Kezdőlap Címkék 2Rule

Címke: 2Rule

Bréking nyúz, július 30. – Tudósítás a másik valóságból

0

Megvédi a 2Rule-t a Nemzeti Sport főszerkesztője, Szöllősi György – a lapnak véletlenül ugyanaz a tulajdonosa, mint a sportmárkának: Mészáros Lőrinc, akinek a neve egyszer sem kerül amúgy elő az írásban. A Magyar Idők ismét Orbánt dicsőíti tusnádfürdői beszéde miatt, a 888 „agresszív meleglobbi” miatt indulna rohamra, a Figyelő most a szociológusokat látja veszélyesnek, az Origón Ókovács Szilveszter újabb „levele” jelent meg. Lapszemle az alternatív valóságból.

Szöllõsi György
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Mészáros Lőrinc lapjának, a Nemzeti Sportnak a főszerkesztője dühös írásban áll ki Mészáros Lőrinc sportruházati márkája mellett

„Egészen vérfagyasztó, hogy milyen indulattal és kíméletlenséggel esett neki a mindenre és mindenkire zsigeri gyűlölettel tüzelő ellenzéki média az új magyar sportmárkának, a 2Rule-nak, amelynek előkészületeiről néhány hónapja, konkrét létezéséről legfeljebb néhány hete lehet hallani. Kézzelfogható és látható közelségbe akkor került a nagyközönséghez a 2Rule, amikor három NB I-es csapat egymás után mutatta be hivatalosan az új kollekciót. Ekkor szabadult el a pokol. Szélsőséges, időnként megejtően ostoba s persze politikai indíttatású gyalázkodás kezdődött és tart azóta is. (…)

Hogy lehetséges-e a 2Rule számára hosszú távon megnyerni a sportolók és a vásárlók bizalmát, az olyan kérdés, amire meglehetősen korai lenne választ adni, mégis sietnek sokan eleve „gagyinak” bélyegezni az új terméket. Ismerve az előkészületeket, az azokban résztvevő szakembereket és Dárdai Pál hangsúlyos szerepvállalását, minimum igazságtalannak tetszik ez az ítélkezés. Azonban a politikai alapon fröcsögőknek az ország által egyöntetűen tisztelt és szeretett Dárdai sem veendő emberszámba, őt is befröcskölik és földbe tapossák, ha merészelt valami nekik nem tetszőt cselekedni, ahogyan ugyanezt tették a nemzet korábbi első számú kedvencével, Egerszegi Krisztinával is. Jellemzi a helyzetet, hogy a cég és a vívószövetség közötti korrekt és átlátható megállapodás körül is vihar támadt, amelynek az olimpiai bajnok kardozó, Szilágyi Áron esett áldozatul.

Közben pedig arra célozgatnak, hogy sérül a piaci verseny, mert 2Rule szerelést „kell” rendelni egyes sportszervezeteknek. Nos, ehhez engedjenek meg két megjegyzést. Az egyik, hogy a relatív olcsósága éppen a piaci versenyben jelenthet olyan előnyt a magyar márkának, amelynek révén úgy lesz több az itthon maradó és hasznosuló profit és adóbevétel, hogy olcsóbban jutnak hozzá a felszerelésekhez a sportolók. Létszámuk 2010 óta megduplázódott, és elérte a félmilliót, vagyis – igen, részben a taoprogramnak köszönhetően – nagy és bővülő piacról, nagy keresletről beszélhetünk, amelynek profitját a multik rakják zsebre és – jórészt – viszik ki az országból. Egy magyar márka megjelenése viszont – divatos kifejezéssel – win-win helyzetet teremthet, vagyis a magyar sport szereplői és a magyar gazdaság egésze is jól jár, miközben egy hazai magáncég is felépülhet, megerősödhet ebben a konstrukcióban. Másfelől unfair piaci előnyről beszélni egy olyan területen, amelyen a nemzeti vetélytársak megjelenése is szinte lehetetlen volt mostanáig, túlélése pedig egyszer sem sikerült, finoman fogalmazva is nevetséges. (…)

A marketingstratégiát, a szolgáltatást, a termék minőségét, ha jogos, lehet kritizálni, de furcsa és viszolyogtató, hogy az ellenzéki sajtó a rezsicsökkentés, a bankadó és egy sor más hasonló ügy után megint a multicégeknek szurkol.”

A Magyar Idők szerint Orbán már egész Európát vezeti

„A lapunknak nyilatkozó elemzők szerint nagyon fajsúlyos, lényegre törő, a hétköznapi politikai vitákon túlemelkedő, nemzetközi és geo­politikai elemekre koncentráló beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök. (…)

A kormányfő kristálytisztán látja a helyzetet, az európai és a tágabb környezet összefüggéseit, konfliktusait, és azokból jó következtetéseket von le Magyarország számára – hangsúlyozta Kiszelly Zoltán politológus. (…)

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezérigazgatója is úgy vélte: a világnyilvánosságban is jegyzett magyar miniszterelnök többrétű beszédet mondott Tusnádfürdőn. (…)

Orbán Viktor miniszterelnök beszéde – az elmúlt években Tusnádfürdőn elhanzottakhoz hasonlóan – nagy ívű, a hétköznapi politikai vitákon túlemelkedő, nemzetközi és geopolitikai elemekre koncentráló értékelés és kitekintés volt – jelentette ki az Alapjogokért Központ igazgatója. Szánthó Miklós mindehhez hozzátette: egyértelmű, hogy a magyar kormányfő már messze nem a Közép-Kelet-Európára egyébként olyannyira jellemző mintakövető alapállást vallja magáénak, hanem egy mintaformáló-mintateremtő víziója van a körülöttünk, illetve a világpolitikában zajló eseményekről.”

A 888 felháborodott azon, ami civilizált országokban megszokott

„Péntek reggel robbantotta fel a legnagyobb közösségi oldal futballkedvelő szekcióját az egyik legpatinásabb, a hagyományaira (eddig legalábbis) legbüszkébb angol focicsapat, a Liverpool FC hivatalos oldalának profilképváltása.

Az új profilkép a klub címerét szivárványszínű háttérrel ábrázolja. A Liverpool FC 1892-es alapításakor vélhetően egy ilyen kompozícióban a szivárvány az Isten és az ember közötti Ótestamentum-beli szövetségre utalt volna, ám manapság már más szelek fújnak a kikötővárosban, a kép leírása egyértelművé teszi, hogy miről is van szó.

Az angol nyelvű szöveg szerint a Liverpool FC képviselői részt vesznek a július 28-i Liverpool Pride rendezvényen, a klub hivatalos boltjait Pride témájú kirakatdíszítésekkel látják el, illetve a legendás Kop (a Liverpool stadionjának az egyik kapu mögötti szektora) is a szivárvány színeiben fog pompázni. (…)

Egyre több európai futballklub – most éppen az egyik legnagyobb, a Liverpool FC – adja be a derekát az agresszívan terjeszkedő meleglobbinak. Inkább felvállalják, hogy megosztják a saját szurkolóikat, mintsem hogy anyagi károk érjék őket az „önkéntes” kiállás elmulasztása miatt.

A libsik minden területen igyekeznek az emberek képébe nyomni a saját beteges elveiket. A futball is ideális terep a számukra, hiszen azon keresztül – a hatalmas népszerűsége miatt – nagyon sok emberhez tudnak eljutni. A napnál is világosabb, hogy mi zajlik Nyugat-Európában: a kultúrharc fokozódik. Tollakat a magasba!

Rohamra!”

A Figyelő most a szociológusokat találta meg

„A szociológiában tehát annyira elterjedt a baloldali, szélső-baloldali gondolkodás, hogy az már egyértelműen befolyásolja a tananyagot és a tanárok kutatási témáit. Nem beszélve az egyetemekről kikerülő diákok világnézetét.”

Az Origón folytatódik Ókovács Szilveszter szürreális sorozata

„Kedves Tatjána Néném!

Miért kell mindig utazni? Vendégszerepelni? Turnézni? Szervezni, pakolni, menni, fáradni – fizetni? Csak mert nyár van? Nem, Néném, nem azért. Inkább ugyanazért, amiért mindenki nyaral: ezekből az élményekből is táplálkozik majd a szezon szakmai munkája és lélekereje. Most éppen Saaremaában töltöttük az aksikat, miközben óriászenekarunk másik fele a tokaji arénában, operagálán játszott José Curával. Amit viszont az észtek produkáltak, az frenetikus.”

A médiahatósághoz fordul az LMP a 2RULE reklámozása maitt

0

Turcsán Szabolcs, az LMP Országos Elnökségének a tagja beadványt intézett a Nemzeti Média és Hírközlési Hatósághoz eljárás lefolytatása érdekében. Az LMP álláspontja szerint ugyanis

a köztévé sportműsora megsértette a Médiatörvény termékmegjelenítésre vonatkozó rendelkezéseit,

amikor a műsor házigazdája a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó 2RULE sportmezgyártó cég kitűzőjét viselte a ruházatán: de a termékmegjelenítésről nem tájékoztatták a nézőket.

Az LMP álláspontja szerint önmagában már az is felháborító, hogy egy még alig létező sportmezgyártó céget kell a közpénzből fenntartott propaganda gépezetben úgy reklámozni, hogy azzal jelzik: a Fidesz rendszerében a fair verseny nem merülhet fel.

Az LMP szerint a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó 2RULE ugyanúgy akarja letarolni a magyar sportpiacot, ahogy a Fidesz politizál: monopol helyzetet kialakítva, erőből, állami milliárdokat költve a propagandára.

A nap kérdése: Merre terjeszkedik Mészáros Lőrinc mezgyártó cége, a 2Rule?

0

Három magyar NB1-es focicsapat is lecserélte eddigi beszállítóját, és a Mészáros Lőrinc-féle „nemzeti” 2Rule-tól (ejtsd: turul) rendelte meg az újat. Ez a három csapat a Felcsút, a Diósgyőr és a Haladás. Ön szerint melyik csapatok követik a példájukat?

This poll is no longer accepting votes

Mely csapatok öltöznek a közeljövőben 2Rule-mezbe?
×

2Rule és a járadékvadászok

Semmiből jött Lőrinc-féle „nemzeti” sportmárka, gyártani képtelen buszos cég állami megmentése a csődtől. Két minapi hír arról, hogy a haveri kapitalizmus hogyan gyűri maga alá a gazdaságot. Aminek következménye a járadékvadászat állami szintre emelkedése. Folyamatos külső pénz nélkül ennek vége a csőd.

Saját gyártókapacitása, központja, webshopja, bemutatóterme, katalógusa sincs a legújabb magyar „sikervállalkozásnak” a 2Rule (vagyis Turul) sportszermárkának, amely mégis elindult hódító útjára – olvashatjuk a Népszava összeállításában. Mészáros Lőrinc – talán maga se tudja, hányadik – cége máris megnyert magának két NB I-es futballcsapatot, a Haladást és a Diósgyőrt. Az ország alighanem leggazdagabb embere által tulajdonolt Puskás Akadémia csapata magától értetődően szintén ebbe a mezbe öltözött. Sőt, ügyfélköre máris tovább nőtt, többek között a Vasas és a vívószövetség is a 2Rule-t választotta.

Amely ráadásul ugyanúgy külföldön gyártatja cuccait, mint a nemzetközi multik (a Távol-Keleten). Amelyek legalább nem nevezik magukat „nemzetinek”. Csak közbevetésképpen:

a rendszerváltás után amúgy is vergődő magyar könnyűipar koporsójába az utolsó szöget éppen Orbánék verték be

azzal, hogy 1998 és 2002 között két és félszeresére emelték a minimálbért. Az iparág ezt nem bírta ki, lényegében az összes cég tönkrement.

Tehát az Adidas, a Nike, a Puma, vagy az olyan olcsóbb szállítók, mint például a spanyol Kelme mind ejtve, jöhet a „nemzeti” gyártó, a semmiből pár hét alatt (!) rakétaként kilövő 2Rule.

Talán sose derül ki, hogy ennek a rémesen gyönge szójátéknak kiagyalói között volt-e egyvalaki, aki legalább konyhanyelven beszél angolul, vagy amolyan önkéntelen beismerés ez. A to rule főnévi igenév magyarul: uralkodni.

Aligha kell hosszasan érvelni amellett, hogy

normális piaci körülmények között ilyen viharos sikernek esélye se lenne.

Drágán megdolgozott piac, csapatoknak ingyenesen adott kollekció (amit a foci vezető bajnokságaiban játszó klubok ma is élveznek e legismertebb márkáktól), vagyis pénz és még több pénz a siker kulcsa. Van példa arra, hogy tök ismeretlen sportmárka gyorsan betör a nagyok közé. Az olasz Sergio Tacchini azzal ugrott ki, hogy a nyolcvanas években nagyot húzva az akkori egyik csúcsteniszezőt szerződtette reklámarcnak, és persze felszerelése viselőjének. De ezt is saját pénzből, saját kockázatra tette.

Nem úgy, mint Lőrincünk, akinek elég volt elhatároznia(?), hogy a tizenvalahanyadik üzletágban is „szerencsét próbál”(?), mire több klub azonnal úgy döntött, hogy a

világszerte sok évtizede sikeres márkák helyett a semmilyen referenciát se felmutató új „magyar” terméket választja.

És ne legyen illúziónk, ez még csak a kezdet, a hatalomközeli (és a pénzt remélő egyéb) egyletek is így fognak dönteni, amint lejár jelenlegi szerződésük. És azon se lepődjünk meg, ha a magyar válogatott nem oly soká az Adidas helyett a turulos mezben fog újabb és újabb kudarcokat elszenvedni. (Ha nem, az az Orbán-Csányi-tengelyakasztás alakulásáról fog minket tudósítani.)

Ugyancsak a minap történése, hogy a kormány (legalábbis időlegesen) megmenti az Ikarus Egyedi Buszgyártó Kft.-t. Azt a céget, amely leszerződött 150 darab szállítására a Volánnal, 30-ra a BKV-val, de minden kormányzati mentőövvel is alig tíz buszt adott át a BKV-nak, s azokkal is komoly minőségi bajok voltak. A „közeli cég” termékéről Tarlós István bő két éve azt mondta, hogy azok drágábbak, mint a lengyel Solarisok, és még össze is kellene szerelni őket, továbbá hozzájuk ugyanazokat fődarabokat vásárolják, mint a lengyelek. A főváros a kormány nyomására elállt a Solarisok megvételétől, hogy aztán most felbontsák a szerződést az Ikarus Egyedivel.

A kormánynak azt a koncepcióját, hogy a magyar gyártókat próbálják helyzetbe hozni, a legmesszebbmenőkig támogatom elvileg, de itt másról van szó, ezek nem magyar gyártású buszok – mondta Tarlós. Merthogy – hasonlóan a 2Rule esetéhez –  mindenhonnan összevásárolt részegységekből szerelték össze a „hazai” buszokat.

Ismét közbevetőleg: itt szintén olyan ágazatról van szó, amely a szocialista világ széthullása után elvesztette piacait, szakemberei szétszéledtek-elhunytak. Amivel persze nem mentegethető az Ikarus Egyedi alkalmatlansága, az, hogy az (idővel Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került MKB Banktól kapott) csaknem hatmilliárd forint kölcsönből se volt képes eleget tenni a szerződésnek.

Itt érünk el a lényeghez. Ahhoz, hogyan jellemezhető az a gazdasági-politikai berendezkedés, amit nap nap után látunk. A mindenhová elérő polipszerű térfoglalás.

Ezt a jelenséget nevezik haveri kapitalizmusnak, tudományosabban járadékvadászatnak.

Amikor nem saját teljesítmény, fejlesztés, újítás, kockázatvállalás áll az elért eredmény mögött, hanem politikai kapcsolat. Amikor törvényekkel is megsegítve újraosztják a jövedelmeken túl a vagyonokat annak érdekében, hogy azok a kiszemelt kivételezettek kezébe kerüljenek.

Minél magasabb az állam általi újraelosztás aránya, annál nagyobb annak veszélye, hogy a piaci törvények eltérítésével irányítottan lehessen „megfelelő” helyre juttatni a köz javait. Magyarországon még mindig ötven százalékhoz közeli a redisztribúció aránya.

Joseph Stiglitz amerikai közgazdász elmélete szerint a nálunk is tapasztalható közpénzeltérítés az úgynevezett kizsákmányolási járadék. Ennek egyik megjelenési formája az, amikor a politikai vezetés az állam hatalmát versenykorlátozásra használja, amivel maguk vagy klienseik számára extraprofitot szereznek, például azzal, hogy

a közbeszerzéseken akkor is nyertesek lesznek, ha nem ők teszik a legjobb ajánlatot

írt erről Mihályi Péter és Szelényi Iván két évvel ezelőtt.

Ennek egyik veszélyes következménye, hogy – ha ez általánossá válik – a gazdaság növekedési potenciálja súlyosan visszaesik a verseny sérülései miatt.

A haveri kapitalizmusnak és a járadékvadászatnak egy egész ágazatra, az energiapiacra gyakorolt torzító hatását mutatja be a Korrupciókutató Központ Budapest 2016-os tanulmánya.

Az is régi megfigyelés, hogy az alig feltételekkel adott, esetünkben szinte automatikussá tett és gyorsított külső támogatás eleve roncsolja a hatékonyságot azzal, hogy

a résztvevőket nem teszi érdekeltté teljesítményük javításában.

Ha mindezt ötvözik az állam kegyenceihez jutó pénzirányítással, annak következménye könnyen belátható. Előbb-utóbb elfogynak a belső tartalékok, a versenyhiány miatti hatékonyság-deficitet nem lesz honnan pótolni. A Lőrinc-féle

államilag doppingolt cégek és az egész rendszer fennmaradása addig biztosított, amíg van honnan betömni a világpiac és a hazai viszonyokbeli teljesítmény közti lyukat.

A Simicska-birodalom napjainkban látható szétporladásának is ez az oka. A sokak által zseniálisnak tartott üzletember valójában nem több, mint a rendszerváltás zavarosában halászó ügyeskedő, aki előbb az állami szabályozás lyukait kihasználva a többi fideszes haverral (például Kövér Szilárddal) cégtemetőben mentette ki a közpénzt. Aminek tőkéjéből aztán – menet közben már kormányzati segítséggel – létrehozta azt a vállalatbirodalmat Közgépestül és médiaportfólióstul, amely hatalmi háttér nélkül szinte pillanatok alatt omlik össze. A pénzt termelő maradék érdekeltségek, az agrárcégek is alighanem a területalapú uniós támogatásnak köszönhetően vannak még talpon.

Ha az uniós donációt a következő ciklusban valóban újraszabják, és jelentősen lezuhan az ideáramló pénz mennyisége,

ezek a lufi-kegyencbirodalmak szempillantás alatt fognak eldurranni.

Az ország elsüllyedésével együtt.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!