Elsőre puszta formalitásnak, semmint komoly téttel bíró választásnak tűnhet a jövő hét elején tartott egyiptomi elnökválasztás, ugyanis Fattáh al-Szíszí elnök mostanra megszabadult minden olyan jelölttől, aki bármiféle kihívást jelentett volna az újraválasztására nézve. Azonban az elmúlt hetek eseményei rámutattak arra is, hogy Szíszí számára a neheze csak a választások után következik.
Szombaton az utolsó szakaszába lépett a hónapok óta tartó elnökválasztási kampány Egyiptomban. A március 26. és 28. között tartott választások „tisztaságát” 30 000 rendőr, 17 000 bíró, 1558 helyi újságíró és 680 külföldi megfigyelő fogja felügyelni. Nagy meglepetésekre azonban nem kell számítani: a 2013-as államcsínyt végrehajtó, és Mohamed Murszi – a Muszlim Testvérsiég vezetőjét – megbuktató Abdel Fattáh al-Szíszí egykori védelmi miniszter számít a biztos befutónak.
Már csak azért is ő az esélyes az újbóli győzelemre, mert ellenfelét szinte senki nem ismeri Egyiptomban. Músza Musztafa Músza, az al-Gad (Holnap) nevű párt vezetője csupán néhány órával az elnökjelöltség bejegyeztetésének határideje előtt közölte, hogy szembeszáll Szíszível. Egy alig ismert politikusról van szó, akinek arcképével szinte egyáltalán nem lehetett találkozni a kampány alatt. Múszával kapcsolatban az egyik legnagyobb érdekesség, hogy az indulása előtt a saját Facebook-oldalán hirdette Szíszí iránti elkötelezettségét, sőt, tavaly ő indította el azt a csoportot, amely a jelenlegi elnök újraválasztásáért kampányolt.
Az egyetlen bizonytalansági tényezőt a részvételi arány jelentheti: dacára annak, hogy a médiában csak Szíszível foglalkoztak és az egyiptomi városok utcáin elképesztő mennyiségben lehet találkozni az arcképével, nem tudni, hogy a közel 55 millió regisztrált egyiptomi szavazó közül hányan fognak az urnák elé járulni. A betiltott és terrorista szervezetté nyilvánított Muszlim Testvériség tagjai, valamint a liberális pártok egy része bojkottra szólított fel, és egyelőre még kérdéses, hogy vajon mennyien tesznek eleget a felhívásnak.
Az egyiptomi internetezőket is megihlette Szíszí intenzív kampánya.
أحلى واحد في ميدان التايمز الآن <3 ..
Közzétette: Osama Al Nagar – 2018. március 12.
Reménytelenségre ítélve
Pedig a jelenlegi egyiptomi rendszer számára különösen fontos lenne, hogy minél többen adják le a szavazatukat, ezzel legitimálva a választásokat. Ugyanis az elmúlt hét évben drasztikus mértékben csökkent az egyiptomiak közélet iránti érdeklődése. Például a legutóbbi, 2014-ben tartott elnökválasztáson Fattáh el-Szíszínek sikerült megszereznie a szavazatok 96,8 százalékát, de két nappal tovább tartottak nyitva a szavazóhelyiségek. A hivatalos magyarázat szerint a hőség miatt, de valójában azért, mert alacsony volt a részvételi arány, nem érte el az ötven százalékot sem. Ez a fajta érdektelenség pedig csak tovább nőtt: a 2015-ben tartott parlamenti választásokon a szavazóképes lakosság mindössze
10 százaléka (!) ment el voksolni
Ennek a passzivitásnak hátterében az áll, hogy az elmúlt évek eseményei miatt megerősödött a politikai változásokkal – köztük a demokráciával – szembeni bizalmatlanság és társadalmon belüli generációs ellentét. A fiatalok úgy érzik, hogy az idősebbek (kétszer is) „átverték őket, és ellopták a forradalmukat”, miközben ők az ifjabb generáció „szürreális igényeit és folyamatos lázadásait” okolják az ország mai helyzetéért. Egyiptom sokáig a világ legboldogtalanabb országai közé tartozott. Ma a társadalmi tiltakozások hajtóerejét a gazdasági és a szociális problémák jelentik, nem pedig a politikai jogok követelése vagy az elnyomással szembeni elégedetlenség.
Kairó az elmúlt években szigorú pénzügyi és gazdasági reformokat vezetett be, illetve nagyra törő fejlesztési programokat hirdetett meg, mint az „új főváros” építése, de ezek csak részben tudták megoldani az ország problémáit. Hiába ért véget a két évvel ezelőtti cukor- és más alapanyagok hiányából fakadó élelmiszerválság, csökkent a munkanélküliség, állt helyre a turizmus, továbbra is vannak olyan területek, ahol sokat romlott a helyzet. Ilyen például a tavaly mért 34,2 százalékos infláció, a lakosság 30 százaléka él már a szegénységi küszöb alatt, miközben közel száz millióan laknak az arab országban. A gazdasági-szociális problémákon kívül pedig nem enyhült az elnyomás sem, egyes vélekedések szerint a mostani állapotok jelentősen felülmúlják a Mubárak-időszakban tapasztalt atrocitásokat és emberjogi sértéseket is.
Szíszí nem akarta, hogy a mostani kampány alatt szembesítsék őt ezekkel a problémákkal, ezáltal csökkentve az újraválasztásának esélyeit. Az elmúlt hetekben még inkább szigorodott az állami cenzúra a médiumok felett, ami eddig sem volt enyhe: a Riporterek Határok Nélkül (RHB) nevű civil szervezet által tavaly kiadott, 180 ország sajtószabadságát vizsgáló listán
Egyiptom a 161. helyen végzet
Az arab országban 2017 eleje óta mintegy 500 weboldalt tiltottak le, lapot függesztettek fel, vagy rádió/televízióadást szüntettek meg. Még a legnagyobb külföldi médiumok sem úszhatták meg a retorziót. A katari székhelyű al-Dzsazírán kívül a Huffington Post arab nyelvű verzióját is letiltották, de pár hete a BBC is megkapta a magáét egy olyan riport miatt, amely a nyomatlanul eltűnt és a titkosszolgálatok által megkínzott egyiptomiakról szólt. (Később viszont a videóban szereplő Zubeida lánya egy esti talkshowban sértetlenül bukkant fel és tagadta az elrablásával kapcsolatos híreket)
Homokszemek a gépezetben
Mindezek ellenére Szíszínek mégsem volt könnyű dolga, mivel sokan jelentették be indulásukat az egyiptomi választásokon. A jelöltek között volt emberjogi aktivista, ügyvéd, de ringbe szállt Anvár Szadat egykori egyiptomi elnök Mohamed nevű unokaöccse vagy Egyiptom legsikeresebb futballcsapatának (Zamálek) vezetője is. Csakhogy egyikük jelöltsége sem tartott sokáig, mivel pár nappal később „önként” távoztak a közéletből. Különösen két személy indulása töltötte el nyugtalansággal Szíszít.
Az egyikük Ahmed Safik egykori kormányfő, aki már 2012-ben indult az elnöki székért és majdnem megnyerte a választásokat. Akkor ő képviselte a „szekuláris és liberális egyiptomiakat”, de a 2011-ben megbuktatott Mubárak támogatói is rá szavaztak. Miután Safik alig három százalékkal maradt alul Murszival szemben, tartva az esetleges megtorlástól az Egyesült Arab Emirátusokba menekült. 2013-ban üdvözölte az iszlamista elnök és Muszlim Testvériség bukását, mégsem volt hajlandó visszatérni Egyiptomba.
Ám 2017 decemberében hirtelen meggondolta magát, és hazatérése után azonnal bejelentette indulását a márciusi elnökválasztáson. Ezzel szokatlanul intenzív sajtóhadjárat vette kezdetét ellene, majd Safikot egy kairói hotelben tartották fogva és közvetlenül a családjára gyakoroltak nyomást, hogy lépjen vissza. Pár nappal később a közösségi oldalon számolt be az „önkritikájáról”:
„A több mint ötéves távollétem nem tudtam megfelelően követni, hogy mi zajlik az országunkban, és nem voltam tisztában a nehéz körülmények dacára elért fejlesztésekkel és eredményekkel”
Nem járt jobban a másik jelölt, Számi Háfez Anan sem. Az egykori vezérkari főnök 2014-ben alapított saját pártot, majd 2018. január 19-án közölte, hogy „meg akarja menteni Egyiptomot a rossz politizálástól”. A katonai kapcsolatai és múltja miatt indulása sokkal jobban aggasztotta Szíszít, mint Safik indulása. Emiatt január 23-án azzal a váddal tartóztatták le Anant, hogy az ország legfontosabb katonai irányító szervének, a Legfelső Katonai Tanácsának (SACF) engedélye nélkül indult a választásokon.
Anan személye azért töltötte el nyugtalansággal a jelenlegi elnököt, mert a modern Egyiptom történelmében mindig is a hadsereg számított a legfontosabb politikai tényezőnek. 1952-től egészen 2012-ig csak katonatisztek vezették az arab országot. 2013-ban Szíszí a hadsereg beleegyezésével buktathatta meg Egyiptom első demokratikus megválasztott elnökét, mivel Murszi tisztogatási kísérletei már a katonaság korábbi befolyásának megszűnésével fenyegettek. Habár azóta Szíszí igyekszik eleget tenni a fegyveres erők igényeinek, mint a két Misztrál-hordozó megvásárlása, ennek ellenére egyre többször került konfliktusba a SCAF-fal.
A védelmi miniszternek és néhány felső katonai vezetőnek már az nem tetszett, hogy az egyiptomi elnök 2016-ban „visszaadta” a vitatott Tinar és Szanafir-szigeteket Szaúd-Arábiának. Ugyanúgy kritizálták Szíszít a terrorizmus elleni harc állása miatt is. Egyiptomban a szigorú ellenőrzés és kontroll dacára a merényletek száma korántsem csökkent, sőt, a Bir el-Abdan mecsetnél tavaly novemberben végrehajtott, több mint 300 áldozattal járó mészárlás a közel-keleti térség legvéresebb terrortámadásának számít.
Ezért sem véletlen, hogy Szíszí a választások előtt több mint egy hónappal indította el a “2018-as Sínai átfogó hadművelet”, amelynek a célja, hogy felszámolják az összes szélsőséges csoportot az országban. A legutóbbi információk szerint 36 terroristával végeztek, 345-öt letartóztattak, 386 célpontot semmisítettek meg, ám egyelőre még kérdéses, hogy meddig fog tartani és milyen eredménnyel fog végződni a hadművelet.
Ha tovább folytatódnak a hadsereg felől érkező bírálatok, akkor azzal csökken az esélye annak, hogy a választások után Szíszí végre tudja hajtani a régóta tervezett alkotmánymódosítást, mivel ehhez kell a hadsereg áldása is. Az elnök támogatói az elmúlt időszakban gyakran pedzegették, hogy – akárcsak Kínában – eltörölnék az egyiptomi alkotmánynak azt a részét, amely megszabná egy államfő hivatali idejét. Ezzel párhuzamosan pedig növelnék az elnök befolyását a SCAF felett, többek közt Szíszí dönthetne a védelmi miniszter személyéről.
Újabb csatára készülve
Habár egyelőre úgy tűnik, hogy egy második, áprilisi fordulóra kevés az esély, Szíszí az esetleges nagyarányú győzelme esetén sem dőlhet hátra nyugodtan az elnöki székében. Ugyanis az alkotmánymódosítási ambíciókon kívül rendkívül fontos, hogy minél előbb megoldást találjon az ország gazdasági problémáira, és végleg felszámolja a Sínai-félszigeten tevékenykedő szélsőséges iszlamista csoportokat. Azért is sietnie kell, mert az egyiptomi lakosság és hadsereg türelme véges, mint ahogyan az már 2011-ben és 2013-ban látható volt.
Mahmúd Abbász palesztin elnök figyelmeztette Washingtont, hogy egyetlen arab vezető sem fogadná el Jeruzsálem elismerését, mint Izrael fővárosa, mert az általános felháborodást és az amerikai diplomáciai létesítmények, illetve állampolgárok elleni támadást hozna magával. Ugyanúgy Washington veszélybe sodorná azt a 2017 szeptembere óta tartó megbékélési folyamatot, amely 
