„Hányan is elmentek, s nem épp a jöttmentek” – énekelte Cseh Tamás, aki már szintén nincs az élők sorában. Idén is sok olyan ember halt meg, akiket milliók szerettek, vagy csupán” – tudásukért, teljesítményükért, emberségükért – elismertek. Négyrészes sorozatunk második fejezetében 2017. második negyedévének hallottaira emlékezünk.
Április 1: Meghalt Jevgenyij Jevtusenko
Első verseskötete 1952-ben jelent meg A jövő felderítői címmel. 1953-ban írta A Zima állomás című poémáját, amely egy csapásra híressé tette. Az úgynevezett szovjet újhullám vezéralakja lett, társaival, Voznyeszenszkijjel, Rozsgyesztvenszkijjel, Okudzsavával, Bella Ahmadulinával (első feleségével) „demokratizálták” a költészetet: utcákon, tereken, stadionokban adták elő műveiket.
Majakovszkij közéleti líráját tartotta követendő példaképnek, egyfajta pódiumköltészetet művelt, mindegy volt, hol szólal meg, milyen témában, verseinek kötelező eleme volt a didaktikusság és az agitáló-nevelő szándék. A hatvanas években nagy visszhangot váltott ki Sztálin örökösei című verse, amelyben a desztalinizáció problémakörét feszegette, illetve a Babij Jar című költeménye, amelyben elsőként követelte emlékmű állítását a Babij Jarban kivégzett zsidók emlékére. Az Akar-e Moszkva háborút? című verséből egyfajta nemzetközi békeinduló lett. Szerelmi lírája Jeszenyin és Paszternák hagyományait tükrözi, műveit – amelyekkel új formát teremtett –, bravúros rímtechnika jellemzi.
A hatvanas évektől rengeteget utazott, számos ismert művésszel, tudóssal és politikussal kötött barátságot. Külföldön és hazájában is ellentmondásosan ítélték meg: hol „szovjet beatnikként” üdvözölték, hol a szovjet kultúrbürokrácia kreatúrájaként becsmérelték, de mindenütt felfigyeltek rá. Mindent meg is tett ezért, rengeteget írt és szerepelt. 1952 és 1970 között 15 kötete jelent meg, ezek közül az 1978-as Reggeli tömeg című kötete rekord példányszámot ért el.
A hatvanas években felfedezte magának a poémaformát, A bratszki vízerőmű egy részéből Sosztakovics vokális-szimfonikus költeményt szerzett. Az önéletrajzi ihletésű A mama és a neutronbomba című poémájáért 1984-ben Állami Díjat kapott. Prózai írásai közül kiemelkedik Az ardabiola című elbeszélése és az Ahol a vadgyümölcs terem című regénye.
Filmezett is, egy Ciolkovszkijról szóló filmben a tudóst alakította, és ő rendezte az Óvoda (1984) és a Sztálin örökösei (1991) című filmeket. Hazájában tevékeny közéleti szerepet vállalt: volt a szovjet írószövetség titkára, a szovjet PEN Klub alelnöke, népképviselő az állami dumában (parlamenti alsóházban), tagja a sztálini terror áldozatai emlékének megőrzésére alakult Memorial mozgalomnak.
1991-ben, a moszkvai puccskísérlet idején ő is ott volt az orosz parlamentnek otthont adó Fehér Ház védői között. Még abban az évben váratlanul az Egyesült Államokba, Tulsába ment egyetemi tanárnak orosz irodalomtörténetet oktatni, azóta felváltva élt a tengerentúlon és hazájában. Amerikában állította össze az orosz költészet egyik legteljesebb antológiáját, amelyben 250 költő verseit adta közre 1072 oldalon.
Műveit több mint hetven nyelvre fordították le. Más kitüntetései mellett 2008-ban Olaszországban neki ítélték a rangos Gabriele d’Annunzio költészeti díjat, 2010-ben hazájában ismét megkapta az Állami Díjat. Többször járt Magyarországon, 2009-ben a Pécsi Tudományegyetem díszdoktorává avatták.
Négy házasságából öt fia született. 2010-ben élete és munkássága megörökítése céljából létrehozta saját múzeumát: a Moszkvához közeli Peregyelkinóban a telkéből elkerített egy részt, amelyen a saját költségén ezer négyzetméteres, egyemeletes múzeumépületet építtetett, és azt a fővárosnak ajándékozta.
Május 18. Dés Mihály
Dés Mihály 1950-ben született Budapesten. Az ELTE magyar-spanyol szakán végzett, Bacsó Péter szatirikus filmjének, az 1986-ban forgatott Banánhéjkeringőnek a főszerepét alakította.
Még ebben az esztendőben, egy spanyol nővel kötött házassága után elhagyta Magyarországot, Katalónia fővárosába, Barcelonába költözött. 1988-ban a Szalai-Dárday filmrendezőpáros A dokumentátor című filmjének főszerepét is eljátssza.
1994-ben megalapította a 2006-ig működő Lateralt, amely az új spanyol és latin-amerikai irodalom meghatározó folyóirata lett. Első regénye, a Pesti barokk 2013-ban jelent meg. Édesanyja, a legendás „Sütimama” halála ihlette második magyar nyelvű kötetét, a 77 pesti receptet.
Követ dobott a magyar irodalmi élet állóvizébe, amikor nyílt levélben fordult a Szépírók Társaságához, amiért Konrád és Esterházy ajánlása ellenére sem vették fel a tagok sorába.
Május 22: Roger Moore
Halála megrázta a filmes világot. A színész nagy utat járt be a világhírnévig, karrierje kezdetén dolgozott grafikusként, fotómodellként és statisztaként is. Cambridge-ben kezdte színészi pályáját, majd 1945-ben a tiszti iskola elvégzése után a Szórakoztató Szolgálat színésze lett.
Hét évvel később Hollywoodban is filmezni kezdett, és 1956-tól a BBC tévésztárjává vált. A 007-es ügynökön kívül leghíresebb szerepeit az Ivanhoe és az Angyal című sorozatokban, illetve a Minden lében két kanál című krimisorozatban játszotta Tony Curtis partnereként.
A világ egyik legsármosabb és kiváló humorral megáldott színésze október 14-én lett volna 90 éves. Moore az Élni és halni hagyni című Bond-filmben nyújtott alakításával rengeteg női szívet rabolt el. Jégkék tekintete és öblös hangja hamar ikonná tette. A színész a James Bond-filmek után már nemigen szerepelt emlékezetes filmben. Svájcban és Dél-Franciaországban élte békés családi életét negyedik feleségével, a skandináv felső tízezer tagjával, Kristina „Kiki” Tholstruppal. Moore-t 1991-ben a UNICEF különleges nagykövetté, 2001-ben nagykövetté választotta.
Május 23. Széles Sándor
Széles Sándor évek óta küzdött egészségi problémákkal, s a sikertelen riói szereplés után elváltak az útjaik Gyurta Dániellel. Márciusban vitték korházba, ahol kómába esett, és nem tért már magához.
Széles Sándort 2012-ben az Év edzőjének választották, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2013-ban pedig a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki, 2015-ben bekerült a magyar úszósport halhatatlanjai közé.
Június 5. Jókai Anna
Írói pályáján két, egymással természetes módon összefüggő korszakot különböztetett meg, ezek között a határt Napok című regényének 1972. évi megjelenésében jelölte meg. Első művei a klasszikus hagyományokban gyökerező, a cselekmény és az árnyalt lélekábrázolás fontosságát hangsúlyozó írások, szereplői többnyire szeretetre vágyó, boldogulást és társat kereső nők. A hetvenes évektől írásai filozofikusabbá váltak, az emberi lét történéseit, az anyagi világ összefüggéseit egy magasabb rendű létezés dimenzióiban vizsgálta, stílusát ekkortól nevezik spirituális realizmusnak.
Életszemléletének, világképének kialakulásában nagy szerepe volt a Biblia és az antropozófia tanításainak, mestereinek Lev Tolsztojt, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkijt, Hamvas Bélát, Kodolányi Jánost és Várkonyi Nándort tartotta.
Június 16. Helmuth Kohl
Teljes nevén Helmut Josef Michael Kohl 1930. április 3-án született a Rajna-vidék-Pfalz tartománybeli Ludwigshafenben. Alig múlt tizenhét esztendős, mikor csatlakozott a konzervatív CDU-hoz, ahol a párthierarchia lépcsőin végiglépdelve építette karrierjét. 1969-ben megválasztották Rajna-vidék-Pfalz miniszterelnökének, ahol nemcsak pártját tette népszerűbbé, hanem ő maga is országos ismertségre tett szert.
Az 1976-os szövetségi parlamenti választáson volt először kancellárjelölt, ám ekkor még szociáldemokrata–liberális koalíció alakíthatott kormányt. Mikor aztán 1982-ben súlyos gazdaságpolitikai nézeteltérések miatt felbomlott a szociálliberáis koalíció, végre eljött Kohl ideje: ő lett a Német Szövetségi Köztársaság történetének hatodik kancellárja, amit aztán a következő évi választáson meg is erősítettek. Legközelebb csak 1998-ban, tizenhat év után kellett felállnia a kancellári székből, utódja a szociáldemokrata Gerhard Schröder lett, pártja élén pedig Wolfgang Schäuble követte.
Páratlan népszerűségét mindenekelőtt annak köszönhette, hogy nem csupán Németországra, de az egész világra hatással bíró államférfi volt. Külpolitikájában mindenekelőtt a német egység helyreállításával és az európai egyesülés megvalósításával írta be magát a történelembe. Eltökélt célja volt, hogy megbékél Németország háborús ellenfeleivel, ezért 1984-ben a verduni csata színhelyén kezet fogott Francois Mitterand francia elnökkel, ugyanebben az évben a német politikusok közül elsőként szólalt fel az izraeli parlamentben, a Kneszetben, majd a következő évben a bitburgi katonai temetőben együtt koszorúzott Ronald Reagannel.
A politikus állapota az utóbbi időben gyorsan romlott. Előbb epehólyag-, majd szívműtétet kellett rajta végrehajtani, később csípőízületi protézist ültettek be, aztán bélműtét következett, amely után komplikációk is felléptek.