Kezdőlap Címkék Budapest-kormány-kapcsolat

Címke: Budapest-kormány-kapcsolat

Liget-projekt, stadionok, eb, vb: ennyi volt?

A Fővárosi Közgyűlés döntésére vár a kormány a budapesti beruházások ügyében. Ez érinti a Liget-projektet is, sőt, szinte mindent. Karácsony Gergely a Városligetben közparkot szeretne, a stadionokról pedig a lakossághoz fordul.

A kormány továbbra is elkötelezett az állami forrásokból megvalósuló budapesti beruházások mellett, ha ezek megvalósítását a kormány és a fővárosi önkormányzat közötti konszenzus övezi – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. Gulyás Gergely elmondta, a kormány kedden áttekintette a miniszterelnök és Tarlós István volt főpolgármester között tavaly november 17-én aláírt megállapodást, valamint az állami forrásból megvalósítás alatt álló beruházások helyzetét, és rögzítette, hogy ezek megvalósulását továbbra is támogatja, de

elengedhetetlennek tartja a Fővárosi Közgyűlés egyértelmű állásfoglalását is.

A kormány a közgyűlés döntéséig felhívja az érintett minisztereket, hogy a beruházások tekintetében a „jó gazda gondosságával” járjanak el. Gulyás Gergely azt mondta, hogy Budapest az egész nemzet fővárosa, és a kormány is erős és fejlődő fővárosban érdekelt, ezért működtek együtt az elmúlt években a fővárossal, és ennek köszönhető a számtalan megvalósult fejlesztés is.

Tarlós István időszakát Budapest „aranykorának” nevezte a miniszter. 2010 óta 1850 milliárd forint értékben fejeződtek be beruházások,

további 4400 milliárd forint értékű fejlesztések folyamatban vannak.

Példaként említette a 3-as metró felújítását, egy atlétikai stadion és egy multifunkcionális csarnok épülését, valamint a Városligetben folyó beruházásokat, és kijelentette, ha ezekre a főváros igényt tart, akkor a kormány továbbra is támogatja.

Ezekről

a sportfejlesztésekről Orbán a parlamentben azt mondta, hogy ha a főváros nem akarja ezeket, akkor elmaradnak.

Érdemes szó szerint idézni Orbánt, aki Tordai Bence kérdésére a következőket válaszolta:

„Ha azt mondják, hogy nem kell a Liget-beruházás, akkor nem lesz Liget-beruházás. És ha a Fővárosi Közgyűlés azt mondja, hogy nem akar atlétikai világbajnokságot, akkor nem lesz atlétikai világbajnokság és nem lesz atlétikai stadion. És ha önök azt mondják, illetve a Fővárosi Közgyűlés azt kéri, hogy ne legyen Budapesten Európa-bajnokság, kézilabda-döntő és ne építsünk ezért egy húszezres csarnokot, akkor nem fogunk építeni és nem lesz Budapesten európai bajnoki döntő.”

A Liget Budapest projektről Gulyás azt mondta, várják az új Fővárosi Közgyűlés álláspontját a folyamatban lévő beruházásokkal kapcsolatban.

„Ha lehet, befejezett beruházást lebontani nem szeretnénk a Városligetben”

– jegyezte meg, jelezve, hogy a Nemzeti Galéria és az innováció háza van tervezés alatt.

Nem tud arról, hogy megérkezett volna a levél – mondta arról, hogy Karácsony Gergely találkozót kezdeményezett Orbánnal. A kormány nyitott arra, hogy a korrekt partnerség jegyében normális párbeszédet folytasson a fővárossal, akkor van értelme tárgyalni, ha a főváros már tudja, mit szeretne. A kormány mai határozatai is azt segítik, hogy a főpolgármester demokratikus felhatalmazás birtokában dönteni tudjon, ő és a főváros mit szeretne – mondta Gulyás Gergely.

A másféle budapesti beruházásokról Gulyás azt mondta, hogy

ha a főváros az eddig tervezett projektek helyett esetleg másokat szeretne, egyértelműek a hatásköri szabályok: a fővárosnak saját költségvetése van, a kormánynak pedig számtalan vállalása.

Jövőre például a kormány 20 milliárd forintot tervezett a BKV-nak, és rendelkezésre áll az a 6 milliárd forintos pluszpénz is, amit még Tarlós István tartott szükségesnek a Lánchíd felújítására.

A mintegy 4400 milliárd forintot érintő fővárosi fejlesztési programok közül jó néhányról van már országgyűlési döntés, ha nem ezeket vagy nem ott szeretnék megvalósítani a fővárosban, akkor az összegekről ismét az Országgyűlésnek kell döntenie. Vannak olyan budapesti programok, amelyeket a kormány kész támogatni, de

sehol nem szeretnének úgy fejleszteni, hogy az adott önkormányzat ehhez nem járul hozzá

– fejtette ki Gulyás.

Karácsony Gergely szerint a kormány döntése jó kiindulópontja annak az együttműködésnek, amelyben ő kiszámítható partner lesz – írta a Facebookon a főpolgármester. Programjához ragaszkodik, ennek pedig van három fontos alapköve van: presztízsberuházások helyett a budapestiek életminőségét javító fejlesztések kellenek, a város kizöldítése elengedhetetlen, és

Budapest jövőjéről a budapestiek bevonásával kell dönteni.

Ebből az fakad, hogy nem arról szólnak a jövőben a kormány és Budapest közötti tárgyalások, hogy mit szeretne, vagy nem szeretne a főváros felelős vezetése, hanem arról, hogy mit szeretnének, vagy nem szeretnének a budapestiek í fogalmaz Karácsony. A Városliget ügyében felmérésből ismert a tény:

a budapestiek közel kétharmada közparkot szeretne a Liget-projekt épületei helyett.

Ezért ebben az ügyben azt az álláspontot képviseljük határozottan, hogy újabb építmények helyett meg kell növelni a zöldfelületet a Városligetben.

A kormány által kezdeményezett stadionberuházások ügyében pedig közvetlenül a budapestiekhez fognak fordulni, hogy az ő véleményüket képviselhessék a kormánnyal folytatott tárgyalásokon.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!