Kezdőlap Címkék Kampányzáró

Címke: kampányzáró

Be kell ütni a szeget a nemzeti együttműködés rendszerének koporsójába

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, EP-listavezetője a Clark Ádám téren, a nulla kilométerkőnél tartott kampányzáró sajtótájékoztatón azt mondta, „a piros-zöld-szövetség” a szociális Európáért küzd, szorgalmazza a közös uniós minimálbér, minimálnyugdíj és családi pótlék bevezetését, bérlakásprogramot, a szociálisan hátrányos helyzetű fiataloknak pedig ösztöndíjat sürget.

Azt mondta, az MSZP-Párbeszéd közösen küzd a szélsőjobboldal ellen. „Az osztrák alkancellár bukásával lehullt a lepel”: kiderült, hogy a szélsőjobboldali populista politikusokat semmi más nem érdekli csak a hatalom és a pénz. Olyan rendszert akarnak Európában, mint amilyet Magyarországon Orbán Viktor kiépített – hangoztatta.

Elmondta, az MSZP-Párbeszéd politikusai csaknem ötszáz kampányrendezvényen vettek részt, és még szombaton is százötven helyszínre indulnak a nulla kilométerkőtől.

Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője szerint a mostani választás tétje az, hogy Európa merre fordul. Az a kérdés, hogy a szélsőjobboldali, populista, euroszkeptikus erők erősödnek meg, amelyek szét akarják szedni az európai együttműködést vagy azok az erők törnek előre, amelyek közösen akarnak fellépni az Európa előtt álló feladatok megoldására, például a klímavédelemben – mondta.  Kitért arra, hogy a csütörtökön kezdődött választás exit poll adatai szerint nem a konfliktusok keresői, az euroszkeptikusok törnek előre, hanem a baloldal és a zöldek. Ők fogják meghatározni Európa jövőjét, Európa arra fog mozdulni, amerre a baloldali-zöld szövetség vinni fogja – hangoztatta.

Magyarország számára az a tét, hogy képes-e aktívan részt venni ebben a változásban vagy az ország teljesen Európa perifériájára, „párialétbe” szorul a miniszterelnökkel és a kormánypárttal együtt.

A sajtótájékoztatón elején az MSZP-Párbeszéd aktivistái egy Szavazz! feliratú, földig érő molinót feszítettek ki az Alagút egyik oldalára, az Alagút tetején piros, fehér és zöld színű füstbombákat indítottak be. A sajtótájékoztató végén a szocialista politikusok piros, a párbeszédesek pedig zöld füstbombákat hoztak működésbe. (MTI)

“Akkora álomgyilkosság lesz itt, amilyet még nem láttak.”

0

Ma délután tartotta kampányzáró rendezvényét a Momentum, amely a párt sikereinek felsorolásával indult: létrehoztuk a MomenTourt, az elvándorolt magyarok választását segítő telekocsi appot, szétbírságoltattuk a Fidesz plakátjait, az internetet pedig valósággal elárasztottuk – sorolta a Momentum eredményeit a párt kampányfőnöke.

Orosz Anna a Momentum jelöltjeinek visszalépéseiről és a kormányváltás szükségességéről beszélt. “A Momentum az együttműködőkészségével nem jobbra vagy balra lépett, hanem előre.” – mondta a Momentum elnökségi tagja.

Fekete-Győr András elnök beszédében elmondta: “Mi azt érezzük, hogy az ígéretek ideje lejárt – a tettek korszaka következik.”

A Momentum elnöke hangsúlyozta: a Parlamentbe jutás nem cél, hanem eszköz. Beszédében felsorolta Orbán Viktor álmait a független média bekebelezésétől az igazságszolgáltatás felszámolásáig, majd annyit mondott:

“Akkora álomgyilkosság lesz itt, amilyet még nem láttak.”

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK