Kezdőlap Címkék Ikea

Címke: ikea

Koronavírus: már 170 halott

Vészhelyzeti tanácskozást tart ma a WHO a koronavírus miatt. A járványnak már 170 áldozata van, 7783 fertőzöttel. A betegség miatt elhalasztják a márciusi atlétika vb-t és légitársaságok állnak le.

Újból összehívta a vészhelyzeti bizottság ülését csütörtökre az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Tedros Adhanom Ghebreyesus a tüdőgyulladást kiváltó új koronavírus miatt. A tanácskozáson arról kíván tájékozódni, hogy a jelenlegi járvány nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetet jelent-e.

Egy nap alatt 1700-zal 7783-ra emelkedett a fertőzöttek száma, többségük Kínában – derül ki a Johns Hopkins Egyetem térképéből. Ugyancsak az ázsiai ország lakói találhatók a halálos áldozatok száma, amely csaknem 40-nel 170-re nőtt tegnap reggel óta.

A fertőzések nagyjából egy százalékát jelentettek 15 másik országból.

Kínán kívül azonban már három országban észlelték, hogy a vírus emberről emberre terjedt.

Ez a második alkalom, hogy a WHO főigazgatója összehívja a vészhelyzeti bizottság ülését a koronavírus ügyében. A múlt héten még úgy ítélte meg, hogy korai nemzetközi szükséghelyzetet hirdetni a járvány miatt. Michael Ryan, a WHO programigazgatója azt közölte, hogy a betegség halálozási aránya becslések szerint 2 százalék, míg a 2003-as SARS-é mintegy 10 százalék volt.

Időközben egy

újabb, ötödik esetben mutatták ki a megbetegedést Franciaországban.

Annak az idős kínai turistának a lányáról van szó, akinél előző nap diagnosztizálták a vírust Párizsban. A nő jól van, de nyolcvan éves apját intenzív osztályon kezelik. Rajta kívül még egy fertőzött van intenzív osztályon a többi három beteg közül, akiknél múlt pénteken mutatták ki a megbetegedést. Mind az öt koronavírusos beteg kínai vagy kínai származású, és valamennyien Kínában fertőződtek meg.

Egy katonai repülőgép húsz fős egészségügyi személyzettel szerda este indult el a kínai Vuhanba, mintegy kétszáz olyan francia állampolgárt fog a repülőgép hazaszállítani Párizsba, akiknél az új koronavírus tünetei nem jelentkeztek. Egy második járattal, amely csütörtökön vagy pénteken indul el, további franciákat, és külföldi állampolgárokat, elsősorban európaiakat hoznak el Kínából.

Japán is repülőgéppel szállította haza kétszáz állampolgárát Vuhanból, amellyel együtt már 406 embert menekítettek ki. A Vuhanból szerdán hazaszállítottak közül háromról kiderült, hogy megfertőződött a koronavírussal.

A kínai pénzügyminisztérium bejelentette, hogy

közel négymilliárd dollárnyi jüant (1200 milliárd forint) különít el a járvány elleni kiadásokra.

A pénznek biztosítania kell a koronavírus terjedésének megelőzését, a járvány kordában tartását. A pénzügyminisztérium leszögezte, a közigazgatás minden pénzügyi szintjén biztosítani kell, hogy finanszírozási gond ne akadályozza a járvány elleni intézkedéseket, ugyanakkor észszerűbb gazdálkodásra szólított fel.

A járvány mind több területen fejti ki hatását. Egyik következménye az, hogy egy évvel elhalasztották, s csak 2021-ben kerül sor a márciusra tervezett fedett pályás atlétikai-világbajnokságra, amelynek Nancsing lesz a házigazdája. A szervezők bejelentése szerint elővigyázatosságból döntöttek így, mert Nancsing csak mintegy 530 kilométerre fekszik a járvány gócpontjától, Vuhantól. Törölték a február közepére kiírt első kínai futamokat az alpesisí-világkupában. Jancsingban két férfi lesikló-viadalra került volna sor a 2022-es pekingi téli olimpia első sportági próbaversenyeként. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jelezte, hogy folyamatosan egyeztet a WHO-val és saját szakértőivel is a koronavírusról. A bizottság illetékese a dpa német hírügynökségnek elmondta, hogy

a tokiói olimpia biztonságos lebonyolításának elengedhetetlen része a fertőző betegségek elleni szükséges intézkedések meghozatala.

Az IKEA csütörtökön közölte, hogy bezárja összes áruházát Kínában a koronavírusos járvány miatt. A svéd cég, amely a világ legnagyobb bútoreladója, Kínában 30 áruházzal van jelen. A vállalat szigorított szerdai bejelentésén: egy napja még csak boltjai mintegy felét tervezte bezárni és rövidíteni akart a többi nyitvatartásán.

A gazdaságra gyakorolt súlyos következmények egyike a turizmus visszaesése lesz. A British Airways után egy másik nagy légitársaság, a német Lufthansa-csoport is bejelentette, hogy leállítja kínai járatait. Ez a csoport névadó légitársasága mellett az Austrian Airlines, a Swiss és a Brussels Airlines menetrendjét érinti. A járatok egyelőre február 9-ig nem közlekednek.

Az IKEA eligazította Kövér Lászlót

A svéd multicég név említése nélkül Kövér László homofób kijelentésére utaló bejegyzést tett közzé Facebook-oldalán. Az egyneműek gyerek örökbefogadási igényét a pedofíliával azonosító álláspontot Gulyás Gergely is megvédte.

Mi az IKEA-nál hiszünk a sokszínűségben, az esélyegyenlőségben és a tisztességes bánásmódban, függetlenül a származástól vagy az egyéni különbségektől. Senki nem egyenlő mindaddig, amíg mindenki nem egyenlő! – tette közzé a vállalat ma délben a Facebookon.

A gyerek élvezeti cikk

Ezzel – és a mellékelt színes ceruzás illusztrációval – név nélkül ugyan, de Kövér László szavaira reagált. A parlament elnöke egy lakossági fórumon a következőt mondta: erkölcsi értelemben semmi különbség nincs egy pedofil magatartása között, meg a között, aki ezt követeli. Mindkettő esetben a gyermek tárgy, élvezeti cikk, a kiteljesedés, az önmegvalósítás eszköze. Különböző okokból nem akarok gyereket, de igényt tartok rá hogy más gyerekét jogom legyen felnevelni.

Sőt, ki is oktatta az érintetteket.

„Egy normális homoszexuális tudja, hogy a világ rendje micsoda, hogy ő így született, ilyenné lett. Próbál ehhez a világhoz alkalmazkodni úgy, hogy nem tartja magát feltétlenül egyenrangúnak”

– mondta Zuglóban.

Gulyás: önzés

A csütörtök délelőtti Kormányinfón Gulyás Gergely – többedik kérdésre – végül lényegében megvédte Kövér álláspontját. A kancelláriaminiszter szerint Kövér arról beszélt, hogy egyik esetben sem a gyermek szempontjai jutnak érvényre, hanem az örökbefogadóéi, akinek nem lehet saját gyereke. „Szerintem ez tényszerűen igaz” – mondta.

„Mi úgy gondoljuk, hogy minden gyereknek joga van egy apához és egy anyához, és nem tartjuk helyesnek, amikor egy gyermek két apával kell felnőnie. Valóban, én is úgy gondolom, hogy ez önzés azok részéről, akiknek saját gyermekük nem lehet” – közölte. És hogy amit elmondott, az nem áll éles ellentétben azzal, amit Kövér László mondott.

Ezután jelent meg az IKEA posztja.

Minden örökbefogadót sért

A Magyar LMBT Szövetség még ezelőtt tett közzé tiltakozást, amely szerint a gyerekvállalást a pedofíliához hasonlítani nem csak az LMBTQI szülőket, hanem minden örökbe fogadó szülőt sért. Nagyon veszélyes, ha valaki nem tud vagy nem akar különbséget tenni a szülővé válás iránti vágy és a pedofília között. A szülővé válás iránti vágy azt célozza, hogy biztonságos, jó és szeretetteljes környezetet adjunk gyermekeinknek. A pedofília éppen ellenkezőleg, a gyermek kiszolgáltatottságát használja ki a felnőtt beteges vágyainak kiélése érdekében – fogalmaz a szervezet.

Azt remélték, hogy elmúltak már azok az idők, amikor

„a hatalmasok szemrebbenés nélkül érveltek amellett, hogy nem minden ember egyenrangú”.

Köszönjük Kövér Lászlónak, hogy ismét figyelmeztet, hogy sosem szabad hátradőlniük azoknak, akik abban hisznek, hogy minden ember egyenlő. Sajnáljuk, hogy Kövér László nem tud különbséget tenni aközött, hogy valaki férfi vagy nő, illetve aközött, hogy valaki férfiakhoz vagy nőkhöz vonzódik. Szívesen küldünk felvilágosító anyagot erről, sőt szívesen látjuk egy ebben a témában tartott képzésünkön is – áll a Magyar LMBT Szövetség közleményében.

120 perc – 2018. január 28. 14:00

0

Roger Federer nyerte az Australian Opent

A sokak által minden idők legjobbjának tartott svájci teniszező a horvát Marin Cilicet győzte le, öt játszmában, 6:2, 6:7, 6:3, 3:6, 6:1-re. Ez volt Federer 20. Grand Slam-tornagyőzelme, hatodszor nyert Melbourne-ben.

Letartóztatták az orosz ellenzék vezetőjét

Alekszej Navalnijt az egyik, általa szervezett tüntetésen vették őrizetbe. Ezt videón is megnézheti, ide kattintva. Több mint száz városban vonultak ezrek az utcákra, bojkottot hirdetve az elnökválasztásra, amelyen Navalnij nem indulhat.

Meghalt az IKEA alapítója

A 91 éves üzletember, Ingvar Kamprad svédországi otthonában halt meg. 1943-ban alapított meg a céget, öt évvel később kezdett bútort árulni. Az IKEA éves forgalma most már közel 50 milliárd euró, Kamprad személyes vagyona pedig körülbelül 3,4 milliárd dollár volt.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!