Kezdőlap Címkék Harvard

Címke: Harvard

USA aktivitás Európa keleti felén, avagy a recept

Babis után Boriszov is megbukott, és mindkettő az amerikaiak támogatásával. Magyarországon Márki-Zay Pétert támogatják, aki öt éven keresztül élt és dolgozott Észak Amerikában.

A Biden diplomácia láthatóan komolyan veszi ígéretét, mely szerint demokratikus fordulatot szeretne Európa keleti felén. Ehhez persze emberek is kellenek. Szófiában megtalálták őket.

Harvardon végzett vállalkozó próbálkozhat reformokkal Bulgáriában

A 41 éves Kiril Petkov pártja – ha minimális mértékben is, de győzött az Európai Unió legszegényebb és legkorruptabb országában. A brüsszeli Politico cikket szentelt a fiatal politikusnak, aki megpróbálja megváltoztatni elődje korrupt és sikertelen rendszerét.

„Szívünket és lelkünket beletesszük abba, hogy Bulgáriát új pályára állítsuk. Mindent megteszünk azért, hogy az országnak rendes koalíciós kormánya legyen. Rengeteg problémát kell megoldanunk, de tisztában vagyunk a felelősségünkkel”

– mondta a választások után Kiril Petkov, aki egy másik Harvardon végzett politikussal, Aszen Vaszilevvel együtt alakított pártot, melynek neve: Folytatjuk a változást!

Milyen változást?

A korrupció elleni harcot tűzte zászlajára Kiril Petkov, aki az átmeneti kormány gazdasági minisztereként egyre-másra leplezte le a Boriszov kormányzat visszaéléseit. Az elmúlt évtizedet meghatározó bolgár politikus karrierjét úgy kezdte, hogy az utolsó kommunista diktátor testőre volt. Hatalomra kerülve nemzeti együttműködési rendszert alakított ki, amely azért kerülte el Brüsszel bírálatát, mert nyíltan sohasem szállt szembe egyetlen uniós döntéssel sem, de a gyakorlatban szinte mindegyiket megszegte. Az eredmény: az egykor 9 milliós ország népessége 7 millióra csökkent, mert a jól képzett fiatalok tömegesen emigráltak a korrupcióba süllyedő országból.

Mihez lehet kezdeni Harvard diplomával Bulgáriában?

Kiril Petkov vállalkozást alapított, amely vegan probiotikus szerekkel kereskedett. ProViotic nevű cégével furcsa tapasztalatokat szerzett a bolgár gazdasági életben. Gyorsan kiderült a számára, hogy a kis és közép vállakozások számára létrehozott állami támogatási alapból szinte kizárólag a Boriszov kormányzat kegyencei részesülnek.

Májusban, amikor az átmeneti kormány gazdasági minisztere lett, a televízióban mondta el, hogy mindössze 8 cég kapta meg a közel 1 milliárd levás (500 millió eurós) állami támogatást, melyre a pályázati kiírás szerint minden kis és közepes vállalkozás pályázhatott.

Petkov sok más visszaélést is leleplezett négy hónapos miniszteri megbízatása idején, és ezzel nagy népszerűséget szerzett magának Bulgáriában, ahol az emberek többsége az európai szegénységi küszöb alatt él.

Szeptemberben erre a népszerűségre alapozva indították el az új pártot, Aszen Vaszilevvel együtt, aki ugyancsak a Harvardon végzett, és az átmeneti kormányban pénzügyminiszter volt.

Rocksztárokhoz hasonló kampányt indítottak hiszen kevés idő állt rendelkezésükre a választásokig.

„Két dolgot mutattunk meg a bolgár népnek. Egyrészt azt, hogy nem félünk a hatalomtól, másrészt pedig értünk a kormányzáshoz” – mondta a Politico tudósítójának Kiril Petkov. Aki jelentős részben kanadai feleségének köszönheti népszerűségét. Linda McKenzie pékséget üzemeltet Szófia belvárosában. Glutén mentes készítményei népszerűséget hoztak neki, különösen azután, hogy fellépett a televíziós Master Chef programban.

Bár a közvélemény előtt kevésbé volt ismert, de Kiril Petkov tudatosan készült a korrupt rendszer leváltására.

Vállalkozóként is folyamatosan tanitott a Harvard Master School szófiai tagozatán, ahol társaival együtt létrehozta a Center for Economic Strategy and Competitivness (központ a gazdasági stratégiára és versenyképességre) nevű szervezetet.

Nyolc évvel ezelőtt egy másik szervezetet is létrehozott Kiril Petkov: a Hewlett-Packard korábbi bulgáriai menedzserével, Szasa Bezuhanovaval együtt a Move BG mozgalmat alapították meg. Ez a Mozdulj Bulgária mozgalom olyan társadalmi fejlődést szeretne előidézni, melynek eredményeképp az ország előre léphetne a legszegényebb uniós tagállam nem épp irigyelt pozíciójából.

Lesz-e elegendő politikai tőkéje a reformokhoz?

„Mi vagyunk az új közép” – hangsúlyozza Kiril Petkov. Aki gyorsan hozzáteszi: „új pályára akarom állítani Bulgáriát. Az szeretném, ha Bulgária új brand lenne azzal a felirattal: zéró korrupció!”

Hogy lehet ezt megcsinálni?

„Jobboldali módszerekkel akarunk baloldali célokat elérni”

– mondja Petkov. Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy a szükséges egészségügyi és oktatási reformot nem adóemeléssel akarják ellensúlyozni hanem a korrupt állami alapokból kívánják finanszírozni. Vagyis a cél az: a lakosság csakis az előnyét lássa a reformoknak, és ne kelljen ezért fizetnie.

Balkáni Trudeau

Petkov Kanada fiatalos liberális miniszterelnökét utánozza, de tisztában van azzal, hogy egyedül nem lehet hatékony reformokat elérni. Ezért máris hozzákezdett a koalíciós tárgyalásokhoz.

Petkov az első karizmatikus vezető a bolgár politikában Boriszov óta, és ez előnyére válik – mondta egy politológus Szófiában a Politico tudósítójának.

Ellenfelei is tudják ezt, ezért folyamatosan támadják azzal, hogy Petkov kettős állampolgár. Bár kérvényezte lemondását a kanadai állampolgárságról, de úgy volt miniszter egy ideig, hogy kettős állampolgársága még fennállt. Márpedig ezt kizárja a bolgár alkotmány.

Kiril Petkov emiatt egyáltalán nem kívánja feladni álmait: Bulgáriából modern országot csinál!

„A kelta tigrisről sokat beszéltek annak idején éppúgy mint a távol keleti kis tigrisekről. Azt szeretném, ha tíz év múlva a bolgár oroszlánról beszélnének!”

Angela Merkel a Harvard egyetem dísztoktora

0

Angelela Merkel a Hardvard egyetem diplomaosztóján szólalt fel és ugyan Trump nevét nem említve a sorok között nagyon erős kritikát fogalmazott meg vele szemben. – olvasható a Bloomberg   írásában.

  • Elítélően szólt a bezárkózás és a protekcionizmus politikájáról, mely felborítja a globális kereskedelmet, a megoldások közös keresését.
  • „Tedd le a tudatlanság és a szűk látókörűség szemüvegét, ne építs falakat, hanem bontsd le azokat.
  • „Bármi, ami kőbe vésettnek, megváltoztathatatlannak tűnik, valójában megváltozhat”
  • „A gondolatainkban emelt falakat is le kell bontani”, ahhoz hogy megoldást találhassunk a globális világ problémáira.
  • „A németek és az amerikaiak közötti viszony, jó példája annak, hogyan válhatnak volt  ellenségek barátokká.”

A Harvardon szerzett doktorátust a kínai gazdaság irányítója

0

Rendet kell teremtenünk a rosszul teljesítő hitelek piacán – ezzel a katonás felhívással lepte meg olvasóit a pekingi Zsenmin Zsipao. A Kínát vaskézzel kormányzó kommunista párt központi lapja egy nagyon fontos elvtárs véleményét közölte, de nevet nem említett. Jólértesült pekingi tudósítók szerint Hszi Csin-ping elnök jobbkezéről van szó, aki most Davosban is kifejtheti: merre fejlődik a világ második legnagyobb gazdasága.

Liu He 65 éves és immár ő irányítja Kína pénzügyeit. Korábban az ötéves gazdasági tervek fő konstruktora volt. Tanulmányait Pekingben kezdte, de az Egyesült Államokban folytatta: 1995-ben a Harvard egyetemen szerzett doktorátust közgazdaságtanból. Aztán idén ősszel

bekerült a 25 tagú Politikai Bizottságba,

Kína hatalmi központjába. Nem kis feladattal kell megbirkóznia, hiszen Kínában a hitelezés hálója áttekinthetetlen. Az viszont köztudott, hogy a hitelállomány a háromszorosa az éves GDP-nek. A valós szám minden bizonnyal még magasabb. A rosszul teljesítő hitelek a pénzügyi rendszer stabilitását fenyegetik. Ehhez jön még az, hogy Donald Trump – épp a davosi világgazdasági fórumra időzítve – megkezdte kereskedelmi háborúját Kína ellen.

Tavaly Hszi Csin-ping tüzes beszédet mondott a szabadkereskedelem mellett. Valójában azonban a kínaiak egyáltalán nem olyan elszántak emellett, ha a saját hatalmas belső piacukról van szó. Hszi Csin-ping viszont az őszi pártkongresszuson megígérte: szélesebbre tárják a kaput a külföldi befektetők előtt. Ebben segítheti Liu He.

Harvard: az új diákok fele lány és valamelyik kisebbséghez tartozik

0

Malia Obama is a 2056 szerencsés diák között van, aki megkezdheti tanulmányait a Harvard egyetemen, ahol korábban az édesapja is tanult. Idén a jelentkezők száma minden rekordot megdöntött: csaknem 40 ezren akartak itt tanulni. Közülük választották ki a 2056 elsőéves diákot, aki megkezdheti tanulmányait. A lányok száma 49,2% – ez is rekord.

A kisebbségekhez tartozó felvételiző diákok plusz pontokat kaphattak a származásuk miatt. Ez a pozitív diszkrimináció segítette hozzá annak idején Barack Obamát is ahhoz, hogy a Harvard egyetemen végezzen. Sokan vitatják ezt az elvet, hiszen nem a teljesítményt hanem a származást pontozza.

Az Amerikában élő ázsiai diákok szervezete hivatalosan is beadvánnyal fordult az igazságügyi minisztériumhoz. Ők azt kifogásolják, hogy a pontozási rendszer előtérbe állítja a feketéket és a spanyol-amerikaiakat, viszont hátrányos az ázsiaiakra nézve.

Mit mutatnak a számok?

Az új hallgatók 50,8 %-a valamilyen kisebbséghez tartozik.

A legtöbben ázsiai származásúak /22,2%/, utánuk jönnek a feketék /14,6%/, majd pedig a spanyol-amerikaiak /11%/. Az amerikai őslakosság is képviselteti magát 1,9%-kal.

„Diákjaink a végzés után egy olyan társadalomban töltenek majd be fontos szerepet, mely multikulturális. Jó tehát, ha ezt már megszokják az egyetemen is”

– mondta a Harvard egyetem szóvivője, aki büszkén említette: minden évben többen jelentkeznek, így jó esély van arra, hogy a legkiválóbbak kerüljenek be az első évfolyamra a nagy presztizsű Harvard egyetemen.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK