Kezdőlap Címkék Katalán

Címke: katalán

Feszültség Katalóniában: Több mint 700 sebesült – FOLYAMATOSAN FRISSÍTVE

0

A katalán hatóságok szerint a szavazásra jogosultaknak több mint a fele leadta a voksát. Megfigyelők szerint elsöprő többségben lesznek az „igen” szavazatok, de ennek az is az oka, hogy az ellene szavazók nem is mentek el, erre buzdították őket a spanyol hatóságok is, amelyek érvénytelennek és alkotmányellenesnek tartják a referendumot.

Legfrissebb hírek szerint több mint hétszázan megsebesültek a nap folyamán Katalóniában a függetlenségi népszavazáson résztvevők és a spanyol rendvédelmi erők összecsapásaiban. Több súlyos sérültről is tudni lehet. A szavazás egész nap folyt, az odarendelt spanyol erők erőfeszítései ellenére.

A madridi kabinet minden eszközzel meg akarja akadályozni a referandumot, a spanyol erők erőszakot alkalmaztak – közölte Carlos Puigdemont katalán kormányfő, aki egy szavazóhelyiségben adott sajtónyilatkozatot azt követően, hogy leadta a voksát.

Tumultuózus jelenetek alakultak ki a szavazóhelyiségeknél Katalóniában – a rendőrség megpróbálja megakadályozni a szavazni kívánók bejutását, s ez kiszorítósdihoz, fizikai kontaktushoz, esetenként erőszakhoz is vezetett – derül ki a Euronews élő közvetítéséből. A Reuters jelentése szerint már volt olyan szavazóhelyiség Barcelónában, ahol összetűztek a rendőrök és a szavazók. A spanyol rendőrség gumilövedékeket is bevetett Barcelonában. Összességében minimum 337-en megsebesültek.

 

Van olyan szavazóhelyiség, ahova a katonaság erőszakkal behatolt, s felsorakozott a szintén felsorakozott, éneklő, tapsoló, jelszavakat skandáló aktivistákkal szemben. A katonák átkutatják az épületet. A Reuters értesülése szerint egyes szavazóhelyiségekből a katonaság erőszakkal távolítja el az urnákat. Másutt blokádokat, barikádokat emeltek a szavazók, hogy megvédjék a szavazóhelyiséget.

Madridi álláspont

Kiállt a referendum törvénytelensége mellett Soraya Saenz Santamaria spanyol kormányfőhelyettes, aki a mai madridi sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a népszavazás a közösségi békés élet ellen hat és ellentétes a spanyol alkotmánnyal.  A spanyol hatóságok igyekeznek védeni a törvényességet, a demokráciát és a rendet Katalóniában, és igy szállnak szembe a katalán kormányzat felelőtlenségével – szögezte le, s követelte a törvénytelennek mondott népszavazás azonnali felfüggesztését.

A hatósági fellépések a demokrácia védelme érdekében történtek

– hangoztatta a kormányfő-helyettes.

Tapintható a feszültség

Eleve ellentmondásos körülmények között, feszültséggel teli légkörben indult a vasárnap a spanyol tartományban, a spanyol kormány által betiltott függetlenségi népszavazás napja Katalóniában. Már hajnalban hosszú sorok kígyóztak a szavazóhelyiségek előtt, amelyek elvben reggel kilenckor nyitottak. Magas részvételre számítanak.

Ezt elősegítheti ezt az is, hogy bárki, aki szerepel a választójogi névjegyzékben, bármelyik nyitva lévő szavazóhelyiségben voksolhat. Ezt a katalán kormányszóvivő jelentette be Barcelonában, nemzetközi sajtótájékoztatóján. Akár az utólag, postán vagy elektronikusan leadott voksok is számítanak – ígérték.

Éjszaka aktivisták ezrei foglalták el a szavazásra kijelölt iskolákat – a rendőrség már tegnap lezárta ezeknek a létesítményeknek több mint a felét, s bejelentette, hogy kiüríti azokat, amelyeket az emberek elfoglaltak.

A tartomány egyes körzeteiben a farmerek traktoros blokádot állítottak fel az utakon és a szavazóhelyiségek ajtaja előtt, sok helyen eltávolították az ajtókat, hogy a hatóságok nehezebben tudják lezárni azokat – jelentette a BBC a helyi médiára hivatkozva.

Közben a referendumot támogató helyi vezetők állították, hogy minden készen áll a szavazásra. Nagy részvételre számítanak.

Eközben a barcelonai kikötőből elindult legalább harminc rendőrségi jármű, hogy a biztonságiak eleget tegyenek a spanyol belügyminiszter utasításának, és megakadályozzák a szavazást – tudósított a Euronews.

Arra, hogyan ürítsék ki a szavazóhelyiségeket, központi parancs nincs.

A katalán függetlenségi népszavazás hátteréről itt olvashatnak.

Lesz-e népszavazás a katalán függetlenségről?

0

Óriási tömeg előtt, a vasárnapra tervezett katalán függetlenségi népszavazáson való részvételre buzdítva zárták kampányukat a Katalónia elszakadását szorgalmazó pártok és szervezetek péntek este Barcelonában. Az ellenzők is az utcákra vonultak – ők kevesebben voltak.

A katalán kormány által október 1-jére kiírt népszavazást a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette, így az ország törvényeinek értelmében megrendezése illegális. A katalán kormány ennek ellenére biztos abban, hogy meg tudják rendezni a szavazást, még úgy is, hogy a spanyol állam megpróbálja megakadályozni.

A spanyol kormány szerint viszont nem lesz referendum. Álláspontja szerint az ország nemzeti szuverenitását sérti a katalán népszavazás, amelyről csak egy országos népszavazáson lehetne szavazni, ezt azonban a katalán kormány utasította el – emlékeztet az MTI tudósítása.

Mint portálunk is beszámolt róla, a szeptemberben készített közvéleménykutatások szerint a  spanyol és a katalán lakosság jelentős többsége úgy véli, nem lesz független Katalónia.

Mindenesetre a hangulatot mi sem mutatja jobban, mint a BBC tudósításában bemutatott sokemeletes luxus tengerjáró turistahajó, amely a barcelonai kikötőben horgonyoz, a fedélzetén nem turistákkal, hanem spanyol rendőrökkel. Arra a kérdésre Madrid azonban nem hajlandó válaszolni, hogy hány  rendőrt és más, a rendre vigyázni hivatott fegyverest rendeltek a térségbe.

Hol van az iszlám állam Európai központja?

0

Az öreg kontinenst eddig megkímélték a dzsihadista terroristák, és most is csak azért hajtottak ott végre két merényletet, hogy eltereljék a figyelmet arról, hogy az Iszlám állam európai stratégiai központja valószínűleg valahol Katalóniában van – állítja a dzsihád terrorizmus egyik legjobb francia szakértője.

Jean-Pierre Filiu véleményét a párizsi Le Monde ismerteti. A szakértő felhívja a figyelmet arra, hogy 2015. óta követ el merényleteket Európában a szíriai és iraki központú Iszlám állam. Azóta Párizs, Berlin, London már szerepelt a célpontok között, de Madrid vagy Barcelona nem. Pedig régebben – 2004-ben – pont Spanyolországban volt a legvéresebb iszlamista merénylet, amely 191 ember életét követelte Madrid főpályaudvarán, az Atochan. Felmerül a kérdés,

vajon miért nem akcióztak a közelmúltban Katalóniában vagy Spanyolország más részein az Iszlám állam terror különítményei?

Azért, mert ott vannak az Iszlám állam kiképző központjai, bombakészítő helyei és valószínűleg ott állomásozik az európai vezérkar is – válaszolja meg a kérdést a szakértő. Az ő biztonságuk érdekében kímélték meg eddig Spanyolországot a dzsihád terroristák.

De akkor most miért lett vége ennek? Miért ez a két véres merénylet Katalóniában? A terrorelhárító szakértő válasza a következő:

felrobbant egy bomba a merénylet előtti este Alcanarban, s erről akarták elterelni a figyelmet az iszlamista terroristák.

Korábban egyébként a FÜHÜ is beszámolt a robbanásról, s arról, hogy emiatt volt a két kisebb merénylet. Ám ezidáig arról nem esett szó, hogy ez egy figyelemelterelő művelet lett volna.

A terroristák egyike, aki belevezette az autót a tömegbe Barcelonában, nyilvánvalóan pályakezdő volt, ugyanakkor profi lehetett az az öt, aki egy Audiban a másik helyszínen próbálkozott. A szakértő ebből arra is következtet, hogy Spanyolországban jóval nagyobb a dzsihád terroristák száma mint ahogy azt korábban képzelték. Az alvó sejtek csak bevetésre várnak valahol Európában.

Az Iszlám állam nagyon meggyengült az utóbbi időben. Az európai terrorelhárító szolgálatok attól tartanak, hogy a központban kiadják a jelszót:

az európai útlevéllel rendelkező dzsihád harcosok térjenek haza!

Több ezren lehetnek. Ha ehhez hozzáadjuk a valószínűleg Spanyolországban rejtőzködő vezérkar szakértelmét terrorakciók megszervezésében és lebonyolításában, akkor Európa forró ősz elé nézhet.

A lecke tehát fel van adva a terrorelhárító szolgálatoknak mindenütt Európában, de elsősorban Spanyolországban.

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!