Kezdőlap Címkék Európai Alternatíva

Címke: Európai Alternatíva

A Fidesz eltiltja az ellenzéki szavazókat

Célunk, hogy országos lista állításával ráirányítsuk a közvélemény figyelmét az Orbán kormány egyik legnagyobb igazságtalanságára. Amennyiben mi 800 000-en szavazhatnánk, a Fidesz biztos nem maradhatna kormányon, hiszen aki már elment, az már a lábával szavazott – mondta a Független Hírügynökségnek Somogyi Péter, az Európai Alternatíva elnöke.

 

Egy éve lépett a politikai porondra az Európai Alternatíva Párt, amely hitvallása szerint a külföldön dolgozó, élő magyar állampolgárok érdekeinek a védelme. Melyek a párt alapvető követelései?

A kivándorolt magyarokat tömörítő Európai Alternatíva alapvető követelése, hogy egyenlő szavazati joggal rendelkezzen minden magyar állampolgár! Tehát a Magyarországról kivándoroltak is levélben szavazhassanak, mint a határon túli magyarok. A választási törvénybe, a Fidesz által beillesztett jogi akadály eredményeként százszoros ( 100 X )!!! különbség jelentkezik a valós életben, hiszen két azonos nagyságrendű csoportról beszélünk. Az egyik esetében ez idáig 360 000 regisztráltak, míg a másik esetben 3 200-an. Ez égbe kiállító igazságtalanság, erre kell megoldást nyújtanunk. A jelenlegi helyzet a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Fidesz eltiltja az ellenzéki szavazókat, eközben minden eszközzel bátorítja saját szavazóit.

Hány tagja van az Európai Alternatívának és hol, melyik nyugat-európai városokban a legaktívabbak?

A választási kampánynak 500 alatti taglétszámmal futottunk neki, bízom benne, hogy a kampány hatására ez jelentősen bővülhet immár a kivándorlás által érintett itthon maradottakkal is. Számítunk édesanyák, testvérek, barátok, rokonok szomszédok csatlakozására, akiknek hiányoznak az elköltözöttek.

Aktivitásunk a magyar lakosság létszámához igazodik, így a legnagyobb központjaink, megmozdulásaink, tüntetéseink Londonban, a második legnagyobb lélekszámú magyar városban voltak. Ezen kívül Brüsszelben, Berlinben és Németország több városában vagyunk jelen.

A magyarországi választási kampányra a párt vezetősége és aktivistái is színre léptek és ellenzéki megmozdulásokon a Teljes szavazati jogot a kivándorolt 800 000 magyarnak! jelszóval jelentek meg a budapesti utcákon. Hogyan állnak a jelöltállításokkal és hol állítanak jelölteket?

Célunk, hogy országos lista állításával ráirányítsuk a közvélemény figyelmét az Orbán kormány egyik legnagyobb igazságtalanságára. Amennyiben mi 800 000-en szavazhatnánk, a Fidesz biztos nem maradhatna kormányon, hiszen aki már elment, az már a lábával szavazott és véleményt mondott. Kormányváltást csak az ellenzékiek, bizonytalanok és az elvándorolt magyarok szövetsége hozhatja el. A mi szavazatunk hiányzik ahhoz, hogy a kormányváltás egy reális lehetőség legyen, nélkülünk nem lehetséges a változás. Listaállítási alapelvünk az volt, hogy egy-egy tagunk úgymond örökbe fogadta a választókörzetét, ahonnan kivándorolt. Nekünk igen is szükség van minden segítségre, gondolok itt legfőképp az itthon maradottakra, ahhoz, hogy a jelöltállítást követően a megfelelő létszámú aláírás is összejöjjön, mivel mi ebben sem vehetünk részt. Az itthoniak segítsége nélkül nem sikerülhet.

Abban az ellentmondásos helyzetben vannak, hogy a szavazóbázisuk aligha tud nagyobb számban szavazni és ez látszik a külföldi képviseleteken regisztrált szavazók alacsony számában is. Ilyen körülmények között hogyan lehet megvalósítani az egyik célkitűzésüket, miszerint a kint élő és dolgozó magyarok nélkül nincs kormányváltás?

Nem az a kérdés, hogy most ez megvalósul-e, hanem a magyar választóknak kell arra ráébrednie, hogy amíg a Fidesz fenntartja a jogfosztottságunkat és csak annak ad szavazati jogot, aki rá szavaz, a többiektől pedig elveszi, addig nem lehetséges kormányváltás. Hiszen ehhez kellenek a kivándorolt százezrek is – ami akár egymillióra is felszökhet, amennyiben Orbánék maradnak. A kivándoroltak a legtettrekészebb, legcselekvőképesebb része a lakosságnak. Az újrakezdés, újratervezés Magyarországon a mi tudásunk, tapasztalatunk, kapcsolataink, alkalomadtán pénzünk nélkül is elképzelhetetlen itthon.

Megszólalásaikban nem kímélik a magyarországi ellenzéket sem, hiszen a közös lista állításának kudarca után, a koordinált jelöltállítás sem akar összejönni. Hogy lesz ebből kormányváltás?

Mi is ezt kérdeztük másfél éven át a Londoni Ellenzéki Kerekasztal folyamán, hiszen ez egy éve is látható volt, hogy együttműködés nélkül a legnagyobb kisebbséget felvonultatni tudó Fidesz nyeri a választásokat a jelenlegi szabályozás szerint. Összefogással, együttműködéssel lehetséges csak a kormányváltás. A választók még akár az utolsó pillanatban is összefoghatnak és egy-egy esélyes ellenzéki mögé állva megvalósulhat a kormányváltás. Azt kell mondanom, hogy kormányváltó hangulat van. A párt elitek egyességének elmaradását bőven pótolhatja a választók összefogása.

Ideológiai szempontból a párt melyik oldalon áll? Vagy mint egy érdekvédelmi szervezet inkább a semleges gyűjtőpárt szerepét vállalja fel?

A kivándorolt magyarok között természetesen van jobb és bal oldali is, nekünk ezért nincs kitüntetett ideológiánk, bár a programunk minden szempontból ellenzéki. Magyarországon a jobboldaliság és baloldaliság amúgy sem ideológiát jelent, csak megbélyegzésre, szekértáborok felépítésére szolgál, és ezt kell nekünk meghaladni.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!