A bűnös város

0
1417
Facebook

Szörnyű dolgok történnek Budapesten. Olyan szörnyűek, hogy városvezetés élő lelkiismeretének ismét hallatnia kellett jajszavát (ahogy mostanában sokszor, így aztán én is sűrűn írok a mindig éber frakcióvezető asszonyról – nyilván mindenki más szabadságon van).

„A tegnapi borzalmas baleset után ma reggel újabb busz borult lángokba Budapesten – írja Szentkirályi Alexandra Facebook oldalán. A budapesti Fidesz elnöke egy videót is közzétett a füstölő buszról. – Bár van olyan, hogy műszaki hiba miatt történik ilyen, de mellbevágó, hogy azok a buszok, amiken budapestiek százezrei utaznak, napi szinten gyulladnak ki. Ez rémisztő nekem szülőként is, de legalább ennyire aggasztó ez minden embernek, aki napi szinten használja a közösségi közlekedést.”

– Ejnye, Budapest, ejnye! – gondolja az ember mérgesen, így mellbe vágni egy gyanútlan nőt, de mikor kiderül, hogy a tegnapi borzalmas balesetben senki nem sérült meg, ahogy a mai borzalmas balesetben sem, megnyugszik kissé, és utána olvas, mit mond és/vagy ír erről a legilletékesebb, mármint a főpolgármester úr. Hát, kérem, a következőket.

A főpolgármester ide idézett írásából egy-két dolog kiderül. Főleg azok érdekesek, amelyekről a kormány és a PK kussol, mint a sír. Például:

  • „A most forgalomból kivont buszokat már 2021-ben lecseréltük volna, össze is állt a megállapodás a finanszírozó bankokkal, ám ehhez kormányengedély lett volna szükséges, a kormány ezt megtagadta. Ez a fő oka, hogy ezeket a régi buszokat még mindig forgalomban vagyunk kénytelenek tartani.”

Ebből a bankok említése révén kiderül, hogy a főváros hitelből akart venni buszokat, de a kormány nem engedte neki, hogy hitelt vegyen föl. Bizonyára tudott valamit az a derék nemzeti magyar kormány, például azt, hogy elképesztő módon meg fogja növelni a szolidaritási adót, és akkor a főváros amúgy is szörnyű helyzetbe fog kerülni, ne legyen még ráadásul hiteltörlesztése is! Az a főváros által beszedett pénz a kormánynak kell fontos megvesztegetésre, nem pedig a hülye buszokra! Különben is, ha a főváros új buszokat vesz, azok képesek lesznek nem kigyulladni, akkor pedig nem sikoltozhat a fideszes PK, hogy micsoda szörnyűségek vannak itten Budapesten, kérem!

- Hirdetés -

Aztán:

  • „Min múlik a buszok folyamatos cseréje? Hát azon, van-e erre pénze a városnak, hogy buszok vásárlására, bérlésére tudjuk költeni a forrásainkat, vagy elveszi azokat a kormány. És még egy dolgon: azon, hogy a kormány végre hajlandó-e egyetlen szignóra. Ennyi kellene ugyanis ahhoz, hogy Budapest hozzájusson egy nagyon kedvező európai fejlesztési forráshoz, amiből szintén a járműállomány megújítására költenénk. Egy szignó, amit évek óta nem adnak meg Budapestnek, de ez elengedhetetlen része kell legyen a formálódó Budapest–kormány megállapodásnak.”

Na, itt már felpiszkálódik kissé az ember. Főként idegileg. Hogy a kormány milyen pofátlan módon veszi el Budapest pénzét, és hogy főként miket hazudozik hozzá, arról már sokat írtam (pl. itt is), de ezúttal bejön egy újabb tényező a képbe: mégpedig az EU. Karácsony szerint ugyanis van egy nagyon kedvező európai fejlesztési forrás (ezek szerint nem hitel), amelyhez Budapest azért nem jut hozzá, mert a kormány nem írja alá, azaz nem engedélyezi.

Hát, kérem, ha ez tényleg így van, akkor a kormány fenti szignó-megtagadása világbotrány, és ha nem mond le azonnal a saját polgárainak, mégpedig az összesnek a komoly mértékű veszélyeztetése miatt (a buszokon fideszesek is utaznak), akkor a veszélyeztetett polgároknak kellene pár tizedmásodpercen belül úgy elzavarni ezt a nyomorult, ócska bandát, hogy soha vissza se találjanak, de még csak a civilizált világba se, nemhogy hagyni őket még pofázni is! Még hogy nekik Magyarország az első! Ugyan már, Móricka! Nektek a lázadó, nem rátok szavazó Budapest eltaposása az első, azaz a hatalom megtartása, nem pedig az állampolgárok biztonsága! Akárkiket hajlandók vagytok feláldozni érte – magatokon kívül természetesen. A borzasztó ebben az, hogy a főváros eltaposási próbálkozások úgy is folytatódnak, hogy itthon a NER–es felső tízezer kivételével, mely ennek révén esetleg hatalomban marad, mindenki veszít vele.

Szó se róla, hozzászoktunk már a világbotrányokhoz. Ilyen például az a világbotrány, mikor a közmédiát közpénzből üzemeltetik, de pártmédiumként ontva magából a FIDESZ propagandát, ami demokráciákban egy akkora pofátlanság, hogy az ilyet akár csak megkockáztatók még választáson sem indulhatnának többé soha, de hogy egy kormány konkrétan életeket veszélyeztessen, az aránylag új. A terv egyébként világos: új buszok vásárlásának megakadályozása >> a régi buszok törvényszerű meghibásodása >> utasok megsérülése, esetleg még súlyosabb esemény >> az ellenzéki városvezetés emiatti permanens szidása és hibáztatása >> remény, hogy a következő választáson fideszék több szavazatot kapnak Budapesten.

A fővárosi vezetők szidása és hibáztatása egyébként már régóta folyamatos, csak a szidalmazóknak nagyon nehéz konkrét témát találni, így aztán röhejes dolgokat pécéznek ki. Lásd például itt. Javasolnám valamely más módszer kitalálását, az esetleg hatásosabb lenne.

Itt van például a nagy ötlet, amely talán esetünkben is alkalmazható. Trumpnak kell levelet írni, hogy az a szemét Karácsony nevű főpolgármester már megint kibújik a felelősség alól, tessen csinálni valamit, tanító bácsi, kérem!

Korábban jót röhögtem, mikor meghallottam, hogy Orbán Viktor IV. b. oszt. tan. tényleg írt egy levelet Trump tanító bácsinak, mégpedig azon ügyben, hogy az ukránok megtámadtak egy oroszországi olajvezetéki létesítményt, amely miatt Magyarország orosz olajjal való ellátása öt napig nem lesz lehetséges. A röhögés jogos volt, ugyanis Trump pontosan azt válaszolta, ami várható. Azaz a következőt:

„Orbán, te hülye vagy, ha azt hiszed, hogy tudok tenni bármit is az ügyben. Az egész világ rajtam röhögne, ha miután az oroszok szétbombázták Ukrajna szinte összes energetikai létesítményét, megpróbálnám „megtiltani” az ukránoknak, hogy ők is ezt tegyék! Egyébként Pressman-tól úgy értesültem, hogy ez nem ellátási zavart okoz nálatok, mivel ott van az Adria vezeték is, hanem a MOL által finomított orosz olajat így nem tudjátok jó drágán eladni, azaz öt napig az ezen való nyerészkedésetek nulla. Értem, hogy a veszteség fájdalmas, de ez van. Különben sincs időm ilyen hülyeségekre, ezért írok kézzel, röviden.”

Na, persze nem szó szerint hangzott így a válasz, hanem úgy, hogy „Nem szeretem ezt hallani. Nagyon dühös vagyok emiatt”, de az „üzletemberi” udvariasságot lefejtve róla a lényege pontosan ez. Trump szólt még, hogy Orbán mondja ezt meg Szlovákiának is, mert majd hülye lesz két levelet írni. A végére odakerült a kötelező vigasztalás: „You are my great friend. Donald.” Ezek után az már az IQ-k csúcsa, hogy a NER lapok ezt a bogárlesöprést a kabátujjról diadalmasan hozzák, hogy hát Orbán a Trump grét frendje, mit szól hozzá, Pista bácsi? Mondja meg a Mari néninek is!

Hát… boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.

Lehet, hogy mégsem lenne jó ötlet Budapest ügyben az újabb levélírás Trumpnak?

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .