosan elemzi Észak Korea gazdasági helyzetét.

Az információk fő forrása a hírszerzés. Adatainak szerint 17 éve nem volt ilyen gyors növekedés Észak Korea gazdaságában. 1999-ben 6,1 százalékos GDP növekedést számolt ki a nemzeti bank Szöulban. Kérdés, hogy lehet ilyen gyors a növekedés, miközben azz ifjú diktátor – apjához és nagyapjához hasonlóan – szinte minden pénzt katonai célra költ? Észak Korea atom és nukleáris programja csillagászati összegbe kerül az ország teljesítő képességéhez képest. Az életszínvonal a béka feneke alatt van: az egy főre jutó GDP kevesebb mint az egyhuszada Dél Korea teljesítményének. A Bank of Korea szerint az egy főre jutó GDP a harcias Észak Koreában 1,5 millió von – ez 1136 dollárt jelent.

Észak Korea egyetlen szövetségese Kína, mely leállította a kőszén importját. Ez nagy csapás volt Észak Koreára nézve, de ügyesen kijátszották a szankciókat. Elégették a szenet az észak-koreai erőművekben, majd a villamos energiát exportálták Kínába. A másik leleményes módszer a „magán export”. Észak Koreában sok drágakövet bányásznak. Ezeket észak-koreai „magánkereskedők” viszik át a Barátság hídján Kínába. Ott ékszert csiszolnak belőlük, és a hasznon osztoznak. Minthogy Észak Koreában magángazdaság nincs, ezért a magánkereskedők alkalmazása tiszta fikció. Észak Korea titkosszolgálatának tisztjei azok, akik ily módon igyekeznek devizát szerezni az országnak.

A katonai programok ugyanis méregdrágák, és a technológiát külföldön kell beszerezni.

Az eredmény már mutatkozik is: az USA nemzeti ünnepén olyan interkontinentális rakétát próbáltak ki, mely elvben elérheti Amerika nyugati partjait. Trump dühös és katonai csapással fenyegeti az ifjú diktátort. Másrészt arra akarja rávenni Kínát, hogy rendszabályozza meg szövetségesét.

Pekingben ellenzik a megelőző katonai csapás gondolatát. Közölték Washingtonnal: ők betartják az ENSZ szankciókat Észak Korea ellen, de csodát nem tehetnek. Az ifjú diktátor önfejű. Kim Dzsongun korábban megölette Kína észak-koreai emberét, aki pedig nagynénje férje és egyben a mentora volt.

Peking mindenképp igyekszik elkerülni Észak Korea bukását, mert abban az esetben amerikai tengerészgyalogosok bukkannának fel a kínai határon. Ezért Peking mindenkit nyugalomra int mondván: az ifjú diktátor csak fenyegetőzik a háborúval, de valójában nem akar mást mint találkozni Donald Trumppal! Az USA elnökének az esze ágában sincs találkozni a kommunista dinasztia ifjú diktátorával, de nem zárja ki ennek a lehetőségét. Most egyelőre az egész világ arra vár, hogy az ifjú diktátor mit válaszol Dél Korea elnökének a tárgyalási javaslatára.

Ha megkezdődne újra a párbeszéd a két Korea között, akkor mindenki fellélegezhetne, mert csökkenne a háborús veszély.

 

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK