Kezdőlap Címkék Károlyi József

Címke: Károlyi József

Folytathatja Lázár kastélyprogramos miniszteri biztosa

0

Március elseje után is miniszteri biztosként folytathatja eddigi tevékenységét dr. Virág Zsolt, akinek a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztosi kinevezését a most megjelent Magyar Közlöny tartalmazza. Vele együtt 28 miniszteri biztos működik az eredetileg takarékos kormányzással kampányoló Orbán-kormány mellett.

A 2001-ben jogi, öt évvel később művészettörténeti diplomát szerzett szakember megbízását ezzel tulajdonképpen meghosszabbítják: ugyanis egy rövid ideig – 2017. szeptember 1-jétől e hó 28-áig – már betöltötte ezt a posztot. Feladata (mint Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter 7/2018. II. 15. MvM utasításában olvasható) a program keretében induló fejlesztések előkészítése, szakmai tartalmának meghatározása, koordinálása. A miniszteri biztost tevékenysége ellátásáért díjazás és juttatások illetik meg, munkáját egy négy fős csapat segíti.

Vele együtt 28 miniszteri biztos működik az Orbán-kormány mellett.

Köztük néhány kacifántos célokat ellátó kinevezéssel is lehet találkozni. Ilyen „A római birodalom határai – „A dunai limes magyarországi szakasza elnevezésű világörökségi várományos helyszínnek a Világörökség Jegyzékébe történő jelölésével összefüggő teendők ellátásáért, valamint a Hajógyári-szigeten fekvő helytartói palotának mint a magyarországi limes egyik legjelentősebb elemének bemutatásával összefüggő feladatok koordinációjáért felelős miniszteri biztosi” megbízatás (ellátja: dr. Visy Zsolt,  2017. december 1.-től az idén május 31.-ig).

De van miniszteri biztosa – Károlyi József személyében – a három év múlva esedékes (2021. Évi) Vadászati világkiállításnak (igaz – egyelőre  legalábbis – csak az idei év első felére kapta a megbízást). Katona András pedig – 2018. január 1.-től 2018. június 30.-ig – felelőse a Károlyi-Csekonics Palotaegyüttes átfogó, állagmegóvó felújításáért.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!