Kezdőlap Címkék Capa

Címke: capa

Állandó Capa-kiállítás lesz Budapesten

0

A világ egyetlen, Robert Capa fotóit bemutató állandó kiállítása nyílik meg a fővárosi Capa Központban az intézmény kibővítését és felújítását követően, 2018 októberében.

A magyar fotográfia napján tartott sajtótájékoztatón Hoppál Péter államtitkár elmondta, hogy

a kormány mintegy félmilliárd forinttal támogatja a központ felújítását és kibővítését.

A központhoz kerülő, 937 képet tartalmazó úgynevezett mestergyűjteményt, valamint további 48 vintage kópiát a tervek szerint 2018. október 22-től, Robert Capa születésének 105. évfordulójától láthatja a közönség.

A képek megőrzése érdekében a felvételeket váltogatva mutatják be.

Félmilliárd forintból újul meg a Capa Központ

0

Csaknem 500 millió forintból újulhat meg és bővülhet a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ. A Nagymező utca 8. szám alatt található épület rekonstrukciójára és bővítésére 490,6 millió forintot szán a kormány.

A magyar állam 2008-ban vásárolta meg a Robert Capa-mestergyűjteményt, szerződésben vállalva annak elhelyezését egy akkor még létrehozandó fotóközpontban. A Master’s Set III (Mestergyűjtemény) sorozat 937, a kilencvenes években készült nagyítást tartalmaz; ezeket a fotográfiákat Cornell Capa (Robert Capa öccse) és Richard Whelan fotótörténész válogatták ki a Robert Capa által hátrahagyott mintegy 70 ezer negatív közül.

Döntésük értelmében ezekről a negatívokról ebben a méretben csupán három széria nagyítás volt és lesz készíthető. A sorozat – Cornell Capa és Richard Whelan szándéka szerint – az életművet leginkább reprezentáló képeket tartalmazza, a magyar származású fotográfus teljes munkásságát felölelő, 1932 és 1954 közötti időszakból.

A budapesti Capa Központ 2013-ban nyílt meg

többek között azzal a céllal, hogy népszerűsítse Robert Capa munkásságát és ápolja örökségét.

Az intézményt vezető Kőrösi Orsolya közlése szerint a Nagymező utcai épülethez tartozó, egykori Tivoli mozi termében tervezik kialakítani az állandó Robert Capa-kiállítást, melyet szeretnének 2018-ban, a gyűjtemény megvásárlásának tizedik évfordulóján megnyitni.

A házban jelenleg egy mintegy ötven darabos válogatás látható a legendás fotográfus munkáiból Robert Capa, a tudósító címmel.

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK