Kezdőlap Címkék Gólyafészek

Címke: Gólyafészek

Csehül állnak – A cseh belpolitika két elnökválasztás között

0

Az elmúlt napokban elképesztő módon felgyorsultak az események Csehországban.  Egyelőre még nem tudni mi lesz ezeknek a kimenetele, de egy biztos: az elnökválasztás második fordulójának tétje igencsak magas és az eredmény alaposan befolyásolhatja az ország jövőjét. 

Habár egyes csehországi közvélemény-kutatások és elemzések figyelmeztettek arra, hogy  a múlt hétvégén tartott csehországi elnökválasztásokon Miloš Zeman nem fogja elérni az ötven százalékot – amellyel megúszható lett volna a második forduló -, annak eredménye még így is komoly meglepetést okozott Csehországban és a nemzetközi közösségben egyaránt.

Pirruszi győzelem

Igaz, Zemannak még így is sikerült begyűjtenie a szavazatok mintegy 38,56 százalékát, ami körülbelül 1,99 millió voksot jelent. Ugyanúgy a legnagyobb ellenfelének tartott Jiří Drahoš, a Cseh Tudományos Akadémia volt vezetője, az előzetes felmérésekkel szemben kicsit gyengébben szerepelt, hiszen 26,6 százalékot kapott, vagyis legalább félmillióval kevesebbet, mint amennyit jósoltak neki. Továbbá Prága kivételével az összes csehországi kerületben Zeman aratott győzelmet.

Egy Femen-aktivista nő támadta le félmeztelenül Zemant, amikor ő elment leadni a szavazatát.

Csakhogy három dolog árnyalja a képet. Habár Zeman az összes kerületben (Prágát leszámítva) megnyerte magának, egyik helyen sem sikerült 50 százaléknál többet  begyűjtenie, a legjobb mutatókat csak az Ústecký-kerületben érte el (47%).(Ezen az oldalon egy részletesebb térkép található, járásokra és településekre lebontva.) Ebből az következik, hogy Zeman

egyik kerületben sem „dőlhet hátra” és veheti biztosra, hogy a második fordulóban is győzelmet arat

Másodszor a választások során a cseh lakosság 61,92 százaléka járult az urnákhoz, ami „átlagos” részvételi mutatót jelent a kelet-közép-európai országban. Ugyanakkor már sok cseh politológus és elemző figyelmeztetett, hogy ebbe már beleszámítódik a Zeman-tábor híveinek döntő része (ha nem az egésze). Tehát most igencsak kérdésessé vált, hogy vajon a jelenlegi elnök kiket lenne képes még aktivizálni és megszólítani.

Az elnökválasztások első fordulójának eredménye. Forrás: Volby. cz

És Zemanék számára ebből fakad mindjárt a harmadik probléma: lehet, hogy Drahoš az előzetes elvárásokkal ellentétben rosszabbul szerepelt (1 369 000 leadott szavazat), de az utána szereplő államfő-jelöltek meglepően jól teljesítettek. Különösen Pavel Fischer egykori nagykövet (526 694), Michal Horáček  (472 643) vállalkozó és dalszövegíró, és Marek Hilšer orvos (454 949). Ez elsőre úgy tűnhet, hogy Csehországban túlságosan megoszlanak a szavazatok, de még mindig hátra van a második forduló. Ettől ugyanis a korábban említett három jelölt (plusz Topolánek volt ODS-es miniszterelnök a több mint 200 000-es bázisával) visszalépett és közös támogatásukról biztosították az egyetemi professzort.

Amennyiben a jelenlegi választási eredményekről indulunk ki, akkor Drahoš a január 26-án és 27-én tartott elnökválasztás második fordulójában

több mint három millió cseh állampolgár szavazatára számíthat.

Ez egyben azt is jelenti, hogy Zemannak közel egymilliós hátrányt kellene legyűrnie, ami különösen nehéz. Az elképzelhető, hogy megszerzi a maradék három államfő-jelölt szavazóbázisát, vagy sikerülhet még valahonnan potenciális szavazókat előkeríteni, hiszen egyes vélekedések szerint azért sem ment el minden Zeman-párti szavazni, mert biztosra vették a jelöltjük győzelmét. Azonban még ez is legfeljebb 250 000-350 000 újabb szavazatot jelentene a mostani elnöknek, még mindig fél millióval elmaradva Drahoš mögött. A másik „oldalnak” tehát semmit sem kellene csinálnia, csupán ügyelnie arra, nehogy a választások előtt nyilvánosan összevesszenek egymással vagy egy olyan lépést tegyenek meg, amellyel egymás szavazóit taszítanák el.

A csehországi államfő-jelöltek és eredményeik. Forrás: Link.

Pont ezért látható, hogy Zeman-hívei semmit nem bíznak a véletlenre és már másnap egy páratlan intenzitású lejáratókampány vette kezdetét. Hiszen attól még, hogy lényegesen több szavazatot aligha szerezhetne, még elbizonytalaníthatja a másik tábor szavazóit. Habár a negatív kampány (Zemanról például elterjesztették, hogy rákos beteg) már január 12-e előtt is aktívan zajlott, még ez is eltörpül amellett, ami január 14-től kezdett el kibontakozni. Egyik oldalon ugyanis megy a „Putyin-bérencezés, illiberális diáktározás, meg Kína-imádat”, addig a másikon pedig a „Sorozás, Brüsszelezés, sőt, még Adolf Hitlerrel való összehasonlítás” is előkerült.

Ebben a tekintetben különösen a migráció témája tölt be – és fog betölteni – központi szerepet: Zeman esetében a bevándorlóellenességet róják fel, Drahošnál viszont egy 2015-ben aláírt petíciót hoztak elő, amelyben felszólították az akkori kormányt a menekültek helyzetének javítására. (Ugyanakkor fontos megjegyzezni: Drahoš az utóbbi időben már az EU-t is kritizálta a kötelező migrációs kvóták vagy a külső határok alacsony védettsége miatt)

Zeman számára az egyetlen lényeges mentőövet – a lejáratókampányon kívül – a politikai szövetségese, az október cseh választásokat megnyerő ANO párt vezetője, Andrej Babiš jelentheti. A „cseh Trump” ugyanis rengeteg cseh médiumot (online, lap, Tv-csatornát) tart a kezében, többek közt olyan jelentős lapokat, mint a Lidové noviny vagy a Mladá fronta dnes, tehát január végéig van alkalma és lehetősége a cseh választók véleményék befolyásolására. Zeman minden botránya ellenére, egy igencsak dörzsölt politikus, aki nagyon jól nyilatkozik és képes érzelmesen vitatkozni a televízióban, különösen az olyan témákat illetően, mint az Európai Unió és bevándorlás kérdése. Ezért sem meglepő, hogy Zeman a korábbi ígéretei ellenére, mégis kötélnek áll a televíziós vitát illetően, természetesen a Babišhoz közel álló adókon.

Babiš cseh miniszterelnök baloldalt és Zeman államfõ jobboldalt kezet fog. A kép forrása: MTI/EPA/Martin Divisek

Zavar az Erőben

Viszont azóta olyan események bontakoztak ki a cseh közéletben, amely még a biztosnak tartott a Babiš és Zeman közötti „baráti szálakat” is alaposan összekuszálták. Ugyanis a csehországi elnök bár “jó kiindulási alapnak” nevezte a Babiš-kabinet programját, amelyet messzemenőkig támogat, mégsem szólította fel az ellenzéket és a képviselőket, hogy fogadják azt el. Sőt, egyenesen egy ultimátumot adott az ideológiai és politikai szövetségesének. Nincs kizárva, hogy a hétvégén egyes elfogult ANO szavazók ezt egyfajta árulásként értelmezték (ezt sugallta is a Babiš-média), ezért nem mentek el szavazni rá.

Azóta persze Babiš látványosan „megbocsátott” a szövetségesének és arra kérte az ANO-párt szavazóit, hogy a második fordulóban is Zemanra szavazzanak. Ugyanakkor január 16-án és 17-én újabb érdekes eseményekre került sor.  Az első, hogy január 16-án délelőtt Babiš arra kérte a cseh Képviselőházat, hogy vonják meg tőle a mentelmi jogát és adják ki őt a rendőrségnek, mivel korábban nyomozást indítottak ő és Jaroslav Faltýnek, az ANO alelnök a “Gólyafészek („Čapí hnízdo”) ügyben. Természetesen “politikai lejáratásnak és az eltávolítására tett piszkos módszernek” nevezte az ügyet és leszögezte, hogy semmi köze nincs ennek ahhoz, hogy képtelen kormányt alakítani.

Ugyanezen a napon tartott bizalmi szavazáson ismét nem kapta meg a felhatalmazást a cseh képviselőktől, csupán a saját pártjának tagjaiból. Ezért január 17-én a korábbi ígéretéhez híven a Babiš vezette cseh kisebbségi kormány lemondott, hivatalosan is átadta Zemannak a kabinet lemondólevelét. Elsőre úgy tűnhet, hogy a megbukott miniszterelnöknek nincs oka az aggodalomra, hiszen a köztársasági elnök korábban már többször biztosította: a második kormányalakítási kísérlettel szintén őt fogja megbízni. A törvény szerint Csehországban három kormányalakítási kísérletre van lehetőség, az első kettőre az államfő, a harmadikra pedig a képviselőház elnöke ad megbízatást.

A cseh miniszterelnök a kisebbségi kormányáról tartott bizalmi szavazáson. A kép forrása: MTI/EPA/Martin Divisek

Különös partner? 

A cseh lapok máris elkezdték pedzegetni, hogy mivel senki nem támogatta őket (még a bevándorlóellenes SPD és a kommunista párt sem), ezért az ANO a következő kormányalakításnál megváltoztatja a korábbi stratégiáját. Ez pedig többek közt azt jelenti, hogy az egyik legnagyobb ellenfelével, de korábbi koalíciós partnerével kezdett el tárgyalni: a Cseh Szociáldemokrata Párttal (ČSSD).

Ez pont abból a szempontból érdekes, hogy tavaly a szociáldemokraták még azt hangoztatták, hogy addig nem hajlandóak koalícióba lépni az ANO-val, ameddig Babiš nem távozik a párt éléről. Bohuslav Sobotka előző kormányfő volt ennek az esetleges együttműködésnek az egyik fő kritikusa, de más téren is bírálta az ellenfelét: a szociáldemokraták támogatják az euró minél előbbi bevezetését, és a szorosabb együttműködést Brüsszellel, miközben Babiš – Orbán Viktorhoz hasonlóan – gyakran kritizálja az Európai Uniót, nem támogatja az integráció mélyítését, illetve elutasítja az euró bevezetését is.

Amikor még egy kormányban voltak: Sobotka kormányfő és Babiš pénzügyminiszter. Csakhogy az akkori miniszterelnök veszte majdnem a pénzügyminiszter lett. A kép forrása: Flickr.

Csakhogy az októberi választások után sok szociáldemokrata politikus a Sobotka-féle frakciót okolja a gyenge szereplésért (7,3%) és ezért úgy vélik, mindenképp szükség van egy vezetőváltásra és egy újfajta irányvonalra, ami az ANO-val való kormányalakítást is jelentheti. Most februárban tartanak egy kongresszust, amelynek pont ez lesz az egyik fő témája. Ha ez sikerül megállapodni, akkor ANO és a ČSSD koalíciónak összesen 93 képviselője lehet. Ez ugyan még nem elég a kormányalakításhoz, de a Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSČM) korábban már többször jelezte: egy ilyen összetételű kormányt – mégha kívülről is –  hajlandóak támogatni, ami már elegendőnek számít.

Időhúzásból jeles 

Ám még, ha nem sikerül egy kormánykolaíciót létrehozni, még az sem jelentene túl nagy csapást Babišra nézve. A mentelmi jogáról való lemondás ugyanis egy időhúzó taktika része: az ANO vezetője szeretné megtudni, hogy a hónap végén ki ül majd az elnöki székben. Igaz, számára Drahoš jelentene vonzó alternatívát. Ő erős kritikusa Babišnak és többször hangsúlyozta, hogy a cseh kormányban semmi keresnivalója annak,

” aki ellen rendőrségi eljárás folyik, különösen ha az illető egy ország miniszterelnöke”

Csehországban a köztársasági elnöknek jogában állna felosztani a parlamentet. Egyes elképzelések szerint ezért Drahoš az esetleges megválasztása után azonnal így fog tenni és új választásokat ír ki az országban.

Akármilyen furcsának is tűnhet elsőre, de az előrehozott választás is lényegében Babišnak kedvezne. Egyrészt az októberben éppen bekerülő pártok, köztük a ČSSD, esetében nem garantált, hogy megkapják a korábbi szavazatokat és nem valamelyik új szereplőre adják le, amivel csökkenhet a képviselőházba bejutó pártok száma. Másrészt anyagilag egyedül csak az ANO van olyan helyzetben, hogy egy még intenzívebb kampányt folytasson Csehországban, más pártok már most komoly pénzügyi gondokkal küszködnek. Harmadszor pedig a Zemantól való „megszabadulás” sem lenne Babiš ellenére: a  mostani elnök szavazótábora ugyanúgy megmaradna, de mivel már Babišnak nem kellene igazodnia a botrányos kijelentéseiről híres Zemanhoz, ezért számíthat az ellentétes tábornak voksaira is, ha a médiáján keresztül képes lesz kellőképpen meggyőzi őket.

Tehát kétségtelen: a csehországi helyzet most eléggé kaotikusnak tűnik és a második fordulóig sok minden megtörténhet. Könnyen lehet, hogy ennek az egésznek az lesz a vége, hogy Csehország szakít az „illiberális demokráciával” és kelet-közép-európai országok helyett inkább Nyugat-Európát választja. Ugyanakkor ezek a mostani állapotok egy nem túl pozitív jövőképet is magukban hordoznak: egy elhúzódó belpolitikai válságot és azzal járó gazdasági recessziót.

Lemondott a mentelmi jogáról a cseh miniszterelnök

0

Bomba erejével hatott egy ma reggeli hír Csehországban:  Andrej Babiš cseh miniszterelnök és társa bejelentette, hogy le fognak mondani a mentelmi jogukról. 

A tavaly októberben tartott csehországi parlamenti választásokon győzelmet arató ANO párt vezetője kedden délelőtt arra kérte a cseh Képviselőházat, hogy vonják meg tőle a mentelmi jogát és adják ki őt a rendőrségnek. A cseh hatóságok ugyanis büntetőjogi eljárást indítottak ellene, mert a gyanú szerint uniós támogatásokkal élt vissza a „Gólyafészek („Čapí hnízdo”) nevű szabadidőközpont megépítése során. Ebben az ügyben Jaroslav Faltýnek, az ANO alelnöke szintén érintett volt.

Mindketten a képviselőház mandátumvizsgáló bizottságának ülése előtt ismertették a döntésüket. Ugyanakkor a Novinky.cz cseh weboldal szerint Babiš az egész ügyet továbbra is

„politikai lejáratásnak és az eltávolítására tett piszkos módszernek” nevezte 

Leszögezte, hogy a döntésében semmi köze nincs ahhoz, hogy tavaly október óta képtelen volt egy működőképes cseh kormányt felállítani, illetve a múlt héten sem sikerült elfogadtatnia a parlamentben az ANO kormányprogramját. Babiš a múlt héten ugyanis azt ígérte, hogyha a napokban sem sikerül keresztülvinne az elképzeléseit, akkor január 17-én lemond a miniszterelnöki posztjáról és előrehozott parlamenti választások jöhetnek Csehországban.

Útmutató a csehországi választásokhoz: Az aréna játékosai

0

Az októberi csehországi választásokon igencsak nagy a tülekedés, amit jól szimbolizál az a tény, hogy idén rekordszámú párt indul: a cseh választási bizottság összes harmincegy mozgalmat regisztrált. A legfontosabb és legérdekesebb pártokat mutatjuk be.

  1. A Cseh Szociáldemokrata Párt (Česká strana sociálně demokratická – ČSSD)

A cseh szociáldemokraták nyerték meg a 2013-as választásokat, mivel a voksok 20 százalékát sikerült begyűjteniük, amellyel 50 ülőhelyet szereztek a cseh Képviselőházban. Az arányos választási rendszer miatt kormánykoalíciót kötöttek az ANO-val és a Keresztény és Demokrata Unió – Csehszlovák Néppárttal (KDU-ČSL). Csehország miniszterelnöke Bohuslav Sobotka lett.

Habár sokáig úgy tűnt, hogy a Sobotka-kormánynak a cseh politikában szokatlan módon sikerül nagyobb kormányválság átvészelnie a hivatali idejét, 2017 májusában majdnem megbukott. Az ANO-val való konfliktus miatt Sobotka lemondott, de ezt Miloš Zeman köztársasági elnök nem fogadta el, így a kormányfő visszavonta a döntését. Ugyanakkor kijelentette, hogy az októberi választásokon nem indul újra a miniszterelnöki posztért, és helyette a cseh diplomáciáért és külügyekért felelő Lubomír Zaorálek lett a szocialisták kormányfőjelöltje.

Bohuslav Sobotka

A cseh szociáldemokratákra jellemző, hogy erősen EU-pártiak.

Támogatják az euró minél előbbi bevezetését, és a szorosabb együttműködést Brüsszellel.

Több cseh médium szerint Sobotka és a szociáldemokraták jelentik a „leggyengébb láncszemet” a visegrádi négyekben, és inkább az olyan regionális együttműködéseket helyezik előtérbe, mint a slavkovi háromszög (S3). Ígérték, hogy a havi átlagbért 50 százalékkal megemelik, egy új adórendszert vezetnek be és hatékonyabb egészségügyet működtetnek.

A népszerűségük jelenleg 10 és 15 százalék közötti, de a cseh közvélemény-kutatások az esetükben mérték a legnagyobb visszaesést a 2013-as évi felmérésekhez képest.

2. ANO – Elégedetlen Polgárok Akciója (Akce nespokojených občanů – ANO; de cseh nyelvben az ANO igent jelent)

Jobb lesz – Politikai mozgalom

Egy viszonylag új pártról van szó, amely rövid időn belül a szociáldemokraták legnagyobb riválisa lett. A pártot a szlovák származású Andrej Babiš milliárdos alapította 2012-ben, és az egy évvel később tartott képviselőházi választásokon már 47 képviselői helyet kaparintott meg a cseh törvényhozásban. Az ANO a kormánykoalíció tagja lett, Babiš megkapta a pénzügyminiszteri posztot, és a párt két évvel később az európai Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért pártcsalád teljes jogú tagjává vált.

A párt elnökét nem véletlenül hasonlítják Donald Trump amerikai elnökhöz:

ma ő Csehország második leggazdagabb embere, vagyonát az 1993-ban létrehozott Agrofert-konszernnel alapozta meg, de alaposan bevásárolt a médiában is, hisz övé a MAFRA médiacég. (Magyarországon is vannak üzleti érdekeltségei, elsősorban a mezőgazdaságban)

Andrej Babiš.

Mivel azonban Babiš a pénzügyminiszteri pozícióját a nagyvállalatok igényeinek kielégítéséhez és a saját tulajdonában lévő vállalatok támogatásához használta fel, ezért megromlott a viszonya a koalíciós partnerével. Az ügyeletei miatt az Európai Csalás Elleni Hivatal (az OLAF) már 2015-től nyomozást folytatott ellene.

Végül Babiš 2017 májusában mondott le a pénzügyminiszteri posztról és azóta az ANO vezetője csak a kampánnyal foglalkozott. Ugyanakkor

ez nem jelenti azt, hogy ne került volna újabb botrányos ügyekbe.

Legutóbb október elején indítottak Babiš és Jaroslav Faltýnek, a politikai mozgalom alelnöke ellen büntetőeljárást a Gólyafészek („Čapí hnízdo”) miatt, amely során a szabadidő- és kongresszusi központ építésekor 580 millió forintnyi összegű uniós támogatással éltek vissza. Továbbá kiderült: nemcsak tagja volt az egykori Csehszlovák Kommunista Pártnak, hanem a szlovák Nemzeti Emlékezet Intézete által közzétett dokumentumok szerint az StB (egykori csehszlovák titkosszolgálat) Bureš álnevű ügynökeként jelentett is.

Mindezek ellenére Babiš népszerűsége töretlennek tűnik Csehországban. Önmagát centralistának nevezi, de

az ANO sokkal inkább egy olyan populista politikai mozgalom, amely elsősorban a profitot és az üzleti érdekeket tartja a szem előtt, az ideológiai színezet a háttérbe szorul.

Babiš gyakran tesz elit- és EU-ellenes nyilatkozatokat, mindenért Csehországot érintő problémáért Brüsszelt hibáztatja. A politikai programjában ígérte a jövedelemadó-terhek csökkentését, a tanítók fizetésének és a nyugdíjak jelentős megemelését,  több száz kilométernyi autópálya megépítését, valamint

olcsóbb csapolt sört a kocsmákban.

Támogatottságát a közvélemény-kutatások 25 és 30 százalék közé teszik.

3. Csehország és Morvaország Kommunista Pártja (Komunistická strana Čech a Moravy – KSČM)

Sarló és kalapács helyett cseresznye.

Az egykori Csehszlovák Kommunista Párt jogutóda, amely nyíltan felvállalja elődje politikai és ideológiai örökségét. 1990 óta rendszeresen bejutnak a cseh Képviselőházba, sőt nem egyszer második helyen végeztek. 2013-ban 33 mandátumot szereztek meg, amelynek köszönhetően a  harmadik legnagyobb parlamenti párttá és legnagyobb ellenzéki mozgalommá váltak.

„Igazi” marxisták,

nagyon erős euroszkepticizmus és kapitalizmusellenesség jellemzi őket.

A választási programjukban nagyobb szociális szerepvállalást, a biztonság és védelmi kiadások növekedését, brüsszeli bürokraták elleni fokozottabb harcot, munkanélküliség megszüntetését, államosítást és az egyház kárpótlások, illetve tulajdonok felülvizsgálatát ígérik. Az ifjúsági  szervezetét egy időre betiltották és majdnem a párt is így járt 2011-ben. Jelenlegi támogatottságuk 10 százalék fölötti.

4. A közvélemény-kutatások szerint a negyedik és az ötödik helyen két párt váltogatja egymást:

ODS

A Civil Demokrata Párt (Občanská demokratická strana – ODS) és az ebből kilépett tagok által 2009-ben alapított TOP 09 (Tradice Odpovědnost Prosperita – Hagyomány Felelősség Prosperitás). A jelenleg Petr Fiala által vezetett ODS-t a liberális konzervativizmust, a gazdasági liberalizmust, és az euroszkepticizmust képivselik. Ennek egyfajta fordított tükörképe a a TOP 09: ők gazdasági konzervativizmust, Európa-barátságot és konzervatív liberalizmust hirdetik.

TOP 09

Mindkét párt „büszkélkedhet” egy-egy híres cseh politikussal: az ODS jelölte volt az euroszkepticizmusáról híres második csehországi elnök, Václav Klaus; a TOP09 alapítói közé tartozott Karel Schwarzenberg herceg, aki Milos Zemannal szemben elvesztette a 2013-as elnökválasztást.

 

5. A csehországi választások két legérdekesebb indulója:

Az egyik a Kalózpárt (Pirátská strana). Ők 2009-ben alakultak meg, de eddig soha nem tudták átlépni az egy százalékot. Az Ivan Bartoš által vezetett liberális párt komoly népszerűségre tett szert a városi értelmiség és az egyetemi diákság körében, a közvélemény-kutatások 7-8 százalékot jósolnak nekik. A  közvetlen demokrácia hívei, támogatják a teljes átláthatóságot, a marihuánafogyasztás és -forgalmazás feltételeinek megváltoztatását akarják (saját cseh kábítószergyártó vállalatok alapításával), a szabadság védelmét és a digitális társadalom megvalósítását hirdetik.

Ám amivel igazán nagy bombát robbantottak a cseh politikában, az a

47 százalékos átalányadó bevezetéséről szóló elképzelésük volt.

Tomio Okamura. A kép forrása: Twitter.

Ideológiai szempontból ennek tökéletes ellentéte a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (Svoboda a přímá demokracie – SPD). Ők jobboldali populisták, bevándorló- és iszlámellenesek. Egyik legfontosabb céljuk a „CzExit” végrehajtása, ami az ország kivezetését jelentené az Európai Unióból. Ami igazán érdekes a párt esetében, hogy a tokiói születésű Tomio Okamura vezeti, akinek édesapja japán, édesanyja morvaországi.

Az SPD már 2016 októberében meglepetést okozott, amikor az önkormányzati választásokon a jelöltjeik majdnem minden megyei közgyűlésbe bekerültek. Ők, vagy a hozzájuk köthető személyek szervezik a legnagyobb a bevándorlás- és iszlámellenes megmozdulásokat, illetve performance-okat Csehországban. Egyes felmérések szerint az SPD támogatottsága elérheti a 10 százalékot is.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK