Kezdőlap Címkék Felméréd

Címke: felméréd

Lengyelek, magyarok több mint 80%-a az EU mellett

0

A lengyelek esetében 43 százalék, a magyarok esetében pedig 55 százalék a nemzeti hatáskörök megerősítését tartotta fontosabbnak.

A négy visegrádi ország – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – lakossága közül a lengyelek és a magyarok támogatják leginkább országuk európai uniós tagságát,, a legkevésbé pedig a csehek  – derült ki abból az összehasonlító felmérésből, amelynek adatait most hozták nyilvánosságra Prágában.

Lengyelország tagságát az Európai Unióban a felmérés szerint a megkérdezettek 88 százaléka támogatja, míg Csehországban ez az arány 56 százalék. Magyarországon az uniós tagság támogatottsága 82 százalékos, Szlovákiában pedig 74 százalékos – közölte a prágai CVVM közvélemény-kutató intézet, amely a csehországi felmérést készítette. Prágai közlés szerint a másik három országban a CVVM partnerei készítették a felmérést.

A júniusban és júliusban készített felmérésben országonként mintegy ezer 18 éven felüli lakos vett részt.

Arra a kérdésre, milyen erősnek tartják országuk befolyását az unióban zajló tárgyalások kimenetelére, illetve az európai uniós döntéshozatalra, a csehek, a lengyelek, a magyarok és a szlovákok megközelítőleg egyformán válaszoltak. Országuk befolyását az EU döntéseire a lengyelek és a szlovákok 25 százaléka, a magyarok 22 százaléka és a csehek 15 százaléka tartotta mindössze kielégítőnek.

 A felmérésből kitűnt, hogy a lengyelek és a magyarok egyaránt 33 százaléka támogatja az unió hatékonyságának növelését a nemzeti hatáskörök rovására, míg a lengyelek esetében 43 százalék, a magyarok esetében pedig 55 százalék a nemzeti hatáskörök megerősítését tartotta fontosabbnak.

Szlovákoknál az uniós hatásköröket a megkérdezettek 22 százaléka, a cseheknél pedig 16 százalék részesítené előnyben a nemzeti hatáskörökkel szemben. A szlovákok 67 százaléka és a csehek 66 százaléka ugyanakkor a nemzeti szuverenitás megerősítése mellett foglalt állást – derül ki a Prágában közzétett adatokból.

MTI/FüHü

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!