Kezdőlap Címkék Capele Hotel

Címke: Capele Hotel

A nagy találkozás – Trump és Kim Dzsong Un első tárgyalása (folyamatosan frissül)

0
11:05
Trump szerint a találkozóval nem elárulta az észak-koreai munkatáborokban szenvedőket, hanem segített nekik, mert változások jönnek majd, és ők a mai nap nagy nyertesei közé tartoznak.
A nukleáris leszereléshez Dél-Korea és Japán nyújt majd pénzügyi segítséget, Amerikának, Trump szavaival, „nem kell majd segíteni”.
Arról beszél, mindent megtesz, hogy a világ biztonságosabb legyen, ezért büszkén és örömmel utazott el Szingapúrba. Fontos gesztusnak nevezi az észak-koreaiak olimpiai részvételét.
Ha békeszerződés aláírására kerül sor, abba szeretné bevonni Kínát és Dél-Koreát is.
A sajtótájékoztató véget ért.
10:46
Trump szerint ennyi idő alatt többet nem lehet elérni, ezért nincs több biztosíték a nukleáris leszerelésre. Szerinte semmit „nem adott fel”, Amerika is jól jár.
Korábbi, Észak-Koreát hevesen bíráló megjegyzéseiről azt mondja, akkor azokra volt szükség.
Továbbra is együtt dolgoznak Dél-Koreával és Japánnal, és valamivel kevésbé szorosan, de Kínával is.
10:32
Trump kínai utazást is tervez, válaszolja egy újabb kérdésre. Kim elfogadta a Fehér Ház-i meghívást, amelyre „alkalmas időben” kerül majd sor.
Észak-Koreában szerinte „durva” a helyzet, de most az atomfegyverek voltak a fő téma.
A teljes atomfegyver-mentesítés hosszú ideig fog tartani. A szankciók eltörléséről akkor lehet szó, ha ez már megtörtént.
A diplomáciai kapcsolatok felvételéről és nagykövetek küldéséről azt mondja, reméli, hogy ez hamarosan megtörténik.
Újra szóba kerülnek a dél-koreaiakkal folytatott hadgyakorlatok, Trump most már határozottabban mondja, hogy ezeknek vége.
10:23
Jöhetnek a kérdések: elsőre azt kérdezik, hogy Trump miért hív egy tömeggyilkost tehetségesnek. Azt válaszolja, hogy nagyon fiatalon vette át az országot. Megemlíti Otto Warmbiert is, aki szerinte nem halt meg hiába, mert anélkül nem jött volna létre a találkozó.
Trump arról is beszél, hogy haza akarja vinni a Koreai-félszigeten állomásozó amerikai katonákat, de ez még időbe fog telni. Arra viszont utalt, hogy befejezhetik a hadgyakorlatokat.
Egy újabb kép a történelmi kézfogásról
Fotó: MTI/EPA/The Straits Time/Kevin Lim
Azt mondja, Kim maga hozta fel, hogy korábban is voltak ígéretek, de nem tettek semmit végül. Most viszont szerinte az észak-koreai vezető legalább annyira elkötelezett, mint ő. Ismét azt mondja az inkább csak általánosságokat tartalmazó aláírt dokumentumról, hogy nagyon átfogó.
Trump szerint beszéltek az emberi jogok kérdéséről is, és erről még fognak is tárgyalni. Az atomfegyverekhez képest azonban csak „nagyon rövid időre” került szóba ez a kérdés. Szerinte Kim hajlandó ebben az ügyben is lépéseket tenni. Ő megbízik az észak-koreai vezetőben.
10:15
Elkezdődött Trump sajtótájékoztatója.
Arról beszél, hogy nagyon „intenzív órákat” töltöttek együtt, a remény és a béke üzenetével jött, és átfogó megállapodást írtak alá. Megköszöni Szingapúrnak a vendéglátást. Mun Dzse In dél-koreai elnöknek és Abe Sinzo japán miniszterelnöknek is köszönetet mond, mindenkit a barátjának nevez. Hszi Csin-pingnek is megköszöni a segítséget.
Precedens nélkülinek nevezi a találkozót, amely megnyitotta a jobb jövő lehetőségét. A megbeszélés szerinte tartalmas volt, a kapcsolatok új fejezete kezdődhet.
Azt mondja, nincs határa annak, hogy Észak-Korea mit érhet el. Kim Dzsong Un megismételte elkötelezettségét az atomfegyver-mentesítés mellett.
Szerinte az észak-koreaiak nagyon tehetségesek, és olyan világról álmodnak, ahol a két Korea békésen él egymás mellett és egyesítik a családokat.
Amint Kim hazaér, azonnal elindít Trump szerint egy olyan folyamatot, ami sok embert boldoggá fog tenni.
10:03
Trump azt mondta, meghívta Kimet a Fehér Házba. A látogatás időpontjával kapcsolatban a szakértők őszre tippelnek. Akkor utazik majd Mun Dzse In dél-koreai elnök is északra, Kim meghívására.
A Twitteren Trump is közzétett egy videót a találkozóról.

09:42
Donald Trump hamarosan sajtótájékoztatót tart.
Közben Kim Dzsong Unért elindult Pekingből a repülő, amivel érkezett. Várhatóan helyi idő szerint este 9-re ér Szingapúrba, vagyis magyar idő szerint délután egykor.
A két vezető békeszerződést azért sem köthetett, mert ahhoz kell Hszi Csin-ping kínai és Mun Dzse In dél-koreai elnök aláírása is. Testbeszéd-elemzők szerint Trump többet engedett, mint amennyire eredetileg készült.
09:05

A Politico a fotók alapján azt írja a következők szerepelnek a dokumentumban:
Donald Trump és Kim Dzsong Un átfogó, mély és őszinte megbeszélést tartott, és elkötelezettek a hosszan tartó és stabil béke iránt. Trump hajlandó biztonsági garanciákat tenni, Kim pedig elkötelezett a Koreai-félsziget teljes atommentesítése mellett.
Mindkét ország elkötelezett amellett, hogy új amerikai-észak-koreai kapcsolatokat létesítsenek. Abban is megegyeztek, hogy azonosítják a fogva tartottakat, akiknél pedig ez már megtörtént, azonnal hazaviszik.
Abban is megegyeztek, hogy a tárgyalások folytatódnak, azokon amerikai részről Mike Pompeo külügyminiszter, észak-koreai részről egy egyelőre meg nem nevezett magas rangú tisztviselő vesz majd részt, a „lehető legkorábbi” időpontban.
07:50
FH

A dokumentum szövegéről semmit nem tudni. A fotók alapján viszont úgy tűnik, hogy szerepel benne egy mondat, miszerint arról, hogy tovább dolgoznak a Koreai-félsziget teljes atommentesítésén, és hogy stabil békét hozzanak létre.

Trump annyit mondott, hogy „átfogó és történelmi”. Kim azt mondta, úgy döntöttek, hogy maguk mögött hagyják a múltat.

Az biztos, hogy folytatásban állapodtak meg, Trump azt is mondta, meghívja Kimet a Fehér Házba. Állítólag Trump hamarosan sajtóértekezletet tart.

 A búcsúzás. Kim Dzsong Un azóta már visszaérkezett szállására.
07:35
Aláírásra várva.
FH
07:15
Már gyülekeznek az aláíráshoz.
FH
06:50
Trump megmutatta a kocsiját, hogy Kim üljön bele, mert az milyen klassz, de ezt Kim visszautasította. Illetve azt is felajánlotta, hogy az aláírás helyszínére menjenek azzal együtt, de végül elgyalogolnak odáig, Kim nem akart abba az autóba beszállni. Mindazonáltal nagyon udvariasan utasította vissza.
Trump azt mondta, hogy az eddigi elképzeléseit is felülmúló nagyszerű eredmény született a tárgyaláson.
06:45
Érdekes, hogy idáig még mindenki megsétáltatta Kimet. Elsőként Mun elnök, aztán Hszi Csin-ping, most pedig Trump.
06:28

Befejeződött az ebéd, most kettesben sétálnak egyet a szálloda belső kertjében.

FH
Trump azt mondta, „óriási business-t csinálunk”. Kim pedig azt, hogy a mai találkozó első lépés a béke felé vezető úton.
06:18
Érdekesség: A sziget, ahol a találkozót tartják 1970-ig a Halál sziget nevet viselte, ekkor Béke és Csend sziget névre keresztelték át.
05:50
Trump vendéglátóként viselkedik, üdvözölt az asztalnál minden résztvevőt, megköszönte, majd mondta, hogy mindenki foglaljon helyet. Ezt követően a fotósokat kitessékelték.
FH
Jó étvágyat!
05:40
Most munkaebéd következik.
Trump este 8 órakor szándékozik Szingapúrból elindulni haza.
Kim délután kettőkor ment volna, de ezt most nem tudni, hogyan alakul.
FH

05:39

A kiszivárgott információk szerint Trump példátlan garanciákat ígért Kimnek.
04:21
Érdekes, hogy John Bolton az első tárgyalásokon sem vett részt, most is Trump oldalán az asztal legszélén ül, s nem hallottunk eddig egy szót sem tőle. A két vezető beszélt, majd Pompeo és Sang Kim, északi oldalról Kim Jong Csol, és a titokzatos katonanő.
Róla itt sem tudni túl sokat. Perfekt angolból, már Kim Dzsong Un apja mellett is dolgozott, de eddig háttérben volt, nemzetközi rendezvényeken képviselte olykor északot, és kőkemény tárgyaló hírében áll. Az előtárgyalásokon végig részt vett, több alkalommal találkozott Pompeoval is, Sang Kim a mostani tárgyaló partnere, tegnap ők voltak azok, akik délelőtt, délután és utána titokban még egész éjjel tárgyaltak.
Pompeo és Kim Jong Csol tegnap délután már csak rövid időre találkoztak.
04:18
A négyszemközt tárgyalás igen rövid volt a tervezetthez képest.
Trump elnök utána azt nyilatkozta, hogy nagyon, nagyon jó volt.
„Very, very good” – mondta
04:15
Mun Dzse In dél-koreai elnök azt nyilatkozta, hogy imádkozva várja a tárgyalások sikerét, és úgy véli, hogy minden koreai lelkének egy darabja most Szingapúrban van.
A koreai sajtó ugyan nem említi, de mindenki arra számított, hogy Trump meghívja Mun elnököt, maga Mun is, ugyanis békeszerződést nélküle nem lehet kötni.
Mindazonáltal erre a meghívásra annak ellenére sem került sor, hogy Trump több alkalommal jelezte, hogy szeretné ha Mun részt venne a szingapúri találkozón.
03:57 
Hirtelen beengedték a fotósokat, tehát nem tárgyaltak hosszasan négyszemközt.
FH
FH
A koreai és a kínai elnök is élőben a televízióban nézi a találkozóról az élő közvetítést.
03:27
Első körben Trump és Kim négyszemközt tárgyal egymással kb. két órát. Majd csatlakozik hozzájuk a többi tárgyaló, lesz közös ebéd, a többi a „meglátjuk” kategóriában van.
Továbbra is a CVID, illetve a CVIG körül van még némi nézet különbség a felek között, azaz a minden fegyver feladásáért cserébe Kim komoly biztonsági garanciákat kér.
Túl ezen, a japán miniszterelnök, Abe Sinzo azt kérte a Trumppal való találkozása során, hogy észak a közepes hatótávolságú rakétait is semmisítse meg, függetlenül attól, hogy azok alkalmasak e atom fej hordozására vagy sem. Miután Abe hazament, Trump azt üzente neki, hogy csökkentse a felhalmozott dúsított urániummennyiséget japán.

Abe kérésére amerikai részről nem érkezett egyéb válasz.

Kim Dzsong Un németül és angolul is beszél, de ettől függetlenül tolmácsot használnak. A bővített tárgyaláson ott lesz Sang Kim, a Fülöp-szigeteki amerikai nagykövet, akinek az anyanyelve koreai. Ezek a nyelvi kérdések azért fontosak, mert a kulturális különbségek okán gyakran nem lehetséges a két nyelvet tökéletesen lefordítani.
03:08
FH
FH
FH
Trump azt mondta hogy, hatalmas siker, amit vár, míg Kim azt, hogy hosszú út vezetett idáig, tele rókacsapdával, de sikeresen elkerülték azokat, és eljutottak ide.
Végtelen megtiszteltetés, hogy találkozhatott Kimmel, Trump ezt is mondta.
Most újra próbálják érteni, mert a millió kattogás miatt, amit a fotósok produkáltak, nemigen lehetett elsőre érteni, amit mondtak
Sokat mond a testbeszéd.
Most úgy tűnik, hogy az ikonikus fotó a zászló előtti kézfogás lesz és amikor egymás mellett állnak, illetve az első mosoly.
02:50
Mindketten megérkeztek a helyszínre.
FH

Érdekes, hogy a koreai delegációban 5 emberből 2 nő, míg az amerikaiban mind az öt férfi, igaz, hogy abból egy legalább koreai származású.
Éjjel fél tizenegykor még találkoztak és tárgyaltak a felek tegnap, természetesen a főszereplők nélkül. Úgy tűnik, senki sem aludt…
Érdekes, hogy Trump hamarabb indult, mégis Kim után érkezett.
Senki sem fogott velük kezet, kinyitottak nekik a kocsiajtót és betereltek őket az épületbe. Kim kicsit fél vagy ideges, ő nem várta meg, míg kinyitják az ajtót, maga nyitotta ki.
Mindkét vezető magabiztos, az állítják. Az amerikai állampolgárok 71%-a támogatja a találkozót, míg a dél-koreaiak 87%.Hajnali fél ötkor Trump elnök tweetelt, tehát ő sem nagyon aludt a találkozót megelőző éjjelen:

Ez az utolsó előtti tweet.

Az utolsó belügyi, a Legfelsőbb Bírósággal foglalkozik.

02:06

FH
Kim hotele előtt is nagy a mozgás.
2018.06.12. 01.:58
Jó reggelt, kezdődik…Trump karavánja elindult a tárgyalások helyszínére.
Éjjel Kim Dzsong Un és a húga titokban, magukat turistának álcázva járták a várost kettesben.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!