Kezdőlap Címkék Illegális

Címke: illegális

Két kínai rendőrt letartóztattak New Yorkban, ahol illegális rendőrőrsöt működtettek

0

Az FBI októberben lerohant egy épületet New Yorkban, ahol az illegális kínai rendőrőrs működött. A kínai rendőröket most le is tartóztatták összeesküvés és az igazságszolgáltatás akadályozásának vádjával.

“Egészen egyszerűen felháborító, hogy a kínai belügyminisztérium azt gondolta: az Egyesült Államok területén titokban létrehozhat és működtethet egy illegális rendőrőrsöt, amely exportálja Kínából az elnyomást és megfélemlítést, és megsérti a mi jogrendünket” – nyilatkozta az FBI kémelhárítás aligazgatója  az MSNBC televíziónak. Kurt Ronnow hangsúlyozta, hogy “ez azt bizonyítja: a Kínai Népköztársaság semmitől sem riad vissza, hogy polgárait külföldön is alávesse akaratának, és megakadályozza, hogy azok olyasmit tegyenek vagy mondjanak, ami a hatalomnak nem tetszik.”

A 61 éves Lu Csienvangot a lakásán vették őrizetbe Bronxban míg az 59 éves Csen Csinpinget Manhattanben tartóztatta le az FBI ugyancsak a saját lakásában. Mindkettőjüket azzal vádolják, hogy ők hozták létre az első illegális kínai rendőrőrsöt a pekingi belügy megbízásából az Egyesült Államok területén.

Az illegális rendőrőrs a New York-i Chinatown kellős közepén működött mindaddig amíg az FBI be nem zárta azt múlt októberben. Amikor a kémelhárítás megvizsgálta a két kínai rendőr okostelefonját, akkor megállapították, hogy kitörölték azokból a kommunikációt New York és Fucsou között. Ennek a kínai városnak a rendőrsége volt a közvetlen felettese a New York-i rendőrőrsnek. Fucsou annak a Fucsien tartománynak a fővárosa, amely szemben van Tajvan szigetével, ami körül az elmúlt hónapokban ugyancsak felforrósodott az amerikai-kínai szembenállás.

A két kínai rendőr elismerte, hogy ők törölték a kommunikációt a kínai belüggyel, hogy eltüntessék a bizonyítékokat.

Christopher Wray, az FBI igazgatója tavaly novemberben a szenátus előtt elmondta: rendkívüli mértékben aggasztja, hogy a kínaiak illegális rendőrőrsöket tartanak fenn az Egyesült Államok területén. Az illegális rendőrőrsök működésére először polgárjogi szervezetek figyeltek fel, ők jelezték az amerikai kémelhárításnak, hogy Peking rendőröket tart az USA területén, akik megpróbálják ellenőrizni és irányítani a kínai közösségeket. Ezekre a vádakra az illegális rendőrőrs New Yorkban azt válaszolta, hogy ők csak “jóakaratú polgárok, akik önkéntes munkával segítik az amerikai szabályokat nem ismerő honfitársaikat abban, hogy azok megszerezhessék a jogosítványukat.”

FBI kampány

Hétfőn New Yorkban azt is bejelentették, hogy három  másik ügyben is vizsgálat folyik az Egyesült Államokban olyan kínai rendőrök  ellen, akik akadályozzák Hszi Csin-ping elnök bírálatát Amerikában.

Az egyik vizsgálat szerint 34 kínai rendőrnek az volt a feladata, hogy a Twittert figyelje, és megpróbálja kiszűrni a kommunista rendszer bírálóit, akiket azután néha fel is kerestek, hogy megfélemlítsék őket.

A másik vizsgálat arra irányul , hogy tisztázza : mi a szerepe a Pekingből irányított rendőröknek a társas oldalakon kifejtett kínai propagandában?

Egy harmadik vizsgálat arra irányul , hogy kiderítse : miképp próbált megakadályozni 10 kínai rendőr egy megemlékezést a Tienanmen téri vérfürdőről. 1989 júniusában a kínai hadsereg megrohamozta Peking központi terét, ahol magam is megpróbáltam lebeszélni a kínai diákokat a reménytelen ellenállásról. A kemény mag maradt, és meghalt. Kínában a kommunista párt népszerűsége a mélypontra süllyedt : mindenütt kis palackokat törtek össze. Kína akkori vezetője , Teng Hsziao-ping rendelte el a megtorlást, a Hsziaoping kis palackot is jelent kínai nyelven.

“ Ezek az esetek azt mutatják, hogy milyen messzire megy el a kínai kormányzat abban, hogy zaklasson és megfélemlítsen amerikai állampolgárokat az Egyesült Államok területén, ahol alapvető jog a bírálat szabadsága. Ez vonatkozik arra az Egyesült Államokban működő társaságra is, mely meg kívánt emlékezni a Tienanmen téri véres eseményekről” – mondta az ügyről Matthew Olsen, a washingtoni igazságügyi minisztérium nemzetbiztonsági igazgatóságának helyettes vezetője.

A 44 keresett kínai rendőrt nem sikerült elfogni, ők valahol Kínában élhetnek – írja az NBCnews, amely természetesen megkérdezte az esetekről Kína washingtoni nagykövetségét is, de a kínaiak nem kívántak nyilatkozni.

A pofám leszakad – megjegyzések egy nyilatkozathoz – 2019. március

A Fidesz egy erős, egységes, kereszténydemokrata, a bevándorlást elutasító Európai Néppártot (EPP) szeretne, és amíg erre esély van, a pártcsalád tagja akar lenni

– jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn az MTI-nek, hangsúlyozva azt is: a Fidesz mindig is távol tartotta magát attól, hogy a vele egy pártcsaládba tartozókat személyében támadja.

Jean-Cloude Juncker a luxemburgi Keresztényszociális Néppárt politikusa, amely szintén a néppárti pártcsaládhoz tartozik.

A tárcavezető közölte: szerdán Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök vezeti a Fidesz delegációját az Európai Néppárt politikai közgyűlésén, amelyen szavazhatnak a Fidesz tagsága ügyében. „Azt szeretnénk, ha tiszta és világos viszonyokat lehetne teremteni. Mi egy erős és egységes, kereszténydemokrata ihletésű néppártot szeretnénk látni, amely elutasítja az illegális bevándorlást, és mindaddig, amíg erre jó esély és remény kínálkozik, addig szeretnénk a néppárt soraiban lenni” – mondta.

Szeretném, ha Gulyás megnevezne egyetlen olyan – bármelyik pártcsaládhoz tartozó – európai politikust, aki az illegális bevándorlást szorgalmazza!

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy olyan alapvető kérdésekben, mint amilyen a keresztény kultúra védelme vagy a bevándorlás elutasítása, semmilyen formában nem tudnak kompromisszumot kötni.

Van olyan brüsszeli politikus, aki a keresztény kultúrát támadja? Továbbá ebben a mondatban már nem csak az illegális, de mindennemű bevándorlás elutasításáról beszél, holott a magyar kormány közreműködésével több tízezer bevándorlási és munkavállalási engedélyt adtak ki Union kívüli állampolgároknak!

Azzal kapcsolatban, hogy a jobboldali sajtóban Joseph Daullal, a néppárt elnökével és Manfred Weber frakcióvezetővel, az EPP európai parlamenti választási csúcsjelöltjével szemben kritikus cikkek jelentek meg, a miniszter úgy reagált: természetesen vannak aktuális politikai viták a Néppárton belül is, de a Fidesz a Néppárt elnökével és listavezetőjével kapcsolatos személyes kritikáktól eddig is távol tartotta magát és ezután is ezt az elvet követi, ezért Manfred Weberrel és Joseph Daullal is a kölcsönös tisztelet jegyében tárgyalunk.
Gulyás Gergely hozzátette: tény, hogy Magyarországon sajtószabadság van, és a jobboldali, konzervatív újságírók jelentős része kritikus a Fidesz néppárti tagságával kapcsolatosan.

A fideszes sajtó több alkalommal is mindkét politikust sorosbérencnek nevezte. A sajtószabadság nevében a fideszes sajtó-konglomerátumhoz tartozó médiákban egyetlen sor nem jelenhet meg Orbán-Rogán-Habony hozzájárulása nélkül. Azok a lapok, amelyek nem ehhez konglomerátumhoz tartóznak nem a Fidesz kilépését szorgalmazták, hanem a Néppárttól követelték kizárásukat az Európai Unió alapelveinek megsértése miatt. Nagy különbség!

Arról, hogy Manfred Weber egy független testületre bízná a jogállamiság tagállami érvényesülésének vizsgálatát, Gulyás Gergely azt mondta: a Fideszt a diktatúrában a szabadságért és a jogállamért való küzdelem hívta életre, ezért „mi a demokratikus jogállam alapértékeit fontosnak tartjuk”, a baj az, hogy az Európai Unióban ennek a megítélése nem egy objektív mérce alapján történik, hanem a politikai vádaskodás része. „Ennek köszönhető, hogy ahol a bevándorlásellenes politikai erők vannak hatalmon, ott sérül a jogállam, ahol viszont bevándorláspártiak, ott a jogállamiság a lehető legjobb állapotban van” – mondta.

Nem láttam a Weber javaslatban egyetlen szóval sem megemlíteni a bevándorlás szót sem pró, sem kontra.

A magyar kormány sokszor felszólalt ez ellen a kettős mérce ellen – emlékeztetett, kijelentve: Magyarországon a jogállami alapintézményekkel semmilyen baj nincs. Megalapozott kritikák már csak azért sem fogalmazódhatnak meg szerinte, mert az Európai Bizottsággal az intézményi kérdésekben minden vitás kérdés megegyezéssel zárult.

Jogállami intézményekkel valóban nincsen baj Magyarországon, mert azt sikeresen felszámolta a kilencedik éve kormányzó Fidesz.

Kedves Gulyás Gergely a többi mind stimmel.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK