Kezdőlap Címkék Dr. Kóti Tamás

Címke: dr. Kóti Tamás

Ugyanazt, csak drágábban

Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és közfeladati helyzettel visszaélés gyanújával tett feljelentést az újbudai Szent Kristóf Rendelőintézet korábbi főigazgatója, az EMMI frissen kinevezett helyettes államtitkára ügyében – dr. László Imre, Újbuda polgármestere. A feljelentés egyelőre ismeretlen tettes ellen szól.

Újbuda Önkormányzata nem sokkal a 2019. októberi önkormányzati választások után döntött úgy, hogy el kell végezni az önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságok gazdasági átvilágítását. Így Újbuda egyik komoly és fontos intézménye a szakorvosi járóbeteg-ellátást, és egészségügyi szolgáltatás nyújtó Szent Kristóf Szakrendelő is vizsgálat alá került.

Az intézményt 2019. november 29-ét megelőzően 10 éven át dr. Kóti Tamás ügyvezető igazgató – főigazgató vezette. Dr. Kóti Tamás 2021. január elseje óta az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára.

A feljelentést megalapozó átvilágítás az alábbi tényeket állapította meg.

Dr. Kóti Tamás 5 évre magát bízta meg egy uniós pályázati projekt szakmai vezetőjének, melynek ellátásáért főigazgatói fizetése mellé további 370.000,- Ft/hó megbízási díjban részesítette magát.

A megbízási szerződést mind a megbízói, mind a megbízotti oldalon dr. Kóti Tamás írta alá.

A dokumentumon a gazdasági igazgató aláírása is szerepelt, akinek nem volt aláírási jogosultsága.

A pályázati kiírás szerint a támogatást igénylőnek vállalnia kellett, hogy a projekt teljes megvalósítási ideje alatt, a projekt szakmai feladatainak megfelelő színvonalú ellátása érdekében 1 fő szakmai vezetőt alkalmaz „munkaviszony, közalkalmazotti vagy közszolgálati jogviszony keretében.” Ennek ellenére dr. Kóti Tamás saját magával kötött megbízási szerződést.

A szerződés ráadásul azért is szabálytalan volt, mert a szakmai vezető megbízására a fenntartási időszakban nem is volt szükség. Ezen túlmenően a 2 év + 36 hónap (5 év) megbízási díj jelentősen meghaladja a 15 millió forintos közbeszerzési értékhatárt, tehát eleve semmisnek minősíthető a szerződés, mivel azt a közbeszerzési törvény megkerülésével kötötték meg. A korábbi főigazgató költségvetési forrásigényét az Önkormányzat felé nem jelezte, tulajdonosi engedélyt nem kért, így nem is kapott.
Az Önkormányzat a megbízást szerződést tavaly felmondta, addigra viszont már több mint 6 millió forintot vett fel ebből a korábbi főigazgató.

Az átvilágítás azonban egy másik szabálytalanságot is feltárt.

2018 márciusában digitális tüdőszűrő rendszer beszerzésére írt ki pályázatot a szakrendelő.

Már az eljárást megindító felhívás tartalma is jogszabályba ütköző volt, tekintve, hogy az ajánlatkérő olyan nyilatkozat benyújtását írta elő, amit nem követelhetett volna meg. Így jogszerűtlen tartalmú előírás alapján kötelezte hiánypótlási felhívásra a kedvezőbb paraméterekkel pályázó tüdőszűrő rendszert gyártó céget. A pályázó a hiánypótlást nem teljesítette így az eljárásból kizárták, ajánlatát pedig érvénytelenítették.

Tekintettel arra, hogy a pályázatra két ajánlat érkezett ugyanazon gyártó, ugyanazon gépére és az egyik szereplőt kizárták, így egyetlen érvényes ajánlat maradt.

A nyertesnek hirdetett 32 millió plusz áfa összeggel pályázó cég ajánlata 9 millióval volt drágább, mint a másik gyártási tudással, kapacitással rendelkező pályázóé,

azonban a jegyzőkönyv szerint a nyertes pályázati munka esetében is szükség lett volna hiánypótlási felhívás kibocsátására vagy felvilágosítás kérésére, de ez nem történt meg.

Rejtély, hogy mindezek ismeretében miért nem érvénytelenítették az egész eljárást.

Így a Szakrendelő 9.000.000,- Ft + áfa összeggel drágábban, fele annyi időre szóló jótállás mellett vásárolta meg a digitális tüdőszűrő berendezést, amely mindkét paraméterében felveti a „kár” és ezen keresztül a „károkozás” lehetőségét.

Dr. László Imre emiatt – egyelőre ismeretlen tettes ellen – jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja, valamint egy rendbeli közfeladattal kapcsolatos kötelesség megszegésével elkövetett közfeladati helyzettel visszaélés bűncselekményi gyanúja miatt tett feljelentést dr. Kóti Tamás főigazgatóságának idejére esett két ügy kapcsán.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK