Kezdőlap Címkék Brékingnyúz

Címke: brékingnyúz

Bréking nyúz, 2018. október 29. – Tudósítás a másik valóságból

0

Amikor őrtüzek üzennek őrtüzeknek, az egy megtapasztalt felemelő közösségi érzés. A férfi a család papja és vezetője, a család pedig hálás neki ezért. Ne nézzék hülyének a fideszes hülyéket!

Lármafákat gyújtanak Székelyföldön

„Kitartó a Székely Nemzeti Tanács: ismét lármafák meggyújtására szólítja fel a székely közösséget. A vasárnapra szóló felhívás részeként ugyanakkor közös imára kérik fel a magyar keresztény gyülekezeteket.Az őrtűzgyújtással a közösség autonómia melletti elkötelezettségét szeretnék megerősíteni minden évben, és ez most sincs másképp – fejtette ki a Székelyhon.ro-nak Izsák Balázs, az SZNT elnöke. „Hagyományuk van a lármafáknak Székelyföldön, én is megtapasztaltam azt a felemelő közösségi élményt, amikor a szomszédos dombokon fellobbanó lángokat fürkésszük a résztvevőkkel. Tulajdonképpen ilyenkor őrtüzek üzennek őrtüzeknek.

Ezáltal megerősítjük a nagyvilág előtt, hogy nemcsak a politikusok akarják Székelyföld területi autonómiáját, hanem a nép is – magyarázta a tisztségviselő. A gyülekezőt minden településen egységesen vasárnap délután fél hatra szervezték, ekkor gyújtják meg a lármafákat. A közösségeknek javasolják, hogy szervezzenek kulturális műsorokat is, a résztvevők pedig lehetőségük szerint székely zászlókkal és más nemzeti szimbólumokkal menjenek a kijelölt helyszínekre.” (Origo: Tüzeket gyújtanak egész Székelyföldön) 

A liberális, feminista és karrierista nőket nem védi meg a férjük

„”…már egyáltalán nem divat az a családmodell, ahol a férfi a család papja, vagy vezetője. Ha ő nincs nálunk ilyen státuszban, ha ő nem vállalja a felelősséget a családjáért, ha nem ebben a modellben élünk és én egy liberális, feminista, karrierista nő vagyok, akkor nem biztos, hogy a férjem elém jön, és megmenti az életem.” … Én szívesen a kezébe adom ezt a felelősséget, és ő szívesen el is fogadja. Ő az a férfi, aki alkalmas rá, hogy vezesse a családunkat, mi pedig hálásak vagyunk neki ezért!” (888: Ha én egy liberális, feminista, karrierista nő vagyok, akkor nem biztos, hogy a férjem elém jön, és megmenti az életem – Az október közepén futás közben megtámadott és a férje által megvédett Makai Viktória vallomása a világról)

Orbán Viktor gonosz mágiája

„Még az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepe előtt jelent meg Karafiáth Orsolya újabb tehetséges és minden szempontból kielégítő elemzése a 24.hu oldalon. Legutóbb arról írt, hogy a fideszes hülyéket ne nézzék hülyének és akkor talán el lehet csábítani őket Orbán Viktor gonosz mágiájából, aztán ahogy lehull a hályog és a varázs, boldogan olvadnak majd egybe a tiszta baloldal kitartó híveivel és végre itt lesz a Kánaán. Most azonban újból az ostor került elő Karafiáth nercbundája alól, és a rákosista, de közben azért fasiszta Orbánt igyekszik földbe döngölni a tehetséges polihisztor.

A feneketlen éhségű orbánizmust illeti komoly kritikával a mindig tökéletes észrevételeket megosztó művésznő, aki szerint jelenleg az ötvenes éveket idéző hangulatban élünk Magyarországon. Hasonló gondolatait időnként kilöki magából; talán úgy érzi, ha sokszor elismétli, akkor esetleg igaz lesz.

A rezsim ugyanis mindent akar. Minden kell nekik, és az is kevés.” (Karafiáth szerint az Orbán-rezsim rosszabb, mint a Kádár-rendszer. Tényleg?)

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!