Kezdőlap Címkék Európai Bizottság elnöke

Címke: Európai Bizottság elnöke

Fidesz-Weber: zavar az erőben, mégis megszavazták őt?

Mégis megszavazta a Fidesz a néppártban két napja Manfred Weber bizottsági jelöltségét? Erre vall az EPP-szóvivő nyilatkozata. Holott maga Orbán utasította el a politikust, és a kormányszóvivő is ezt mondta tegnap.

A fideszes képviselők nem tiltakoztak Manfred Weber európai bizottsági elnöki jelöltsége ellen Brüsszelben, a bajor politikus ezért közölte az interneten, hogy a frakció egységesen támogatja őt a bizottsági elnökségért folyó versenyben – mondta az Európai Néppárt parlamenti frakciójának sajtósa a Euronews kérdésére pénteken.

Ki mit tud?

Két napja az EPP írta a Twitteren, hogy a pártcsoport európai parlamenti csoportjának alakuló ülésén „teljes támogatásban” részesítette Weber jelöltségét. Ugyanakkor az érintett is egységes támogatásról twittelt.

Másfél nappal később, csütörtök este Hollik István kormányszóvivő még az eredeti álláspont szellemében azt nyilatkozta az állami tévében, hogy

„Manfred Weberről múlt időben kell beszélni”.

Mármint az Európai Bizottság elnöki aspiránsáról, és magáról a csúcsjelölti rendszerről is.

Eddig fél-visszavonulót fújtak

Három hete a Fidesz megszavazta a néppárti EP-frakció élére az addigi vezető Webert, azzal, hogy bizottsági elnöknek nem támogatja. Ahogyan azt éppen egy hónappal korábban Orbán Viktor jelentette be, amikor fogadta Heinz-Christian Strache osztrák alkancellárt, FPÖ-elnököt (aki azóta belebukott az „Ibiza-videóba).

A magyar kormány és vezetője nem kerülhet abba a helyzetbe, hogy olyan embert támogat európai bizottsági elnöknek, aki bejelenti, hogy ő köszöni szépen, nem tart igényt „a magyarok szavazataira”. Manfred Weber azt találta mondani, hogy a magyarok szavazatával nem kíván európai bizottsági elnök lenni – közölte Orbán május elején. (Weber valójában azt mondta, hogy nem szeretne a Fidesz európai parlamenti képviselőinek szavazatával bizottsági elnök lenni. Az EP-választások eredménye miatt pedig erre már nincs szükség.)

Orbán azt is mondta akkor, hogy a brüsszeli bizottsági elnöki posztra jelölt összes politikus – az úgynevezett csúcsjelöltek – alkalmatlan a testület vezetésére.

Mindez azóta alakult így, hogy az EPP márciusban felfüggesztette a Fidesz tagságát, ami azonban az EPP-beli helyeket nem érintik. Azóta pedig például a közigazgatási bíróságok ügyével a kormány már tett apró hátralépést.

A mai nyilatkozat fényében felsejlő ellentmondásra a Fidesz brüsszeli pártcsoportja nem válaszolt a páneurópai tévének.

Programmal üzent Orbánnak Manfred Weber

Európai bizottsági elnökként önálló testülettel vizsgáltatná a jogállam állapotát, a sajtószabadságot, az igazságszolgáltatás függetlenségét Manfred Weber. Meghirdetett programjával a populizmus ellen hirdet harcot.

Este Athénban ismertette 12 pontból álló programját Manfred Weber, aki az Európai Néppárt (EPP) frakciójának csúcsjelöltje az Európai Bizottság következő elnökének. A május végi európai parlamenti választás várható eredménye alapján azonban ehhez nem csak a szocialista, hanem a liberális és/vagy Zöld pártcsoport támogatására is szüksége lesz.

Irány a jogállam védelme

Ennek tükrében figyelemre méltó, hogy nyilvánosságra hozott elképzelései közt előkelő helyet foglal el az új jogállamisági mechanizmus terve. Mint írja,

„megvédjük demokráciánkat, az igazságszolgáltatás függetlenségét és a sajtószabadságot”.

Ezekre és a korrupció elleni küzdelemre önálló uniós testület figyelne. Nem engedhető meg a demokratikus alapelvek aláásása – fogalmaz Weber.

Programjának ismertetésekor világossá tette azt is, hogy a nacionalisták és populisták a legnagyobb ellenségek, akikkel küzdelemre készül.

Európai FBI, határvédelem, lakáshitel

A kisebbik német keresztény párt (CSU) politikusa által meghirdetett további bizottsági elnöki programpontok.

  • 10 ezer új határőr már 2022-ig a Frontex keretében az illegális bevándorlás megállítására.
  • Európai FBI a terrorizmus és a szervezett bűnözés ellen.
  • A csatlakozási tárgyalások leállítása Törökországgal.
  • A rákbetegségek elleni európai mesterterv.
  • „Okos otthonok” az időseknek, hogy családjuk körében maradhassanak
  • Ötmillió új munkahely fiataloknak.
  • Több, mint ezer elavult közösségi jogszabály megszüntetése és a hivatali tisztségviselők számának csökkentése.
  • Digitális átmeneti alap gyári munkásoknak, akik elveszíthetik állásukat a digitalizáció miatt. A pénz a nagy technológiai cégek megadóztatásából származna.
  • Lakásépítési hitel fiatal családoknak.
  • A gyerekmunka globális tilalma.
  • Ambíciózus harc a klímaváltozás ellen és az egyszer használatos műanyagok globális tilalma.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!