A Félegyházi Hírlap 1929. június 9-i vezércikkének címe „Móra Ferenc díszpolgári oklevelének átadása” volt. A következőket olvashatjuk benne: „Isten hozott“-tal köszöntünk hazánk és városunk nagy fia, Móra Ferenc. Eljöttél közénk, testvéreidhez, akik mindenkor felemelt fővel, büszke öntudattal gondoltunk és gondolunk Reád. Ezt az alkalmat használjuk fel arra, hogy ragaszkodásunkról, szeretetünkről meggyőződjél: átadjuk városunk díszpolgári oklevelét, őrizd meg, gondolj mindenkor szívesen szülővárosodra és annak lakosaira. Isten hozott rokonaiddal, jóbarátaiddal és tisztelőiddel együtt Kiskunfélegyháza városába – Érezzétek jól magatokat.”
Móra tekintélyére és népszerűségére jellemző, hogy a lap a nagy érdeklődésre tekintettel közreadta az ünnep napirendjét, amiben azt olvashatjuk, hogy „Június 9-én, vasárnap délelőtt 9 órakor a Budapest és Szeged felől érkező vendégek fogadtatása a vasúti állomáson. Az illusztris vendégeket a városi tanács és a különböző testületek fogadják. Ekkor érkezik Szeged felől Móra Ferenc városunk díszpolgára is. Bevonulás az állomástól, a Kossuth utca mindkét oldalán sorfalat álló összes iskolás növendékek között a városháza közgyűlési termébe.”
Nos, ez az a vasútállomás, amelyről Hadházy Ákos kiposztolta: a MÁV mosdók felújítása 2025. július 28-án kezdődött, és persze nem fejeződött be, noha egy évvel ezelőtt Lázár azt ígérte, egy év alatt az összes MÁV mosdót rendbe teszik. Nem sikerült. Így aztán a mostani a nagy mínuszokban is a falnak támasztott mobilbudikba járnak ki itt az utasok, akiknek nincs módjuk például kézmosásra sem.
Kiskunfélegyháza nem éppen putri, hanem egy 29 ezer lakosú város, amelynek a polgármestere a most épp független Csányi József, aki 2014 és 2025 között még a Nemzeti Fórum támogatásával tudott polgármester lenni. Érdekes függetlenségről lehet szó, hiszen a Nemzeti Fórum elnöke véletlenül Lezsák Sándor, és a honlap szerinti szövetségeseik (sorrendben): Fidesz, KDNP, Ifjú Konzervatívok a Nemzetért, Fidelitas, Lakitelek Népfőiskola, Nemzeti Művelődési Intézet, Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum, Bethlen Gábor Alapítvány és a Hungarikum Bizottság.
Adott tehát egy majdnem 30 ezres város, kormánypárti vezetéssel, és az utazók számára létezik néhány mobilvécé, az állomás falának támasztva, tisztálkodási lehetőség nélkül. Móra Ferenc ma biztosan nem jönne ide átvenni a díszpolgári oklevelét, de azt hiszem ugyanígy döntene a többi különösen neves régi díszpolgár is: Reményi Ede, Trefort Ágoston, Kossuth Lajos, Jókai Mór, Tisza István illetve Apponyi Albert.
Összesen 25 kilométerre vagyunk az orbáni politika egyik agyontámogatott helyszínétől, Lakitelektől, ahol a lezsáki tulajdonban lévő Hungarikum Ligetben (hogy illetéktelenek azt ne kereshessék fel) nemrég felavatták Csurka István szobrát. E műalkotás árából egészen biztosan rendbe lehetett volna tenni a nagy forgalmú város mosdóját, hiszen az ilyen szobrok ára jellemzően 5-15 millió forint, beleértve az anyagköltséget, alkotói díjat és a telepítés árát. Igen ám, de a Csurka szobrot a korábban említett Nemzeti Fórum és az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért Egyesület készíttette. Ez az a földesúri kör, amibe NER léptékben a MÁV főispán Lázár János is beletartozik a maga kis batidai hobbijával.
Hát igen, ez sokat elmond arról, hogy kinek mi a fontos: nekem például az, ha egy pályaudvaron a szükség hívását érzem, akkor legyen valami emberi hely, ahova elvonulhatok, s aztán rendbe tehetem magam.
Nem aggódom azért nagyon: áprilisra nyilván meglesz az új mosdó, s át is adja majd a független polgármester a hálás népnek.




















