„Hányan is elmentek, s nem épp a jöttmentek” – énekelte Cseh Tamás, aki már szintén nincs az élők sorában. Idén is sok olyan ember halt meg, akiket milliók szerettek, és olyanok is, akiket „csupán” elismertek tudásukért, teljesítményükért, emberségükért. Négyrészes sorozatunk első fejezetében 2017. első negyedévének hallottaira emlékezünk.
Január 4: Klapka György
Klapka István művész és Bilicska Mária kereskedő fiaként született. Tanulmányait a Színművészeti Főiskolán kezdte, ahol Soós Imre, Horvát Teri, Szemes Mari voltak az osztálytársai. Ezután balettozni tanult. Először egy budapesti varietében lépett fel, majd megfordult szerte a világon. Két évet töltött Berlinben, 42 éves koráig dolgozott ezen a pályán. Még táncosként kezdett kereskedelemmel foglalkozni. Az NDK-ból több embert is átvitt Nyugatra, majd miután lebukott, halálra ítélték. Az 1990-es évektől foglalkozott diótermesztéssel Magyarkeresztúron, Rábcakapiban és Osliban voltak birtokai. Ezen kívül arany, ezüst, ékszerek és briliánsok értékesítésével foglalkozott.
Néhány nappal 88. születésnapja után hunyt el. Aznap, január 4-én reggel még egy reggeli tévéműsorban szerepelt.
Január 22: Torgyán József
Torgyán Sándor tisztviselő, állampénztári főtanácsos és Papp Erzsébet óvónő első gyermekeként látta meg a napvilágot 1932. 1932. november 16-án, Mátészalkán.
1936-ban a család Budapestre költözött, így iskoláit is ott végezte. Az érettségit már a Wágner Manó Gimnázium és Zenei Gimnáziumban tette le, mellyel párhuzamosan a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hegedű főtanszakát is elvégezte. 1951-ben nyert felvételt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára, ahol 1955-ben diplomázott. 1956-ban lett ügyvédjelölt, 1957 végén tett szakvizsgát és 1958. március 18-án jegyezték be az ügyvédi kamarába.
Az 1956-os forradalomban az Újpesti Forradalmi Bizottság tagja volt, ezért 1958. augusztus 22-én, minden hivatalos indoklás nélkül kizárták az Ügyvédi Kamarából. Az Antall József által a kisgazda vezetőknek átadott dokumentumok szerint kezdő jogászként (bírói jegyzőként) részt vett az 1956-os forradalmárok ellen eljáró Tutsek-féle vérbíróság munkájában.
Kamarai kizárása után néhány hónapig ismét segédmunkásként volt kénytelen dolgozni, ezúttal az Acélöntő- és Csőgyárban, mígnem még abban az évben, december 22-én visszavették. Ezután 1959 januárjától 1990 júliusáig az újpesti 41. sz. Ügyvédi Munkaközösség tagjaként tevékenykedett.
1959-ben házasodtak össze Cseh Máriával, a Pécsi Nemzeti Színház operettszínésznőjével, egy gyermekük született, Attila, aki szintén ügyvéd.
Az 1990-es magyarországi országgyűlési választás második fordulójában Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 9. sz. választókerületében (Mátészalka és környéke) második lett ugyan, de a párt megyei területi listavezetőjeként bejutott a parlamentbe. Előbb az alakuló kisgazda frakció, majd 1991-ben a párt elnökévé választották.
1992. február 29-én az FKGP Torgyán József vezetésével kilépett a kormánykoalícióból, mivel kevésnek ítélték az Antall-kormány rendszerváltás jegyében hozott intézkedéseit, leghevesebben a reprivatizációt kizáró kárpótlási törvényt támadták, amelynek alkotmányos alapjait az 1867-es Földművelés-és Vidékigazgatási törvényben találták meg.
1990-től 2002-ig az FKGP országgyűlési képviselője, 1991-től széteséséig elnöke volt.
A 2010-es magyarországi országgyűlési választáson a „Torgyán–Kisgazda–Koalíció” nevű formáció jelölésében vett részt Csongrád 4. választókerületében, ahol 2,71 százalékot ért el.
2016 decemberében szívproblémák miatt kórházba került, majd 2017. január 22-én otthonában hunyt el.
Február 26: Berek Katalin színművész
1930. október 7-én született szegény makói családban, a város árvaházában nőtt fel. Nyolcévesen a szegedi színházban játszott gyermekszínészként, és tizenöt évesen már tudta, hogy színésznő lesz. A Színiakadémián Gellért Endre osztályában Hacser Józsa, Horváth Teri, Psota Irén, Soós Imre, Váradi Hédi volt az osztálytársa. Diplomáját kézhez véve 1952-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött, az ország első társulatának tizennyolc évig volt a tagja.
Az állandó megújulásra törekvő színésznő 1970-ben egyik alapítója volt a legendás 25. Színháznak, ahol kollégáinak többsége a főiskoláról frissen kikerült fiatal színész vagy amatőr volt.
Még a nevet is ő találta ki, ez volt ugyanis a huszonötödik színház Magyarországon.
Nagy lelkesedéssel vett részt a színház formai megújulásokat kereső művészi programjában, a hazai alternatív színjátszás egyik megteremtője lett. Izzó hangulatú, szinte lázas előadások részese volt, s mivel jelmezre sem volt pénzük, az előadásokon sokszor mezítláb játszottak. Itt élhette ki először rendezési vágyát is, a többi közt színpadra állította Don Quijote Gyurkó László-féle történetét.
Négy év múlva, 1974-ben, amikor az amatőrök helyét szakmabeliek foglalták el, visszaszerződött a Nemzetibe. Két évig – Marton Endre igazgatása alatt – jól érezte magát, sokat játszott, utána viszont úgy érezte, mellőzik. 1985-ben Győrbe ment, ahol elhalmozták szerepekkel, minden műfajban kipróbálhatta magát. A Csárdáskirálynő című Kálmán Imre-operett Cecíliáját is eljátszhatta, Madách Tragédiájában nő létére ő volt Lucifer.
1991-ben a kecskeméti Katona József Színház tagja lett, ahol megkapta Orbánné parádés szerepét Örkény Macskajáték című drámájában.
Sokat dolgozott, nem kímélte magát, még akkor sem, amikor egy szívroham képében megérkezett az első figyelmeztető jel. 1993-ban nagy szerepálma, Az öreg hölgy látogatása főszerepére készült, amikor agyvérzést kapott.
Nagyon súlyos állapotban került kórházba, jobb oldala teljesen lebénult, beszélni nem tudott, egy ideig nem is látott. Az orvosok nem sok jóval biztatták, azt mondták, hogy többé nem fog tudni járni, beszélni, de ő emberfeletti erőfeszítéssel mindkettőt megtanulta újra. Előbb csak magában szavalt verseket, majd hangosan olvasott, járni úgy tanult, hogy ötödik emeleti lakásából lifttel lement a földszintre, hogy gyalog visszalépcsőzzön.
Fokozatosan a színpadra is visszatért: betegsége után egy évvel egy szöveg nélküli szerepben, az esztergomi várszínház A szentek kútja című előadásában néma koldusasszonyként lépett színpadra, majd Lorca Vérnász című drámájában kapott tizenöt mondatos szerepet az Új Színházban.
Legendásan szép orgánuma a pódiumon is kiválóan érvényesült, gyakran mondott verseket, legtöbbször József Attila, Nagy László és Weöres Sándor műveit.
A színészkirály Latinovits Zoltán letérdelt és kezet csókolt neki, miután hallotta előadásában Nagy László Menyegző című költeményét.
A színésznőnek irodalmi lemezei is megjelentek, a Sebő együttessel Játszani is engedd címmel közös zenei albumot adott ki, zenés-verses műsorukkal együtt járták az országot.
2002-ben ő is szerepelt az új Nemzeti Színház nyitóelőadásán, Madách Imre Az ember tragédiájában a Föld szellemét alakította. Ezt követően a Thália Színházban A nénikém és én című kétszemélyes színműben, majd Földessy Margit hívására A lovakat lelövik, ugye?… című darabban vállalt szerepet.
Több filmben is játszott (Kis Katalin házassága, 1950; Égi madár, 1957; Próféta voltál, szívem, 1968; Örökbefogadás, 1975). Az István, a király című rockopera bemutatóján, 1983-ban a címszereplő anyját, Saroltot alakította. Egyik utolsó filmes munkája a Sacra Corona című történelmi dráma volt 2001-ben.
Berek Kati művészete elismeréseként két alkalommal is megkapta a Jászai Mari-díjat (1957, 1963). 1973-ban a szép magyar beszédért odaítélt Kazinczy-díjjal tüntették ki. 1970-ben érdemes művész, 1988-ban kiváló művész, 2000 augusztusában a Nemzet Színésze kitüntető cím első tizenkét tulajdonosának egyike lett. 2007-ben a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja, a következő évben Budapest díszpolgára lett.
Tájkép magammal címmel 2004-ben életrajzi kötete jelent meg.
Március 8: Oláh György Nobel-díjas kémikus
Oláh György Budapesten született 1927. május 22-én. A Piarista Gimnáziumban tett szert humanista alapműveltségre, megtanult latinul, franciául és németül.
A Budapesti Műszaki Egyetem vegyészmérnöki karán tanult, elsősorban a szerves kémia, a fluorvegyületek érdekelték. 1949-ben diplomázott és vette feleségül laboratóriumi munkatársát, Lengyel Juditot. 1954-től 1956-ig az MTA Központi Kémiai Kutatóintézetének igazgatóhelyettese volt. Nevéhez fűződik a magyarországi műanyagipari kutatás és gyártás megalapozása, és ekkor kezdte a szénhidrogének reakcióinak és átalakítási jellemzőinek feltárására irányuló kutatásait.
Az 1956-os forradalom leverése után családjával elhagyta Magyarországot. 1957 és 1964 között Kanadában élt, majd az Egyesült Államokban telepedett le. George Olah néven, már amerikai állampolgárként lett a Dow Chemical Company kutatója. Tanított a clevelandi, majd a Dél-Kaliforniai Egyetemen (USC), később az USC Loker Szénhidrogén-kutató Intézet igazgatója lett.
A magasabb oktánszámú benzinre vonatkozó, még Budapesten megkezdett kutatásai és hipotézise, hogy újfajta kémiai reakciók révén metánszármazékokból új gyógyszerek és műanyagok állíthatók elő, az 1960-as években kerültek a nemzetközi érdeklődés homlokterébe. Nevéhez fűződik egyebek között a környezetkímélő, javított hatásfokú ólommentes benzin előállítása, és hozzájárult szénhidrogén-alapú új anyagok, komponensek előállításához.
Bebizonyította, hogy a szénhidrogén-molekulák egyes fajtái stabilak és hosszú életűek lehetnek. Rendkívül erős szupersavakat, avagy mágikus savakat állított elő, amelyek még az általában reakcióképtelennek tartott metánt is pozitív töltésű részecskévé tudják alakítani, amely így már könnyedén tovább tud reagálni. E felfedezés nyomán megnyílt egy olyan ipari potenciál, amely nagyon olcsó alapanyagokból teljesen új termékek előállítására ad lehetőséget.
A karbokation (az öt vegyértékű „hiperszén”) felfedezésén kívül igen fontosnak tartják az olajfinomítók környezetszennyezésének mérsékelésére vonatkozó eljárását is.
Mint egy korábbi interjújában elmondta, az elmúlt több mint egy évtizedben a metanolra (metil-alkoholra) épülő gazdaság foglalkoztatta. Az emberiség túlnyomó részben fosszilis energiahordozókat használ, amelyek elégetve szén-dioxidot képeznek, hozzájárulva a klímaváltozáshoz, a Föld felmelegedéséhez. A másik probléma, hogy a kőolaj, a földgáz és hosszú távon a szén is fogyóban van, a kereslet pedig nő irántuk. A metanol-gazdaság célja ezen fosszilis energiahordozók kiváltása, helyettesítésük kevéssé vagy nem kimerülő, a környezetet nem szennyező energiahordozóval – ez lehetne a metanol.
Az Amerikát hazájának valló, de magyarságát is óvó tudós munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el. 1994-ben kapta meg a kémiai Nobel-díjat, az indoklás szerint a karbokationok kutatásában elért eredményeiért, amelyek révén „újabb nagy lehetőségeket tárt fel a vegyipar előtt, egyebek közt szénhidrogén-alapú új anyagok vagy komponensek előállításában”.
1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választották, tagja volt egyebek közt az Egyesült Államok Tudományos Akadémiájának, díszdoktora egykori budapesti egyetemének. 2001-ben Corvin-lánccal, 2002-ben Bolyai-díjjal, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetéssel ismerték el, 2011-ben Széchenyi Nagydíjjal tüntették ki.
Hozzávetőleg 1100 tudományos publikáció, 15 monográfia, 100 szabadalom szerzője volt.
Március 12. Bodor Pál
Bodor Pál 1930-ban született Budapesten. 1936 és 1983 között Romániában élt, és a romániai magyarság egyik vezető értelmiségije volt. Temesváron a piarista líceumban érettségizett 1948-ban. A bukaresti egyetem filozófia-lélektan karán, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen tanult. Romániai magyar lapoknál dolgozott, 1967-től 1970-ig az Irodalmi Könyvkiadó nemzetiségi részlegét, majd a Kriterion Könyvkiadó magyar szerkesztőségét vezette. 1970 és 1979 között a Román Rádió és Televízió nemzetiségi műsorainak főszerkesztője volt, a Román Televízió magyar adásának és későbbi munkatársi gárdájának kialakítása az ő nevéhez fűződik.
Diurnus 1983-ban költözött Budapestre, 1984-től írt a Magyar Nemzetbe, nagy szerepet játszott a Ceausescu-rendszer és az 1989-es decemberi romániai események hazai magyarázatában és megismertetésében. Aztán a veszekedős, botrányos privatizáció, a politika kihúzta alóla a lapot, a polgári Magyar Nemzetet és 1991-től a Népszabadságba költözött, ott tette közzé naponta flekknyi publicisztikáit, sajátos hangú jegyzeteit.
Március 18. Chuck Berry
A 90 éves korában St. Louis-i otthonában elhunyt Chuck Berry a rock’n’roll történetének egyik, ha nem a legfontosabb alakja.
Az 1926 október 18-án Charles Edward Anderson Berry Sr. néven született Berry balhés tinédzserkora után (három évet fegyveres rablásért javítóintézetben kellett töltenie) kezdett el komolyabban a zenével, azon belül is a gitározással foglalkozni. Eleinte csak mellékszerep jutott neki mások együtteseiben, de az 1950-es évek közepén már saját nevén adott ki lemezeket.
1955-ben a Maybellene már hatalmas siker volt, ezek után jött első saját szerzésű slágere, a Roll Over Beethoven, majd a műfaj többi klasszikus, egymilliószor feldolgozott alapműve, a Johnny B. Goode, a Sweet Little Sixteen, a Rock and Roll Music és még egy rakás másik sláger.
A zenetörténészek soha nem fognak megegyezni abban, hogy ki találta fel számtalan korábbi stílus egybeolvasztásával a rock’n’rollt, de abban mindenki egyetért, hogy Chuck Berry ott volt a legelsők közt, inspirálva mindenkit Elvistől a Beatlesen át tulajdonképpen napjaink összes rockegyütteséig.
Szemben a többi olyan pionírral, mint például Bill Haley, Berry zenészként, dalszerzőként és előadóművészként is a legnagyobb volt, tulajdonképpen ő volt az első a könnyűzene történetében, aki egyszerre mindent tudott. Jellegzetes színpadi kacsatánca minden rockgitáros-showman bibliája.
A hatvanas évektől kezdve, ahogy a gyorsan változó műfajban egymást követték az új generációk, Berry már nem úttörő lázadónak számított, hanem az establishment megbecsült tagjának. Balhéi ettől még továbbra is voltak, a nyolcvanas években például az derült ki, hogy a tulajdonában lévő étteremben valaki rejtett kamerákat szerelt a női vécébe.
Ezek a botrányok azonban nem tudták elhalványítani a csillagát. Egészen 2014-ig hetente legalább egyszer fellépett St. Louisban, és ahogy kortársai kihaltak mellőle, úgy lett egy letűnt kor utolsó nagy tanúja.
Március 20. David Rockefeller
A 101 éves korában meghalt legendás Rockefeller család feje a második világháború után talán a világ legbefolyásosabb civil szereplője volt. David Rockefeller soha nem viselt közhivatalt, de egyszemélyben vezette a három legnagyobb hatalmúnak tartott háttérszervezetet, a Külkapcsolatok Tanácsát, a Trilaterális Bizottságot és a Bilderberg-csoport tanácsadó testületét. Tagja volt a teozófia eszméit világméretekben népszerűsítő Lucis Trustnak is, de a nevéhez fűződött Jimmy Carter, Henry Kissinger és Zbigniew Brzezinski „felfedezése” is.
Rockefeller irányította a Chase Manhattan nevű bankot, amit a családja bankjának tartottak annak ellenére, hogy sose volt nagyobb tulajdonrészük benne, mint 5 százalék. A NYT szerint ennek ellenére mint vezér, Rockefeller gyakorlatilag “David bankjává” tette a Chase-t a hetvenes években.
Hatalmas hatása és hatalma volt mind a washingtoni politikára, a New York-i üzleti életre, külföldi kormányzatokra, múzeumokra, egyetemekre és iskolákra. Sok külföldi fővárosban államfőnek kijáró tisztelettel fogadták. Találkozott Anvar el-Szadat egyiptomi elnökkel, Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkárral és Csou Enlaj kínai vezetővel is.
David volt az utolsó élő unokája John D. Rockefellernek, aki 19. századi olajbizniszeivel megalapozta a család vagyonát, és Amerika első milliárdosává vált. David ennek megfelelően grófi életet élt kisgyerekkorától fogva. Felnőve minden puccos New York-i partin ott volt, illetve olyan 15 ezer darabos műgyűjteményt épített fel, ami párját ritkítja. Toronyházának, a Rockefeller Centernek a falait is ezek díszítik.
De Rockefeller rengeteget tett New Yorkért is. Segített kihúzni a hetvenes évekbeli pénzügyi válságból, felpezsdítette az ingatlanszektort, részt vett az alacsony keresetűeknek való lakások építésében, iskolák modrnizálásában, a múzeumok megmentésében (a Museum of Modern Artot édesanyja finanszírozta, David Rockefeller vezette egy ideig).
