Kezdőlap Címkék Humán Operátor Zrt.

Címke: Humán Operátor Zrt.

Czeglédy nélkül folytatták

Tagadták bűnösségüket a Human Operator Zrt. kedden meghallgatott vezető munkatársai a cég ügyében indult per előkészítő ülésén a Szegedi Törvényszéken.

Az ügyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emeltek vádat.

A hétfőn ismertetett vádirat szerint a 2011-től működő bűnszervezet célja döntően a diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint az egyéb közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt. A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Az ügyben kitűzött előkészítő ülés második napján meghallgatott vádlottak egyike sem akart most vallomást tenni, de egy kivételével jelezték, hogy az előreláthatólag az év végén kezdődő tárgyaláson ezt megteszik majd.

A vádlottak védői közül többen is indítványozták, hogy a bíróság a tárgyaláson hallgassa meg tanúként a céget vezető Czeglédy Csabát, aki eljárásjogi okok miatt nincs a vádlottak között.

Czeglédy Csabát a DK európai parlamenti képviselőjelöltjeként mentelmi jog illette meg, ezt a Nemzeti Választási Bizottság fenntartotta, ezért a bíróság megszüntette az ellene indult büntetőeljárást.

A választás eredményének jogerős megállapítása után az ügyészség az eljárás folytatását indítványozta, amit azonban a bíróság elutasított. A döntés ellen az ügyészség fellebbezett, de a Szegedi Ítélőtábla erről még nem döntött.

A politikus – azért, mert később tanúként szerepelhet az ügyben – hallgatóként sem lehetett jelen a tárgyalóteremben, a bíróság folyosóján azonban nyomon követte az eljárást, és az ülés szüneteiben konzultált az ügyvédekkel és vádlottakkal.

Az ügyvédek több tanú – így a Human Operator Zrt.-vel partneri kapcsolatban álló cégek képviselői, valamint munkát vállaló diákok – meghallgatására is indítványt tettek. Kezdeményezték a nyomozás alatt eljáró könyvszakértő és írásszakértő megidézését is. Ezt utóbbinak a bíróság helyt adott, a tanúk többségének meghallgatásáról később határoz.

A bíróság döntött arról is, hogy elkülöníti egymástól a bűnösségüket tagadó, valamint az ügyészséggel egyezséget kötő, és ennek tényét az előkészítő ülésen megerősítő vádlottak ügyét, így utóbbiak ügyében jogerős ítélet születhet. A bíróság szintén ítéletet hozhat annak a vádlottnak az ügyében, aki az előkészítő ülésen jelezte, hogy beismerő vallomást tesz és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

Az elkülönítést ellenezték a bűnösségüket tagadó vádlottak védői, akik azzal érveltek, hogy az ügy összetettsége és a bűnszervezet vádja miatt csak egységesen bírálhatja el a történteket a törvényszék.

Érveikre reagálva Tóth Tibor tanácsvezető bíró kifejtette, az egyezségek megkötése a beismerő vallomást nem tevő vádlottak ügyében semmilyen jelentőséggel nem bír, mivel az ügyészséggel megállapodó terheltek csak saját bűnösségük kérdésében nyilatkoznak, a tárgyaláson pedig tanúként igazmondási kötelezettség vonatkozik rájuk.

Az előkészítő ülés szerdán az egyezséget kötő vádlottak meghallgatásával folytatódik.

(MTI)

Dagad a Czeglédy-botrány

0

Ismét növekedett a “Gyurcsány Ferenc korrupciós botrányának” nevezett Czeglédy-ügy gyanúsítottjainak száma: csütörtökön a bíróság elrendelte újabb három gyanúsított előzetes letartóztatását. 

Elfogadta a nyomozási bíró a Csongrád Megyei Főügyészség indítványát, amely értelmében újabb három gyanúsított előzetes letartóztatását rendelték el a több mint 3 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás ügyében. A gyanúsítottak valamennyien a Humán Operátor Zrt. alkalmazásában álló személyek, akik a gyanú szerint közvetlenül Dr. Czeglédy Csaba utasításai szerint látták el a bűncselekményt megvalósító feladatokat és működtek közre a bűnszervezet tevékenységében. A végzések egyelőre nem jogerősek, mert a gyanúsítottak is védőik fellebbeztek.

A Czeglédy-ügy gyanúsítottainak száma így

15 főre duzzadt 

Ezenfelül az ügyészség indítványozta hét, 2017. június 13. napján őrizetbe vett gyanúsított, így köztük Dr. Czeglédy Csaba gyanúsított előzetes letartóztatásának további két hónappal történő meghosszabbítását is.

A gyanú szerint a Dr. Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet a 2011. és 2016. évek között kiépített egy olyan céghálózatot, amely diákmunka közvetítéssel foglalkozott. A bűnszervezet tevékenysége arra irányult, hogy a bűnszervezet élén álló és a Humán Operátor Zrt-hez köthető személyek, valamint a céghálózat alján levő és strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek segítségével a diákmunka közvetítés után járó közterhek megfizetése alól mentesüljenek.

A  bűnszervezet a diákmunka közvetítéssel közel 3 milliárd forint vagyoni kárt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy az iskolaszövetkezetek szintjén az általános forgalmi adót, illetőleg a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették ki.

Tegnap Budai Gyula fideszes képviselő  és egykori elszámoltatási biztos Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció pártelnökét, tette felelőssé a Czeglédy-ügyért, amely szerinte nem más, mint

a baloldal korrupciós botránya.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke határozottan cáfolta és visszautasította a Fidesz lejárató kampányának legújabb vádjait, valamint rágalmazásért beperelte a fideszes képviselőt.

MTI/Fühü

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK