Kezdőlap Címkék Czomba Csaba

Címke: Czomba Csaba

Hallgatásra kérik Dávid Ferencet

1

A kormánnyal szembeni nyílt támadásnak tartja a VOSZ szabolcsi elnöke a szervezet főtitkárának legutóbbi nyilatkozatait, és arra kérte Dávid Ferencet, hogy felmondási idejében inkább ne szólaljon meg. A FüHü-nek Czomba Csaba elmondta: levele nem azzal függ össze, hogy a VOSZ új elnökét saját üzleti érdekeltsége szorosan köti a kormányzati megrendelésekhez, de retorzió jön a nem megfelelő nyilatkozatokra.

Ön nyílt támadást intézett a kormányzat és Varga Mihály pénzügyminiszter ellen – áll abban a levélben, amelyet múlt csütörtökön írt Czomba Csaba, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke Dávid Ferencnek, az érdekképviselet főtitkárának, és amely eljutott a Független Hírügynökséghez is.

Amint azt a Független Hírügynökség kedden megírta, lemondott tisztéről Dávid Ferenc, mert a szövetség új vezetősége olyan helyzetet teremtett, hogy a főtitkár rákényszerül a távozásra. Dávid Ferenc a távozást megerősítette, azt mondta, ő kezdeményezte, de közös megegyezéssel történik, egyebet azonban nem fűzött hozzá.

Czomba Csaba a múlt hétfői ATV-beli Dávid-interjút hozta fel indokként. Ebben (és a Népszavában is) a főtitkár bírálta Varga Mihály pénzügyminisztert és Palkovics László innovációs minisztert, amiért ők nem itthon, hanem Tusványoson mondták el bíráló véleményüket a hazai kis- és közepes vállalkozásokról. Azt is felrótta Dávid Ferenc, hogy

a kormány úgy tesz, mintha az elmúlt nyolc évben nem ők kormányoztak volna.

A szabolcsi VOSZ-elnök szerint a főtitkár olyan helyzetben adta ezt a nyilatkozatot, amikor „a kormányzati kapcsolatunk instabil állapotban van, köszönhetően többek között nem kellően átgondolt, senkivel nem egyeztetett korábbi nyilatkozatainak is”. Czomba Csaba szerint ismét jó kapcsolatot és együttműködést kell kialakítaniuk a kormánnyal.

Ezért arra kérte a levélben, hogy (szeptemberig tartó) felmondási ideje alatt ne nyilatkozzon, vagy egyeztesse azt a VOSZ elnökével.

A Független Hírügynökségnek nyilatkozva Czomba Csaba kissé zokon vette, hogy a belső levelezés kikerült a nyilvánosságba, de annyit elmondott, hogy már korábban szó volt a VOSZ-on belül a főtitkár sajtóbeli megjelenéseiről, arról, hogy „ilyen stílusban nem lehet beszélni”, mert

„jön a retorzió a nem megfelelő nyilatkozatokra”,

és Dávid Ferenc „túllépett minden határon”. Ezekről beszélgettek egymást közt a szervezet vezetői.

Czomba Csaba szerint a levélnek semmi köze ahhoz, hogy az elhunyt Demján Sándor utódja (július 2-án, tehát éppen egy hónappal a levél elküldése előtt) Tolnay Tibor addigi társelnök lett. Tolnay több évtizede az építőiparban tevékenykedik, üzletemberként pedig meghatározó része van a Magyar Építő Zrt.-ben, amely

nagyon sok megrendelést kapott az utóbbi években kormányzati (uniós) közbeszerzéseken.

A szabolcsi VOSZ-elnök szerint Dávid Ferenc nyilatkozataival akkor se volt teljes egyetértés az elnökségben, amikor még Demján vezette az érdekképviseletet.

A VOSZ elnökhelyettese, Gazsi Attila egyébként egy körlevélben arra kérte a megyei elnököket, hogy a Czomba Csaba véleményével kapcsolatos gondolatokat – lehetőség szerint – személyesen, a szeptember közepén tartandó elnöki értekezleten osszák meg egymással.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!