Kezdőlap Címkék Jim Mattis

Címke: Jim Mattis

Újabb vezető távozik a Pentagonból

0

Kevin Sweeney ellentengernagy búcsú levélben megköszönte mindenkinek az együttműködést, de nem tett említést Donald Trumpról. Ugyanígy búcsúzott hivatalától Jim Mattis hadügyminiszter is. Lemondott a Pentagon szóvivője is.

A lemondás sorozat oka az, hogy Trump radikálisan megváltoztatta közel-keleti politikáját. Az USA elnöke bejelentette: kivonják az amerikai erőket Szíriából! Ez bombaként robbant a Pentagonban, ahol éveken keresztül azt képviselték, hogy Izrael és Szaúd Arábia támogatásával megpróbálják megbuktatni Asszad elnököt. Akit viszont az oroszok és Irán támogatott. Asszad elnök legyőzte ellenfeleit – hála az oroszok és Irán támogatásának. A kurdok, akiket Amerika fegyverzett fel, és akik amerikai légi támogatása nélkül vereségre vannak ítélve, feladták az önálló állam igényét és lepaktáltak Asszad elnökkel.

Mike Pompeo külügyminiszter kedden indul körútra a Közel Keleten, hogy elmagyarázza a szövetségeseinek Trump új politikáját. Mind Izraelben mind pedig Szaúd Arábiában megdöbbenést keltett Trump döntése, mellyel az amerikai katonai vezetők többsége sem ért egyet. Ezért távoznak egymás után a Pentagonból. Trumpnak pedig gondot jelent, hogy olyan hadügyminisztert találjon magának, akiben tökéletesen megbízhat és akit a katonák is elfogadnak. Az Egyesült Államok elnöke egyben a hadsereg főparancsnoka is, de mivel Trumpnak semmilyen korábbi tapasztalata sincs ezen a téren, ezért számára is fontos, hogy mielőbb megfelelő hadügyminisztert találjon.

Trump nemcsak azt jelentette be, hogy kivonja csapatait Szíriából hanem azt is, hogy az USA nem lehet a világ csendőre! Ez új nemzetbiztonsági politikát jelent, melyet az új hadügyminiszternek kell majd megvalósítania. Egyelőre az új nemzetbiztonsági politika is meglehetősen homályos, ezért az új hadügyminiszter személye különösen fontos, mert neki kell kitalálnia valójában mire is gondolt Donald Trump amikor kijelentette,hogy az Egyesült Államok többé már nem lehet a világ csendőre?!…

Szíria csúcs Isztambulban

0

Franciaország, Németország, Oroszország és Törökország vezetői tárgyalnak a politikai rendezésről Szíriában. Elsősorban Idlib tartományra koncentrálnak, mely határos Törökországgal. Asszad elnök nyerésre áll ugyan a polgárháborúban, de nagyon meggyengült, mert csak Oroszország és Irán támogatásával tudta megmenteni rendszerét. Franciaország és Németország vezetőit elsősorban az érdekli: ne induljon meg újabb menekült hullám Európa felé! Az Egyesült Államokat egyszerűen meg sem hívták meg az isztambuli csúcsra.

Jim Mattis amerikai hadügyminiszter viszont Bahreinben közölte: Oroszország nem léphet az USA helyébe a Közel Keleten! Mattis a szövetséges államok vezetőivel találkozott. Az Egyesült Államok hadügyminisztere két dologra célzott Moszkvával kapcsolatban. Egyrészt Szíriára: mondván senki se képzelje azt, hogy Asszad elnök katonai sikerei alapvetően módosíthatják a térség erőviszonyait. A hét éve tartó polgárháborúban Asszad elnök Oroszország és Irán támogatásával érte el rendszere megmentését.

A szaúdi újságíró meggyilkolása felboríthatja az erőviszonyokat a Közel Keleten. Erre figyelmeztetett a hadügyminiszter. Szembekerült egymással az USA két szövetségese Szaúd Arábia és Törökország. Szaúd Arábia trónörököse még odáig is elment, hogy egy bizalmas hívén keresztül megfenyegette Amerikát: ha nagyon forszírozza a Kashoggi ügyet, akkor átáll Oroszország oldalára! Katonai támaszpontot ad Putyin elnöknek! Erről szó sem lehet! – hangsúlyozta az Egyesült Államok hadügyminisztere hiszen az USA és Szaúd Arábia között stratégiai szövetség áll fenn évtizedek óta. Végül Jim Mattis sürgette Szaúd Arábiát: vessen véget az ellentéteknek Katarral! Az Egyesült Államok legnagyobb támaszpontja a Közel Keleten Katarban van, melynek emírjével összekapott Szaúd Arábia trónörököse. Katar emírje ugyanis együttműködik Iránnal a közös földgáz mező kiaknázásában. Törökország Katart támogatja a konfliktusban. Minthogy mindegyik állam az USA szövetségese, ezért Jim Mattis arra szólította fel őket: rendezzék ellentéteiket, mert különben felborulhat a helyzet a Közel Keleten.

Élénk diplomáciai aktivitás a hétfői helsinki találkozó előtt

0

Jim Mattis amerikai hadügyminiszter 8 balkáni állam katonai vezetőivel találkozott Zágrábban. Oroszország egyre aktívabb ebben a térségben – szögezte le a Pentagon vezetője, aki célzott arra, hogy Moszkvában örülnének, ha ez a tanácskozás kudarcba fulladna. Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn személyesen is találkozik Helsinkiben.

Az oroszokat aggasztja, hogy Montenegró már tagja a NATO-nak – egyébként az ország hadügyminisztere elnökölt a zágrábi tanácskozáson. Macedónia éppen most kapott meghívást a NATO csúcstalálkozón az észak-atlanti szervezetbe, amit Oroszország szkopjei nagykövete elítélt, ám a macedón hadügyminiszter(asszony) Zágrábban leszögezte: bár jó kapcsolatokra törekszenek Moszkvával, de a jövőjüket a NATO-ban képzelik el. Finoman célzott rá, hogy

az orosz titkosszolgálat Macedóniában – éppúgy mint korábban Montenegróban –  aktívan támogatta az oroszbarát politikusokat, beavatkozva a kis balkáni államok belügyeibe.

Az oroszok idegessége érthető, hiszen egyre-másra veszítik el korábbi partnereiket a Balkánon. Jelenleg már csak Szerbiában és Bosznia szerb övezetében számíthatnak első számú külföldi nagyhatalomnak.

Szerbiát egyébként meghívták a zágrábi hadügyi tanácskozásra, de a szék üresen maradt.

A távollétük okát firtató kérdésre a horvát házigazda azt válaszolta, hogy erről őket kellene megkérdezni.

„Putyin nekem nem az ellenségem, hanem a vetélytársam”

– nyilatkozta Trump Brüsszelben, a NATO csúcstalálkozón. Felmerül  kérdés: valójában ki képviseli az Egyesült Államok diplomáciáját. Vajon Jim Mattis hadügyminiszter, aki mindent megtesz azért, hogy fokozza az Egyesült Államok befolyását a Balkánon, és visszaszorítsa Oroszországot? Vagy Donald Trump, aki egyezkedni próbál Vlagyimir Putyinnal? A választ senki sem tudja.

A hétfői Trump-Putyin tárgyaláson persze nem a Balkán lesz a legfontosabb téma. A két állam kapcsolatán kívül Szíria problémája izgatja jelenleg a legjobban Donald Trumpot. Nem diplomáciai szempontból, hanem mert a befolyásos zsidó szervezetek támogatására szüksége van a novemberi választásokon az Egyesült Államokban.

Ezért Trump árukapcsolásra készül Helsinkiben: ha Moszkva visszafogja Iránt Szíriában, akkor számíthat a szankciók enyhítésére, illetve feloldására.

Putyin számára prioritás a szankciók megszüntetése hiszen ez a gazdasági nehézségek egyik fő oka Oroszországban. Csakhogy az is aggasztja az orosz elnököt, hogy az USA szépen csendben folytatja Oroszország bekerítését. Erre utal a zágrábi tanácskozás is, amelyen nem csak Macedónia, de Grúzia is meghívót kapott a NATO-ba. Sztálin elvtárs szülőföldje hamarosan NATO tagállam lehet…

Készen kell állni!

0

Egyelőre nincs szó katonai akcióról Észak Koreával szemben, de „készen kell állnunk a katonai tervekkel, ha az elnök úgy határoz, hogy ez szükségessé válik!” – hangoztatta az amerikai hadügyminiszter. Jim Mattis tábornok szerint készen kell állni Észak-Korea provokációival szemben.

 

Donald Trump elnök a múlt héten találkozott katonai vezetőkkel, és utána azt írta a Twitteren, hogy vihar előtti csend van. Ezt sokan úgy értelmezik, hogy Trump mégis fontolóra veszi a katonai megelőző csapást Észak Koreával szemben, noha saját katonái is lebeszélik erről. Kína és Oroszország tárgyalásokat javasol Washingtonnak, de az amerikaiak nem hajlandók közvetlenül párbeszédet folytatni az Észak-koreai diktátorral.

Közben Észak-Korea tovább folytatja nukleáris és rakétaprogramját, amely már nemcsak a térséget, de az USA egyes részeit is fenyegetheti. Kim Dzsongun álma állítólag az, hogy az amerikai elnök fogadja őt a Fehér Házban. Donald Trump erre vajmi kevés hajlandóságot mutat. Őt viszont a washingtoni Szenátus külügyi bizottságának az elnöke vádolta meg azzal, hogy valóságshownak tekinti a politikát, és ezzel a harmadik világháborúba taszíthatja az Egyesült Államokat.

Mint a Független Hírügynökség megírta, ismét katonai gépeket küldött a Koreai-Félsziget térségébe Donald Trump. Az éjszaka B-1B Lancer típusú amerikai stratégiai bombázók repültek át a félsziget felett, dél-koreai és japán harci gépek kíséretében. A bombázók Guamban szálltak fel, s levegő-föld rakétákkal gyakorlatoztak.

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!