Kezdőlap Címkék Innovációs Minisztérium

Címke: Innovációs Minisztérium

„Magyarország vezetői leszarják az alkotmányos jogokat!”

„Magyarországon megszűnt a környezet- és természetvédelem, mert az államigazgatásban bekövetkezett drasztikus létszámleépítés ellehetetlenítette ezt a munkát!” – állítja a Fidesz egyik szakértője. A párt belsőbb köreihez tartozó politikus szerint már ma is szinte elviselhetetlen mértékű a levegőszennyezés az országban, ami a feldolgozatlan szeméthegyekkel és a pusztuló természet károkozásával kiegészülve a jövőben az ország lakóinak egészségét károsítja majd. A folyamat emberéleteket is követelhet, hisz csak a fővárosban 146 olyan nap van, amikor a levegőszennyezés mértéke meghaladja az egészségügyi határértéket. Ez hosszú távon rákot okozhat. De ugyanez a helyzet a nagyvárosokban, Nyíregyházától Pécsig.
 

Az államigazgatás leépítése kiszámítható károkat okoz, némelyik hivatal ma már az alapvető feladatait is képtelen ellátni. Az agrártárca környezeti ügyekért felelős államtitkársága a 128 főről mindössze 71-re csökkent, úgy hogy a Fidesz hatalomra jutása előtt, 2010-ben csak a szakminisztériumban 436 szakember foglalkozott az országban környezet-, és természetvédelemmel. Ezen kívül újabb százak óvták a természeti értékeket a tíz nemzeti parkban, illetve az építési- és egyéb engedélyeket kiadó környezetvédelmi hivatalokban. Sőt, akkor még a tucatnyi vízügyi igazgatóságon is végeztek természetvédelmi munkákat.

A természetvédelmi munka megszüntetése azonban már az első Fidesz kétharmaddal kezdetét vette. A kormányzat 2010-ben elsöpörte az a környezetvédelmi felügyelőségeket, amelyek a rendszerváltás óta hatósági eszközökkel sikeresen akadályozták a természeti pusztítást. A kormány elkezdte a nemzeti parkok felügyeletének felszámolását is, a vízügy pedig 2014 után a környezetvédelmi minisztérium helyett a belügyminiszter vezetése alá került, ami borzalmas pusztítással jár.

A hazai vízügyi munkát – ami „zöld” feladatokat is magába foglal – a mai napig tűzoltóparancsnokok irányítják, a közmunkát megszervező államtitkárság vezénylete alatt.

A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Fidesz vezető szerint már az is komoly hiba volt, hogy Orbán Viktor kormányában a természet védelme az agrártárca „alá” került. A Fideszes politikus szerint sokkal logikusabb lett volna, ha a mezőgazdaság érdekei „felé” helyezik a természet- és környezetvédelmet. Arról már nem is beszélve, hogy – informátorunk szerint – a Fidesz belső körei sem tudták a kormányfőt megakadályozni abban, hogy a környezet védelmét ne szakítsa le a természetvédelemről és a vízügyről, holott ezek az elemek elválaszthatatlanok egymástól.  Ráadásul a környezetvédelem irányítását hozzá nem értő politikusokra bízták a tárcánál. A magyar természetvédelemért ugyanaz a személy felelt, személy szerint V Németh Zsolt, aki a Hungarikumokat, tehát a kürtőskalácsot, a meggypálinkát és a szürke marhát tartotta számon.  A döntés után napokig röhögött az ellenzék és a szakmai közvélemény, keserűen konstatálva, hogy a magyar környezetvédelmet ezzel a döntéssel maga a kormányfő, Orbán Viktor kezdte szétverni.

Komoly problémának tekinti szakértőnk, hogy 2014-től a környezetvédelemről leválasztották a hulladékkal foglalkozó területet, ekkor hozták létre az úgynevezett „kuka holdingnak” nevezett szervezetet, amely először a Fejlesztési Minisztérium kebelén belül jött létre.

Tudjuk, hogy ez a tárca alakult át idén Innovációs Minisztériummá, amelyet Palkovics László vezet, de szemét-ügyekkel egy Szabó Zsolt nevű Fideszes államtitkár kezdett foglalkozni, akiről a magyar sajtó viszonylag gyorsan kiderítette, hogy 1.2 milliárd forintot parkoltat a belize-i offshore számláján. Ám a szemét ügyet Szabó úrnak nem sikerült ennyire kreatívan megoldani, hisz ma már egyre kevesebb háztartásból szállítják el a hulladékot. Pedig időközben Szabót szakemberre cserélték, de a szeméthegyek maradtak. Szakértőnk szerint ezzel a momentummal sikerült teljesen szétverni a teljes hazai környezet- és természetvédelmet. Formálisan a megyei kormánymegbízottak – akiket személyesen Orbán Viktor nevez ki – végzik a szakmai ellenőrzést, s az engedélyek kiadását, de forrásaink szerint ezekben a hivatalokban a szakértelem már csak nyomokban található. A hozzáértőket már elzavarták, de se pénz, sem jármű nincs arra, hogy a törvény által előírt ellenőrzéseket valóban elvégezzék. De nincs is ilyen cél, hisz a Független Hírügynökségnek nyilatkozó szakértő állítja, hogy korábban Orbán személyesen közölte, hogy a hazai iparfejlesztéseknél a természet- és környezetvédelmi szempontokat akár figyelmen kívül is lehet hagyni. A kormány tehát nem figyelmetlenségből, hanem 2014-től folyamatosan és tudatosan verte szét a hazai környezetvédelmet, csak azért, hogy a csókosok engedélyek nélkül építkezhessenek, s úgy zsigerelik ki a természetet, ahogy csak akarják.

Ennek következménye a nagymértékű levegő- és vízszennyezés, valamint a szemételszállítás megoldatlansága. Sajnos

ezek a megoldatlan problémák nem azonnal jelentkeznek, hanem csak évtizedek múltán, lépcsőzetesen okoznak egészségügyi károsodást, katasztrófát.

A hulladékkal kapcsolatos kálvária is elkezdődött már 2014-ben, de havária, tehát váratlannak tűnő természeti csapásként csak napjainkra csúcsosodott. De ezzel a katasztrófának is nevezhető fordulattal az ügynek nincs vége, a szemét-ügyben újabb fordulatok várhatóak. Ugyanis az Uniónak küldött statisztikákban a magyar kormány folyamatosan félretájékoztat, évente újabb hazugságokat találnak ki például a roncsautók feldolgozásáról, elszállításáról stb. Idő kérdése, hogy az ilyen ügyek az Európai Bíróságon végződjenek. Másik öt ország társaságában a magyar kormány is bíróság előtt kénytelen magyarázkodni, hogy miért nem lép fel hatásosan a korszerűtlen lakossági fűtés, ezen túl a műanyag elégetése ellen, illetve, hogy miért nem képes befolyásolni a közlekedés környezetszennyezését. Mindez ugyanis rákkeltő, amit a hazai halálozási statisztikák is jól mutatnak. Informátorunk szerint ez a kényszerű következménye a szétvert magyar környezetvédelemnek. A FüHü-nek nyilatkozók megerősítették, hogy bár az Unió milliárdokkal segíti a hazai természet- és környezetvédelmet is, ezt a pénzt is szétosztják a haverok között. Eközben az elégtelenül működő természetvédelem pénzben is kimutatható károkat okoz.

A környezet- és természetvédelem szétverése alkotmányos jogokat is sért, evidens lenne, ha nemcsak a civil szervezetek, de a magát zöld államfőnek tartó, Áder János is felemelné a szavát a környezetre ártalmas kormányzati intézkedések, átszervezések ellen.

A FüHü-nek nyilatkozó, s korábban a Fidesz belső köreihez tartozó szakember azt mondta, hogy

„Ma Magyarország vezetői leszarják az alkotmányos jogokat”.

Informátorunk szerint az egyenesen röhejes, hogy Áder János ma középiskolákban tart előadásokat a természetvédelem fontosságáról, miközben tétlenül figyeli, hogy a kormány kitartó munkával szétverte a környezetvédelmet. Természetesen nem a középiskolások döntenek az államigazgatásban bekövetkező létszámleépítésekről, s ezt az államfő Áder János is tudja. Épp ezért ő is felelős, ha a környezetpusztítások emberéleteket követelnek Magyarországon.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!