Kezdőlap Címkék A38

Címke: A38

A felejthetetlen Gary Moore

0

Gary Moore Emlékest 2019 címmel immár 8. alkalommal rendeznek a brit gitárlegenda munkássága előtt tisztelgő koncertet április 4-én Budapesten az A38 Hajó koncerttermében. Ezúttal is több mint 20 országból érkeznek a rajongók és érdeklődők.

A nyolc éve elhunyt zseniális gitáros lemezei és dalai generációkat érintettek meg, és a több mint négy évtizedes, végtelenül színes és tartalmas pályafutása alatt a rock és a blues műfaj meghatározó alakjává vált, gitárosként pedig egyértelmű, hogy a legnagyobbak közé helyezhetjük a nevét.

Hősünk április 4-én ünnepelné 67. születésnapját! 2012 tavasza óta minden évben, ahogy idén áprilisban is Budapesten találkoznak hazai és külföldi tisztelői, közeli barátok és családtagok, hogy egy vérbeli rock, blues-rock koncerttel adózzanak a gitáróriás emléke és zenei hagyatéka előtt. A szakmát és a közönséget egyaránt meghódító felejthetetlen muzsikus tragikus halálát követő első évben még a Petőfi Csarnokban rendezték a koncertet, azóta viszont állandó otthonává vált a népszerű A38 Hajó.

Idén három formáció is fellép majd a csaknem háromórás műsorban

A már szinte állandó szereplőnek számító hazai Run For Power – Gary Moore Emlékzenekar a ’90-es évek blues sikereire fókuszál leginkább, melyek közé becsempésznek majd néhány igazi csemegét is.

A Görögországból érkező Noely Rayn jelenleg új albumán dolgozik, de Budapesten az idén 40 éves Thin Lizzy klasszikus, „Black Rose” című albumára építik majd műsorukat, melyben felbukkannak majd Gary Moore rock szerzeményei is, de alapvetően a legendás ír zenekar frontembere, Phil Lynott és Gary Moore közös munkáit elevenítik majd fel.

Negyedik alkalommal lép fel az Emlékest vendégeként az érzelemgazdag játékáról nálunk is oly népszerű gitáros Ben Granfelt, aki ezúttal aktuális turnéjába illesztette be a budapesti látogatást, így néhány dalt majd saját triójával is előad, de a 2017-es koncerthez hasonlóan ezúttal is fellép majd felesége, Jasmine Wynants-Granfelt énekesnő is, aki erre a napra időzítette új kislemeze, a Gary Moore örökzöld Wild Frontier-ja feldolgozásának megjelenését.

A zenekarokhoz további vendégek csatlakoznak majd, így Gary Moore kezdetektől velünk tartó testvére, a szintén remek gitáros, Cliff Moore is. Az Emlékest közönségének szemei előtt felnőtté váló hazai tehetség, Somogyi Remig is fellép majd a koncert fináléjában, de idén első ízben Franciaországból is érkezik vendég, hiszen hazájának egyik legjobbja, Fred Chapellier blues gitáros is velünk tart. A tavalyi megemlékezéshez hasonlóan, a 10 éve Amerikában élő és zenélő Tommy Katona neve is megtalálható a fellépők között, de öt év után újra csatlakozik az Emlékest csapatához Petruska András is.

Nem kérdés tehát, hogy ezúttal is egy különleges estével, számos különböző műfajt érintő, háromórás gitárorgiával, valamint megannyi felejthetetlen dallal, dallammal emlékeznek majd Gary Moore, az egyik legnagyobb hatású blues-rock gitáros életére.

Kapcsolódó hír:

A koncert másnapján, április 5-én nyílik meg a budapesti RaM Colosseumban található Rockmúzeumban az az időszakos Gary Moore Emlékkiállítás, melyen rengeteg érdekességet, ritkaságot mutatnak be április végéig. A kiállítás április 5-én ingyenesen megtekinthető a Rockmúzeum aznapi koncertbelépőjével: Yasi Hofer Trio (DE)

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!