Kezdőlap Címkék Jobbi

Címke: Jobbi

Bréking nyúz, december 12. – Tudósítás a másik valóságból

0

A 888.hu egy Jobbik és a Hanuka témájú karikatúrával gazdagítja az ízléstelenség terjesztésének világmozgalmát.

A kormánynagyonközeli portál ezenkívül egy meglepő felfedezésről is beszámol: Soros készíti elő a Trump elleni zaklatási vádat

A szervezet nem titkolt célja, hogy a #metoo-kampányt kihasználva sározzák be, járassák le, majd távolítsák el a hatalomból az amerikai elnököt. A Brave New Films nevű csoport novemberben indította el az elnök elleni kampányát; akkor egy filmet adtak ki „16 nő és Donald Trump” címmel.

A Soros Györgyhöz köthető szervezet magát nem tartja partizáncsoportnak és tagadják, hogy csak Trump elmozdítása lenne az elsődleges céljuk. Sajtóinformációk szerint az amerikai spekuláns a baloldali szervezetnek a Nyílt Társadalom Alapítványokon keresztül utalja a „támogatást”.

Mint ismeretes, Soros György 25 millió dollárral támogatta Hillary Clinton kampányát. Miután kiderült, hogy a demokraták elnöke elbukta novemberben a választást, Soros további 18 millió dollárt utalt a Nyílt Társadalom Alapítványoknak, hogy így finanszírozza a Trump-ellenes műveleteket.

A Pesti srácok sem marad el a felfedezésekkel: ezúttal Budaörsön robbantott.

Budaörs szerdán szavaz arról, hogy csatlakozzon-e az European Coalition of Cities Against Racism (ECCAR) nevű szervezethez – erősítette meg a Magyar Időknek a budaörsi Fidesz elnöke. A javaslatot a volt SZDSZ-es Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester terjesztette elő.

Nagy Sándor András a Magyar Időknek elmondta, a szervezetnek van egy 10 pontos akcióterve arról, hogyan kell a migránsokat integrálni. Ennek egyik pontja arról szól, hogy a választójoggal nem rendelkező migránsokat politikai hatalommal ruházzák fel. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy migránstanácsok alakulnának, amelyek megválasztanák ugyancsak migráns elnöküket is. De az akcióterv egy másik pontja azt javasolja, vegyenek fel migránsokat a polgármesteri hivatalokba a dolgozók közé. Hangsúlyozta, hogy bár a szervezet azt mondja magáról, hogy a rasszizmus ellen harcol, valójában az illegális bevándorlókkal foglalkoznak.

A Magyar Idők parlamenti tudósítással járult hozzá a magyarországi médiavilág kiszélesedéséhez:

Határozatot fogadott el az Országgyűlés az Európai Parlament november 16-án megszavazott, a „Soros-terv végrehajtásáról szóló” határozatával szemben. A dokumentumot 142 kormánypárti és jobbikos igen és 3 – független képviselőtől érkezett – nem szavazattal fogadták el a képviselők.

A parlament ezzel kimondja, hogy

felháborítónak tartja, ezért elutasítja a bevándorlók befogadására és szétosztására irányuló rendeleti javaslatot, azt, hogy állandó betelepítést és kötelező szétosztást indítsanak el az európai nemzetek kárára.

A bevándorlók kötelező kvóta alapján történő szétosztása visszafordíthatatlanul megváltoztatná Európa jövőjét és kultúráját – olvasható a határozatban.

A Magyar Hírlap Merkelisztán katonái címmel közöl egy véleménycikket:

Ne szólj szám, nem fáj fejem! – a német és általában a nyugati mainstream politika jól megtanulta a Csengetett Mylord Mrs. Liptonjának örök bölcsességét. Esetükben azonban finoman szólva sem garancia a sikerre, ami meg is látszott a legutóbbi német választások eredményén. A liberális sajtóban előszeretettel ujjonganak az úgynevezett populista pártok elmaradt diadalai felett, de a helyzet az, hogy Ausztriában Sebastian Kurz, Hollandiában pedig Mark Rutte is úgy körözte le a „jobboldali populistákat”, hogy lényegében átvette a retorikájukat, azt a határozottságot mutatta fel a biztonság és a migráció kérdésében, amit a választók elvártak. A bevándorlók integrációja valójában sem Németországban, sem máshol nem tekinthető sikertörténetnek.

Németországot még valóban Németországnak hívják, de ha így haladunk, megérjük, hogy valami píszíbb nevet kap. A Merkelisztán vendégszeretően hangzik, de ehhez alighanem a németeknek is lesz egy-két szavuk.

Szerecsenmosdatás vagy/és reálpolitika?

Vona Gábor, a Jobbik elnöke meghívásokat kap olyan liberális fórumokra, ahol mindeddig, enyhén szólva is, persona non grata volt. Ez annak a felismerésnek tudható-e be, hogy a Jobbik nélkül Orbán Viktor nem győzhető le?

Két kirívó eset is van. Az egyik: nem régen a Szeretem Magyarországot Klub zárt körű vitaestjén vett részt Vona. Az esemény elsősorban azért kapott nagyobb visszhangot, mert Gerő András történész tiltakozott nyilvánosan a Jobbik elnök meghívása miatt. A balliberális klub 2006-ban alakult és összejövetelei nem sajtónyilvánosak. Korábban (2007) akkor került rivalda fénybe, amikor néhány tagja, köztük Schiffer András kilépett, mert a klub támogatta az őszödi beszédet, azaz Gyurcsány Ferencet.

Nos, most Gerő azért tiltakozott Vona meghívása miatt, mert szerinte „a Jobbik nemzeti radikális eszmerendszerrel lopta be magát a választók egy részének szívébe. Az ő esetükben a nemzeti radikalizmus szerves részét képezte a cigány- és zsidóellenes rasszizmus. Ezen az sem változtat, hogy az utóbbi időben békésebb szólamokat hangoztatnak, így például az európai zászló elégetésétől eljutottak az uniós bérek követeléséig.”

A klub ügyvivő testülete ezt megelőzően azzal indokolta a Jobbik elnökének meghívását ugyan „sokaknak vannak súlyos ellenérzéseik a vendég személyével, világnézetével és politikájával kapcsolatban”, de

meghívásával „új információkkal lehetünk gazdagabbak, amelyek segítenek eligazítani minket mások preferenciáiban”.

A klub egyúttal azt is figyelembe vette, hogy a Jobbik, a felmérések szerint, a második legnépszerűbb párt az országban.

Még a Szeretem Magyarországot Klub lépésénél is nagyobb meglepetést váltott ki a Spinoza Színház (!) meghívása. A színház ugyanis Kire szavazzunk címmel politikai beszélgetés sorozatot szervez, Rangos Katalin moderálásával.

November 16-án a vendég Vona Gábor lesz.

A balliberális értelmiség egy része, úgy tűnik kezdi magáévá tenni azt az eretneki gondolatot, hogy esetleg a nemzeti radikálisokkal is lehetne szövetkezni a Fidesz-kormány felváltása érdekében.

Ezt már évekkel ezelőtt a politikum egy része sem zárta ki, például Karácsony Gergely, akkor még elempésként egyfajta technikai koalíciót emlegetett a Jobbikkal. Akkor abból nem lett semmi.

A baloldal legerősebb pártjának (MSZP) már-már komikus vajúdása és önsorsrontása végképp világossá teszi, hogy

még ha össze is fog az MSZP és a Demokratikus Koalíció, sok vizet nem zavar a jövő évi választásokon.

Tisztességes helytállás lesz ebből, legfeljebb.

A felfelé ívelő LMP és a cukiság kampányt átvészelni látszó Jobbik viszont már nagyobb eséllyel kecsegtet. És ilyenkor a holdudvarok is szoktak számolgatni.

Az már más lapra tartozik, hogy miként lehet jó pofát vágva megemészteni a Jobbikot a (most kissé lehalkított) cigányellenességével, antiszemitizmusával, Toroczkaival és bűntársaival.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK