Kezdőlap Címkék Emléktábla

Címke: emléktábla

Bréking nyúz, október 13. – Tudósítás a másik valóságból

0

Hisztérikus. Pofátlanság. Legszélsőségesebben liberális. Hörgés. Nagyvonalúan belenyugodott.

Az Origo Vona Gáborról

„Vona Gábor úgy járhat, mint a szocialista Botka László, és kiszállhat a miniszterelnök-jelöltek versenyéből – értesült az Origo Jobbik-közeli forrásokból. Úgy tudjuk, Vona szabályosan hisztérikus állapotba került, és fontolgatja, hogy lemond. Az ok, hogy a pártelnök a saját szempontjából meglehetősen reménytelennek látja a 2018-as parlamenti választásokat, a helyzeten pedig csak rontott, hogy a Jobbik plakátfinanszírozási botránya az ügyészség elé került. Az elmúlt héten ráadásul a Jobbik kasszafelelőse, Simicska Lajos is olyan ámokfutásba kezdett, amely már Vonának is kínos volt. Nem beszélve arról, hogy köztudott: Simicska árulja a médiabirodalmát, és a valószínűsíthető választási bukás után Amerikába készül.”

A Magyar Hírlap publicistája a DK-ról és az MSZP-ről

„Eközben az MSZP-t a Fidesz-ügynököket emlegető Botka Lászlótól megszabadító bukott miniszterelnök párttársa, Molnár Csaba a csak rá jellemző Joker-vigyorral és félelmetes mimikával veti oda az ATV stúdiójában: „Mondhatnám azt, hogy nekünk lett igazunk, de ez egy fölösleges triumfálás lenne”. Amiből egyértelműen következik, hogy a nagy rivális, az expárt történelmi léptékű megroggyanása láttán a DK-nál azért jó néhány láda pezsgő elfogyott a napokban. Mindazonáltal sokadszor tesszük fel a kérdést: ez a csapat akar kormányozni? Amelynek tagjai a jelek szerint jobban utálják egymást, mint a nagy politikai ellenfelet? De ott van a Jobbik is, háttérben a veszprémi éjszaka „rémével”. Nekik, az egykori radikálisoknak jobban menne a kormányzás, karöltve a korábban minden fideszes megnyilvánulásban Mussolinit látó ballib táborral? Biztosan nem gondolják komolyan, bár ez viccnek is durva.”

A 888 a Berkeley Egyetemről

„A Kaliforniai Egyetem berkeley-i kampuszát tartják az Egyesült Államokban az egyik legszélsőségesebben liberális felsőoktatási intézményének. Az egyetem híres arról, hogy teret enged az akár erőszakba torkolló antifa-tüntetéseknek is. Az ügy annyira elfajult mostanra, hogy a jobboldali hallgatóknak szabályosan félniük kell.”

Pilhál György a Magyar Időkben Puczi Béla emléktáblájáról

„A Roma Sajtóközpont előbb a teret, később a pályaudvart szerette volna, ám utóbbihoz a MÁV nem járul hozzá, mondván, oda csak a vasúthoz köthető ember emléktáblája kerülhet. No, más se kellett a témáról eddig kukkot sem író „civil” sajtónak, már cuppant is a témára. Jámbor András (Kettős mérce blog) például ekképp füstölgött: „Még a magyar történelem cigány hősét is szegregálná Balog Zoltán (…)

Ha Puczi Béla kész volt hetekig veretni magát a román rendőrökkel, akkor talán mi is tartozunk neki annyival, hogy elismerjük a magyarságát.” És már megy is a vezényelt hörgés (pillanatnyilag nincs jobb „téma”): Puczit a Nyugatiba!”

A Pesti Srácok bloggere a Coming Out nap kapcsán

„Józsi csepeli boltos tökéletesen tisztában volt vele, hogy amikor ő némi kérdőjellel és óvatos kritikával tudja csak kezelni a pánszexuális kifejezést – nos, akkor ő azonnal fasiszta és homofób lesz. Ebbe Józsi nagyvonalúan belenyugodott már.

Tudta, ezeket a dolgokat toleránsan kell kezelni. Ezt azután közölték vele, hogy kivágott két „politikai védelmi pénzt” kérő momentumos aktivistát a boltjából. Ők azt mondták a pultra tehénkedve, hogy ők demokraták, és nekik most jár Józsi szolidaritása. Józsi mondta, hogy itt füvet nem szívtok! Ők mondták, hogy de, és Józsi ne korlátozza az ő jogaikat. Józsi akkor fogta, és grabancaiknál fogva kitessékelte a fiatalurakat. Józsi csepeli boltos innentől lett „fasiszta és homofób”.”

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK