Kezdőlap Címkék Hollik István

Címke: Hollik István

Köves rabbi – Egyenesen és újratöltve

A Független Hírügynökség több cikkben is foglalkozott azzal, hogy Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija, Hollik István, a Fidesz-KDNP képviselőjének választási szórólapján szerepelt.

Megírtuk azt is, hogy Köves rabbi utóbb a Zsidó.com portálnak adott interjújában némiképp visszakozott, és elnézést kért, amiért – megfogalmazása szerint – a szórólapon olvasható szavait úgy is lehetett értelmezni, hogy ő beszállt a kampányba.

Hogyan lehetett volna másként értelmezni?

Kedden este az Egyenesen című műsorban Köves rabbi némiképp árnyalta a képet. Árnyalta és ezzel még jobban összegabalyította. A műsorvezető, Kálmán Olga kérdésére ugyanis ezzel kapcsolatban ezt válaszolta: „amikor Hollik megkereste őt, nem száz százalékig tudatosult benne, hogy a Hollikot lényegében támogató szavai szórólapra kerülnek”.

Ha nem száz, akkor vajon hány százalékig tudatosult Köves rabbiban, hogy szavai és fényképe egy szórólapon fognak szerepelni?  5? 10? 57,3? Mire számított, amikor azt mondta, hogy Hollik Istvánban látja a garanciát, hogy a zsidó hitélet és kultúra kiteljesedését segíteni fogja.

Ember így nem beszél baráti társaságban, asztalnál, pohár bor, üdítő, netán kávé mellett. Ember így nyilatkozni szokott, mert ez egy szórólapra, politikai nagygyűlésre szánt szöveg.

Köves rabbi végül megnyugtatott mindenkit: bármelyik demokratikus pártnak megadja a támogatást, egyedül azoknak nem, akik néhány éve még a Dunába lőtték volna a zsidókat.

A demokratikus pártok vélhetően nem fognak tolongani Köves rabbi irodája előtt, hogy éljenek a felajánlott lehetőséggel. Pedig, kifejezetten szórakoztató volna, ha Köves rabbi fotója mellett ezt olvashatnánk valamennyi ellenzéki párt kiadványaiban: Csak az MSZP-ben, a DK-ban, az LMP-ben, az Együtt-ben, a Párbeszédben – megfelelő aláhúzandó – látok garanciát a zsidó hitélet és kultúra támogatására.

Aláírás: Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija.

Amúgy Köves rabbi – ugyancsak a Zsidó.comnak adott interjújában – azt is megemlíti, hogy Horthy nem volt államférfi, és mint mondta, „fogok erről beszélni Hollik Istvánnal.”

Hátha ez is felkerül egy fideszes szórólapra.

És akkor már Orbán Viktorral is kellene erről beszélnie Köves rabbinak, merthogy a miniszterelnök tavaly júniusban a megújult Klebersberg-kastély átadásán kivételes államférfinak nevezte Horthy Miklóst.

Azért, lássuk be, van abban valamennyi ellentmondás, hogy Köves rabbi azokban látja a zsidó hitélet és kultúra kiteljesedésének garanciáját, akik egy szerinte nem-államférfit kivételes államférfinak tartanak.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!