Kezdőlap Szerzők Írta Falusi Tamas

Falusi Tamas

270 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

EB

Falusi Tamas
-
0
EB

A modern kori Futbóliában (lásd: kies Hazánk) jól jött a választásoknak az EB kezdés előtti időpontra való időzítése, mert így a politikusnak, választóknak egyaránt fárasztó kampányolás nem esett időben egybe az ugyancsak fárasztó szurkolással (az igazi drukker a fotelban ülve is fut, rúg meg ütközik, azaz nem csak idegileg fárad el). Ezáltal őrizhetjük meg azt testi és szellemi frissességet, amelyre a szomorú jelent és a még szomorúbb jövőt tekintve ugyancsak nagy szükségünk van. Illetve lesz.

Ez a szükség a választások eredményéből látható. A regnáló hatalom simán a helyén maradt, csak az ellenfél térfelén történt átrendeződés, mégpedig erőteljes átrendeződés, ami a megjelent új szereplőnek köszönhető.  Az, hogy errefelé azaz a nekik ellenkező térfélen milyen arányok vannak, a narancsosokat egyáltalán nem zavarja, amíg az a térfél kisebb, mint az ő térfelük. Náluk egy a tábor egy a zászló, és nincs új erő egy fikarcnyi sem.

Az EP választás tisztán listás győzelmi aránya a szavazatokat tekintve az első és a második helyezett között 2.048.211 : 1.352.699 (+51,3 %), ami jól mutatja, hogy a 2026-os országgyűlési választásokon mit várhatunk, tekintve, hogy a Tisza csak a saját áradásával foglalkozik, mással együtt áradni nem fog, az kijelenthető.  Arról, hogy hogyan éri el, sőt haladja majd meg csupán önerőből a Duna vízhozamát, egyelőre fogalma sincs senkinek, de ez a nagy ujjongásban nem is érdekes. Lényeg, hogy a Maros nagyságát már elérte, sőt sokkal túl is lépte, aminek az ország döntő része nagyon örül. Az egy másik kérdés, hogy nem a Marost kellene elérni vízhozamban, hanem a Dunát, de ez a Tisza rajongókat nem nagyon foglalkoztatja, fő, hogy sok-sok apróság, így a kis Túr is siet beléje, a többit meg majd meglátjuk. A Csomolungma megmászása is így indul, neki kell vágni a meredélynek, hiszen ha valamit nem kezdünk el, sohasem fogjuk befejezni. A többit meg majd meglátjuk.

Szóval megvolt ez is, időben letudtuk a választásokat, bár a VAR még dolgozik egy helyen, ahol a különbség nagyon kicsi, a bíró vár mozdulatlan, a két csapat fölállt a középkezdéshez, de nem biztos, hogy az lesz belőle. Többen a gól annullálásában reménykednek, mert akkor hosszabbítás következik, mely esetben új helyzet, újult remények. Hogy addig se unatkozzunk, nézhetjük az EB meccseket.

Mint hajdani ifistát, akinek Tichy Lajos volt a példaképe (na jó, sokaknak inkább Albert), nyilván érdekel, de azt mondhatom, hogy ma már teljesen más a foci, mint akkoron.

Először is unalmasabb. Az őskorban egy hátvéd, két fedezet (középpályás, na) és hét csatár játszott egy csapatban, de mára, mikor nem a gólok meg a játék, hanem az eredmény a fontos,  elképzelhető olyan formáció is, hogy öt hátvéd, négy középpályás és egy csatár, aki szintén hátrajön védekezni, sőt, még ha akármilyen is egy csapat eredeti felállása, sűrűn előfordul, hogy mikor az ellenfél támad, az is elkezd a 10:0:0 formációban játszani. Puskásék még azt mondták Lórántéknak, nem baj, ha gólt kapnak, majd ők elől eggyel többet rúgnak, így aztán nem volt ritka az öt gól feletti mérkőzés, és a 7:1 meg a 6:2 sem számított akkora nagy számnak. Na persze azt a Honvéd – Vörös Lobogó (akkori MTK) meccset azért kevesen felejtik el, mikor a Honvéd ’55 telén 9:7-re győzött. Attól kezdve mindkét csapat remekül tudott „középkezdeni”.

A futballban ma már jóval kevesebb gól esik. Ennek oka, hogy a potenciális gól kivédekezése lényegesen könnyebb, mit a góllövés. Ha el kell rúgni a labdát akármerre, azt aránylag sokan meg tudják csinálni, mert az akármerre lényegesen nagyobb felület, mint a focikapu, amelyben ráadásnak még kapus is található, és ha ehhez hozzávesszük, hogy a csapatok nagy része az ellenfél támadásakor szinte teljes létszámban védekezik, azaz jóval több a védő, mint a csatár, a gólok csak csekély számban tudatos akciók következményei. Régen a ritkásan álló, és nehézkesebb védők között jó játékosokkal meg lehetett csinálni, de ma már a zseni is kevesebb, meg a védőfal is sűrűbb, ezért általában vagy védői hiba, vagy szerencsés labdapattanás kell hozzá. A tudatosan hárompasszos gólok ma már abszolút ritkák, legfeljebb a kétpasszos megy még, de mégis leginkább a valaki elfut, bead, és az érkező belövi, vagy a középpályás kiugratja a centert kihasználva az ellenfél rossz védekezését, aki nem hibázza el. Az ilyen egypasszosoknál többel összehozott, tudatos gólt mai meccsen nemigen láthatunk. Hogy aztán ha az elfutás még meg is volna, de a beadás túlságosan mély, magas, erős, vagy az érkező mellé rúgja, fölé, esetleg bele a kapusba (az is mellé tulajdonképpen), az sem ritka változat. Sőt, a kapus még védhet is.

Sajnos van még egy rendkívül kellemetlen, az engem, mint nézőt rendkívül irritáló változat is (természetesen most szubjektív vagyok), amikor az, aki elfutott, nem beadja, hanem megáll és visszahúzza. A visszahúzás azt jelenti, nem bízik magában, hogy jól be tudná adni. Esetleg „másiklábas”, mint ami az adott oldali beadáshoz kell, túl gyorsnak találja a labdát, csak állva tudja pontosan odarúgni, ahova kell, futva nem, vagy ilyesmi. A visszahúzás legfontosabb következménye az időveszteség. A védő, ha a támadónak előnye volt is, ilyenkor utoléri, aki a labdát kapná középen, túlfut az ideális helyzeten, például akár lesre, a védekező csapat lemaradt játékosai időt kapnak, hogy visszaérjenek, és besűrűsödjenek a tizenhatoson belül, azaz a helyzet lényegesen kedvezőtlenebb lesz a támadóknak, mint korábban volt. Kialakul a patthelyzet az egy, rosszabb esetben két szemben álló védővel, akik tolják a támadót kifelé, és némi kétségbeesett húzogatás után nincs már más lehetősége, mint a hátrafelé passz. Kezdődhet a pilincka a tízemberes felállt védelem ellen. Néha előfordul, hogy a bátrabbak cselezéssel próbálkozva beleviszik a szemben álló két védőbe a labdát, aztán annyi a támadásnak.

Pilinckának a védelem többszörös körbeadogatását hívom, anélkül, hogy körbeadogatók közül bárki venné a bátorságot és egy bepasszal vagy ívelt beadással megpróbálna helyzetet kialakítani. A körbeadogatás jellemzője, hogy a helyzet egy fikarcnyival sem lesz kedvezőbb a körbeadogatás bármelyik passza után, mint előtte volt.

A csapatok akár a legcsekélyebb letámadás hatására hátrafelé játszanak. Arra az edzői kérdésre, hogy „Mit csinál fiam, ha gólhelyzetbe kerül?”, az a jó válasz, hogy „Hátrafelé cselezek, Mester, amíg haza nem tudom adni”. Ritka a kockázatvállalás, talán mert benne van a hibalehetőség, éspedig minél rosszabb játékos valaki, annál inkább. A végső kétségbeesés miatt hazapasszolt labdával a kapus már általában nem tud mást kezdeni, mint hogy belerúg egy jó nagyot, lesz, ami lesz alapon. Persze nem lesz belőle semmi, lehet átkapcsolni egy másik adóra, ahol épp hirdetnek valamit.

Az intenzív, és sokkal inkább fizikai (rombolás), mint focitudásbeli (építés) képességeket igénylő védekezés hatásossága miatt több az átlövésből született gól. Ezek kis része véletlen (vak tyúk is talál szemet alapon), másik része megpattanó, a kapust így tehetetlenné tevő lövés, és csak kevés az olyan, mint amilyent a törökök ifjú sztárja, vagy a svájciak koszovói üdvöskéje lő, amelynél az ember bólinthat, hogy ez már igen! Az átlövések után persze a legtöbb labda sajnos a nézők között, a felső karéjban landol, azaz sokkal több benne a behunyt szemű, lesz, ami lesz szándék, mint az irányított tudatosság. Kellemetlen, hogy állítottból is.

A még kevesebb gól érdekében a foci mostanra sok mindent átvett a birkózó sportból. Főleg a kézimunka az, amellyel a támadó jól megállítható. Kétkezes lökések mindenfelől (azonos testhelyzet? Ugyan! Vállal? Ne tessen röhögtetni már!), teljes átkarolások, hogy a másik semerre se tudjon lefordulni, és mindez megtorlatlanul. A visszahúzást még csak-csak hajlandók büntetni, de a többit már nem. Az is idegesítő, mikor a felugró játékost kilökik a labda alól, és a bíró ezt sem fújja le, mondván, miért nem állt keményebben ellen, a kérdés csak az, hogy a levegőben miben tudott volna megkapaszkodni.

Az én ifjúkoromban minden fiú kipróbálta a focit, tehetség nem veszett el egy sem. Külföldre utazás, pénz, rajongás, szinte mindent tudott a sikereseknek biztosítani. Ma már sokkal bonyolultabb a helyzet, ezer más érdekesség áll rendelkezésre, és bizony jóval kevesebben választják ezt a sportot, mint hajdanán. Nincs is annyi nagy tehetség a pályán, ami elég jól látható. A gyönge játékos mindig a direkt megoldást választja, mert nem is ismer mást, és meg sem tudná valósítani, a közepes viszont mindig az indirektet. Ő az, aki úgy gondolkodik: na, csinálok még egy cselt, egy visszahúzást, egy trükköt, vagy nem egyből passz, hanem előtte „átveszem” a labdát, csak aztán adom tovább, ám sajnos ezzel mindig bajt okoz, mégpedig idő- és területvesztést, mert vagy elveszik tőle a labdát, vagy elnyomják, vagy fölrúgják, ezzel az akciónak annyi, még ha szabadrúgást kapnak, akkor is. Csak tíz méterre kellett volna oldalt passzolnia, és az összes előny megmarad, de nem. Ugyanis csak a zsenik képesek rá, hogy tudják, mikor kell a direkt, és mikor az indirekt megoldást választani, és minden meccsen látszik, hogy kik azok. Elég csekély a számuk, és sajnos olyan is van, hogy egy sincs belőlük ott a pályán. Ilyenkor – néha – másik csatornára kapcsolok, persze csak azért, hogy huszonöt másodperc múlva visszakapcsoljak, és visszatekerve megnézzem, azalatt történt-e valami.

Szóval egyre uncsibb ez az egykaptafásodó töpörködés, amit egyesek labdarúgásnak, mások focinak hívnak. Hogy miért nézem mégis? Azt semelyik rajongó nem tudja megmondani.

Agy

Falusi Tamas
-
0
Agy

Olvasgatva a nem NER-es újságokat, melyeket ismeretlen okból sokan „baloldalinak” titulálnak, a választás utáni „aferiaztánjóllebőgött” ujjongásokból, „ezmégmindigittvan” dühöngésekből, az egyéb, leginkább gúnyolódó írásokból, na meg a fideszes lapok által sugárzott eleve erőteljes Gyurcsány-utálatból egyértelműen látható, hogy hogyan lehetne Orbánt pillanatok alatt leváltani.

A módszer rendkívül egyszerű, széjjel kell küldeni a fürkészőket meg a portyázókat, akiknek egyetlen feladatuk lenne, megtalálni az Antigyurcsányt, aki a népnek való felmutatása után simán, becslésem szerint minimum hétnyolcaddal hozna bármilyen magyarországi választást.

Mégpedig

  • anélkül, hogy sok közpénzt kellene lopni hozzá, mellyel az egyedi és a közmédia propa… újságírói lefizethetők (a közpénzfidesz összegszerűen kábé ötvenszeresen múlja felül a dollárbaloldalt, azzal a különbséggel, hogy közpénzfideszék nem kapják a pénzt attól, akinek van, hanem maguk veszik ki a közös kasszából, és nem csak választásokkor, hanem folyamatosan),
  • anélkül, hogy sok influenszer beszervezése és rengeteg őt dicsőítő bejegyzés + lájkolás + megosztás kellene hozzá a közösségi oldalakon, amelyek révén tök ismeretlen emberekből lehet másfél hónap alatt országos sztárt, sőt Messiást faragni,
  • valamint anélkül, hogy a „programját” ismerné a nép. Nincs is neki. Ez a Messiásra is jellemző, azaz az Antigyurcsány valamiképpen szintén Messiás. A program nemléte különben is kötelező, mert Dobrev árnyékkormányának volt programja, és annak az ellentettje ugyebár a „nincs program”. Dobrev, mivel volt neki, közzé is tette, csak nem törődött vele a kutya se.

A helyzet az Antigyurcsány megtalálása után már tudományosan is egyértelmű. Az mindenki előtt ismert tény, hogy a legrosszabb rossz, aminél rosszabb már nem képzelhető el, az a -∞ (mínusz végtelen), ami pedig közismerten = Gy. Ha ennek matematikai ellenpólusát képezzük, akkor a +∞ (plusz végtelen) = Agy, vagyis az Antigyurcsány maga a szellemi abszolútum, amelynél jobb egyszerűen nem létezik, így aztán nem kérdés, hogy kire kell szavaznia mindenkinek.

A gond az, hogy az Antigyurcsányt egyelőre nem sikerült megtalálni. Már voltak jelentkezők (LMP, Momentum, MKKP), de egyik sem volt az igazi, talán mert ezek zöld, liberális, kacagtató, meg efféle köntösökben léptek színre, és mivel semelyik sem tökéletes ellentéte Gyurcsány européer szociáldemokráciájának, nem is vihették sokra. A népek nem tudják ugyan, mi az az européer szociáldemokrácia, de ha Gyurcsány a képviselője, akkor biztosan valami borzalom, hiszen a Viktor is megmondta, hogy ezek a gyurcsányisták háborúpárti, migránssimogató gyerekátoperálók, akik, mielőtt halálba küldenék fiainkat, még gyorsan eladják az országot a Soros féle fegyvergyárosoknak. Viktornak meg csak hihetünk, nem? Hiszen a nyugdíjat is megvédte, ahogyan Selmeczi azt anno világgá sikoltozta volt, sőt Rogán többször is megmondta, hogy nincs kormányzati médiabirodalom.

Az Agynak mindazzal, ami Gy, tökéletesen ellentétesnek kell lennie. A lehető legkonzervatívabb, legszuverenistább, a globalistákat a legjobban utáló, a leginkább biblikus-trianonista, az oktatásra és az egészségügyre a legkevesebbet fordító, a svájci indexálást még véletlenül sem bevezető, a legtöbb embert az út szélén hagyó, a szegénységet maximális mértékben kriminalizáló (hajléktalanok, romák, stb.), és hogy az újságíró bácsiknak is elég tétessék, akik ezzel a tulajdonsággal szokták Gyurcsányt lenézően jellemezni, a legeslegkevésbé túlmozgásos személyt kell kiválasztani. Gyakorlatilag legyen szoborszerű, az az igazi. Bájos mosollyal az arcán.

Amint a fentiekből látható, ez afféle tízzel felszorzott Orbán-Toroczkai kombó, megspékelve szent őrülettel meg merev tartással, ami így együtt sajnos túl speciális ahhoz, hogy sűrűn forduljon elő kies Hazánkban.

Csak két ember él minálunk, akik az Agy előírt tulajdonságait megközelítik. Persze csak valamennyire. Az egyik valóságos, a másik reménybeli.

  • Az első természetesen Orbán Viktor. Ő már tett nevezetes dolgokat az Aggyá válás érdekében. Például lenyúlta a gyakorlatilag Gyurcsány által összegyűjtött, 3000 milliárdos MANYUP kasszát, 10 éven keresztül lopta el a 13. havi nyugdíjat, amelyet Gyurcsány a regnálása alatt végig fizetett, úgy tüntette el az EU pénzeket, hogy abból nem az ország gyarapodott, hanem a rokonok, barátok, üzletfelek (lásd a 20 milliós Zuschlag és a 13 milliárdos Tiborcz ügyek ordító különbségét), az oktatásra meg az egészségügyre nagyon kevés pénzt ad, így aztán rendőri felügyelet alá kellett ezeket helyezni, hogy egyáltalán működjenek, valamint eltörölte a svájci indexálást, amely Gyurcsány alatt végig hatályban volt. Ilyen orbáni húzásokból Gyurcsány egyet sem csinált, és Dobrev sem fog csinálni soha, azaz Orbán működése az Antigyurcsány működésének sok szempontból megfelel.

Egy apró gond még akad, ezen jó irányba tett lépések ellenére Orbán sajnos nem érte el azt a szintet, amelyet az Agy ideál megkövetel, ráadásul derék miniszterelnökünk áldásos regnálása következtében Magyarország úgy lecsúszott, hogy már Bulgáriával vetélkedik az utolsó előtti helyért, ami ugyan mellékkörülmény, de sokak számára igen kellemetlen. Orbán, tehát egyelőre nem mindenkinek a legjobb jó. Őt és a környezetét persze az országos pénzhiány egyáltalán nem zavarja, ami Hatvanpusztát tekintve érthető, ugyanis neki magának mégiscsak ő a legjobb jó.

Összefoglalva: Orbán nagymértékben hasonlít az Antigyurcsányra, nem véletlen hát a sokszoros kétharmad. Azért persze fejlődnie kell. Messze még a cél, a pozitív végtelen.

  • A másik potenciális Agy maga a Messiás. Mivel az Agy tulajdonságait ismerjük, kimondható, hogy ha egy Messiás nálunk sikerekre vágyik, jobboldalinak kell lennie, ugyanis Gyurcsány nem az. És valóban, az aktuális Messiás tényleg jobboldali, ezért csodálatos, hogy a Fidesz szavazóbázisa gyakorlatilag intakt maradt tőle (sőt még többen is szavaztak Orbánékra, mint 2019-ben), és a mi Messiásunk jobboldalisága ellenére nem a jobboldali, hanem a baloldali pártoktól szívta el a szavazóikat. Jobban belegondolva ez persze mégsem csodálatos, mert a baloldal szavazóinak láthatólag már mindegy, kicsoda, mindegy, hogy néz ki, és mindegy, mit akar tenni, egyetlen feltételük van, ne Gyurcsány legyen. Ez esetben viszont teljesen érthetetlen, miért nem jó nekik Orbán. Az emberi értelem kifürkészhetetlen. Az értelmetlensége is.

A Messiás jövője elég bizonytalan. A mostani választáson hétszázezer szavazattal kapott ki Orbántól, és az már első ránézésre látszik, hogy ennyi szavazat, amelyet még be kellene neki más pártoktól vagy a bizonytalanoktól gyűjteni, hogy Orbánt legyőzze, nincs a rendszerben. Pláne nem lesz elég 2026-ban, mikor azok a fideszesek is elmennek szavazni, akiket a FIDESZ, a polgármester, meg az EP nem érdekel, mert ők csak Viktorra szavaznak, senki és semmi másra, azaz a Messiásnak a győzelemhez még több szavazó kellene. Így a győzelme gyakorlatilag reménytelen… hacsak nem gondolunk arra: lehet, hogy nem is akar győzni? Mert ő a FIDESZ tartaléka?

A FIDESZ komoly magja tudja, hogy a mostanra már teljesen elszabadult miniszterelnöki hajóágyúval nehezen jut vissza a mérvadó Európába, azaz a Néppártba, így a TISZA menekülési útvonal lehet nekik, ha a FIDESZ Orbán miatt komolyabban kezdene erodálódni. Félnivalójuk a hazai óellenzéktől, azaz az européer szociáldemokráciától nincs, azokat a szerencsétleneket derék népünk jóvoltából a Messiás úgy söpri el, mint a förgeteg!

A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy Magyarországon csak az Antigyurcsány típusú vezetőre vevő a nép. Jelenleg az Agy ideált leginkább megközelítő Orbán-Magyar duó az első helyért vetélkedik. Jeleztük már a kételyt: lehet, hogy ez nem is vetélkedés, hanem elmés együttműködés (lásd Szentkirályi – Vitézy). Hogy melyik, az előbb-utóbb kiderül.

Van még sokaknak egy sánta reménye: a nem fideszes tábor összes szavazója a Messiás zászlója alatt egyesül, akiről csak két dolgot nem tudunk: hogy kicsoda, és hogy mit akar. Bár ez sem új, mert a 2022-es választáson láttunk már ilyet. MZP-ről sem tudtuk, hogy kicsoda, és hogy mit akar. Aztán megtudtuk. Az eredmény még a Holdról is látszott. Mellesleg, ha a Messiás így nyerne, akkor újból kialakul az „Egy a tábor egy a zászló” központosított hatalmi szituáció, ami pont ugyanannyira veszélyes, mint a mostani NER.

Választási érdekesség, hogy sok főfoglalkozású tutimondó azt üvöltözi a nagy magyar médiafronton, hogy Karácsonynak nem lett volna szabad Dobrevékkel szövetkeznie, mert íme, Dobrev riasztó hatása miatt csak épphogy tudott nyerni. Kérdés persze, hogy ha Karácsony nem áll össze a DK-val, és csak a Párbeszéddel indul, azaz a DK szavazói nem rá, hanem a saját jelöltjükre szavaznak, vajon hány voksot tudott volna összeszedni?

Na? Ki tudja? Szabad a pálya, emberek.

Gyere te nímand…

Falusi Tamas
-
0
Gyere te nímand…

Az ellenzék ismét vereséget szenvedett. Természetesen a baloldali, úgynevezett hagyományos ellenzék szenvedett vereséget, és persze a legnagyobb pofont most sem a FIDESZ-től kapta, hanem egy kívülről jött, egyáltalán nem baloldali (naná, hogy nem), és nem csak a FIDESZ-t, hanem az ellenzéket is leváltani akaró embertől, aki rejtélyes úton lett nagyhirtelen népszerű.

Pont úgy, mint 2022-ben, akkor is egy magányos hős emelkedett ki a habokból, vagy pattant ki valakinek a fejéből, mégpedig teljes fegyverzetben, ami az Olümposzt kivéve mindenütt egy kövér  képtelenség. Aki az ilyenekben hinni tud, annak minden hülyeség igaz.

A két évvel ezelőtti országgyűlési választásokon a politikában ismeretlen, köztudomásúlag vallásos, jobboldali, konzervatív Márki-Zay a miniszterelnökjelöltek közti előválasztási verseny első fordulójában óriási meglepetésre 20,4 százalékot szerzett, amellyel a harmadik, továbbjutó helyre futott be – maga mögé utasítva két pártelnököt, Jakab Pétert és Fekete-Győr Andrást.

Néhány napos alkudozást követően rábírta a korábban az előválasztás egyik esélyesének tartott Karácsony Gergely főpolgármestert arra, hogy lépjen vissza a javára, és a második fordulóban közel háromszorosára növelve a rá leadott szavazatok számát simán verte a döntőben Dobrevet, hiába szavaztak a DK jelöltjére hetvenezerrel többen, mint az első fordulóban.

Egy, a politikában ismeretlen, köztudomásúlag vallásos, jobboldali, konzervatív miniszterelnökjelölt. Hát, kérem, negyedosztályú bajnok még az angol FA kupában sincs, és ha belekalkuláljuk is a magyar politikán vörös fonálként végighúzódó, azaz mindig és mindenhol jelen lévő Gyurcsány faktort, meglepetésnek még akkor is sok… hacsak nem mozgósított valaki párszázezer szavazót Márki-Zay érdekében. Hogy kinek van annyi? Hát… aki nem vesz részt az előválasztáson és a szavazói ráérnek éppen… de inkább nem találgatok. Azt, hogy MZP diadalmenetének hogyan lett csúfos vereség a vége, sokszor megírtam már, nyilván a könyökén jön ki mindenkinek.

A mostani forgatókönyv más. Csak három óellenzéki párt fogott össze, a többiek jobban bíztak magukban, illetve a Figyelem! Nem Gyurcsánnyal vagyok! faktor hatásában, de végül mindenki ráfázott, ha Gyurcsánnyal volt, ha nem. Kivételes szerencse, hogy ha az EP választásokat meg a vidéket nem is, de az összefogók Budapestet hozni tudták az önkormányzatin (kivéve a venezuelaiak lakta I. kerületet).

A ráfázás lényege: az új üdvöske elvitte a szavazókat, az óellenzék összefogóinak szavazóit is, meg a magányosan küzdő óellenzéki pártok szavazóit is, ebből látszik, hogy a baloldali választópolgárok körében akár a jobboldaliság is sikeres lehet, mert ezeket a szavazókat Orbán eltávolításán kívül nemigen érdekli már semmi. Csak váltsák le, akkor majd megnyugszanak. Tőlük lehet az Orbánt leváltó erő akár maga a FIDESZ is, ha nincs más! Ebben igazuk van, mert tényleg nincs. Hogy pont miattuk nincs, mert ugyan elvileg van, de nem szavaznak rá, addig még nem sikerült eljutniuk.

A mai történetben a hasonlóság a két évvel ezelőttivel annyi, hogy itt is a semmiből jött valaki, és a sok szájtáti most is azt hiszi, hogy egyedül, nulla forint felhasználásával sok millió háztartásba személyesen becsengetve kábé egy hónap alatt magyarázta el a szavazóknak, hogy ő az igazi, jöjjenek már el vagy százezren a Kossuth térre tüntetni. A vidékieknek busz lesz dögivel. Még a főpróba is megvolt a Hősök terén, lásd: influenszerek tüntetése.

Az, hogy a baloldali szavazók nyolcvan százaléka hitt neki, a szavazatokból látszik, hogy a fideszesek közül gyakorlatilag senki, az szintúgy. A FIDESZ még több szavazatot is kapott az öt évvel ezelőttinél, ami százalékban csak azért kisebb, mert a részvételi arány megnőtt. Az új csodagyereket is sokan választották, de azért Orbánt 52 %-kal többen. A különbség 700.000 voks. Jó zsíros többség, azt mondhatom. Az óellenzékre persze jóval kevesebb választó szavazott, ott már csak a tényleges törzsszavazók maradtak, akiket nem lehet eltántorítani. Ezzel a hazai szavazótábor el is fogyott, a határok megmerevedtek, örökös első a FIDESZ, örökös második a TISZA, örökös harmadik a DK, a többiek meg a „futottak még” kategória. Egy módon lehetne rajta változtatni, ha a második meg a harmadik összefog egymással, plusz az összes többivel Orbánék ellen, de ehhez (Magyar Péter szövegeit hallgatva) a verébnek naponta többször kardot kéne rántani. Ne bízzunk benne túlságosan, hogy az új erő szövetkezik a régiekkel, az új erő ugyanis csak ellehetetleníti az ellenzék egységes fellépését, más dolga nincs neki.

Az óellenzék újabb nagy veresége után megkezdődött a szokásos értelmiségi „monnyonle” játék. Remélem, mindenkinek magától értetődik, hogy kiről van szó, természetesen Gyurcsány az, akinek a kutató/megmondó/elemző/utcaembere által kifejtett vélemények abszolút döntő többsége szerint a vereség miatt le kell mondania. Néhány sajtótermék kifejezetten élen jár a gúnyolódásban, például a 444.hu, ahol Gazda úr a „Ferenc lova megdöglött” és Haász úr „Az MSZP társelnöke levonta a következtetést a választás eredményéből, már csak egy Horn Gábor hiányzik ide” írások révén igyekszik összekacsintani az olvasókkal. Utóbbi célzásra sokan emlékezhetnek, az ún.”szociális népszavazás” kapcsán. Gyurcsányék ugyan bíztak benne, hogy nem lesz elegendő a részvételi arány (másban az akkori néphangulat miatt nemigen bízhattak), de ezt a bizonytalansági pontot az ellenoldal megfelelő szervezéssel sikeresen legyűrte, így aztán a vizitdíj meg a napidíj az ostobák mozgósításával elsöpörtetett. Ezt a pillanatot tartotta az SZDSZ megfelelőnek ahhoz, hogy elegánsan oldalt lépjen, és Gyurcsány az MSZP vezérkarával az SZDSZ nélkül(!?) jelenthesse be a megalázó vereséget, mégpedig azon témában, amelynek fő éceszgéberei és kivitelezői pont az SZDSZ tagjai voltak. A színpadon álló, vesztes Gyurcsányt meg a mögötte felsorakozott MSZP vezérkart a liberálisok („a Párt, amelyik ott sem volt”), tévén nézték néhány gúnyos megjegyzés kíséretében (Horn Gábor: Nem azt mondták, Feri, hanem azt, hogy te menj a p…ba). Ez volt a liberálisok hattyúdala, utána elképzelésük szerint kívülről akarták támogatni a kormányt, de ahogy a vizitdíj, az sem jött össze nekik. Béke poraikra. Megjegyzendő, hogy a Momentum sincs már ettől messze.

Az ellendrukkereknek a DK vereségéből adódó diadalmát, és ebből adódó örömködését elhagyva térjünk vissza a pártelnöki lemondásra. A lemondás követelése a politikában ugyebár akkor érthető, ha a párt a népszerűségi versenyben hátrébb szorul, így egy választáson kevesebb szavazatot kap, mint korábban. Ez történt most, a DK 5 éve az EP választáson 557.000 szavazatot kapott, a mostani választáson az Összefogás csak 366.000 szavazatot, amelyből az MSZP meg a Párbeszéd szavazóit kivonva kb. 320.000 lehet DK-s.

Az érthetőség után a jogosságot vizsgálva a népszerűség csökkenését két dolog okozhatja:

  • Saját működésbeli hibák. Például a DK rosszul kormányozta az országot, és Románia lehagyott minket. Vagy a DK néhány tagja pedofil ügybe keveredett. Vagy a DK egyes tagjai, kihasználva a feleségük vezető beosztását, zsíros állásokat kaptak a közpénzből fizetett apparátusban. Vagy a DK néhány tagjának a vagyona 5 év alatt extrém módon megnövekedett, és miután nem találtak föl semmiféle jól eladható akármit, valamint világsikerű vállalkozásuk sincsen, nyilván loptak. Mivel ilyesmikről nincs információ, a saját működésbeli hibák okozta népszerűségvesztést elvethetjük.
  • Külső, a pártot folyamatosan pocskondiázó tevékenység következtében bekövetkező népszerűségvesztés. Az mindenki előtt jól ismert, hogy a Gyurcsány faktor 2006. óta rendkívül negatívan hat bármire, ami a közelébe kerül, ámde mivel a faktor immár 18 éve változatlan erővel működik, nem mondható, hogy ez az utóbbi években bármi olyan hátrányt okozhatott volna, amit eddig még nem okozott.
  • Új mosópor (TISZA) megjelenése a piacon, amely vonzóbb a vásárlók számára, mint a boltban eddig kaphatók. Ebben az az érdekes, hogy az utóbbi 20 évben már egy csomó új mosópor megjelent (pl.: LMP, MKKP, Momentum, Jobbik), azaz a nép rászavazva bármelyiket győzelemre vihette volna, de nem. Volt köztük jobbos is, balos is, ám a nép egyikre sem volt vevő, nem úgy, mint most. Végkonklúzióként megállapíthatjuk, hogy a DK lesüllyedésének az új mosópor az oka.

Az ok ismeretében föltehetjük a kérdést: volt-e a./ indoka és b./ lehetősége Gyurcsánynak, hogy az új erőt olyan szintre futtassa föl, amely a saját pártját a DK-t is elsöpörve a baloldali szavazótábort a jobboldalra szipkázza át, mégpedig anélkül, hogy a FIDESZ szavazótáborában bármiféle kárt tenne?

Az indokot illetően csak akkor mondhatjuk, hogy igen, ha Gyurcsány pont ezt akarta volna, azaz önmagát pártostul jól hátba szúrni, azaz feltételezhető, hogy teljesen hülye, ám sokak vágyálmával ellentétben nem az, így semmiféle indoka nem volt az új erő létrehozásához és megerősítéséhez.

A lehetőséget tekintve mondhatjuk, hogy a felfutás nem volt gyors, hiszen rengeteg és hosszadalmas munka kellett ahhoz a közösségi térben (facebook, TIK-TOK, stb.), hogy milliónyi választóhoz jusson el a hír, mégpedig meggyőző erővel, itt a királyfi, aki majd legyőzi a sárkányt! Valószínűsíthető, hogy jóideje egy nagy, és a feladathoz képest korlátlan tőkeerejű szervezet dolgozott azon, hogy a királyfi berobbanjon a köztudatba. Az is biztos, hogy Gyurcsányék lehetőségeit egy ennyire hatékony szervezet nagysága és pénzigénye bőven meghaladja, azaz a Messiás felfuttatója Gyurcsány nem lehet. Annak kitalálását, hogy akkor milyen szervezet ez, és ki pénzeli, az olvasóra bíznám.

Mivel a fentiek szerint a baloldal szavazatvesztését okozó új erő felfuttatásához Gyurcsánynak se indoka se lehetősége nem volt, azaz semmi köze hozzá, ritka nagy ostobaság lenne bárki részéről nemhogy követelni, de egyáltalán arról írni, hogy mondjon le. A DK-nak különben sincs aktuális nímandja a fiókban, mint másoknak, akit előrántva, és a Vezér helyett a párt élére rakva majd győzelemre viszi harcukat, mert egyrészt Gyurcsány nélkül a megmaradt DK szavazók is elpártolnának tőlük, másrészt se elegendő emberük, se elegendő pénzük az ilyen méretű akcióra nincs.

Bezzeg másoknak bőven… nem igaz?

Üzlet

Falusi Tamas
-
0
Üzlet

Magyarország több szövetségben is benne van. Tagja a NATO-nak és tagja az Európai Uniónak is. Aki egy ilyen együttműködésnél belépésre jelentkezik, nyilván azért teszi, mert a tagságából előnyökre számít. Az persze minden IQ 85-ös szint fölötti szellemi képességekkel bíró ember számára nyilvánvaló, hogy ha nem egyedül vagyok, hanem többen próbálunk együtt többre jutni, akkor nem csinálhatom mindig azt, amit akarok, mivel az eltérő akaratok összehangolása érdekében sokszor kompromisszu-mokra van szükség.

A fenti szellemi színvonal birtoklása azt is lehetővé teszi, hogy az ember belássa, a kompromisszum szuverenitásunk egy részének feladásával jár.

Vannak ugyanakkor olyanok, akik ezt a szintű szellemi nívót nem érik el. Ők úgy gondolják a tagságot, hogy a vele járó előny az oké, de mi aztán engedményt nem teszünk még az Atyaúristennek se, nemhogy valami zavaros, állítólag közös cél érdekében az úgynevezett „társaknak”, vagy „kiafrancok” ezek! A szuverenitás kérdését tekintve egy tapodtat se hátra! Az ilyen ember nem tud, hanem hisz (a tudáshoz nincs elég esze), és ha a sarki mosodás az, nagyobb baj nincsen, legfeljebb a környezetének megy az idegeire, viszont ha az illető miniszterelnök, akkor egy egész országot, mégpedig a sajátját teljes lakosságával együtt képes megutáltatni a tagtárs országokkal.

Valahogy még ez is elviselhető lenne, ha az ilyen korlátozott képességű miniszterelnöknek valaki, akiben bízik, időben szól, hogy ne tegye, vagy ha a nép hamar észreveszi az abnormalitását, és leváltja, így ez az irritálóan önző viselkedés csak rövid ideig bosszantja a többieket. Ez esetben a szóban forgó ország becsülete és tekintélye még visszaszerezhető. Végzetes baj van viszont, ha a mondott miniszterelnök nem bízik senkiben, a nép döntő többsége meg nem látja a veszélyt, és nem váltja le, mert akkor az ország több szempontból elveszett. Megjegyzendő, hogy ha megfelelő propaganda csapat áll rendelkezésre és korlátlan pénzű média (közpénz jobboldal), akkor a nép többsége úgy verhető át akár a legvadabb hülyeségekkel is, hogy sohasem fogja meglátni a veszélyt.

A fentiekből következő hátrányok:

  • Az egyik kellemetlen dolog, amivel szembe kell néznünk, hogy ha nem vállaljuk a negatívumokat (szuverenitásunk egy részének feladása), akkor nincsen pozitívum sem. Ilyen például az EU részéről a pénz visszatartása. Nálunk a vezetés a médiától kezdve a fékeken és ellensúlyokon át az ország teljes jövedelméig mindent lenyúlt, így aztán bármifajta korlát nélkül csinál azt, amit akar, és ez kellemetlen a többieknek. Egy ilyen hatalom birtokában akármennyire kekec, buta és főleg sikertelen a kormányfő (lásd a külpolitikát, a gazdaságot, a szociális, egészségügyi, nyugdíjas és ifjúsági helyzetet), egyszerűen nem lehet leváltani, és akkor a szövetségben minden közös tárgyalással baj lesz, mert a gazdasági sikertelenség csupán itthoni, de a kekecséget meg a butaságot mindig magával viszi minden tárgyalásra, akárhova megy. Ez alól két ország, illetve országcsoport kivétel. Egyrészt Oroszország plusz Kipcsákia, onnan veszik, illetve tervezik venni fideszék az országunk számára életbevágóan fontos gázt (a gázszámla rezsimelléklete szerint még mindig a 2022-es, elképesztően magas áron – vagy hazudik valaki?). A másik Kína, ahonnan a hiteleket meg az ipari létesítmények ideköltözését várják, hogy legalább éhen ne haljunk a nagy sikerességben (kivéve a gyevi bírót, meg a rokonait és üzletfeleit, azokat ez a kellemetlen vég nem érinti, mivel jól bespájzoltak már).
  • A kiközösítetté válás azzal jár, hogy még azokat az érdekeinket sem tudjuk érvényesíteni, amelyekhez néhány támogatót szerezve sikerülhetne, ugyanis már nem találunk támogatót. Mindenki utál minket „Brüsszelben”, legalábbis a néhány őrültön kívül, melyek közül pár darab arrafelé is lébecol (a demokrácia az demokrácia, itt még az őrülteknek is van képviselete).
  • Az ország népének része még a nem csak a miniszterelnök és csapata által gyakorolt itthoni, hanem a többi ország népe általi, külföldről érkező lenézés és hülyére vétel. Utóbbi a többi tagtárs véleménye, mondván, hogy még mindig nem bírtátok leváltani? Vagy van Budapest szindróma is, amely a Stockholm szindrómával azonos, azért ül még mindig a nyakatokon?

Az ilyen viselkedést, például a permanens vétózgatással a tagtársak persze rövid időn belül megunják, és új módokat keresnek arra, hogy a főkekec ne tudja blokkolni a szövetség normál működését. Van úgy, hogy kiküldik a folyosóra (EU), de a NATO most más módszert választott.

A nagyon háborúpárti védelmi szövetség, megunva a célszerűtlen, mégis folyamatos ellenállást Orbán részéről, alkut ajánlott. A NATO nem vár el Ukrajna ügyében semmit Magyarországtól (se katona, se fegyver, se hadműveleti terület), cserébe viszont azt csinál, amit akar, Magyarország semmilyen lépésébe nem fog belekötni. Magyarország „harci ereje” a NATO-ban úgysem számít, a NATO tevékenységekből való kiszállásába könnyen beleegyezhetett Stoltenberg főtitkár, aki ideutazott a megállapodást véglegesíteni. A NATO tábornokok és politikusok fellélegezhettek. Végre! Egyetértés lesz a hörcsögmentesített tárgyalásokon.

Amilyen peches egy ország ez a miénk, a megállapodás Orbánnak is használ. Mondhatni, sőt, nagyon is. Igaz ugyan, hogy ezzel az üzleti megállapodással a miniszterelnök a háborút segíti (bizony!), ugyanis a NATO lépések most már flottul, minden kekeckedéstől meg vétózgatástól mentesen egyetértve és, ami a legfontosabb, időben megtehetők, ámde itthon nagy sikerként adhatja el a választóknak, már megint hülyének nézve őket. Ehhez a média, a nép bamba bámulása, meg a kommunikációs igazgató is rendelkezésére áll:

„Orbán Viktor világossá tette a NATO főtitkárának, hogy nem akarunk részt venni mások háborújában – hangsúlyozta közösségi oldalára feltöltött szerdai videójában a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója. Menczer Tamás leszögezte, hogy a miniszterelnök ismét megvédte a magyar érdeket. Mint fogalmazott, „a NATO az elmúlt hetekben óriási lépésekkel indult a háború felé”, az észak-atlanti szövetség akarja irányítani a fegyverküldést, a katonák kiképzését és a szervezet óriási pénzeket, összesen 100 milliárd eurót akar „belepumpálni a háborúba”. Hozzátette: a magyar emberek világos döntést hoztak vasárnap, ez „nem a mi háborúnk, mi békét akarunk”.

Ja. Világossá tette. Megvédte. Világos döntést hoztak.

Hát nem aranyos? Szinte látom, ahogy a NATO főtitkár fülét-farkát behúzva hallgatja Orbán dörgedelmeit, és a nép a „mieink” újabb nagy győzelmét látva, tombolva ünnepel.

Tudnak ezek Habonyék meg Kubatovék, mi?

A jövő

Falusi Tamas
-
0
A jövő

Ismerik a régi viccet, ugye? Egy külföldi New Yorkban beül egy bárba. Már későre jár, mikor az órájára pillant, és megkérdezi a mixert:

– Mikor indul az utolsó metró?
– Azt maga nem éri meg!

Onnan jutott eszembe, hogy Magyar Péternek fővárosról alkotott „elképzelésében” szerepel az éjszakai metrójáratok bevezetése is. Konkrétan:

  • egy gyalogos híd megépítése;
  • dunai menetrendszerű hajózás újraindítása és fejlesztése;
  • bérlakásépítési program elindítása;
  • éjszakai metróközlekedés elindítása;
  • éjszakai polgármesteri tisztség bevezetése;
  • kerületi szintű helyett egységes budapesti szabályozás a vendéglátóhelyeknek és szórakozóhelyeknek.

A fenti pontokból jól látszik az ötletvihar jelleg, azaz Magyarnak különösebben fogalma sincs, hogy miről lenne szó, mi a város, melyek a folytonos tennivalók, melyek a sürgős tennivalók, és melyek a hosszútávú tennivalók, viszont, mint említette, Budapesten majd semmi sem történhet az ő jóváhagyása nélkül. És ebben igaza is van.

Figyelembe véve a Fidesz–KDNP 10 mandátumát, a Tisza Párt 10 mandátumát, a DK–MSZP–Párbeszéd 7 mandátumát, az LMP–Vitézy Dávidért Egyesület 3 mandátumát, az MKKP 3 mandátumát, valamint azt, hogy ki nem köt kivel soha szövetséget, két olyan szövetség létezik, amelyik eléri a többséghez szükséges 17 mandátumot:

  • Fidesz–KDNP (10) + Tisza Párt (10) = 20
  • DK–MSZP–Párbeszéd (7) + Tisza Párt (10) = 17

(az teljesen érdektelen, hogy a két 3 mandátumos párt, az LMP meg az MKKP hová áll, és kivel szövetkezik, mert matematikailag kizárható, hogy döntő tényezők legyenek)

Ebből következően valóban mindig Magyar és a TISZA lesz a mérleg nyelve, azaz mindkét oldal gazsulálhat neki, ha keresztül akarja vinni az akaratát. Hogy ettől hogyan lesz jobb nekünk, azaz a városlakóknak, egyelőre kérdéses, de javaslom, ne szóljunk bele a nagyok dolgába, ha már egy működésképtelen formációt sikerült nekik összehoznunk. Majd megoldják valahogy. Hogy a mi kárunkra, az persze biztos. Mindig úgy szokták.

A város egy egymáshoz a lehető legközelebb, sok helyen közvetlenül egymás mellé helyezett épületek konglomerátuma, mely azért így jött létre, hogy az embereknek ne kelljen hosszú utakon közlekedniük. Lehetőleg minden közel legyen mindenhez, a lakások, a munkahelyek, az élelem és egyéb beszerzési központok, valamint a sport és a rekreáció helyei. Az épületek között rések vannak hagyva, melyeket utcáknak neveznek. Az utcák biztosítják a szükséges közlekedést két hely között, az utcákra nyílnak a kapuk, valamint a különféle ki- és bejáratok, amelyeken keresztül az épület elhagyható, hogy aztán az utcákon haladva elérje az ember a város sűrű beépítettsége miatt aránylag közeli másik épületet, amelyben dolga van. Az utcák mérete az épületek közelsége miatt sajnos korlátozott, így többfajta célra nem alkalmasak, csak és kizárólag közlekedésre. A városvezetés elsőrendű feladata, hogy a minél folyamatosabb, és minél gyorsabb közlekedést lehetővé tegye a tömegközlekedés fejlesztésével, ingyenes P&R parkolók építésével, a közlekedési lámpák beállításának folyamatos finomításával, kátyúmentes, simára aszfaltozott és jól világított utakkal, valamint egyéb helyi szervezésekkel, amely fejlesztések és intézkedések a közlekedők minél akadálymentesebb mozgását tudják biztosítani.

A jelenlegi budapesti vezetés félreérti a várost. Úgy gondolja, hogy a legfontosabb közlekedési útvonalak nem is azok, hanem valamilyen testi-lelki felüdülésre használandó területek, ahol az emberek majd sétálgatva, promenádozgatva, biciklizgetve, labdázgatva, padokon üldögélve, növényekkel körbevetten jól érzik magukat. Ebből a félreértésből születnek olyan tervek, mint például a rakpartok átépítése, ami ezen területek eredeti funkcióját, azaz a közlekedés biztosítását ellehetetleníti.

Budapesten tehát előállt egy olyan helyzet, hogy a kormány nem ad pénzt (hogy közben mindenről összevissza hazudozik, az már csak a korona), sőt elvon, amennyit csak bír, a vezetés nem egészen érti, hogy mi a cél, a döntőbíró pedig a két marakodó blokk között egy kissé hisztérikus, de nagyon dilettáns párt lesz, amely kifejezetten elvárja az udvarlást mindkét fél részéről.

Így aztán mindenki, de főleg Orbán Viktor és Mráz Ágoston nagyon bízik az újraszámlálásban, hogy végre akárhogy, de mindenképpen az ő jelöltjük legyen a főpolgármester, és akkor Budapesten annyi fölösleges pénzkidobásként funkcionáló marhaság fog épülni, hogy nézni is tereh.

Vagy nem. Ugyanis nincs pénz semmire. Ezzel nyerhetünk egy kis időt. Hálaisten.

Mese

Falusi Tamas
-
0
Mese

Jönnek a pomogácsok! Hogy ezzel ki riogatja a jónépet? Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon. Feje köcsög, lába tuskó, hasa hordó, füle lepény, a melle melence, a szája kemence…

Illetve hát eredetileg ő ugyan, de azért most mégsem ő, mert jelenleg nem a Négyszögletű Kerek Erdőben vagyunk, hanem Európában, annak is a legbékepártibb államában, ahol nem KfNfZb rémisztgeti Ló Szerafint meg Bruckner Szigfridet, hanem a kormányfő a magyar népet, mégpedig ugyanazzal a technikával, mint nagyhírű elődje.

Nyilván neki is megvolt anno a könyv, abból tanulta. Hja, kérem, aki kincseket akar, annak ezt kell tennie. És ő kincseket akar. Hiába van már bőven, akkor is. Ahogyan a Republicban a szépemlékű Cipő énekelte:

Kicsi vagyok, kicsi vagyok, ha megnövök, beléd rúgok! Még, még, még, ennyi nem elég! Repül a bálna! Repül a bálna! Ez a parancs, érik a narancs! Repül a bálna! Repül a bálna! Aki hülye, az is marad!

Az persze magától értetődik, hogy a kormány feje a derék magyar választókat nem a pomogácsokkal riogatja, hiszen akkor mindenki kiröhögné (De pomogacis, quae non sunt, nulla questio fiat!). De nem ám velük! Hanem az oroszokkal. Ezzel a barátságos, jókedvű, derék, békés néppel, amelyet Brüsszel meg Washington kényszerít rá arra, hogy megtámadja Ukrajnát, aztán őket, sőt velük együtt még majd minket is, hiába kiabálja szegény Viktor a békesztrádán, ahol mindenki szembejön, hogy „Nem ér a nevem, káposzta a fejem”! Teljesen hiába. Mert belesodródunk úgyis. Ez a két városféle olyan lehetetlenül viselkedik, hogy az oroszok ne is tehessenek mást, mint megtámadni mindenkit!

Bevezetőként lásd a korábbi eseményeket, mikor Ukrajnában addig korzóztak a fasiszták, de addig korzóztak, amíg Putyinék nem bírták tovább idegileg. Annyira nem akarták pedig megtámadni azt a szemét, irritálóan pöffeszkedő, magukat külön országnak képzelő, ősi oroszföldet (Kijevi Rusz!) eltolvajló, Zelenszkij féle bandát, hogy az már a megtámadási nemakarás Csimborasszója, de mégis muszáj volt nekik odacsapni.

Tisztára azonos a helyzet, mint a Varju László féle agresszív akcióban, hol is az MTVA hat darab biztonsági őre békésen körbeállta a padlón fekvő elvetemült bűnözőt, sőt az egyik lehajolt, hogy csitító beszédet intézzen hozzá, ám ekkor a gyilkos tekintetű támadó sunyi módon elkapta a lábát, emiatt a filigrán, törékeny alkatú biztonsági őr elesett, és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. De el is ítélték ám az agresszort, hogy örök tanulság legyen még akár Kunhalmi Ágnesnek is, ha testi erejét kihasználva beront valahová: az erőfölénnyel tilos visszaélni!

Ezzel szemben az ukrán fronton az a helyzet, hogy Ukrajnát nem ítélték el, pedig elkapta ám ő is sok orosz lábát, de a bíróság mégis úgy döntött, hogy Putyin a bűnös. Méghozzá háborús. Abszolút igazságtalan! Hát tehet ő arról, hogy hadművelet van? Méghozzá különleges? Hát tehet ő arról, hogy mikor békésen ült negyvenezer négyzetméteres tengermelléki kis dácsájában, egyszer csak hegyomlásként zúdult rá a mindenen átgázoló gondolat, hogy nincs tovább, a különleges hadműveletet az az átkozott Nyugat végképp kikényszerítette! Körbenézett. A szemközti falról Nagy Péter és Nagy Katalin országgyarapítók fixírozták fenyegetően szegény Vologyát, aki látta, hogy nincs tovább, bekapott egy kis kaviárt, leöblítette pezsgővel, aztán kiadta a parancsot a csapatoknak.

  • Rasszija pjérvaja! – morogta. – Vállalnom kell az életveszélyt! – tette hozzá, aztán csöngetett egy újabb üveg pezsgőért.

A különleges hadműveletet tekintve a küzdelem úgy folyik, hogy a gonosz Nyugat egyre-másra lépi át a vörös vonalakat. Annyi van belőlük, mint a nyű. Először sisakokat szállított a megtámadott ukránoknak, aztán puskákat, utána ágyúkat, majd harckocsikat, később repülőgépeket és végül rakétarendszereket. Támadókat is. Putyin mindegyik átlépésnél nagyon felháborodott, és harci ellencsapásokat helyezett kilátásba, habár ennek sok értelme nem volt, mert az oroszok már a kezdetektől úgy lövik meg rombolják az ellenségnek tekintett Ukrajnát, ahogy csak bírják. További lépés már csak egy van, mégpedig az atomtöltetű rakéták útnak indítása, de úgy gondolom, ha Putyin nem is félti már az életét, a környezetében lévő többiek igen, és ha elgondolkodna is az atomháborún, előbb esne ki egy ablakon, mintsem megnyomhatná a gombot.

A cár atyuska legújabb vörös vonalas felháborodásának oka, hogy egyes nyugati államok engedélyezték az Ukrajnának szállított fegyverekkel az orosz területek támadását. Eddig ugyanis az ukránok nem lőhettek át az eredeti határon, csak az oroszok. Ez egy érdekes szabály, ami lehetővé teszi, hogy Putyinék olyan, a határmenti orosz területre telepített logisztikát, rakétaállásokat, és repülőtereket használjanak, amelyeket Ukrajnának nem volt szabad támadni, csak saját fegyverekkel. Ezekből viszont kevés is van, meg a hatótávolságuk is korlátozott, így az oroszok békés, az ukránok által támadhatatlan területről indulva tudták rommá lőni meg lebombázni az ukrán nagyvárosokat vagy akár a falvakat is, ha azok útban voltak. Lakóházastul, erőművestül, kisgyerekestül, komplett.

A fentiek szerint Vlagyimir Vlagyimirovicsnak nem elég, hogy országa jóval nagyobb Ukrajnánál, nem elég, hogy jóval népesebb, az sem, hogy lényegesen nagyobb a GDP-je, ahogy a hadiipara is, és még az is kevés, hogy ő az agresszor.

Azt akarja, hogy csak és kizárólag Ukrajna területén folyjanak a harcok, mert a pilótáit bosszantja, ha nem tudnak kényelmesen, azaz békés környezetben föl meg leszállni, és a rakétaindító személyzetnek is jobb, ha két harapás szendvics között, felgyűrt ingujjal, a platón ülve beszélik meg az irányzékot a harkivi bevásárlóközpont elpusztításához, nem pedig nyakukat behúzva a bunkerben lapítanak.

Én persze kezdetben azt hittem, hogy a nagy hadvezérek az ennyire pofátlan előnyt szégyellnék, és sokat bosszankodnának miatta, hogy nem saját tehetségük révén győzik le az ellent, így aztán most, hogy Ukrajna segítői ezt a kínos orosz előnyt megszüntették, Putyin nyugodtabban tud a tükörbe nézni estelente. De hiába hittem, nem így van. Sőt, mint kiderült, igencsak ellenkezőleg, ugyanis Putyin nem örül neki, hanem méltatlankodik! Valószínűleg nincs is tükre. A pszichopata, narcisztikus tömeggyilkosok tükör nélkül is tudják, hogy milyen gyönyörűek ők, így aztán megy a sértődött, üzengetős szájkarate, hogy majd ilyen atom lesz, meg olyan atom lesz ledobva, amely hablattyal mutatja be, mekkora nagy faszagyerek ő.

A fentiek alapján egyértelmű, hogy

Putyin egyáltalán nem akar dicső hadvezér lenni, ő azt akarja, hogy minden szereplő üljön le egy asztalhoz, és írjanak alá egy papírt, amely Ukrajna Oroszországnak való feltétel nélküli átengedését tartalmazza (Putyin: A béke Ukrajna feltétel nélküli megadásával érhető csak el).

Ezt meg is lehetne tenni, így biztosítva a békét, azaz egy újabb, jól elnyomható nemzet szolgai működtetését, és akkor (egy darabig) nem is lenne háború. A baj csak az, hogy Putyin utána úgy gondolná, ha a Krímet sikerült vita nélkül bekebelezni (a NATO kussban volt), aztán meg teljes Ukrajnát is egy kis békepárti hercehurca révén (a NATO a fenti papír aláírásakor kussban lenne), akkor következőnek ott van Lengyelország, az egykori orosz föld, mert reményei szerint a NATO majd akkor is kussban lesz. És így tovább, és így tovább, Berlin, Párizs, London, a határ a csillagos ég, ahogy azt Rákosi pajtás mondotta volt. Hogy ehhez hány nemzetközi szerződést kell felrúgni, az Putyint nem különösebben érdekli, elég neki, ha az orosz támadáskor a NATO kussban van. Hogy akkor Kína is megindul, és várja a békejavaslatot Tajvan átengedésével, az már csak a korona.

Ahogy Orbán többször kijelentette már, a háborúnak haszna is van, és bár megpróbálta másra tolni, a legnagyobb hasznot ő húzza az ügyből.

Hogy a legalantasabb módon kampányát az életösztönre, azaz a legprimitívebb fenyegetésre építi, és hogy ez a viselkedés rendkívül szégyenletes, hidegen hagyja.

A lényeg, hogy győzzön az itthoni választásokon, a többi érdektelen, mert akkor továbbra is olyan nagyságú összegeket zsebelhet be a közpénzből a rokonaival, a barátaival meg az üzletfeleivel, amekkorát egyben csak az MNB elnöke láthat a kincstárban. Az emberek lelkivilága, szűkölő félelme, az életüket tönkretevő rettegés az ő számára érdektelen. Mint az a beszédében elhangzott:

„A háború öl. Valaki fegyverrel a kézben hal meg. Valaki menekülés közben. Valaki bombázásban. Valaki az ellenség börtönében. Valaki járványban. Valaki éhen hal. Van, akit megkínoznak. Van, akit megerőszakolnak. Van, akit elvisznek rabszolgának. Számolatlanul sorakozó sírok. Fiaikért zokogó anyák. Férjeiket sirató nők.”

A felsorolás persze nincs egyensúlyban, mert az ellenség előli menekülés, a lakóhely bombázása, a járvány, az éhezés meg a megerőszakolás okozta borzalmak kizárólag az ukránoknak jutnak. Az oroszoknak nem. De azért rendes ember a mi miniszterelnökünk, gondolt arra is, hogy a magyar gyerekek azért ne rettegjenek életük végéig lila szájszéllel és remegő tagokkal a kemencesutban, ugyanis az ukrajnai romok alá szorultak lassú kínhalálának részletes leírását a kihagyta.

Voltak azért a beszédében kacagtató részek is. Na, például:

„A két világháborúban mi, magyarok másfél millió életet vesztettünk s velük leendő gyermekeiket és unokáikat. Micsoda erős országunk is lenne, ha most ők meglennének!”

Bizony ám! 9 milliós helyett 10 milliós Magyarország. Ammán valami! Azzal oda tudnánk csapni az EP-ben rendesen. Pláne, ha az összes küldöttünk fideszes.

Lenne.

A mór megtette kötelességét, a mór mehet

Falusi Tamas
-
0
A mór megtette kötelességét, a mór mehet

Mint tudjuk, a Schiller drámából vett idézettel azokat jellemzik, akiket egy adott feladatra fogadnak fel, utána aztán szélnek eresztik őket, kösz, haver, ennyi volt, nincs rád szükség a továbbiakban.

Mikor a spanyolok kiűzték országukból a mórokat, néhány mór ott ragadt, akiket a győztesek rabszolgaként kezeltek. Ha valamelyikük megmentette a gazdája életét, akkor engedték szabadon, azaz nem akármi volt a szabadulásuk érdekében elvárt hősi tett, főleg azok kerültek rossz helyzetbe, akiknél a gazda jámbor, otthonülő emberként élte életét, akit igencsak nehéz megmenteni. A mórok akkori helyzete hasonlít a japán kamikaze pilótákéhoz, csak ők jutalmul a hősi halált kapták szabadság helyett.

Szentkirályi Alexandra persze se mór, se kamikaze. Rá még számít a FIDESZ, hohó, de mennyire, hiszen ahogyan ő gyurcsányozik, nem gyurcsányozik úgy senki, ezen kívül van neki kamumétere is, bár azt jobb, ha otthon hagyja, mikor a pártja rendezvényére megy.

Így maradt meg fővárosi listavezetőnek, hogy bekerüljön a közgyűlésbe, ahol gyújtó hangú beszédekben szervezheti az ellenállást a húszas csoportban támadó gyurcsányistákkal szemben (annyian vannak a városházán a 950 ott dolgozóból azok, akik legalább egyszer beszéltek már Gyurcsánnyal, azaz Gyurcsány emberei), ugyanis az ilyen hősies ellenállás nagyon fontos egy bűnös városban, amely ráadásul háborúpárti is.

Hogy Szentkirályi visszalépett, az magától értetődik. A FIDESZ persze nem így gondolta ám, hanem azzal számolt, hogy Vitézy, látva, hogy nem győzhet Karácsony ellen, majd egy jó kis zsíros városházi állás ígéretében lemond a hölgy javára, de Vitézy túl önjáró, és túlságosan bízik magában (pedig nem kellene), melynek következményeképpen esze ágában sem volt lemondani, pláne egy olyan valakit támogatva, aki folyamatosan hülyeségeket beszél. Hiszen ennél még ő is okosabb! Ezért választotta a Rogán vezette fideszes agytröszt kényszerből a B változatot, amely szerint Szentkirályi mond le, és Vitézy megszavazására bíztatja a népet.

„Amikor a főpolgármesteri kampányomat elkezdtem, tudtam, hogy egyszerre kell legyőznünk a kormány Lázár János nevével fémjelzett, minden fontos fejlesztést leállító Budapest-politikáját, és a Városháza Karácsony Gergely országos politikai ambíciói által fűtött, panaszkodó, másokra mutogató, halogató semmittevését. Az első győzelem megvan. Vasárnap jön a második! – írta Facebook oldalán Vitézy Dávid Szentkirályi Alexandra visszalépésével kapcsolatban. Bejegyzését azzal folytatta, hogy Szentkirályi Alexandra döntését tudomásul veszi.”

Ez a szöveg pontosan mutatja Vitézy méretes önbizalmát, amelyre majdnem minden oka megvan. Sajnos csak majdnem. A gond az, hogy ezek mind külső okok, a belső szellemi nagyság sajnálatosan hiányzik belőle, viszont ha valaki megszokta a bíborban születettséget, akkor az, kérem, meg szokva. Kikövezett út az övé egészen az elejétől, tán még szőnyeg is van rajta, és többen söprögetik, meg ne botoljon valamiben.

Egyébként Vitézy hálás lehet Lázárnak, a „minden fontos fejlesztést leállító” építési és közlekedési miniszter úrnak, mert a „fontos fejlesztések” címszó alatt valószínűleg az általa kitalált bornírtságokat érti, mint például a 2 metró és a Gödölló-cinkotai HÉV összekötését, amelyet nagyon jó, hogy leállítottak, ugyanis hatszáz, uszkve hatszázharminc fontosabb dologra kell Budapesten a pénz. Ezzel az összekötéssel a budapesti kötöttpályás közlekedési rendszer nem növekedne egy méterrel sem, csak párezer ember az, aki átutazik a téren és nem száll le a Sugárba, az Árkádba, az IKEÁ-ba, vagy az egyéb tömegközlekedési járművekhez igyekezve, ezeknek spórol meg 2*8 percet reggel meg este, azok pedig, akik eddig azért jártak autóval, mert az Örsön át kellett szállni, és most, hogy már nem kell átszállni senkinek, majd leteszik az autót, és hévmetróra ülnek, lehetnek vagy tizenöten. Na jó, huszan. Ennyi haszna lenne ebből Budapestnek.

A hátrányokat tekintve: építeni kell egy nagy, teherbíró hidat a tér fölött, és az összes HÉV és metró szerelvényt le kell cserélni olyanokra, amelyek mindkét fajta pályán tudnak közlekedni. Hatalmas üzlet, azt mondhatom, főleg a szerelvénygyártó cégeknek, minden főpolgármester megnyalná a tíz ujját, ha meglenne neki az a tengernyi pénz, amennyit erre el lehet költeni. Például a nagyobb kátyúk betömése helyett, ahonnan a pénz majd hiányozni fog. Na de az átadás a kis ministránsokkal meg úttörőkkel! Az káprázatos lesz legalább, ahogyan éneklik a gyermekek, hogy „EEEljött már a Kánaán”. Tisztára, mint a nagysikerű tramtrain-nél (számomra érthetetlen, hogy abból sem tanulnak az illetékesek…).

Sorolhatnám tovább a rémálmokat az 5 metrótól kezdve a Nyugati és a Déli vasúti összekötéséig, nem is beszélve az immár ismételten MAGYAR TULAJDONÚ (hurrá!) repülőtér 27 kilométeres kétvágányos vasúti pályaépítéssel való megközelítését a KÖKI-től induló 8 kilométeres egyvágányos metrómeghosszabbítás helyett, és van még további akárhány ilyen, közel nulla hasznú, „átszállást megspóroló” (egyéb előnye nincs), pénznyelő terv a tarsolyban bőven, de inkább hagyjuk ezeket.

Vitézy nem mérnök, hanem közgazdász, és inkább víziós ember, mint a számok ördöge.

Érdekes, hogy a derék főpolgármester jelölt győzelmi tort ül egy abszolút várható lépésnek örvendezve, hiszen biztos volt már a kezdet kezdetén is, hogy ha a FIDESZ agitácója eredménytelen lesz, azaz ő maga nem fog visszalépni (és azt ő tudta a legjobban, hogy nem fog), akkor ez következik. Mint az közismert, a hadászati kézikönyvek szerint a fölényesen vezető ellenféllel szemben, aki jelenleg Karácsony, az összes erőt muszáj egyesíteni. Ha így nem megy, akkor úgy, de mindenképpen, és erről ugyan Orbán nem tud (szerintem nem mondják meg neki, nehogy beleszóljon!), ám a fideszes propagandaosztályon láthatóan vannak szakemberek is.

Az ellenoldal más. Az ott történtekből egyértelmű, hogy például Magyar Péter a hadászati kézikönyveket nem forgatja, nemhogy sűrűn, de inkább sehogy. A megosztást szereti, ráadásul az örökös megosztást, amely mellett hitet is tett, hogy Gyurcsánnyal soha! Ez a taktika a biztos vereség – bár lehet, hogy ő elvárja az összes ellenzéki párt összes szimpatizánsától, hogy rá szavazzanak, mert az a győzelem elengedhetetlen feltétele, ha ő nem hajlandó összefogni senkivel. A baj az (és ez a mi legnagyobb bajunk), hogy azt ugyan várhatja. Az Üstökös fenti viselkedésből egyértelműen levezethető, hogy mennyire kompromisszumkész, valamint hogy mennyire narcisztikus személyiség. A mérőszámok egymás reciprokai.

Vitézyre visszatérve látható, hogy önbizalomból aztán nála sincs hiány. Bár az optimizmus a kampányban kötelező, de Szentkirályit nem a jobb programjával vagy a jobb kampányával győzte le, hanem a hölgyet a FIDESZ léptette vissza, mert így hasznosabb neki. Ha Karácsony győzött, ami várható volt, Szentkirályi nem bukott jelöltként ül be a budapesti közgyűlésbe, de nem ám, hiszen ő nem vesztett, hanem a megválasztásával győzött, míg Vitézy lehet, hogy be se jut.

Ahogy a jelölt fogalmazott az elképzeléseit illetően:

  • Nem lesz sem fideszes, sem DK-s főpolgármester-helyettese.
  • Bukott pártkáderek helyett szakemberekkel fogja vezetni Budapestet és a fővárosi cégeket. „Gyurcsány emberei mennek, de Orbán emberei sem jöhetnek a helyükre. A Városháza nem lesz sem a Fidesz, sem a DK zsákmánya.”
  • A programja, a kampányban tett állításai egytől egyig érvényesek továbbra is. Nemet mond a maxi-Dubajra, nemet mond a kínai magasvasútra, nemet mond az oligarchákra, és igent arra, hogy Budapest végre megkapja a neki járó uniós és hazai forrásokat, elinduljon végre a HÉV-ek fejlesztése. Meg fogja védeni Budapest szabadságát és sokszínűségét bárkivel szemben.

Tehát „Senki más, csak én!” Mintha Magyar Pétert hallanám.

Jellemző még rá, hogy Szentkirályi lemondását, noha ez egyben az ő támogatását is jelenti, nem megköszönte, hanem tudomásul vette. Van itt hasonlóság bőven, nem igaz?

Hogy Vitézy kikre tud támaszkodni a közgyűlésben, ha végül őt hoznák ki győztesnek, és mit szavaznak meg neki egyáltalán, az nagy kérdés. De ezzel egyelőre nem foglalkozom.

Pincsiverseny

Falusi Tamas
-
0
Pincsiverseny

A pincsi olyan kicsike kutyaféle. Jellemző rá, hogy az élet vad viharait nem bírja, kizárólag védett környezetben képes megélni, az erdőben azért nem pusztulna éhen, mert már előtte megenné valami. Ezért rendkívüli módon ragaszkodik a gazdájához, igyekszik minden kívánságát teljesíteni, mert pontosan tudja, hogy nélküle nem húzná sokáig… illetve nem tudja, dehogy tudja, a viselkedése ösztönös, ilyenre tenyésztették/tenyésztődött, olyan ez nála, mint jegesmedvén a bunda, amely szintén a túlélést biztosítja.

Az ember nélküli vad természetben az evolúció gondoskodik róla, hogy ilyen kiszolgáltatott helyzet ne legyen (amelyik faj nem bírja a versenyt, az hamar kipusztul), viszont az ember, aki képes fölmérni a jövőt, legalábbis valamennyire, a túlélése, sőt akár a jól élése érdekében tudatosan alkalmazhatja például a pincsitaktikát. Gazdája minden kívánságát teljesíti (persze fanyűvéssel vagy hegyhengergetéssel nem szabad megbízni), és apró falatkákkal is beéri. Ha valaki azt mondja, hogy ez is egyfajta evolúció, hát akkor igaza van.

A pincsiélet a közfelfogás szerint lenézett és nevetséges valami. A közfelfogás nem számol azzal, hogy a pincsi már születésénél fogva, eleve kicsi és védtelen (hja kérem, az oroszlánnak a maga kétszáz kilójával könnyű bátornak lenni), így aztán más módszere a túlélésre nincs. Ez a közfelfogást hidegen hagyja, ami nem véletlen, mivel az ember nem az értelméről híres, lévén kilencvenhét százalékban ösztön, és csak három százalékban logika, ha ugyan egyáltalán. A közfelfogás különben is furcsa egy dolog, aszerint például a politológusok munkálkodásának igenis van valami haszna, csak még a miféleségét nem sikerült kideríteni. A politológusok tehát, mint megbecsült, partnerként kezelt, jól fizetett réteg sokkal többre vitték az evolúciós skálán, mint a pincsik, akik lenézett, alárendelt, morzsákon tengődő tagjai a társadalomnak… kivéve, ha valaki valakijei, de az mindig egyedi eset.

A pincsiélet kiindulópontja tehát a kiszolgáltatott helyzet. A kiszolgáltatott helyzet nem csak ember és ember viszonyában létezik, hanem embercsoportok, sőt nagyobb egységek közötti viszonyban is. Ilyen például nálunk a romák csoportja, amelyet a kormány nem akar felemelni a XXI. századnak megfelelő szintre, hogy a társadalom hasznos tagjai legyenek, ezért jelenleg a társadalom haszontalan, sőt sokszor káros tagjai, akiknek sokszor kell pincsiként vagy bűnözőként viselkedni az életben maradásuk érdekében. Kellemetlen és hátrányos szituáció mindkét fél számára, ám ez nálunk nem sok embert izgat a hatalmon lévők közül, mondhatni, senkit, így aztán nem is várható, hogy változzon a romák helyzete. A nem roma, azaz többségi közvélekedés szerint ott… maradjanak, ahol vannak.

Országok esetében is létezik ilyen. Hazánknak például a béketábor tagjaként az energiahordozókat a nagy Szovjetunió biztosította, onnan jött a gáz, az olaj meg a dúsított urán, és ez az ellátási rend, lévén más dolgunk meg kevés pénzünk, sokáig ’89 után sem változott. A fenti ellátási rend kiszolgáltatottságot jelent, hogy egyben pincsiséget is, az attól függ, mit tesz a kiszolgáltatott.

Magyarország jelenlegi energetikai helyzete sanyarú. A nagy, légszennyező blokkok leállnak, a nulla CO2 kibocsátású Paks II. még sehol, az erősen növekvő számú napelemek, akárhányan vannak is, hol adnak áramot hol nem, közben az áramigény akkor sem nulla, mikor nem süt a nap, az egyre intenzívebben idetelepülő akkumulátorgyárak sok villamos energiát igényelnek, így aztán az áramimportunk jóval nagyobb az elfogadhatónál. Ebből következően egyrészt az áramimport csökkentésére, másrészt a napelemek hektikus üzemének kikompenzálására, harmadrészt az új nagy ipari energiafogyasztók ellátására valamiféle erőművet kell építenünk, ami gyorsreagálású kell legyen, plusz aránylag gyorsan és olcsón felépíthető, azaz kizárólag gáztüzelésű létesítmény jöhet szóba. Elkészültek a tervek: 2*500 MW teljesítményű, kombi ciklusú blokk a Tiszai Erőműben, és 1*650 MW ugyanilyen blokk a Mátrai erőműben. Ez így rendben is lenne, csak az a baj, hogy nekünk gázunk nincsen. A blokkok üzeméhez pluszként, az eddigi gázfogyasztásunkon felül szükséges, nem kevés földgázt ismét csak importálni kell, mégpedig onnan, ahonnan megfelelő kapacitású gázvezeték jön Magyarországra, lehetőleg nem háborús övezeten át. Ilyen vezeték van, úgy hívják, hogy Török Áramlat, Oroszországból indul és Törökországon, Bulgárián és Szerbián át érkezik ide. A magyar vezetésnek, azaz, hát Orbánnak (nálunk egyszemélyi a vezetés) jóban, sőt nagyon jóban kell lennie Oroszországgal és Törökországgal, a megbízható gázellátás érdekében (Szerbiával amúgy is jóban vagyunk, Bulgária meg nem számít), annál is inkább, mert ezt a közel katasztrofálisan kiszolgáltatott helyzetet ő maga idézte elő a 14 év alatti kétharmados semmittevéssel, meg az akkugyárakkal.

Megszokhattuk már, hogy Orbánnak, ha tehetsége nem is, de pokoli szerencséje az van. Nem került kormányra, mikor a kamikáze Antall kormánynak kellett leépítenie a szocializmust, viszont a székház ügyből nyert sötét pénzzel a FIDESZ életben maradt. Nem került kormányra, mikor Hornnak el kellett kezdeni felépíteni a kapitalizmust a megszorító Bokros csomaggal. Kormányra került viszont, mikor a Bokros csomag már működött, neki csak vitetni kellett volna magát a langy hullámokkal, ehelyett teljesen eszetlen, abszolút dilettáns módon duplájára emelte a minimálbért, ami a kapitalizmus útján csak éppen hogy megindult országnak akkora saller volt, hogy csak nehezen tudott Gyurcsány révén 2008-ra úrrá lenni rajta. Orbán ismételt szerencséjére nem ő maradt a miniszterelnök, hanem Medgyessy került kormányra, így az Orbán által elbarmoltakat neki kellett helyrehozni. Illetve kellett volna, ugyanis Orbán embere, Járai nem hagyta, így Medgyessy nem javított a helyzeten, hanem csak rontott. Bele is bukott. A helyrehozás ezután sem Orbán, hanem Gyurcsány feladata lett, akinek semmi köze nem volt a krach-hoz, de mégis mindenki őt szidalmazza. Megint nem Orbánnak kellett megszorítani. Ráadásul szerencséjére valaki kicsempészte az őszödi beszédet, ami gyűlölettechnikailag megalapozta a mostani 14 éves ámokfutás időszakát. Ez a 14 év persze csak az országnak ámokfutás, Orbán számára a korlátlan hatalom és gyarapodás időszaka. Szerencséje volt abban is, hogy a világválság idején szükséges megszorításokat nem neki kellett megtennie, hanem Bajnainak, aki az ismét normálisan működő ország mellé még adott Orbánnak egy 3000 milliárdos MANYUP kasszát (a döntő részét Gyurcsány gyűjtötte össze) meg egy 10 000 milliárdos MNB devizatartalékot, amelynek első tagját ma már hiába keresné bárki. Így aztán mások (Bokros, Gyurcsány meg Bajnai) jóvoltából Orbán a sohasem megszorító ember, ő az, aki mindig mindent már rendbe hozva, készen kap, hogy aztán úgy elronthassa, mint senki más. Ha valakit mindez részletesebben érdekelne: itt és itt és itt.

A fentiek alapján ne csodálkozzunk, hogy Orbánnak már megint szerencséje van. Putyin ugyanis megtámadta Ukrajnát. A békegalambkodással akkorát nyert már 2022-ben, hogy az a Holdról is látszott, ráadásul ezzel a békehirdetéssel Putyint nagymértékben támogatja (adjuk oda neki, amit akar, aztán mindenki menjen szépen haza – az ukránokat kivéve, akiknek akkor már nem lesz hová). Ebből következően a szükséges gázszállításokkal automatikusan minden rendben lesz (ez most már a rossz lépések összessége miatt élet-halál kérdés Magyarországnak!), a szövetségeseink meg nem érdeklik a miniszterelnök urat, mert úgysem tudják őt fegyelmezni. Néha kiküldik a folyosóra, de azon kívül semmi. Nem egy tökös banda, na! A pénzek visszatartása csak a magyar népnek hátrányos, neki egyáltalán nem, sőt még kampányolásra is alkalmas, hogy íme, a gonosz Brüsszel mit tesz szegény tanárainkkal és tanítóinkkal! Hogy ez egy ordas hazugságon alapuló érvelés, az meg kit érdekel? Lényeg, hogy a választók Orbánnak elhiszik.

Gyurcsány is jóban volt Putyinnal. Akkoriban Merkel vezette Európát, aki szintén, ezért a jóban levés miatt Magyarország nem volt az EU fekete báránya, mint most, hiszen egy úton haladt vele. Gyurcsány sokszor hangoztatta, hogy Magyarországnak Európa az első, ám azért ápolni kell a kapcsolatokat az oroszokkal is meg a kínaiakkal is. Jött is a gáz Ukrajnán keresztül, bár néha voltak ukrán-orosz viták, ezért épült a 2011-ben átadott Északi áramlat gázvezeték, és ezért tervezték a délit.

Még korábban Európában néhányan úgy gondolták, jobban kéne függetlenedni az orosz gáztól, és 2002-ben elindult a Nabucco projekt, amelynek csak két baja volt, az egyik a politikai támogatottság hiánya (azaz a Nabucco főleg üzleti vállalkozás), a másik, hogy milyen gáz kerül bele a betáplálási oldalon, mert az nagyon bizonytalannak látszott. Nem is haladt az ügy sehogy. Így aztán öt évvel később 2007-ben beindult a konkurencia, az osztrákok és az olaszok összefogtak a Gazprommal a Déli áramlat megépítése érdekében, hogy kikapcsolják Ukrajnát, beszálltak a törökök is, aztán meggyőzték Bulgáriát meg Szerbiát, és onnantól egy kérdés maradt: Horvátországon vagy Magyarországon keresztül megy a gázvezeték Ausztriába? Mivel Gyurcsány nem volt hülye, negyedik EU-s tagállamként Magyarország is döntött, beszáll a Déli áramlatba, de azért a Nabucco-t sem mondta le. Minél több a gázvezeték és az ellátási pont, annál jobb nekünk, nem igaz?

A Nabucco 2013-ban elhalt, mert a projekttulajdonos úgy döntött, hogy befejezi. A másikon kapjuk jelenleg a gázt.

A fentiek alapján mindenki döntse el maga, ki inkább Putyin pincsije: Orbán vagy Gyurcsány? Esetleg mindkettő? Vagy egyik sem? A Fidesz vezére tényleg „nem véletlenül” nevezte Putyin pincsijének Gyurcsány Ferencet?

Jó kérdések, mi?

Közgondolkodás

Falusi Tamas
-
0
Közgondolkodás

A gondolkodások milyenségét illetően megállapíthatjuk, hogy a gondolkodásnak többféle típusa létezik. Van ugyebár az egyéni gondolkodás, és van a közgondolkodás. Természetesen mindkettő egyéni gondolkodási folyamat, de – más lehetőség nem áll rendelkezésre – arra kell gondolnunk, illetve csak arra gondolhatunk, hogy az egyéni gondolkodás önző célok érdekében történik, melynek központjában maga a gondolkodó egyén áll, míg közgondolkodás esetén a gondolkodó teljesen önzetlenül, saját érdekével mit sem törődve embertársai jólétének fokozásán gondolkodik.

Miután a fogalmat sikerült meghatároznunk, tekintsünk talán egy ilyen közgondolkodást, melyet a derék közgondolkodó írásban is megjelentetett. Mivel Szerző olyan témát boncolgat, amelyet sokan mások is, célszerű foglalkozni vele.

A közgondolkodás folyamata a többi gondolkodásfajtával megegyező (hiszen emberi), azaz pontosan ugyanúgy vizsgálható is. Ellenőrizhetők a kiindulási adatok, a folyamat logikai lépései, és a folyamat végén megfogalmazott javaslat a./ hasznossága és b./ hatásossága magát a közt, azaz az adott közösséget illetően, mivel erről szól a közgondolkodás. Megjegyzendő még, hogy a munka közben végzett gondolkodás, napéldául az energetikai tervező gondolkodása is közgondolkodás, hiszen az eredményeképpen megvalósuló létesítmény, teszem föl, egy erőmű hasznos a köz számára, mert áramot biztosít a népnek.

Jelen témánkat tekintve Szerző, mint deklaráltan közgondolkodó (lásd a cikk alatt) az ország politikai életét jobbítani akarván közgondolkodik. Kiindulópontját az írás címében fogalmazza meg, amennyiben a kérdés az,  „A párttal (vagy) a néppel?”, vagyis hogy az ellenzék, abból is főleg a dollárbaloldal mit tekint fontosabbnak, a pártját vagy a népét? A kérdésen maga a közgondolkodó is kacag, hiszen a válasz annyira egyértelmű: az ellenzék a néppel egyáltalán nem törődik, csak a saját érdekét nézi, azaz a párt neki az első. Ebben nincs meglepetés, mostanában minden közgondolkodás első főtétele az ellenzék valamilyen  módon való ledegradálása, mely az összes ilyen írást tekintve háromfajta megállapításra fut ki: az egyik a tehetetlenség, a másik a hiteltelenség, a harmadik meg a pénzért való „betagozódás” a NER-be. Esetünkben a harmadikról van szó. Mint Szerző írja:

„Ez a betagozódás (mármint az ellenzék betagozódása) a biológia nyelvét kölcsönvéve kevésbé tekinthető parazita, sokkal inkább szimbiózis jellegűnek. A témánk szempontjából nem érdemes felsorolni azokat a közismert történéseket – eseményeket, kudarcokat, ambivalens megnyilvánulásokat, tehetetlenségeket, tudathasadásos pótcselekvéseket -, melyek kísérték és még kísérik is ezt a központilag megrendelt és kifizetett politizálást.”

Szerző szerint tehát az ellenzék megrendelés alapján politizál, és ezért pénzt kap. Mindkettőt a központból. Hoci-nesze üzlet, szép is lenne, de van egy kis baj vele, mégpedig az, hogy nem így van, és nem így látszik. Az ellenzéki pártok nem a regnálók által megrendelt feladatok teljesítése ellenében, hanem a választáson elért eredményük szerint, törvényileg kapnak pénzt, azaz üzletről nincs szó. A kormányzó pártok nemhogy fizetnének az ellenzéknek, hanem a markukban lévő, illetve a tenyerükből etetett hatóságok (NAV, ÁSZ, SZH, stb.) ellenzékre való ráuszításával úgy csökkentik mindenféle elvonásokkal az azoknak hivatalosan kiutalt pénzt, ahogyan csak lehetséges, ugyanakkor nem látható az égadta világon semmi olyasmi, hogy az ellenzék a regnálók „kedvére” politizálna. Sőt, nagyon is ellenkezőleg.

Ebből következően a kölcsönös előnyökkel járó szimbiózisos megállapítás, lévén a fele sem igaz, az ostobaságok kategóriájába tartozik, a „megrendelés” és a „kifizetés” emlegetése úgy értelmetlenség, ahogy van. Az ellenzéket minősítő „ambivalens megnyilvánulásokat, tehetetlenségeket, tudathasadásos pótcselekvéseket” szöveget inkább hagyjuk, mert mint már említettem az ellenzék összevissza való pocskondiázása az ilyen írásokban kötelező. Rossznéven veszik, ha elmarad, esetleg nem is közlik, hiába közgondolkodás.

A középső részt nyugodtan átugorhatjuk, a NER milyenségének ragozása nem tartozik a lényeghez, legfeljebb annyi tehető hozzá pótlólagos információként, hogy Magyarországon jelenleg tökéletes jogállam van, mert a kétharmados választási győzelem bármilyen hazai diktatúrából azonnal jogállamot csinál. Ezek szükséges kiegészítések, mert a fenti két témát láthatóan nem mindenki ismeri.

Az ellenzékre visszatérve, mármint közgondolkodásilag:

„ …az ellenzéki pártoknak mi a feladatuk? Részt venni a NER által diktált egyenlőtlen küzdelemben a parlamentben, elfogadni a játékszabályokat, ezáltal legitimálni a rendszert, és az örök vesztes mezét magukra ölteni? Maximum a „ius murmurandi”-val, a morgolódás jogával lehet élni, és persze a képviselői javadalmazást élvezni. Ehhez viszont egyszerre el kell játszani bent a jogállamosdit, kint pedig a kuruc népfelkelőt (…) ráadásul van még egy aggályos következménye ennek a hozzáállásnak, nevezetesen az az évtizedes hiteltelenség, amelyet a passzív „nem választók” és a kényszerű, befogott orrú választók tömegei kérnek számon az aktuális ellenzéki pártokon…”

Hát igen. A vesztes pártoknak már csak ez a sorsa, részt kell venni a győztes által diktált egyenlőtlen küzdelemben a Parlamentben, elfogadni a játékszabályokat (a sokat feszegetett legitimáláshoz ennek semmi köze – a győztest a kapott szavazatok legitimálják), és a vesztes mezét magukra kell ölteniük. Meg kell állapítsuk, az ellenzék sorsa sajnos ilyen sanyarú. Mindenütt. Még a legvadabb demokráciákban is. A küzdelem ott is egyenlőtlen, az ellenzéket állandóan leszavazzák azok a szemét győztesek. Megjegyzendő, hogy az „örök vesztes” kifejezés értelmetlen, mivel a jelenlegi magyar ellenzékben vannak többszörösen nyertes pártok is.

A jogállamosdit Magyarországon nem kell eljátszani, ugyanis Magyarország minden szempontból tökéletes jogállam (lásd a két linket feljebb), kuruc felkelőt hálaisten még senki nem látott, mert van elég bajunk polgárháború nélkül is, a rendszer kemény, sőt akár durva kritizálása viszont az ellenzék joga, és ha valaki még nem vette volna észre, a Parlamentben is azt csinálja, nem csak azon kívül – mégpedig nem morgolódva, hanem hangosan. A különbség annyi, hogy a parlamenti felszólalásokat minden médium hozza, azaz ha az ellenzék Parlamenten belül politizál, a mondandója jobban eljut a választókhoz, mintha az utcasarkon ágálna. A kritika tartalmát tekintve, ha az ellenzék azt mondja, hogy ez itt maffiaállam és diktatúra, akkor teljesen igaza van, viszont kétharmad esetén a győztesek számára a maffiaállam kiépítése és a diktatórikus működtetés is jogos. Sajnálatosan, de az. Nem kellett volna nekik kétharmadot adni.

„A képviselői javadalmazás élvezése” mondat hangsúlyozása, mint az emberi irigységre alapozó gyűlöletkeltés szomorú módon elég gyakori. Minden szinten és minden oldalon. Azon közgondolkodók számára, akik még nem vették észre, hogy a politika ma már nem az unatkozó, gazdag arisztokraták hobbija, elárulhatjuk, hogy a képviselői tevékenység munka, és a képviselők a munkájukért fizetést kapnak, mert képviselik az őket megválasztókat (ez a képviseleti demokrácia lényege). Ha nem dolgoznak, nem kapnak fizetést. Ungár ugyan nem szorul rá, viszont elég sokan igen, mert sem vagyonuk, sem másodállásuk nincs. Ha valaki szerint a politikusi tevékenység nem munka, és nem érdemelnek érte fizetést, azt inkább nem ragoznám.

Mivel az ellenzék ugyanazt mondja Parlamenten belül és kívül is, ebből adódó hiteltelenségről egyáltalán nem beszélhetünk. Abban az esetben viszont, ha sokszor és sokan mondják/írják hogy az ellenzék hiteltelen (ahogyan itt a cikkben is), hiába hülyeség, előbb utóbb sokan elhiszik. Pedig a normál politizálás nem a regnálók legitimálását jelenti! De nem ám! Hiába hajtogatják egyesek. Ha az ellenzék nem járna be a Parlamentbe, annak az alábbi következményei lennének:

  • Egyáltalán nem tenne jogtalanná a regnálók uralmát, legfeljebb megállapítást nyerne, hogy az ellenzék ily módon tiltakozik. A többi ország elfojtott mosolyán és a FIDESZ vihogásán kívül további hatása nincs.
  • Orbán pláne röhögne a markába, mert sok kellemetlenségtől megszabadulna (lásd a parlamenti ülések közvetítéseit).
  • A képviselők nem kapnának fizetést, azaz valamilyen pénzkeresettel kellene foglalkozniuk a választók képviselete helyett.

Ezek szerint a Parlament a legkifizetődőbb, és az információterjedést illetően a leghatásosabb terep az ellenzék politizálására.

A fentiek alapján azt kell mondanunk, hogy az ellenzék javasolt taktikája a mandátum felvétele, és a szokásos politizálás, mert a pofátlan, erkölcstelen, gátlástalan, satöbbi, ám a kétharmad miatt mégis teljesen jogszerű NER-t (melyben a „nemzet” a békemeneten résztvevőket jelenti), csak választáson lehet legyőzni! Ezen célból a teljes demokratikus ellenzék összefogása szükséges, mert egyébként nem lesz elég a szavazat, azaz aki az összefogás ellen dolgozik, vagy ezt gátolja bármiféle módon, az Orbánéknak segít hatalomban maradni.

Szerző azon közgondolatával, miszerint az ellenzéknek (egyidejű háttérbe vonulással) át kell adni a helyeit olyan, a változás mellett lekötelezett, független, de jövőbeni politikai ambíciók nélküli „Deák Ferenceknek”, akik egyszer csak többségbe kerülnek, akkor új törvényekkel fölépítik az új Magyar Köztársaságot, majd föloszlatják a Parlamentet és új választásokat írnak ki, nem tudtam mit kezdeni. Rejtély számomra, hogy ezek a Deák Ferencek mit fognak csinálni addig, amíg többségbe nem kerülnek, és főleg hogyan kerülnek többségbe, pláne, hogy annak kétharmadosnak kell lennie, mert az Alaptörvényt érintő változtatások, plusz a Parlament föloszlatása, na meg az új választások kiírása anélkül nem lehetséges.

Egyébként a vélemények lehetnek mások, de a tények és a logika mindig ugyanaz. Arra ügyelni kell. Illetve kellene.

De ez legyen az én bajom.

Összefogás

Falusi Tamas
-
0
Összefogás

Úr ír, érdeklődő olvas. Sokféle dolgot. Nagyon nehéz ám az összes gondolmányt benyelni, amit saját kútfőből hoz össze derék, nem a NER által fizetett, független értelmiségünk.

Sajnos a mondott értelmiségnek van néhány betonba ágyazott hite arról, hogy az elmúlt évtizedekben mi történt kies hazánkban, és hogyan. El kellene magyarázni nekik, hogy egy-két (sok) dolog másképp van ám, mint ahogy hiszik, de nem lehet, mert úgysem figyelnének oda, mert végre megjött a Messiás, és most az iránta való tomboló lelkesedéssel vannak elfoglalva.

  • Ugye hogy úgy-e, ecsémuram! Nem hiába ültünk a parton tizennégy hosszú évet, várva a nagy hajót, amelyik majd a Messiást hozza, miközben szidtuk az ellenzéket, hogy nem tudja leváltani Orbánt,

(amely ellenzék pont ezen permanens szidás miatt nem tudta leváltani Orbánt, hiszen ha ő is rossz, azaz ő sem lenne jobb, ahogy írják, akkor minek váltson a választó, nemde?)

  • és csak ültünk, és ültünk, de a nagy hajó nem jött,

(sajnos az értelmiség máig azt hiszi, hogy neki a tuti megmondásán kívül semmi dolga nincsen, mert a politika nem az ő ügye, azaz a rendkívül káros Orbán rendszer leváltásához nem kell hozzátennie semmit, elég várni a nagy hajót, hogy majd egyszer csak történik valami)

  • várakozás közben pedig azt kiabáltuk, zokogtuk, üvöltöttük bele a nagy magyar éjszakába, na meg a kis magyar nappalba is, hogy Gyurcsánnyal nem lehet, Gyurcsánnyal nem lehet, Gyurcsánnyal nem lehet!

(miközben az LMP, a Botka féle, gyurcsánytalanított MSZP, a Momentum és Márki-Zay, azaz a korábbi Messiásnak bejelentkezők példáiból már többször kiderült, hogy nem Gyurcsánnyal, hanem Gyurcsány nélkül nem lehet megfelelő méretű leváltó erőt összehozni, hiszen ezekre az „új” ellenzéki erőkre anélkül szavazhattak a választók, hogy Gyurcsány vagy Dobrev hatalmát segítették volna, és mégsem szavaztak rájuk soha elegen!)

  • Na de most végre elérkezett hozzánk a megváltó, akinek isszuk és magasztaljuk minden szavát, hogy milyen találó, milyen ütős, milyen igaz,

(amiben az az érdekes, hogy mikor a rég meglévő ellenzék mondta sokszor ugyanezt, derék értelmiségünknek egyik fülén be, a másikon ki, a fene sem foglalkozott azzal, hogy a jónép tudomására hozza, mit akar, és mit tenne kormányra kerüléskor az a hiteltelen/tehetetlen/satöbbi banda)

  • és most, hogy megérkezett, minden jó lesz!

Ja.

Hát akkor lássuk a számokat (szakbarbárság, persze hogy, de mindig azokból szoktam kiindulni). A legutolsó közvélemény kutatás a Mediáné, mely szerint a szavazási arányok az alábbiak:

„A Fidesz EP-listája a választani tudó biztos szavazók körében 48 százalékon áll, vagyis két százalékot erősödött az egy hónappal ezelőtti adatokhoz képest. A Tisza Párt listája 29 százalékon áll, vagyis öt százalékot erősödött a választani tudó biztos szavazók körében. A dobogó harmadik fokára fért fel a DK, MSZP, Párbeszéd EP-listája, 7 százalékos eredménnyel. Ez rosszabb eredmény, mint egy hónappal ezelőtt, amikor 9 százalékra mérték őket. Őket követi a Mi Hazánk hat százalékkal, kétszázalékos erősödéssel áprilishoz képest. A Momentum 5 százalékon áll, ugyanúgy, mint egy hónapja. Ez az öt párt jutna be az Európai Parlamentbe, ha most lennének a választások.”

A fenti kutatás alapul vételével a következők mondhatók:

  1. Ha figyelembe vesszük azt, hogy a TISZA párt mennyi ideje ismert, azaz mennyi ideje szerepel a médiában meg a hálón, valamint, hogy milyen mértékben csökkent az ellenzéki pártok támogatottsága, akkor egyértelműen mondható, hogy a TISZA a többi ellenzéki párttól május végéig már az összes el nem kötelezett (nem hithű) szavazót elszipkázta. Tőlük további elszipkázásra az elkövetkezendő időszakban már nincs remény.
  2. Mindig jól mulatok (röhögök, na), amikor nagy hangon bizonygatja valaki, hogy a FIDESZ nem talál fogást Magyar Péteren. Mint az a felmérésekből látható, a kormánypártok szavazótömege intakt, abból a TISZA párt nem szerzett meg senkit, sőt még azok is visszazártak a FIDESZ táborba a veszély láttán, akik korábban kicsit eltávolodtak. Ugyanez vonatkozik a Mi Hazánk szavazótáborára is, azaz a gyurcsányozás és a háborúpártisággal való vád tökéletesen működik. Ebből következően nem a FIDESZ nem talált fogást Magyaron, hanem Magyar nem talált fogást Orbánékon, sőt a megjelenése növelte a tábor összetartó erejét.

Ezek alapján egyértelmű, hogy a nem hithű, azaz az egyáltalán megszerezhető szavazóréteg a TISZA párt számára elfogyott, több szavazót még a deklaráltan jobboldali beállítottságú, egyben baloldali Megváltó, azaz Magyar Péter sem tud szerezni semelyik oldal semelyik pártjától sem. Na, legyünk megengedők, talán még 2 – 3 százalékot de az már korántsem biztos. Azt pedig, hogy az optimistán számolt 29+3 = 32 százalék és a FIDESZ 48 százaléka közül melyik a nagyobb, és mennyivel, nem fogom ragozni, mert az olvasók közül mindenki elvégezte az általános alsó tagozatát. Úgy gondolom, Magyar is.

Ha tehát a derék Messiás közli, hogy ő ugyan senkivel, de senkivel nem közösködik, sem most, sem a jövőben bármikor, hanem kizárólag egyedül indul harcba, és ismeri a számtant, akkor ezzel azt mondja, hogy elég neki a második hely. Hatalomra kerülni nem akar, jól megél a biztos második helyből (egy ekkora párt sokaknak nyújthat jó megélhetést), vagyis a szándéka egyértelműen az, hogy belesimuljon a NER-be.

Érdekesség, hogy Magyar pont ezzel a NER-be simulással vádolja Gyurcsányékat, akik soha ilyet nem tettek. Mindig hajlandók voltak az összefogásra, sőt állandóan, minden választáskor forszírozták is, nem számított nekik, hogy bal- vagy jobboldali a partner, a szélsőjobbot kivéve természetesen, ezzel bizonyítva azt, hogy komolyan gondolják Orbán leváltását, azon dolgoznak, és eszük ágában nincs megélhetési pártnak lenni. Az, hogy miért nem sikerült, egy másik kérdés, amelyre a választ már sokszor megírtam, de az olvasótáborom „nagysága” miatt máig ismeretlen a széles néptömegek előtt.

Ebből következően Magyar vádja Dobrevék ellen úgy ostobaság, ahogy van, mivel pont ő az, aki arra készül, hogy ne győzzön… vagy esetleg… nem is ostobaság, hanem hasznos dolog, és az új mesterterv szerint ezt kell tennie? Hogy ezen esetben kinek/kiknek hasznos, azt mindenki találja ki maga.

A fentiek alapján a Messiásnak köszönhetően Orbánék leváltása nemhogy közelebb került volna, hanem pont megerősödve jöttek ki a harcból, mert mostantól az „ellenzéki összefogás” gondolata, amely a FIDESZ-re nézve az egyetlen veszély, Magyar által totálisan elsöpörve.

Nem hiszek abban, hogy ez változni fog, hacsak Magyar nem jár úgy, mint Márki-Zay, aminek azért megvan az esélye. Persze ahhoz tömeges rádöbbenésnek kell bekövetkeznie, és hogy a tömeg erre való rádöbbentésében az ellenzéknek senki nem fog segíteni, abban biztos vagyok. Mondhatni, ellenkezőleg. Bántani egy Messiást? Hát hogy képzeli? Így aztán mindenki éli tovább az életét, vergődősen vagy pénztengerben úszva, ahogy eddig is, az IQ potentátjaink megint kiülhetnek a partra merengeni („Hová merűlt el szép szemed világa? Mi az, mit kétes távolban keres?”), de hogy mi lesz így Magyarországgal, azt nem tudja, mert nem is tudhatja senki. Ha a fuldoklótól az utolsó deszkát is elveszik, és most ez történt vele, akkor nem tehet mást, megadja magát a „sorsnak”. Ne feledjük, a sors ugyan homályos valami, de amit érzékelünk belőle, az mindig konkrét.

További érdekesség:

2022. kampányidőszakában ahol csak tudtam, próbáltam cáfolni azt az ordas kampányhazugságot, hogy Márki-Zay küldene katonákat Ukrajnába, Orbán pedig nem, mert hiszen NATO tagok lévén mindkettő küldene, ha a NATO kéri (Márki-Zay pontosan ezt mondta), és értelemszerűen egyik sem küld, ha a NATO nem kéri. Ezen túlmenően nagyon kapálóztam az ellen is, hogy a független lapok ezt még véletlenül sem írták meg, hogy segítsenek az ellenzéknek, ám ezen törekvésemnek az égadta világon semmilyen hatása nem volt. Se a FIDESZ retorikájára, se a független lapokra, ami az olvasótáborom létszámából könnyen érthető. Gondoltam én. És erre mit olvas most az ember (Orbántól!):

„…komoly munka zajlik, hogy tud Magyarország NATO-tagként létezni úgy, hogy közben a katonai szövetség területén kívüli NATO-akcióban nem vesz részt. Ezt kell megoldania a magyar diplomáciának, ami művészeti kérdés, új leírást, új definíciót kell alkotni.”

Azaz a NATO hiába kérné, ezzel kibújhatunk a katonaküldés alól.

Ezek szerint mégiscsak olvasta valaki, amit írtam, és fideszék nem akarnak továbbra is hazugságban maradni?

1...8910...279. oldal a 27-ból

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK

Független Hírügynökség Kft.
Kapcsolat: info@fuhu.hu

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA

© Független Hírügynökség