Kezdőlap Címkék Benziár

Címke: benziár

Macron meghátrált – a sárga mellényesek még nem

Befagyasztják a január elsejére meghirdetett energia áremeléseket Franciaországban – közölte a miniszterelnök, aki Macron kérésére felvállalta a válságkezelést. A sárga mellényesek már hetek óta tiltakoztak a tervezett áremelések ellen, de a hétvégén teljesen elfajultak a dolgok. Párizs belvárosában is gyújtogattak, a rendőrség képtelen volt fenntartani a rendet. Ezután döntött úgy a Buenos Aires-ből, a G20 csúcsról hazaérkezett Emmanuel Macron, hogy meghátrál. Lemondta szerbiai látogatását, hogy a héten megállítsa a sárga mellényeseket.

Szombatra újabb nagy tüntetés sorozatot ígérnek a sárga mellényesek

A tiltakozó mozgalom vezérei nem mentek el a miniszterelnökhöz, hogy vele tárgyalják meg a válság megoldásának a lehetőségét. Ezért vállalta fel Franciaország miniszterelnöke az egyoldalú döntést : befagyasztják az áremeléseket, melyek miatt a sárga mellényesek eddig tüntettek. Kérdés, hogy beérik-e ennyivel a sárga mellényesek, akik közül a radikálisabbak Macron lemondását akarják elérni és előrehozott választásokat sürgetnek.

500 millió eurós csomagról van szó

A francia kormány hangsúlyozza: befagyasztják az áremelést, de nem vonják vissza. Annak ugyanis helye van a költségvetésben. A nagy pénzügyi válság óta Franciaország nem képes 3% alá szorítani a költségvetés hiányát. Ezért tervezett áremelést Macron elnök, aki meg kívánja reformálni az egész eurozónát sőt később az Európai Uniót is. Ehhez azonban teljesítenie kell a házifeladatot: egyensúlyba kell hozni a költségvetést. Ennek viszont ára van: népszerűtlen döntéseket kell hozni, melyet a sárga mellényesek kihasználnak. Jelenleg tehát patthelyzet van Franciaországban, mert Macron elnök meghátrált, de a sárga mellényesek még nem…

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!