Kezdőlap Címkék Bajor

Címke: bajor

Merkel megállapodna a migrációról

0

Sebastian Kurz osztrák kancellár javasolta, és Angela Merkel felkapta az ötletet: ugyanolyan migráns egyezményeket kell aláírni Egyiptommal, Líbiával, Tunéziával, Algériával és Marokkóval mint amilyet az EU kötött Törökországgal 2016-ban.

Eszerint Brüsszel évente három milliárd eurót fizet azért, hogy ne induljon olyan migráns áradat, mint 2015-ben. Jövő februárban EU-arab csúcstalálkozó lesz, amelynek egyik fő témája épp a bevándorlás lehet. Észak-Afrika arab államaiból ugyanis szinte minden migráns Európába vándorol, míg Fekete-Afrikában 70 százalék megmarad a saját régiójában. A maradék harminc százaléknak is csak egy része jön Európába, mert sokan inkább az amerikai kontinenst, vagy pedig a gazdag Öbölmenti államokat választják.

Sziszi egyiptomi elnök korábban nem rajongott az ötletért, hogy egyfajta védőövezetet alkossanak Európa felé.

Egyiptom államfője arra hivatkozott, hogy a 100 milliós ország már így is 10 millió bevándorlót fogad.

Számuk pedig egyre csak növekszik. Vagyis pénzt kért azért, hogy el tudják látni a migráns tömeget. Merkel kancellár mostani nyilatkozata azt mutatja. hogy immár megvan a szándék arra, hogy az EU pénzért még Észak-Afrikában védőövezetet építsen ki határainak védelmében.

Salzburgban az EU-csúcson nem sikerült tisztázni az ellentéteket a migráns politikát illetően. Ráadásul a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint előretör Németországban az Alternative für Deutschland, amely a migráns veszéllyel kampányol. Népszerűségét tekintve a szélsőjobboldali ellenzéki párt már a második, megelőzi a szociáldemokratákat, egyedül Angela Merkel kereszténydemokrata- keresztényszociális koalíciója előzi meg. Ebből is az utóbbi bajban van:

Bajorországban hamarosan választásokat tartanak,

és a kormányzó CSU-t megszoríthatja a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland, mely a migráns-kérdést tűzte zászlajára.

Jövő tavasszal európai uniós választást rendeznek. Angela Merkel semmiképp sem szeretné, ha ezen a migrációs problémákat hangsúlyozó szélsőjobboldal diadalmaskodna az Európai Unióban. Ezért fogadja Erdogan török elnököt Berlinben, és ezért  javasol egy védőövezetet Észak Afrikában, hogy semmiképp se következhessen be olyan migráns invázió, mint 2015-ben.

Orbán a CSU csúcson a koalíciós tárgyalások újrakezdése előtt

0

Orbán Viktor magyar miniszterelnök is részt vesz és felszólal egy németországi fórumon, amelyen a CSU vezetői kidolgozzák elképzeléseiket a koalíciós tárgyalásokra.

 

Január 2. és 4.-e között tartja tanácskozását Angela Merkel kancellár szövetségese, amely több fontos kérdésben eltérő nézeteket vall Németország problémáit illetően. Ilyen elsősorban a menekültek kérdésköre, amelyben a bajor keresztény szociális unió álláspontja sok tekintetben közel áll Orbán Viktor nézeteihez. Míg a kancellárasszony 2015-ben beengedett több mint egymillió menekültet Németországba, ezt a CSU csak vonakodva fogadta el.

Akkor is meghívták Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, hogy megmutassák: Bajorországban másképp ítélik meg a bevándorlás ügyét, mint Berlinben.

Akkor Orbán Viktor azt mondta: nem kíván beavatkozni Németország belpolitikájába, de bírálta Angela Merkel menekültügyi politikáját.

Azóta új helyzet van: a magyar miniszterelnök egyértelműen szembehelyezkedett Angela Merkel kancellárral és Brüsszellel a menekültkérdés kezelésének ügyében.

Orbán Viktor meghívása a CSU csúcsra figyelmeztetés Angela Merkelnek: menekültügyben a korábbinál keményebb magatartásra számíthat a koalíciós tárgyalásokon.

A CSU már korábban elérte, hogy Angela Merkel pártja, a CDU is elfogadja: évente csak maximum 200 ezer menekült érkezhet Németországba.

A felső határ feldühítette a mérsékelt pártokat: a zöldeket és a liberálisokat, akik részben emiatt ítélték kudarcra Merkel koalíciós tárgyalásait. A kancellárasszony most nincs könnyű helyzetben, hiszen régi ellenlábasát, Martin Schulzot, a szociáldemokraták vezetőjét  kell rábeszélnie a koalícióra miközben a CSU egyre szigorúbb menekültügyben.

Németországnak még mindig nincs új kormánya. A koalíciós tárgyalások egy nappal azután kezdődnek majd újra, hogy a CSU csúcstalálkozót tart egy régi kolostorban.

Orbán Viktor meghívása erre a csúcsra azt jelenti, hogy Angela Merkelnek minden korábbinál nehezebb tárgyalásokon kell eredményt elérnie, ha továbbra is Németország kancellárja kíván maradni.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK