Kezdőlap Címkék Eredményváró

Címke: eredményváró

Gyurcsány: Nem találjuk az ellenszerét a Fidesz politikájának

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint ugyan pártja sikeresen szerepelt a választáson, a demokratikus ellenzék nem osztozott ebben, ezért az eredmény csalódást jelent.

Leplezetlen csalódással állapítom meg, hogy

az a Magyarország, amelyben hiszünk, amelynek eszméjét megosztottuk önökkel, ma vereséget szenvedett

– mondta Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció eredményváróján.

Megköszönte azoknak, akik továbbra is hisznek ebben a DK által képviselt Magyarországban, és kijelentette, hogy továbbra is ezt fogják képviselni.

Gyurcsány arról beszélt, hogy

továbbra sem találják az ellenszerét az egy ügyre épülő, ellenségépítő Fidesz-politikának.

Tartalmát tekintve hazug, egy mondatos politikáról van szó – mondta Gyurcsány.

Ezután viszont arról beszélt, hogy a DK első önálló megmérettetésén bejutott a parlamentbe, és várhatóan megkétszerezi mandátumai számát, ami egy először elinduló pártnak siker, de a teljes demokratikus ellenzék nem osztozik a sikerben. Gyurcsány megismételte, hogy nem volt szabad és tisztességes a választás, de nem marad más, mint küzdeni. Nem idomulunk a rendszerhez – szögezte le Gyurcsány. Úgy fogalmazott, hogy adáz ellenfele a Demokratikus Koalíció mindannak, amit a Fidesz képvisel.

A DK elnöke nem is gratulált Orbán Viktornak a győzelemhez.

Szél: Kétszer olyan keményen kell küzdeni

Szél Bernadett körzetének Budakeszin még nem dőlt el a sorsa, amikor értékelte a választások eredményét éjfél után az LMP eredményváróján. Hadházy Ákos lemondott.

Szél megköszönte mindenkinek, aki elment szavazni, és kiemelten az LMP-szavazóknak. Ezután arról beszélt, hogy a Fidesz nagyarányú győzelme azt mutatja, hogy

a küzdelem új szintjét és új minőségét kell megvalósítani,

mert nem sikerült a kormányváltás.

Kétszer olyan keményen és kétszer annyit kell küzdeni, mint eddig – mondta. Hozzátette, hogy nem az LMP programján kell változtatni, mert az jó, hanem azon, ahogy megközelítik a választópolgárokat. Minél több emberhez el kell juttatni a programot, „mostantól ezen fogok dolgozni” – mondta Szél.

Az LMP társelnöke mindenkit arra kért, hogy ne adják fel a küzdelmet, bármit is mutatnak most az eredmények.

Egy dolgot tudunk tenni, hogy még nagyobb megértéssel, türelemmel viseltetünk egymás iránt, és a szekértáborokat felszámoljuk

– mondta Szél, aki nem gratulált Orbán Viktornak és a Fidesznek.

Az LMP listán valamivel 6 százalék felett végzett, egyéniben pedig biztosan csak Csárdi Antal jutott be Budapest 1-es választókerületében.

Szél Bernadett Budakeszin néhány száz szavazattal volt elmaradva a beszéd pillanatában a fideszes jelölthöz, Csenger-Zalán Zsolthoz képest, így neki még van esélye nyerni. Hadházy Ákos viszont biztosan nem győzött Szekszárdon, és korábban megígérte, hogy a Fidesz abszolút többsége esetén lemond, amelyet meg is tett.  

Hangsúlyozta, hogy nagyon nem volt tisztességes és egyenlő a verseny. „Abban ne legyen biztos a Fidesz hogy megszabadult tőlem” – tette még hozzá.

Orbán Viktor „Győztünk!”

„Ria-Ria-Hungária” skandálással fogadta Orbán Viktort a Fidesz-KDNP eredményváró gyűlésén. Rövid beszédét azzal indítota, hogy „győztünk”.

Orbán beszédében köszönetet mondott az elsők között a külhoni magyaroknak, „akik megvédték az anyaországot”, valamint a lengyel Kaczynskinak, a tőle kapott támogatásért.

Egyetlen üzenetértékű mondat az volt, hogy a mi hazánk nem tart ott, ahol szeretnénk, de   elindult a saját maga által választott útján.

Orbán beszédét a Kossuth-nóta eléneklésével zárta.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!