Gazdaságilag nem fogja megsínyleni a V4 gyengülését, de akár annak szétesését sem a négy tagország, ám a politikai hatások visszacsatolása révén komoly(abb) károkat is tudna okozni. Csehország, Szlovákia Lengyelország és Magyarország gazdasági helyzetét is érdemes megvizsgálni.
A V4 tagországai gazdaságilag igazán soha nem alkottak és ma már pláne nem alkotnak különálló egységet, pedig amikor 1991-ben a négy – akkor még csak három – ország, Csehszlovákia (később Csehország és Szlovákia), Lengyelország és Magyarország vezetői, Václav Havel, Lech Wałęsa elnök, valamint Antall József miniszterelnök útjára indította a modernkori Visegrádi Négyek együttműködését, a kiadott deklarációban az egyik fő célnak a három ország összefogását nevezték a gazdasági fejlődés érdekében. Egy évre rá jött a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás, azaz CEFTA alapítása, amikor a szabadkereskedelemhez vezető közös út megtalálását, a gazdasági integráció mélyítését tűzték a zászlajukra.
A következő lépés pedig az Európai Unióhoz való egyidejű csatlakozás volt 2004-ben, ami után igazán különálló egységként már csak a közös lobbierő miatt, politikai okokból látszott igazán célszerűnek szorosabbra fűzni a kapcsolatokat. Ez pedig mindig az aktuális érdekeket tükrözi, s ma – minden jel szerint – ezek az érdekek igencsak eltérőek a V4-ek országai számára.
Motivációk
A V4-et megalapító 1991-es deklaráció aláírása óta sok víz lefolyt a Moldván, a Dunán, Visztulán, s nagyot változott gazdasági szempontból is a tagországok pozíciója, ereje és lehetősége. A kezdetekben vitathatatlan volt a magyar „élenjárás”, majd Csehszlovákia kettéválása után – hogy úgy mondjuk – „kétsebességűvé” vált a kvartett: a csehek és a magyarok sok-sok megtorpanással és problémával, de mégis csak biztosan meneteltek előre, a lengyelek és a szlovákok felzárkózása problematikusabb volt.
Mára már alaposan megváltozott ez a helyzet – sajnos, nem a magyarok javára.
A négy ország közül eddig az euróövezethez egyedüliként csatlakozott Szlovákiai miniszterelnökével nehezen tudunk vitatkozni abban, hogy
„Szlovákia minden feltételnek megfelel ahhoz, hogy az EU központi magjához tartozzon”.
S habár – ha csak a gazdasági mutatókat vesszük – a csehek mindenképpen a napirendre tűzhetnénk (de nem igazán ambicionálják) a csatlakozást az eurózónához. S már mi is gondolkodhatnánk benne, hiszen – ahogy az Európai Bizottság tavaly megállapította –, hazánk az euróövezethez való csatlakozás négy gazdasági feltételéből háromnak már most eleget tesz. De a kérdés – nálunk is – egyértelműen politikai.
Lehangoló különbségek
A csehek és a szlovákok persze közvetlenül nem gazdasági, hanem elsősorban politikai érdekekből igyekeznek távolságot tartani, pontosabban inkább növelni a magyarokkal/magyaroktól és a lengyelekkel/lengyelektől, az vitathatatlan, hogy gazdasági eredményeikre és kilátásaikra támaszkodva magabiztosan tehetik ezt meg.
Elég, ha alaposan tanulmányozzuk a FüHü által összegyűjtött adatokat tartalmazó táblázatokat, hogy kapjunk egy gyorsfényképet a négy ország gazdaságának fontos elemeiről, hogy lássuk, melyik ország, hol áll, s az összehasonlításban hogyan állja meg a helyét.
Magyarország számára igen lehangoló a kép:
a legtöbb mutatóban igencsak hátul kullogunk a sorban. Például nálunk a legalacsonyabbak az átlagkeresetek, nálunk volt a legkevésbé dinamikus az éves gazdasági növekedés 2016-ban (igaz, az idén némileg felpörögtünk, összehasonlításban is), nálunk a legmagasabb az államadósság, illetve éppen hogy megelőzzük Csehországot a minimálbér összegben, s még a kormány által sikertörténetként kommunikált munkanélküliségi ráta is csak a harmadik a négy ország közül (pedig a közmunkások és a külföldi munkavállalók is javítják a magyar adatot).
Íme egy trendet mutató grafikon, ami szintén szépen demonstrálja, hol állunk a V4-ek között.
Ez is mutatja, hogy gazdasági megfontolásokból legalábbis nem áll érdekükben sem a cseheknek, sem pedig a szlovákoknak a közös uniós léten belül még szorosabbra fűzni a kapcsolataikat, együttműködésüket a magyarokkal és a lengyelekkel.