Kezdőlap Címkék InterNations

Címke: InterNations

Kivándorlási célvárosok rangsora -vajon Budapest hanyadik?

Mindig is tudtuk, hogy Prága szép, a knédli finom, a csehek…nos, a csehek meg a csehek Azt azonban a csuda sem gondolta volna, hogy a cseh főváros a kivándorló-bevándorlók  egyik legkedveltebb városa. Pedig benne van a TOP-5-ben.  De van egy rossz hírünk: az ötven várost vizsgáló felmérésben Budapest csak a 13. Némi üröm az örömben, hogy (az általunk, magyarok által legalábbis) szeretett fővárosunk továbbra is eléggé kedvelt a külföldiek körében is, de Magyarország, mint olyan már sokkal kevésbé: az idén az országok rangsorában csak a 41. lett . Összehasonlításként: Csehország a 11. 

 

Bár Budapest nagy általánosságban eléggé jó helyen végzett (13.),  az öt nagy, a városi életet vizsgáló szempontcsoport közül csak egyben – a szabadidő eltöltése és a klíma egybevont kategóriájában – sikerült az első 15-be bekerülni, konkrétan a 9. helyen. Ám nem fért be a város a legjobbak közé sem a közlekedés, sem a politika és biztonság, sem pedig egészség és környezet kategóriában.

A felmérést a más országba költözők nemzetközi közössége, az InterNations készítette. Évről-évre összeállítják a TOP-5 és a BOTTOM-5 (azaz az öt legrosszabb) várost tartalmazó szűk listát, annak bővebb változatát, mégpedig nem hasra ütésre, hanem a leginkább érintettek véleményére alapozva. A felmérésben részt vevők az életminőségre, a beilleszkedés milyenségére, a munkakörülményekre, a pénzügyi lehetőségekre és a család számára kínált körülményekre adnak válaszokat. Összesen több mintegy negyven kérdést tesznek fel, azaz alaposan körbejárják a letelepedéssel kapcsolatos körülményekről alkotott tapasztalati véleményeket.

Magyarország azonban nagyon hátul kullog, még az előző évek eredményéhez képest is.

Az ember nem tud szabadulni attól  gondolattól, hogy bizony nem csak a magyarok körben hat az a gyűlöletkampány, amelyet a kormány a menekültek kapcsán  legmagasabb fokozatban tart immár két éve beleértve az egyre több turista szemét is szúró Sorosozással.

De hát ez valahol érhető is, hiszen azok – s most nem a háborúk, éhínségek, s más, az életet veszélyeztető, de legalábbis teljesen ellehetetlenítő helyzettől megszabadulni kényszerű emberekről beszélünk –, akik ilyen vagy olyan megfontolásból úgy döntenek, hogy egyik országból áttelepednek egy másikba, nos ők a nyugalmat, a kellemes életkörülményeket, a jó hangulatot keresik. Ma már – s erről ők vallottak a felmérésre adott válaszaikkal – ezt kevésbé találják meg Magyarországon, amely pedig a rendszerváltás után hosszú-hosszú ideig a térség posztszocialista országai között rendre a legvonzóbb letelepedési célország volt. Akkoriban igen sok külföldi telepedett le nálunk (nem csak kínaiak és arabok, akik nem kis részt a letelepedési kötvény révén jutottak a közelmúltban ehhez a lehetőséghez). Ami tény:

míg tavaly a 21. legkedveltebbnek ítélt ország volt Magyarország, az idén már csak a 41.

S hogy a tavalyi 21. helyezés nem a véletlen műve volt: előtte a 29., illetve a 28. helyen végzett az országunk, azaz addig szépen araszolgattunk egyre feljebb a legvonzóbb országok listáján.

De lássuk az idei országrangsort:

Forrás: https://www.internations.org/budapest-expats

Öröm az ürömben, hogy még így is sikerült néhány helyet rávernünk például a Lengyelekre vagy az oroszokra.

Rólunk azt szokták mondani, hogy vendégszerető nép vagyunk – nos, ez azért megváltozott, legalábbis a felmérés szerint.

Mert lássuk csak, hova soroltak bennünket a saját bőrünkön a vendégszeretetet vagy éppen annak ellenkezőjét megtapasztaló, Magyarországra betelepedő külföldiek, akiktől azt kérték, hogy minősítsék a helyiek részéről tapasztalat fogadtatást. A baloldali skálán a „racionális és távolságtartó”, a jobboldaliban pedig az „érzelmes és barátságos” nemzetek találhatók.

 

Forrás: https://www.internations.org/budapest-expats

Az InterNations egyébként nagyon kiterjedt szervezet – rajta keresztül tudják az ideiglenesen vagy véglegesen egy másik országba költözők egymást segíteni. Akit érdekel, hogy mi foglalkoztatja őket, mi az amiben egymásra támaszkodnak vagy csak kicserélik a véleményüket – látogasson el erre az oldalra, s ott nagyon sok tanulságos véleményt, kérdésfelvetést talál (angol nyelven).

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!