Kezdőlap Címkék Benedek

Címke: benedek

Göncz Árpád unokája a Momentum színeiben indul a választáson

1

Pénteken szobrot avattak Göncz Árpádnak Óbudán, a volt köztársasági elnök egykori Bécsi úti lakóhelye mellett. Itt nyilatkozott Benedek Márton, Göncz Árpád unokája arról, hogy a Momentum színeiben indulna a választókerületben a választáson – írja az Amerikai Népszava.

„Benedek Márton, aki már évek óta Brüsszelben dolgozik – legutóbb az Európai Bizottságban foglalkozott a menekültválság kérdésével, és volt már José Manuel Barroso egykori bizottsági elnök tanácsadója is – most költözne vissza Magyarországra német feleségével és két gyermekével.”

Az Amerikai Népszava megemlíti, hogy Benedek korábban az Együttben próbált politizálni, de szerinte abban a pártban már nem arra tartanak a dolgok, amerre ő szeretné, mert az összefogásmánia akadályozza meg, hogy a pártok a saját gondolataikról beszélhessenek például Európa vagy Magyarország kapcsán. Úgy véli, hogy “mivel az összefogásban gondolkodó pártok bizonyos képviselői már voltak kormányon, és bemutatták, mire képesek, most itt az ő [Momentum] idejük”.

 

Ki veri szét ősszel Budapestet? – 2. Szeptemberi Sajnálatos Események

A 2006-os őszi tüntetésekről és utcai rendzavarásokról szóló beszámolóinknak az adja mostani apropóját, hogy az idei őszre is hasonló „csemegéket” ígérnek a politikusok.

Mint azt legutóbb megírtuk, az őszi politikai szezont Kövér László, majd Rogán Antal megszólalásai indították.

A Fidesz szerint a Soros-hálózat (sic!) utcai zavargásokat tervez. Az ellenzék sem maradt sokáig adós a válasszal, szerintük, ha lesznek zavargások, azok a Fideszhez köthetők, hiszen nekik érdekük, hogy adott esetben rendkívüli állapotot vezessenek be, és amennyiben érdekeik úgy kívánják, akár a jövő évi választás elhalasztására is sor kerülhet.

Ezúttal a 2006. szeptember 19-én történtek utáni napokkal folytatjuk a Független Hírügynökség egykori dokumentumai és beszámolói alapján készült sorozatot.

A Független Hírügynökség akkori anyagaiból átvett szó szerinti szövegeket kurzívval, azaz dőlt betűvel írjuk.

A szocialisták szerint a Fidesz hergelte a tömeget

2006. szeptember 19-én, tehát két nappal az őszödi beszéd rövid kivonatának nyilvánosságra kerülése után Steiner Pál, (MSZP), az V. kerület polgármestere nyílt levélben a Jobbiktól való elhatárolódásra szólította fel Rogán Antalt, a Fidesz V. kerületi elnökét, hogy nyilvánosan határolódjon el azoktól, akik az erőszakot gerjesztik.

Steiner Pál nyílt levelében azt írja, a híradások szerint hétfőn éjszaka a Szabadság téren a Fidesz V. kerületi elnökségének egyik tagja, a Belvárosi Polgári Szalon vezetője „hergelte” a tömeget az MTV székháza előtt, és „éljenezte a szolid forradalmat”. Emellett a Rogán Antalt az önkormányzati választásokon hivatalosan is támogató Jobbik is élére állt a zavargásoknak.

Az MSZP-s polgármester felszólította a Fidesz V. kerületi elnökét, hogy „nyilvánosan határolódjon el a erőszakot gerjesztő vezetőtársától és Jobbiktól”.

Rogán: viselkedjenek úgy, mintha vendégségbe mennének

Rogán Antal, a Fidesz V. kerületi elnöke arra kéri azokat, akik a Belvárosban demonstrálnak, hogy viselkedjenek úgy, mintha vendégségbe mennének. „A Belvárosban emberek élnek, akik féltik szeretteiket, és féltik lakásaikat, személyes vagyontárgyaikat” – hangsúlyozta Rogán Antal.

Gyurcsány: mintha egy forgatókönyv lett volna

Gyurcsány Ferenc szerint nem az volt a cél a balatonőszödi beszéd nyilvánosságra hozatalával, hogy a pártból néhányan megbuktassák – erről a miniszterelnök beszélt az RTL Klub Akták című műsorában. Közölte: a párt ülésén a hangfelvételt technikusok készítik, és több ember kezén is átmegy. Egyvalaki hitványsága miatt azonban nem fog a pártja tagjaira gyanakodva nézni.

A miniszterelnök szerint a tüntetés nem a balatonőszödi beszéd nyilvánosságra hozatala miatt alakult ki, hiszen már legalább két hónapja feszült volt a hangulat. Mintha egy forgatókönyv lett volna, csak az a végére – a köztévé székházának ostromára – kicsúszott az írók keze közül – fogalmazott a miniszterelnök.

A kormányfő beszélt arról is, hogy

döbbenetet érzett a hétfő éjszakai Szabadság téri események miatt,

és türelmetlenséget is, hogy a rendőrök mikor avatkoznak be. Azt a választ kapta a helyszíni parancsnoktól, hogy meg kellett várni a vidékről érkező erősítést, mert a Parlamentet nem lehet őrizet nélkül hagyni. Gyurcsány Ferenc egyébként két nagyon fontos utasításról tudott: hogy fegyvert nem szabad használni, és a televíziót meg kell védeni.

A kormányfő szerint a rendőrök hétfőn éjjel nyilvánvalóan kudarcot vallottak. Azonban ez a pillanat most még nem arról szól, hogy ki kell deríteni, mit rontottak el. Azt majd később, egy korrekt vizsgálatnak kell kiderítenie. Most mindenképpen bízni kell a rendőrökben, és nem szabad pálcát törni a fejük felett -közölte a kormányfő.


Gyurcsány Ferenc elmondta azt is, hogy kedd estére a rendőrök felhatalmazást kaptak arra: a legerősebb, leghatékonyabb és a törvény által megengedett valamennyi eszközzel biztosítsák és garantálják a rendet.

A miniszterelnök megismételte korábbi kijelentését: az elmúlt tíz év egyik legfontosabb felismerése volt a balatonőszödi beszéd. Végre valaki ki merte mondani, hogy változtatni kell, hiszen a politika az elmúlt években hazugságra épült és ennek a választások előtti másfél évben részesei voltak ők is, mert nem tudtak kitörni – mondta a kormányfő.

Salgótarjáni tüntetők: Vesszen Gyurcsány! Nem leszünk kis Moszkva!

A Független Hírügynökség aznap arról is beszámolt, hogy mintegy 300-400 ember tüntetett Salgótarján belvárosában.

A résztvevők sms-ben értesítették egymást a Gyurcsány-kormány ellen szervezett tiltakozó megmozdulásról, a helyiek mellett a közeli Bátonyterenyéről és a környező falvakból is érkeztek – tudta meg a Független Hírügynökség helyszínen tartózkodó tudósítója.

A Fidesz közleményben határolódott el a rendezvénytől. Délután a megyei pártelnök, Becsó Zsolt a helyi kereskedelmi rádión keresztül közleményben arra kérte híveiket, hogy ne menjenek ki a térre, s ne üljenek fel provokációknak.

A tüntetők közül sokan családosan érkeztek. A tömegben néhányan a „Gyurcsány, le vele! Elkúrtad!” és a „Vesszen Gyurcsány! Nem leszünk Kis Moszkva!” szöveget skandálták. Többen azonban csillapítani próbálták a városon többször átvonuló tüntetőket. A résztvevők hazafias dalokat énekeltek, s tettek egy sétát megemlékezésként a megyeháza előtti téren, ahol 1956-ban a tüntetőkre sortüzet nyitottak.

Hírünk a világban

2006. szeptember 20-án, szerdán olasz lapszemlével nyitott a Független Hírügynökség.

Mint akkor írtuk, igazi „nagyágyút” küldött Budapestre a Repubblica című országos napilap. A szerdai szám az egyik kiemelkedő újságírójuk, Leonardo Coen helyszíni jelentését közli a kedd esti fél hatos helyzetről, a Parlament elől. A személyes hangú, színes, történelmi leckékkel – és apró tévedésekkel – tűzdelt beszámoló az előzményeket összefoglalva úgy fogalmaz, hogy az összecsapásokat

„a szélsőjobb fekete csapatai, valamint kisebb szkinhed- és huligáncsoportok” vezették.

A tudósító ismerteti, mi történt 56-ban a Kossuth téren, majd megjegyzi:

„A jobboldali militánsok és populista-nacionalista szimpatizánsok tudják, hogyan lovagolják meg ezeket a mélyben gyökerező érzéseket. Nemcsak a szent trikolórt lengetik, hanem az adók és a megszorítások riasztó kísértetét is.” Megemlíti, hogy a jelszavak között antiglobalista és multiellenesek is elhangzottak, majd azt találgatja, kinek állt érdekében a felvétel kiszivárogtatása, és miért várt öt hónapig, amíg átadta a közrádiónak. A szocialisták belső ellenzékének, vagy az szdsznek, amely a kommunizmus alatt lényegében az egyetlen ellenzék volt? – teszi fel a kérdést a Repubblica tudósítója a mai számban.

A lap online változata viszont kommentár nélkül, tényszerű beszámolót közöl a budapesti éjjeli összecsapásokról.

A Corriere delle Sera szintén országos napilap honlapján több részlet olvasható Gyurcsány Ferenc őszödi beszédéből. A tegnap éjjeli eseményeket ismertető cikk külön bekezdést szentel a vandál cselekedeteknek.

 

Megemlíti, hogy a magyar költségvetési hiány a legmagasabb az Unióban, majd Kovács László adóügyi biztost idézi, aki szerint a zavargások veszélyeztetik „az ország jövőjét és egyensúlyát.”

Gyurcsány és Sólyom közös nyilatkozata

A köztársasági elnök és a miniszterelnök közös nyilatkozatban értékelte a kedd esti eseményeket. Az erőszakot mindketten elítélték, s közölték, hogy a tüntetésen történtekért mindig az esemény szervezője a felelős. A közös nyilatkozat léte és szövege azért is érdekes, mert már akkor is érezhető volt Gyurcsány Ferenc és Sólyom László között egyfajta feszültség. Ekkor még azonban mindketten felül tudtak emelkedni személyes indíttatásukon. Közös közleményük így hangzott:

„A tegnap esti és a ma hajnali erőszakos események tükrében különösen fontosnak és időszerűnek tartjuk megerősíteni a köztársasági elnök tegnapi kijelentését, amely szerint minden tömegrendezvény szervezőinek mérlegelnie kell, hogy a saját rendezőik és a rendőrség képesek-e biztosítani, hogy a résztvevők nem lépik át a törvényesség határát. Figyelmeztetünk arra is, hogy az

erőszakot tétlenül vagy egyetértéssel szemlélő tüntetők maguk is felelősséget viselnek.

Természetesen a békés gyülekezés és a szabad véleménynyilvánítás jogát mindenki az Alkotmány szerint gyakorolhatja.



Az Országgyűlés tegnapi politikai nyilatkozatának tükrében is felszólítjuk a tömegrendezvények szervezőit és résztvevőit, hogy felelősségük tudatában cselekedjenek, és tegyenek meg mindent az ország békességének és az emberek nyugalmának megőrzéséért.

A pápa aggódik a magyarországi történések miatt

XVI. Benedek pápa szerdai általános kihallgatásán a Vatikánnál magyarul is üdvözölte a híveket és azt mondta: igazságos és békés megoldásért imádkozik, és nyugtalansággal figyeli a Magyarországon történteket.

A katolikus egyházfő azért is imádkozik, hogy minden párt rátaláljon a magyarországi krízis békés megoldására.

Orbán Sólyomnál járt

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerdán délután a Sándor palotában tárgyalt Sólyom Lászlóval – értesült a Független Hírügynökség. A találkozót az államfővel a politikus kezdeményezte. Annak részleteiről egyelőre nem szivárgott ki hír, de Orbán Viktor délután nemzetközi sajtótájékoztatót tart.

Tomcat őrizetben

A rendőrök őrizetbe vették az a férfit, aki kedden hajnalban részt vett a Szabadság téri Szovjet emlékmű megrongálásában. A Nemzeti Nyomozó Iroda tájékoztatása szerint a gyanúsítottat kedden este, XI. kerületi lakásán fogták el, több társát pedig azonosították, de őrizetbe még nem vették őket. A férfivel szemben a rongáláson kívül csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt is vizsgálódik a Fővárosi Nyomozó Főügyész.

A Független Hírügynökség értesülése szerint a gyanúsított a Tomcat néven ismert blogger, internetes pólóboltos.

Tízezren a Kossuth téren, rendőrök védik az MSZP székházát

Körülbelül 10 ezer ember tüntet a Kossuth téren. Az Országház épülete előtt körülbelül 200 rohamrendőr áll sorfalat. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója szerint békésen tüntetnek az emberek, folyamatosak a beszédek.

A Köztársaság téren nincs tömeg, de körülbelül 100 rohamrendőr készenlétben áll az MSZP-székházzal szembeni parkban. A székházat továbbra is kordon veszi körbe.

A Magyar Rádió épületénél is több mint 100 rohamrendőr van, tömeg nincs, a rádió székházát kordonnal is próbálják védeni.

A Szabadság tér továbbra is hermetikusan le van zárva,

külön rendőri csoport veszi körbe a Magyar Televízió székházát.

A Blaha Lujza téren egyelőre nem látni rendőröket, az MDF ottani kampánysátránál sem.

Lefújta a szombatra tervezett nagygyűlést a Fidesz

Szeptember 21-én, csütörtökön kiderült, hogy mégsem tartja meg budapesti nagygyűlését szombaton a Fidesz. Kövér László választmányi elnök közlése szerint erről csütörtökön, egyhangúlag döntött a párt elnöksége

Azért döntöttek így, mert számukra egyértelművé vált: a kormány nem tudja, de nem is akarja megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy az emberek gyakorolhassák alapvető jogukat, a békés gyülekezéshez való jogot – mondta Kövér László.


A fideszes politikus hivatkozott Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter levelére, amelyben Orbán Viktor Fidesz-elnököt arról tájékoztatja, hogy

az elmúlt napok rendzavarásait pár száz, illetve pár ezer, a rendőrség előtt jól ismert bűnöző szervezi, irányítja.

Ezt a pár száz embert nem képes féken tartani a rendőrség – fogalmazott Kövér László, aki szerint ezzel az állampolgároknak a jogállamba vetett hitét csorbítja a kormány.

A Fidesz politikusa elmondta még: pártjukat arról is tájékoztatta a kormány, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal információi szerint robbantásos merénylet sem zárható ki szombaton.

A Fidesz egyébként úgy véli: a kormány érdekeit szolgálják a napok óta tartó fővárosi zavargások, azokért továbbra is a legnagyobb ellenzéki pártot akarják ugyanis felelőssé tenni.

Gazdák érkeztek a Kossuth térre, sátrakkal és traktorokkal

Újra folyamatosan nő a tüntetők száma a fővárosi Kossuth téren. Csütörtök délután 3 óra után 250-300 békés demonstráló volt a Parlament előtt füves területen, délelőtt még körülbelül 100 volt a számuk. A parkolót egyelőre nem nyitották meg, oda nem mehetnek be demonstrálók.

Időközben megérkezett a térre a gazdák első csoportja, traktorokkal. Körülbelül 10-15 emberről van szó, akik sátrakat állítottak fel. Több rekesz

ásványvizet, kenyeret és gyümölcsöt hoztak is magukkal,

ezeket a tüntetők között osztják szét.

Csütörtök reggelhez képest egyelőre nem nőtt a rendőrök száma, még mindig körülbelül 30-an vannak a Parlament előtt – jelentette a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója.

Műtéteket kellett elhalasztani a zavargások miatt

Az elmúlt napok zavargásai miatt műtéteket kellett elhalasztani a Péterfy Sándor utcai Kórházban – tudta meg az intézmény traumatológiai osztályvezető főorvosától csütörtökön a Független Hírügynökség. Dr. Feczkó József elmondta: naponta 7-8, úgynevezett tervezhető műtétre váró beteg nevét kell várólistára tenni.

A Péterfy Sándor utcai Kórház baleseti sebészetének osztályvezető főorvosa elmondta: az úgynevezett elektív, azaz halasztható műtétekre váró betegek átcsoportosítására azért van szükség, mert a kórház baleseti sebészete jelenleg csak az azonnali ellátásra szoruló sérülteket tudja fogadni.

Azok a betegek, akiknél a mostanra tervezett műtéteket el kellett halasztani, a várólista élére kerülnek. Amint normalizálódik a helyzet, haladéktalanul elvégzik náluk a szükséges beavatkozásokat. Ezek elsősorban olyan csontkorrekciós műtétek, amelyek elhalasztása nem okoz súlyos problémát – tette hozzá a főorvos.

A Fehér Ház megrótta Gyurcsányt

A Fehér Ház megrótta a magyar miniszterelnököt csütörtökön. Dana Perino szóvivő ezt újságíróknak mondta el, amikor George Bush elnökkel együtt Floridába utazott, egy politikai rendezvényre.

A szóvivőnő úgy fogalmazott, hogy „természetesen

nem szabad hazudni a népnek, sem demokratikus államban, sem másutt.

Az egész ügyben a magyar népnek kell kinyilvánítania a véleményét, a rendelkezésére álló demokratikus eljárások révén. Úgy tudom, most éppen ezt teszik, akik erőszakmentesen reagálnak”.

A szóvivő kifejezte reményét, hogy a magyar állampolgárok továbbra is ezt teszik majd. „De ez persze a magyar nép dolga és joga”, tette hozzá.

Tömeg van, rendbontás nincs a Kossuth téren

Csütörtök este 10 órára körülbelül 10 ezerre nőtt a Kossuth téren, a Parlament előtt demonstrálók száma. Az egymást váltó szónokok Gyurcsány Ferenc távozását követelik,
ezt a tömeg zászlólengetéssel üdvözli. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítói szerint rendbontás nincs a téren.

A jelek szerint a tüntetés csütörtökön már kevésbé érdekelte a világsajtót, nincsenek ott a Parlament előtt azok a külföldi tv-s stábok, amelyekkel az előző napokban rendszeresen lehetett találkozni.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!