Kezdőlap Keresés

Juncker - keresési eredmények

Ha nem elégedett az eredménnyel, próbáljon másik keresést

Szanyi Tibor: A magyar nép történelmi választás előtt

0

Az MSZP EP-képviselője Jean-Claude Juncker évértékelő beszédére reagált írásos hozzászólásban. Ebben azt írta: úgy tűnik, Európa felelős vezetőiben végre megérik a felismerés, hogy új szakaszhoz érkeztünk, az európai integrációnak túl kell lépni az elmúlt évek bénultságán, amelyet gazdasági, pénzügyi és menekültválságok, és a Brexit mellett a dezintegrációt erősítő egyéb fejlemények fémjeleztek.

Szanyi Tibor azt írta, ezért örült annak, hogy a Bizottság elnöke olyan kezdeményezéseket vetített előre a testület mandátumából hátra lévő másfél évre, amelyek több, Magyarország jövőjét is meghatározó területen

alkalmasak lehetnek az Unió dinamizálására,

hatékonyabb, demokratikusabb és átláthatóbb működtetésére.

Szanyi Tibor
MTI Fotó: Kovács Tamás

Szanyi kiemelte Európa nemzetközi versenyképességének erősítését, a tagállamok belső és külső biztonságának egyeztetett és ezáltal hatásosabb védelmét, egy új, működőképes és humánus közös migrációs politika kialakítását, a megnövekedett közösségi feladatok finanszírozását biztosító uniós költségvetési reformot, és nem utolsósorban érdemi előrelépést a szociális jogok és esélyek európai szintű kiegyenlítésében.

Szerinte az utóbbi években néhány tagállam, főleg az Orbán-kormány részéről tapasztalt

„önző, nacionalista politikára, az európai szolidaritás elvének és gyakorlatának háttérbe szorulására”

közös és teljes felelősségvállalással kell keresni a döntést. Ahogy írta: „éppen a felelőtlen és cinikus orbáni „pávatánc” kezdi ráébreszteni a felelős európai vezetőket, hogy az integráció és az európai polgárok jövője alkalmasint a demokratikus uniós normák és a szolidaritás kikényszerítését is megkövetelheti.”

Úgy értékeli, hogy a Bizottság és a Parlament megelégelte a tagállami kormányok, vagyis az Európai Tanács szintjén rendre megnyilvánuló szolidaritás-, politikai akarat- és cselekvés-hiányt, gyakran akadékoskodást.

Szanyi Tibor szerint az integráció Juncker által felvázolt „újraindítása” valódi történelmi választás elé állítja a magyar népet is: „A jövőben

vagy részesei, alakítói és kedvezményezettjei leszünk egy sikeresebb és igazságosabb Uniónak, vagy Orbánék hatalmi céljai szolgálatában elutasítjuk és megtagadjuk szövetségeseink szolidaritását,

lemaradunk a globális gazdasági versenyben, elesünk a Szociális Európa nyújtotta egyenlő esélyektől és létbiztonságtól”.

Írásbeli hozzászólást tett a Párbeszéd EP-képviselője, Jávor Benedek is. Ő azt írta:

a legfontosabb kérdés ma az Unió jövője,

az, hogy a 27 tagállamból álló blokk együtt marad vagy kétsebességessé válik, amiben a kimaradók a perifériára szorulnak.

Hajdu Nóra, az Együtt alelnöke pedig sajtótájékoztatón azt mondta: Jean-Claude Juncker évértékelő beszédéből bebizonyosodott, hogy

az Európai Bizottság elnökének a biztonság és jólét növeléséhez szükséges lépésekről szól az Európai Unió.

Szerinte ugyanakkor Orbán Viktor számára Európa a félelemkeltésről, a bezárkózásról, a kisebbrendűségi érzésről szól, és ezzel komoly károkat okoz.

Guy Verhofstadt örül, hogy Orbán is kezd észhez térni

0

Az eddigi szokásoknak megfelelően Jean-Claude Juncker Európai Parlamentben tartott beszédét vita követte, de  sokkal enyhébb és rövidebb diskurzus zajlott, mint eddig. Azonban most sem maradhatott el, hogy egyes uniós képviselők pár mondat erejéig kitérjenek Magyarországra és Orbán Viktorra is. 

Annak ellenére, hogy Jean-Claude Juncker az Európai Unió helyzetéről szóló Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elhangzott szerda reggeli beszédében közvetve vagy közvetlenül többször is emlegette Magyarországot, a magyar kormányt érintő konkrét bírálatok nem hangzottak el. Egyedül csak az Európai Unió elnökének helyzetértékelő beszéde után foglalkoztak Orbán Viktorral, de még akkor is sokkal lanyhább kritikákat fogalmaztak meg vele szemben, legalábbis az elmúlt években megszokott parlamenti vitákhoz képest.

Fotó: Wikimedia Commons (Martin Kraft)

Természetesen ismét Guy Verhofstadt, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért vezetője volt a magyar kormánnyal szembeni támadások fő zászlóhordozója. Miután megdicsérte Juncker beszédét, azonnal az Európai Unióval szkeptikus és szélsőjobboldali politikusok elleni támadásba kezdett. Szerinte sok dologban pozitív változás történt, hiszen a 2016-ban és 2017-ben tartott nyugat-európai választásokon nem a bevándorlóellenes és populista politikusok győztek, mint a holland Geert Wilders, a francia Marine Le Pen vagy az osztrák Norbert Hofer, hanem az Európa-párti erők. A választási vereségeik után hirtelen békülékeny hangnemet ütöttek meg Brüsszel irányába, mivel belátták, hogy az Unió szidásával aligha képesek újabb szavazatokat szerezni.

Azonban Verhofstadt még Orbán Viktorral kapcsolatban is sokkal enyhébben fogalmazott. Igaz, ismét előjött, hogy „Lengyelországon és Magyarországon bizonyos hatalmi csoportok igyekeznek kisajátítani maguknak a hatalmat”, vagy „Orbán Putyin orosz elnökkel együtt közösen próbálják aláásni az európai demokráciát és jogállamiságot, ami ellen nemcsak védekezniük kell, hanem ellentámadást indítaniuk”. Ennek ellenére Orbán az egyik rádióinterjújában megerősítette, hogy nem akar kilépni az Európai Unióból és a többi európai populista politikus hasonlóan meg akarja szerezni az EU-pártibb magyar szavazók szavazatait is a következő választáson. Örömmel konstatálta:

„Azt mondhatjuk, mindenki észhez tért”

Verhofstadt csak ennyit mondott Magyarországról, a beszéde többi részében a „döglött dublini rendszer” alternatívájáról, a transznacionális unió választási listák létrehozásáról tett említést, valamint egyetértett Juncker azon szavaival, hogy a „háborúnak még nincs vége”, folytatni kell az Európai Unió megerősítését.

Fotó: Flickr.

Ugyanúgy Nigel Farage, a brit Függetlenség Párt vezetője, akivel kapcsolatban Verhofstadt megjegyezte, hogy rajta kívül mindenki Európa oldalán áll, szintén sokkal kevesebbet beszélt. Mindössze négy-öt percben reagált Juncker szavaira, pedig az EB elnöke a helyzetértékelő beszédében nem egyszer tért ki a Brexitre. A politikus szerint a britek döntésében semmi meglepő nincs, mivel szavai szerint

„ahogyan az Európai Unió a lengyeleket és a magyarokat fenyegeti, valójában a Szovjetunióra emlékeztet”

A többi felszólaló uniós képviselő, mint az olasz Gianni Pittella, a belga Philippe Lamberts, vagy az észt Matti Maasikas, aki jelenleg az Európai Unió Tanácsának soros elnöke, Juncker egyes megállapításait örömmel fogadta, másokat elítélte, de lényegében egyetértettek az EB elnökének szavaival és az EU jövőbeli célkitűzéseivel. Az Oroszországgal és más keleti rezsimekkel szemben bevezetett uniós szankciókat támogatták, ahogyan a Keleti Partnerség bővítését és az Ukrajnával való viszony javítását; a környezetvédelmi előírások szigorítását követelték, közös harcot hirdettek a kiberbűnözés ellen; vagy az Ausztriával és Új-Zélanddal folyatott szabadkereskedelmi tárgyalások nyilvánossá tételét kérték.

Egyedül Harald Vilimsky, a Nemzetek és Szabadság Európája képviselőcsoport alelnöke és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) tagja bírálta rendkívül élesen Junckert, elsősorban annak migrációval kapcsolatos kijelentései miatt. Vilimsky szerint ugyanis az EB elnökének a célja, hogy az EU-ban minden belső határ megszűnjön, ezáltal könnyebbé váljon Afrikából és az arab országokból érkező százezrek befogadása. „Európa biztonságára nézve egyértelmű veszélyt jelenetnek a migránsok” – szögezte le a képviselő, miközben több autonómiát és semlegességet követelt Brüsszeltől.

Lázár: „nagyobb szerénységet” a németektől

A kvóta-ítélet arról szól, hogy Brüsszel dönthessen, ki tartózkodhat Magyarországon – mondta Lázár János, aki „nagyobb szerénységre intené” a német politikusokat. A kancelláriaminiszter szerint a felcsúti kisvasút vizsgálatára készülő EP-bizottságot vezető képviselőnőnek Orbán „az idegeire megy”.

Magyarország szuverenitása a Fidesz számára tartópillére a gondolkodásuknak – mondta a Kormányinfón Lázár János. A kancelláriaminiszter hosszas értékelésének lényege, hogy az Európai Bíróság szerdai ítéletének az a következménye, Brüsszelben dönthessék el, ki éljen Magyarországon – mondta Lázár.

Az unióval zajló vitákban Lázár szerint a magyar kormány világosan és egyértelműen fogalmaz,

„nem sunnyog”: jogunk van ezt eldönteni.

Azt elismerte, hogy két év alatt egyetlen menekültet se fogadott be a kormány, de a többi tagállam is átlagosan a megszabott 120 ezres kvóta 27 százalékát teljesítette, így Németország is. Komédiának, másutt paródiának nevezte, hogy Magyarországot szégyenpadra ültették, azokat pedig megdicsérik, akik

„egy-két embert beengedtek”.

Ezért a magyarok ügyében megnyilatkozó német politikusokat „nagyobb szerénységre intené”.

A kormány nem ért egyet azzal a Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök által is hangoztatott véleménnyel, hogy a magyar déli határra felhúzott kerítésre nem jár közösségi pénz, de kész tárgyalni arról, mely határvédelmi költségeket térítik meg – mondta Lázár. Nem ért egyet a kormány azzal, hogy a bizottság a bevándorlás érdekében mindent elkövet, a határvédelemben pedig nem sokat tesz.

Hosszadalmasan és gúnyos felhanggal beszélt a kancelláriaminiszter arról, hogy az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrzési Bizottsága (CONT) szeptember 18-tól a helyszínen vizsgálja meg a felcsúti kisvasútra adott közösségi pénz felhasználását. A bizottság elnökének, Inge Grässlének szerinte felkészületlenségére tett megjegyzést, s továbbra sem érti, miért éppen a kisvasutat akarják egyedül személyesen megnézni, holott 2007 és 2010 között 44 ezer projektet támogatott az EU, s változatlanul felajánlja (eddig hiába), hogy a többi öt kisvasutat is megtekintheti a CONT.

„Olyan nincs, hogy csak ezt a kisvasutat vizsgálják meg”

– mondta.

Ez politikai diszkrimináció szerinte. Lázár János számára világossá vált, hogy Inge Grässle „hosszabb ideje érdeklődik Orbán Viktor iránt”, Facebook-bejegyzéseiből pedig kiderül, hogy a miniszterelnök

„az idegeire megy”.

Elfogulatlan vizsgálatra esélyünk sincs, „speciális személyes ellenőrzés” lesz, aminek oka, hogy az uniós politikus asszony „nem túlzottan kedveli” Orbánt – vonta le a következtetést Lázár.

Röviden arról is beszélt Lázár János, hogy a 2014-2020 között Magyarország rendelkezésére álló 8900 milliárd forint uniós támogatásból 6700 milliárdot már odaítéltek. A maradék bő 2 ezer milliárdról is döntenek 2018. második negyedévéig.

Így reagáltak az ellenzéki pártok a kvótadöntésre

0

Az MSZP szerint Magyarország tovább gyengül az Unióban. A Jobbik felháborítónak tartja a bírósági döntést. A DK úgy véli, Orbán Viktor majd erre az ítéletre hivatkozik, amikor kilépteti az országot az EU-ból. Az LMP szerint hiszti, amit a kormány művelt, a Párbeszéd szerint félreértették az uniós jogot. A Liberálisok a kormány vereségeként értékelték a döntést.

Az MSZP közleménye szerint „Orbán hazardírozott és vesztett”. Azt írják, mindegy, Szijjártó Péter mit hazudozik a magyar emberek és Európa megvédéséről, a lényeg, hogy az ítélet nyomán Magyarország tovább gyengül az unióban. Ezt pedig

a magyar családok fogják megszenvedni, nekik jut majd kevesebb uniós támogatás Orbánék politizálása miatt.

A párt szerint Orbán Viktor hazug háborút indított Európa ellen 1294 menekült miatt. Azt írják: „Orbán Viktor és a Fidesz-kormány az elmúlt években több mint húszezer gazdasági migránst fogadott be ellenőrizetlenül – miközben a csapból is a menekültellenes propaganda folyt. Tették ezt azért a 100 milliárd forintért”, amennyit ők fizettek a letelepedési kötvényekért.

Az MSZP szerint

Magyarország jövőjét nem a bevándorlás, hanem „a történelmi léptékű kivándorlás” fenyegeti:

több mint 600 ezer magyar menekült nyugatra, és még kétszer ennyien tervezik, hogy követik őket.

A Jobbik véleményét  Mirkóczki Ádám szóvivő ismertette sajtótájékoztatón. Szerinte az élet a pártját igazolta, éppen ezért ismételten benyújtották a parlament elé a Fidesz által többször elutasított, viszont a betelepítés minden formáját kizáró alaptörvény-módosító javaslatukat.

Az ellenzéki képviselő hangsúlyozta a Jobbik álláspontját az elvesztett kvótaperrel kapcsoltban;

elutasítják és felháborítónak tartják az Európai Bíróság mai döntését.

A Demokratikus Koalíció úgy véli, a kormány egy tudatos terv részeként veszítette el a kvótapert, mert

Orbán Viktor erre az ítéletre fog hivatkozni, amikor majd bejelenti, hogy Magyarország kilép az Európai Unióból

– mondta Gréczy Zsolt szóvivő.

Úgy fogalmazott: az évek óta tartó EU-ellenes plakátkampány, az „állítsuk meg Brüsszelt!-ezés” és a sorosozás is a kilépést készítette elő. Szerinte a miniszterelnök a következő hónapokban is azt fogja mondani, hogy az „egész EU csak egy Soros-szervezet”, amely semmi mást nem akar, csak a magyar szuverenitáson átgyalogolva migránsok millióit telepíteni az országba.

Az Együtt politikusa, Hajdu Nóra azt mondta a fuhu.hu-nak, hogy „az elmúlt két napban két nagy pofont is kapott Orbán Viktor és kormánya” – a bírósági ítélet mellett a Juncker-levelet említette. Szerinte mindkettő súlyos állításokat fogalmaz meg.

Úgy fogalmazott:

az Európai Bíróság ítélete egyértelműen mutatja Orbán Viktor és kormánya Európa-politikájának a kudarcát.

Hajdu Nóra szerint ez tragikus Magyarország számára is. Arról is beszélt, hogy míg a kormány politikai döntésről beszél, valójában jogi állásfoglalás született, és „úgy tűnik, a kormány már nem tudja a jogállami működést hova tenni.”

Az Orbán-kormány részéről „a szájkarate mellett” az érdekérvényesítés már a nullával egyenlő.

Az LMP részéről Demeter Márta

hisztinek nevezte, amit a magyar kormány az elmúlt másfél évben az üggyel kapcsolatban művelt.

A következőket mondta: az a kormány tette ezt, amely a letelepedési kötvény által húszezer embert engedett be Magyarországra és a schengeni övezetbe, bármiféle érdemi ellenőrzés nélkül.

Hadházy Ákos, a párt társelnöke pedig a fuhu.hu-nak kijelentette: egyértelműen be kell tartani a döntést, hiszen az Alaptörvényben is az szerepel, hogy az Európai Bíróság ítéleteit el kell fogadni.

Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője közleményében írta: egyértelmű döntés született, a kormány félreértette az eljárást és az uniós jogot is. A határozat szerinte világos: az EU- s szolidaritást komolyan kell venni, részt kell venni a közös, európai megoldás kidolgozásában és végrehajtásában.

A párt szerint

a döntés elutasítása az EU-tagság megkérdőjelezését jelentené,

így végleg elszigetelné és az Unióban zajló folyamatokon kívül helyezné Magyarországot. Azt is írják: az 1294 menedékkérelem elbírálása semmiféle nehézséget nem jelent a magyar hatóságoknak.

A Magyar Liberális Párt a kormány vereségeként értékelte, hogy az Európai Bíróság elutasította a magyar és szlovák keresetet. Szentiványi István szerint a döntés várható volt.

 

Az elmúlt két évben tévúton járt a kormány menekültpolitikája,

 

értelmetlen kampányokba hajszolta bele az országot és egy értelmetlen népszavazást írt ki az ügyben. Szerinte Magyarország nem kerülheti meg a kötelességét, mert azzal akár uniós tagságát is veszélybe sodorja.

A kormány álláspontját itt olvashatja.

A magyar kormány szerint felháborító és felelőtlen a kvótaítélet

0

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a kvótaperben hozott döntés veszélyezteti Európa biztonságát és jövőjét.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Szijjártó Trócsányi László igazságügyi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatót azután, hogy az Európai Bíróság elutasította a kvótaügyben Magyarország és Szlovákia keresetét, azaz Magyarországnak be kell fogadnia 1294 menekültet.

Szijjártó Péter azt mondta: a magyar kormány szerint „felháborító és felelőtlen a döntés”, amely „veszélyezteti Európa biztonságát és jövőjét”, valamint „ellentétes az európai nemzetek jövőjével és érdekével”. Szerinte politikai döntés született, nem jogi és szakmai,

„a politika megerőszakolta az európai jogot és európai értékeket.”

Szijjártó szerint a bizottságnak nincs fennhatósága az európai nemzetek felett. Azt is mondta: itt lenne az ideje, hogy a kvótát az EU átadja a múltnak, ez szerinte sikertelen válasz volt.

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy ha tovább erőlteti a bizottság a kötelező betelepítést, akkor a magyar kormány minden ilyen döntés ellen a jövőben is harcolni fog. Ahogy fogalmazott:

az igazi csata csak most kezdődik el.

Szerinte az Európai Bizottságnak a védekezést kellene támogatni, de, ahogy fogalmazott Juncker leveléből is az látszik, hogy az EB csak a bevándorlók befogadását támogatja.

Trócsányi László arról beszélt, hogy

közel 20 hónapos jogi csatározás vége után újabbak előtt áll a magyar kormány.

Szerinte elhibázott politikai döntés született, és a bizottság megsérti a védekezéshez való jogot. Arról is beszélt, hogy a magyar kormány az európai szolidaritás talaján áll, de a szolidaritás értelmezésére szerinte tág tér van.

Trócsányi arról is beszélt, hogy a határozatnak a bizottság a nyertese, és ezzel felborul az intézményi egyensúly. Bejelentette, hogy a kormány a további csatához „minden jogi eszközt” igénybe vesz.

Szijjártó Péter azt is mondta: Orbán Viktor szava parancs, Magyarország egyetlen embert sem fogad be, amíg a jelenlegi kormány hatalmon van.

Az ellenzéki pártok reakcióját itt olvashatja.

Kvótaper: elutasították a magyar keresetet

0

Elutasította az Európai Bíróság Szlovákia és Magyarország keresetét, amelyet a menekültügyi kvóta ellen adtak be.

A kvóta alapján kellene szétosztani a menedékkérőket az uniós tagállamok között. A döntés azt jelenti, hogy Magyarországnak be kell fogadnia 1294 menekültet, a két országot megbírságolhatják, ha nem tartják magukat a megállapodáshoz.

„A bíróság teljes egészében elutasítja a Szlovákia és Magyarország által előterjesztett kereseteket” – írták a tizenöt fős nagytanács által meghozott ítéletet részletező közleményben, amelyben az is szerepel:

a kvóták hatékonyan és arányosan hozzájárulnak Görögország és Olaszország terheinek csökkentéséhez, ezért alkalmasak a kitűzött célok elérésére.

A bíróság épülete Luxemburgban
Forrás: Wikimedia Commons

Szlovákia és Magyarország 2015 végén fordult az Európai Bírósághoz. A megtámadott uniós döntés 2015 szeptemberében született, eszerint Magyarországtól, Olaszországtól és Görögországtól a többi uniós állam átvenne 120 ezer menedékkérőt. Az ideiglenes kvóta ellen csak Csehország, Románia, Szlovákia és Magyarország szavazott.

A kormány visszautasította ezt, ahogy erre Jean-Claude Juncker is emlékeztette Orbán Viktort a levelében, ezek után állapítottak meg Magyarországnak egy kvótát, eszerint

1294, háborús területről érkező menekültet kellene befogadni,

azok közül, akik idén szeptember 26-a előtt érkeznek Olaszországba vagy Görögországba.

A Bíróság most kimondta: a határozat elfogadása jogszerű volt, az uniós szerződések szükséghelyzet esetén lehetővé teszik átmeneti intézkedések elfogadását, ha határozott időre szólnak és nem járnak a jogalkotási aktusokban szereplő szabályok tartós módosításával, és ezek a feltételek ebben az ügyben teljesültek, ezért nem volt szükség a miniszteri tanács és az Európai Parlament közös munkáját igénylő, akár hosszú ideig is elhúzódó uniós jogalkotási eljárásra.

Az ítélet szerint ugyan a határozat módosításokat tartalmaz az Európai Bizottság eredeti javaslatához képest, ezekről megfelelő módon tájékoztatták az Európai Parlamentet, a tagállamok kormányait tömörítő tanács pedig nem volt köteles egyhangú szavazásra, mert a módosított tervezetet a brüsszeli testület közreműködésével hagyták jóvá.

A bíróság szerint

„a végrehajtott áthelyezések alacsony számát olyan tényezők összessége magyarázhatja, amelyeket a tanács ezen határozat elfogadásakor nem láthatott előre, például egyes tagállamok együttműködésének a hiányát”.

A Magyar Helsinki Bizottság szerint 1294 ember ellátására „minden további nélkül volna elég pénze a magyar költségvetésnek”. Ráadásul az Unió minden kérelmező mellé adna 6000 euró rendkívüli támogatást.

Júliusig egyébként mindössze 7806 menedékkérőt vettek át a tagállamok,

körülbelül 21 500 áthelyezése van folyamatban.

Az ítélet kihirdetése után Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs kérdésekért felelős tagja a Twitteren azt írta: az Európai Bíróság megerősítette, hogy az áthelyezési rendszer érvényes. „Itt az idő, hogy egységesen munkához lássunk, és teljes mértékben megvalósuljon a szolidaritás” – írta.

Orbán Viktor még nyáron azt mondta: ha a bíróság Magyarország ellen dönt, akkor a kormány nem fogadja el az ítéletet. Ma Szijjártó Péter arról beszélt, hogy felháborító és felelőtlen a döntés, erről itt olvashat bővebben. Az ellenzéki pártok reakcióját pedig itt olvashatja.

A bolgároktól „lopott” Orbán?

0

Cseh sajtóértesülés szerint a bolgárok tavaly átverték az EU-t, határkerítésre költötték a másra kapott pénzt, és Orbán Viktor innen „lopta” az ötletet, hogy pénzt kérjen a magyar kerítéshez. Korábban az Európai Bizottság cáfolta, hogy az EU támogatta a bolgár-török kerítést, miközben Magyarország esetében elutasította ugyanezt.

„Nem finanszírozzuk semmilyen kerítés vagy fal építését, ahogy ezt Bulgária esetében sem tettük. Amihez az EU támogatást nyújt, az megfigyelő- és más határellenőrző rendszerek kiépítése, amelyek segítségével hatékonyabban lehet ellenőrizni az EU határait” – nyilatkozta Tove Erns, az Európai Bizottság szóvivője pénteken, majd egy másik szóvivő a fuhu.hu-nak is. Ezzel tagadták Rogán Antal múlt héten elhangzott mondatait, amelyben a Fideszes politikus lényegében kettős mércével vádolta az EU-t. „Nem lenne precedens nélküli, hiszen Görögországnak, Olaszországnak és Bulgáriának is komoly támogatást adott az Európai Unió a migrációs válsággal, a határvédelemmel összefüggésben” – jelentette ki, majd hozzátette, hogy ebből kifolyólag Magyarország esetében is indokolt lenne a támogatás.

Habár a bolgár parlament 2016 szeptemberében valóban az Európai Unióhoz fordult támogatásért, és Brüsszeltől 160 millió eurót kért a videós megfigyelő rendszer kiépítésére és más műszaki fejlesztésekre, magára a kerítésépítésre nem adtak pénzt. Legalábbis Brüsszelben ezt mondják, de a Mladá fronta Dnes című cseh napilap keddi cikkében Luboš Palata saját értesüléseire hivatkozva azt állította, hogy ezt a pénzt Szófia mégis a 259 kilométer hosszúságú bolgár-török kerítés befejezésére költötte és megtévesztette az uniós ellenőröket.

Palata szerint

a magyar kormány egyértelműen a bolgároktól „lopta az ötletet” és Orbán Viktor is valami hasonlóban reménykedett,

amikor a múlt héten levelet írt Jean-Calude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének.

A bolgár és a magyar fél hivatkozási alapja lényegében azonos: mindkét ország egy nem uniós tagállammal való közös határszakaszra építette fel a kerítés, hogy így védekezzenek az illegális migráció ellen. Továbbá az újságíró is azt írta, amit az EB közölt: az elmúlt két évben Magyarország 100 millió eurónyi pénzt kapott a menekültválság kezelésére. Eddig nem volt köztudomású, hogy egy hete a bolgár kabinet

újabb 620 ezer eurós pénzügyi támogatást szavazott meg a bolgár-török kerítésrendszer kibővítésére.

A cseh lap idézte a magyar kormányt azzal kapcsolatban is, hogy ők azért építették fel a 175 kilométer hosszúságú kerítést a magyar-szerb határra, mert ezzel „nemcsak Magyarországot, hanem az egész Európai Uniót védi az illegális migrációval szemben”. A magyar-szerb határra épített kerítés költségei elérték a 440 millió eurót.

Törökország partvonalra kerülhet

Az ankarai kormány politikája lehetetlenné teszi, hogy Törökország csatlakozzon az Európai Unióhoz – közölte Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság (EB) vezető szóvivője. A csatlakozási tárgyalások megszakításáról az uniós tagállamok dönthetnek.

Szkínász az EB szokásos napi sajtóértekezletén a brüsszeli testületet vezető Jean-Claude Juncker előző heti szavait idézte, amelyek szerint Törökország hatalmas lépésekkel távolodik Európától. Juncker akkor kijelentette: szeretné, ha a törökök felismernék, hogy a csatlakozási tárgyalások kudarcáért teljes mértékben a Recep Tayyip Erdogan államfő vezette rezsimet terheli a felelősség – emlékeztet az MTI brüsszeli tudósítójának a jelentése.

A szóvivő ennek kapcsán rámutatott, hogy a csatlakozási tárgyalások megszakításáról az uniós tagállamok dönthetnek, nem az Európai Bizottság. Hozzátette: Juncker a kérdést érinteni fogja a jövő heti évértékelő beszédében is Strasbourgban.

A németek támogatnák

A német kancellárjelöltek vasárnapi televíziós vitáján Angela Merkel és kihívója, Martin Schulz is a török uniós csatlakozási tárgyalások megszakítása mellett foglalt állást. Kettejük közül azonban Merkel óvatosabb álláspontot képviselt, mondván, hogy bár sem ő, sem pártja soha nem akarta, hogy Törökország uniós tag legyen,

nem szabad „rácsapni az ajtót” Ankarára.

A tagállamok kormányait tömörítő tanács tavaly decemberben úgy döntött, hogy az EU a törökországi puccskísérletet követően bevezetett intézkedések miatt nem nyit újabb csatlakozási fejezeteket Ankarával.

Nyúlik, mint a rétestészta

Az 1999 óta tagjelöltnek számító Törökországgal 2005-ben kezdődtek meg a tényleges csatlakozási tárgyalások, de a 35 megvitatandó fejezet közül azóta is csak 16-ot sikerült megnyitni. Ezek közül mindössze egyet tudtak lezárni.

 

 

 

Brüsszeli nem Orbánnak

0

„Az Európai Bizottság nem finanszíroz kerítésépítéseket a határokon… ne feledjük, a szolidaritás nem lehet egyirányú … minden tagállamnak készen kell állnia a hozzájárulásra … nem egy á la carte étlap ez, hogy a határvédelmet választjuk, de elutasítjuk a közösen elfogadott döntést a menekültek elhelyezéséről.”

Ez a lényege annak a válasznak, amelyet a FüHü kapott az Európai Bizottság illetékes szóvivőjétől, aki megelégedettséggel vette tudomásul, hogy Magyarország immár beismeri: a szolidaritás fontos elv az Európai Unió számára, s értékeli a közös érdekek Unió által kínált védelmét.

Mint a Független Hírügynökség is beszámolt róla, Orbán Viktor levelet írt Jean-Claude Junckernek, az EB elnökének, amelyben, az európai szolidaritásra hivatkozva, azt kérte, hogy az EU fizesse ki Magyarország számára a határvédelemre fordított mintegy 883 millió euró (270 milliárd forint) felét.

A brüsszeli szóvivő emlékeztetett arra, hogy a Bizottság és az EU ügynökségei már eddig is biztosították Magyarország számára a gyakorlati és pénzügyi támogatást a határvédelemre és a menekültügy kezelésére. A többi között kapott Magyarország 93,4 millió eurót a 2014-2020-as támogatási ciklusban, továbbá 6,7 millió eurót sürgősségi támogatásként. Emellett a magyar-szerb határnál 18 katona segíti a határfelügyeletet – a magyar hatóságok egyetértésével.

Ha Magyarország további finanszírozást szeretne kapni a Bizottságtól, Brüsszel kész gyorsan megvizsgálni a kérést, és ha a helyzet megkívánja, segíteni az Unió külső határainak a védelmében,

természetesen az uniós joggal összehangban.

Pontosan ez az, amit tesz Görögország, Olaszország, Bulgária és Spanyolország esetében, akik segítséget kértek ehhez – szögezte le a szóvivő.

 

 

EB: Az Unió nem ad pénzt kerítésépítésre

0

Alexander Winterstein, az Európai Bizottság egyik szóvivője brüsszeli sajtótájékoztatóján azt mondta: az EB kész megvizsgálni a magyar kormány kérését, de a szolidaritás kétirányú.

Orbán Viktor levelet írt Jean-Claude Junckernek, az EB elnökének, amelyben, az európai szolidaritásra hivatkozva, azt kérte, hogy az EU fizesse ki Magyarország számára a határvédelemre fordított mintegy 883 millió euró (270 milliárd forint) felét.

A szóvivő úgy reagált, hogy

az EU korábban már hozzájárult a magyarországi határvédelem költségeihez.

Elmondta, hogy rövid határidőn belül meg fogják vizsgálni az említett kérelmet és szükség esetén támogatást fognak nyújtani az országnak.

Arról is beszélt, hogy az unió továbbra sem finanszírozza határkerítések építését, ez nem fog változni, a határvédelem egyéb költségeihez azonban számos esetben hozzájárult. Azt is mondta, hogy:

az európai szolidaritás kétirányú utca, nem pedig egy á la carte menü, melyből az ember kiválaszthatja a számára hasznos részeket,

mint a hozzájárulást a határvédelem költségeihez, miközben más elemeket elutasít, például az uniós menekültügyi kvótákat.

Úgy fogalmazott: „Tudomásul vesszük, hogy a magyar kormány mostanra elismeri, hogy a szolidaritás fontos alapelve az Európai Uniónak.”

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK