A mellplasztika: mire kell figyelni a felépülés alatt?

0
1007
FH

A telt, méretes keblek nagy népszerűségnek örvendenek mindkét nem körében. Nem véletlen, hogy a leginkább keresett plasztikai beavatkozás a mellnagyobbítás. Akár mellfelvarrással is kombinálható, ezzel a keblek megereszkedéséből adódó problémák kiküszöbölhetőek.

Az orvostudomány fejlődésével rutin beavatkozásnak számító mellplasztika altatásban zajlik, ám a teendők nem érnek véget az ébredéssel. Fontos, hogy a szakember által javasoltakat maradéktalanul betartsa a páciens, ez ugyanis az implantátum rögzülése érdekében is nélkülözhetetlen. Lássuk, mire érdemes ügyelni a mellplasztikát követően!

A mellplasztika utáni teendőkről remek összefoglalót találhat a www.drfalus.hu weboldalon. Közvetlenül a beavatkozást követően kompressziós melltartót kell majd viselni, s ezt az elkövetkező hetekben is hordani kell. Segíti a szövetek letapadását, és a megfelelő helyen tartja az implantátumot. Ez utóbbi érdekében egyébként az elkövetkező három hónapban a háton alvás is javasolt. Fontos, hogy az plasztikai sebésszel egyeztetett tennivalókat pontosan betartsa a páciens, hiszen ezen a végeredmény szépsége múlhat.

Kiemelten fontos, hogy az első két hónapban ne áztassuk a sebet, így a wellness pihenést érdemes máskorra időzíteni. Fél évig a napozás és a szoláriumozás is felejtős, ezek ugyanis a heg deformálódását vonhatják maguk után. A tapasztalatok szerint a kezdetekkor jelentkező nyomó, feszítő érzés teljesen természetes, és idővel elmúlik az. A műtétet követő napokban a fájdalom csillapítása a hagyományos készítményekkel lehetséges.

Sokan érdeklődnek arról, hogy mikor térhetnek vissza megszokott mindennapjaikhoz és a sportoláshoz. Az első hetekben mindenképpen pihenés javasolt, és még a legkisebb fizikai aktivitás is kerülendő. Hasznos, ha ilyenkor van valaki, aki segítségünkre lesz akár a bevásárlásban, akár az otthoni teendők elvégzésében. A sportoláshoz legalább 2 hónapot várni kell, és betartani a kíméletes életmód szabályait. Az irodai munkába körülbelül 2-3 hét után lehet visszatérni, de ha a munka során bármilyen fizikai megterhelés szükséges, akkor ez az idő jelentősen kitolódhat. A rendszeres kontroll vizsgálatról sem érdemes elfeledkezni, mely aktuálissá válik a plasztikai sebésznél. Az odafigyelésért cserébe viszont problémamentes felépülés és a vágyott keblek várhatóak.

- Hirdetés -
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .