Az ENSZ most először nevezte meg, ki a felelős a támadás, egyben
háborús bűncselekménnyel vádolja a szíriai rezsimet.
A bizottság szerint a háború alatt a kormánycsapatok több mint kéttucatszor vetettek be vegyi fegyvert (erre 2013-ban, Gútában is volt bizonyíték), az áprilisi, Hán Sejkún-i támadás volt a legsúlyosabb.
87 ember halt meg, többségük nő vagy gyerek.
Az oroszok által támogatott szíriai kormány azzal védekezett, hogy egy vegyianyagraktárat ért légicsapás, így került a szarin a levegőbe. A vizsgálat szerint ez nem igaz.
„Minden rendelkezésre álló bizonyíték arra enged következtetni, hogy a légierő dobott le szaringázbombát”
Oroszország fegyveres erőinek vezérkari főnöke az ukrajnai válság kellős közepén fejtette még ki nézeteit a modern háborúról, és Moszkva azóta is ezt a „tudományos káosz elméletet” alkalmazza.
Ezt írja a Politicóban a kérdés egyik legjobb szakértője. Molly K. McKew testközelben figyelhette az orosz nem épp ortodox módszerek alkalmazását amikor tanácsadója volt Szaakasvili elnöknek Grúziában, illetve amikor Moldova miniszterelnöke mellett töltött be hasonló tisztséget.
Valerij Geraszimov tábornok, a fegyveres erők vezérkari főnöke 2013 februárjában tette közzé tanulmányát a modern hadviselésről. A címe: A tudomány értéke a jövőbe látásban.
A doktrína lényege az, hogy manapság
a nem katonai eszközök alkalmazása sokkal inkább célravezető a politikai elképzelések szempontjából, mint a hadsereg bevetése.
A szerző példája Ukrajna, ahol a Geraszimov-doktrína alkalmazása a legjobban nyomon követhető. Oroszország két szélsőséges mozgalmat támogatott: azokat az Ukrajna keleti részén élő oroszokat, akik csatlakozni akartak Oroszországhoz, és egyidejűleg azokat a neonáci ukránokat, akik Sztyepan Banderát tekintették az eszményképüknek.
Az ukrán nacionalista vezér a nácikkal együttműködve harcolt a Szovjetunió ellen – irtva közben a zsidókat és a lengyeleket is Ukrajnában. Később a szovjet titkosszolgálat végzett vele. A tudományosan megtervezett káosz odavezett, hogy Ukrajnában teljes az anarchia miközben
Putyin megszerezte a Krím félszigetet és de facto irányítja Ukrajna orosz többségű keleti tartományait.
Az orosz vezérkari főnök káoszelmélete abból indul ki, hogy Oroszország gyengébb mint ellenfelei.
„A cél nem az, hogy mi erősebbek legyünk mint az ellenfél hanem az, hogy legyengítsük annyira az ellenfelet, hogy az kénytelen legyen egyenlő partnerként elfogadni bennünket” – írja.
Geraszimov tábornoknak ezt az elképzelését valósították meg az USA-ban a választási kampány idején. A nem ortodox módszerek alkalmazása, hackerek bevetése kaotikus viszonyokat teremtett a választások során. Trump pedig béna kacsa lett, hiszen az oroszokkal fenntartott korábbi kapcsolatai miatt nem képes megvalósítani elképzeléseit. Washingtonban
jelenleg is vizsgálat folyik ellene.
Az Oroszország elleni szankciókat állítólag azért írta alá, hogy elkerülje az impeachmentet vagyis a szégyenletes bukást.
Mire juthat Oroszország ezzel a „tudományos káosz elmélettel”? Mind az USA mind az EU tapasztalja a gyakorlatban, hogy az oroszok megpróbálnak beavatkozni a belső ügyeibe. De hol az eredmény? Trump oroszbarát politikát ígért, de ebből nem lett semmi. Putyin az EU ellenfeleit támogatta, de azok csak Nagy Britanniában értek el eredményt, Németországban és Franciaországban nem.
Gyengíteni talán sikerült az ellenfelet, de az semmiképp sem süllyedt le Oroszország nívójára,
hiszen a gazdasági eredményei százszor különbek. Marad tehát a konvencionális fenyegetés: most kezdődik Fehéroroszországban a Zapad (Nyugat) nevű nagy orosz-belorusz hadgyakorlat, melyen állítólag azt gyakorolják majd, hogy miképp lehet lerohanni Ukrajnát vagy épp a balti államokat.
Több iszlamista terrorakciót is meg lehetett volna akadályozni, ha jobb lett volna az együttműködés az európai titkosszolgálatok között. Ezt hangsúlyozta Dimitrisz Avramopulosz uniós biztos, aki az Európai Parlament illetékes bizottsága előtt fejtette ki az elképzeléseit.
Utalt arra, hogy a legutóbbi időkben végrehajtott iszlamista merényletek Spanyolországban és Finnországban elkerülhetőek lettek volna, ha a helyi terrorelhárító szolgálatok időben megkaptak volna fontos információkat a dzsihádisták terveivel kapcsolatban.
Az EU belügyi biztosa szerint nem minden tagállam ért egyet azzal, hogy egységes terrrorelhárító rendszer kell, mert
minden ország ragaszkodik ahhoz, hogy a titkosszolgálatok maradjanak nemzeti hatáskörben.
A legjobb példa erre Nagy Britannia, mely jobban együttműködött ezen a téren az Egyesült Államokkal mint uniós partnereivel. De az Egyesült Királyság most távozóban van, a többi tagállam talán nyitottabb ebben az ügyben.
A közös európai határvédelem ügye lassan utat tör magának. Sok tagállam ellenkezését kell még leküzdeni, de a polgárok érdekében célszerű lenne az egységes terrorelhárító információs rendszer működése, mert sok terrortámadást lehetne vele elhárítani- hangsúlyozta az EU belügyi biztosa.
Horst Seehofer bajor kormányfő a Bildnek interjúban bírálta a berlini kormány menekültpolitikájának több elemét.
Például azt, hogy a szabályok lehetővé teszik a családegyesítést egyes esetekben.
„Sohase mennek haza azok, akik egy ilyen családegyesítés során Németországba érkeznek!”
– hangsúlyozta a CSU elnöke, aki egyben Bajorország miniszterelnöke is.
Horst Seehofer bírálta azt is, hogy egyes német nagyvárosokban „gettók” alakulnak ki az újonnan érkezett bevándorlókból, illetve a korábban is közösségben élő muszlimokból. „Ebből még bajunk lehet a jövőben. Ezért mi Bajorországban mindent megteszünk azért, hogy ne alakuljanak ki ilyen gettók” – mondta.
Ami újabb menekültek érkezését illeti: Horst Seehofer kizárta, hogy „Bajorország még egyszer olyan sok migránst beengedne mint 2015-ben. Ez elől
lezárnánk Bajorország határát
és biztos vagyok benne, hogy a szövetségi kormány is így tenne”- mondta.
Seehofer a CSU-választók körében kevésbé népszerű, mint Angela Merkel kancellár, aki a menekültügyben mérsékeltebb álláspontot foglal el.
Németországban szeptember 24-én tartják meg a parlamenti választásokat, melyek fő esélyese Angela Merkel.
National Action, ez a szélsőjobboldali csoport neve, melyet az antiterrorista törvény nevében betiltottak Nagy Britanniában.
„Antiszemiták, rasszisták és homofóbok, az ilyen szervezetnek nincsen helye Nagy Britanniában!”- indokolta tavaly a szélsőjobboldali szervezet betiltását Amber Rudd belügyminiszter. Aki most kissé meglepődhetett amikor kiderült: a National Action (Nemzeti Akció) öt letartóztatott tagja közül
négyen a hadseregben szolgálnak.
Ráadásul nem is akárhol: az egyikük egy antiterrorista alakulatnál Cipruson.
A National Action ugyanis maga sem ítéli el a terrorista módszereket. Amikor a brexit-népszavazás kampánya során egy szélsőjobboldali aktivista leszúrta Jo Cox munkáspárti képviselőt, akkor a szervezet honlapja mint nemzeti hőst ünnepelte őt.
„Halál az árulókra! Éljen Nagy Britannia szabadsága!”
– ezekkel a szavakkal indokolta a politikai gyilkosságot a szélsőjobboldali tettes, és ezt kiemelt helyen közölte a National Action. Melyet ezután betiltottak.
Csakhogy az ITV egy riportot sugárzott, melyből kiderült: a szervezet él és virul.
Híveit ugyanolyan módon toborozza mint a dzsihádista szervezetek:
a YouTube-on terjesztett propaganda videókkal.
Ha kiderül, hogy a brit terrorelhárításnál aktívak a neonácik, akkor bajba kerülhet Theresa May kormánya, melyet a baloldal elnézéssel vádol. A brexit-népszavazást követően megnőtt a szélsőjobb befolyása a brit közéletben. Egyre gyakoribb a nyílt fellépés a külföldiekkel szemben. Nemrég ítéltek el egy britet, aki nyilvánosan a p…ba küldte el a kelet-európai bevándorlókat.
Robert Fico szlovák kormányfő kijelentette, hogy tiszteletben tartja az Európai Unió Bíróságának szerdai döntését a közös magyar-szlovák kereset elutasításáról.
„Ez a döntés a kvótákkal és a migrációval kapcsolatos szlovák kormányzati hozzáállást nem változtatja meg” – nyilatkozta a szlovák miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy az ítélet nem jelent semmiféle minőségi változást, csupán azt mutatja, hogy ebben a kérdésben az EU Bírósága más véleményen van. Hozzátette azt is, hogy a menekültek nem akarnak Szlovákiában maradni, ezért amint lehetőségük van elhagyják az országot. A miniszterelnök kiemelte:
a szlovák kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a szolidaritást ne a migránsok kierőszakolt befogadásával, hanem másféleképpen fejezzék ki.
Fico felidézte, hogy a kvóták érvenyessége szeptember 26-án lejár és megnyugtatta az ország lakosságát, hogy a kereset elutasítása nem jár semmiféle büntetőintézkedéssel.
Az egyik újságírói kérdésre reagálva a szlovák miniszterelnök kifejtette a véleményét a magyar kerítésépítésről is. „Nem tudom, milyen valós kiadásai voltak Magyarországnak a kerítés megépítésével kapcsolatban. Azonban egy biztos: Magyarország a saját intézkedéseivel nagyon jó munkát végzett, mert megállította migrációs hullámot.
Orbán Viktor azt tette, ami elvárható volt tőle: Védte a schengeni határszakaszt.”
Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter szintén úgy vélte, hogy Pozsonynak nem szabadna felszólalnia az Európai Unió Bíróságnak döntése ellen, mert ez semmiféle szankcióval vagy negatív következményekkel nem jár. „A szlovák kormány tudomásul veszi, tiszteletben tartja az Európai Bíróság ítéletét. Először részleteiben áttanulmányozza, majd csak ezután fog állást foglalni a kérdésben” – jelentette ki Lajčák.
A szlovák külügyminiszter megismételte a pozsonyi kormány korábban többször hangoztatott álláspontját a kvóták működésképtelenségéről, és szerinte
ez egy olyan álláspont, amelyet az egész politikai színtér, és a lakosság is támogat.
Szlovákiának az uniós előírások alapján Görögországból 652, Olaszországból pedig 250 menekültet kellett volna fogadnia. Ugyanakkor Robert Kaliňák szlovák belügyminiszter azt közölte, hogy eddig Szlovákia 16 embert fogadott be.
A SMER koalíciós partnernének számító Most-Híd kétnyelvű szlovákiai párt szintén azt közölte, hogy nem működnek a kvóták, és
„szolidaritást nemcsak a menekültekkel, hanem az uniós tagállamokkal is vállalni kell, amelyeket nehezen érintett a migrációs válság”.
A szlovák ellenzék ezzel szemben üdvözölte a lépést és felrótta a szlovák kormánynak, hogy két év alatt nem sikerült megoldást találnia a migrációs válságra, nem tudott megfelelően együttműködni az illetékes uniós intézményekkel, és tavaly a SMER választási kampánytémává tette az kvótapert. „Ebben az esetben a szlovák miniszterelnöknek példát kellett volna vennie a francia Emmanuel Macrontól, aki megfelelően kezelte a válságot” – nyilatkozta az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO-NOVA) képviselőnője, Veronika Remišová.
Az Európa Tanács meglehetősen kritikus jelentést készített Azerbajdzsánról, ahol a demokrácia szabályainak betartása vagy az emberi jogok respektálása távolról sem felel meg az európai normáknak. Az Európa Tanács olasz képviselője és az Európai Néppárt parlamenti közgyűlési csoportjának az elnöke, az olasz Luca Volontè megfúrta ezt a kritikus jelentést.
Az Európa Tanács nem ítélte el Ilham Alijev elnök rendszerét. Cserébe a szolgálatkész olasz politikus nejének cége 2,39 millió eurót kapott tanácsadás címén Azerbajdzsántól. Ugyancsak tanácsadás címen átutaltak egy kisebb összeget a CSU akkori képviselőjének, Eduard Lintnernek is. Minderről a Süddeutsche Zeitung számol be, mely annak próbált utánajárni, hogy Azerbajdzsán 2,5 milliárd eurós megvesztegetési keretét mire is használták fel.
A hírhedt kaviárdiplomácia, avagy hogy vásárol barátokat Azerbajdzsán?
Négy, Nagy-Britanniában bejegyzett cég, mely szoros kapcsolatban állt az egykori szovjet tagköztársasággal, 2,5 milliárd eurót költött az azerbajdzsáni elit, mindenekelőtt Ilham Alijev és családja céljaira. Ezt állapította meg az Organized Crime and Reporting Project és tíz európai újság közös vizsgálata, melyet
hónapokon át folytattak azért, hogy napvilágra hozzák Azerbajdzsán furcsa rendszerének külföldi pénzügyi rendszerét.
A négy cég Nagy Britanniában ugyanis csak a jéghegy csúcsa, az azeri pénzek ugyanis megtalálhatók Észak-Amerikában éppúgy mint a kontinentális Európában. Laundromat, vagyis mosógép volt az oknyomozó újságírók elnevezése Azerbajdzsán elitjének leleményes pénzügyi rendszeréről, amely egyaránt irányult off-shore számlák ezreinek a létrehozására adóparadicsomokban, és fedőcégek működtetésére az Európai Unióban és másutt.
Ezeket a fedőcégeket Alijev utasítására a titkosszolgálat működtetette és működteti,
mely még a szovjet időkből maradt meg Azerbajdzsánban. Nem véletlenül: Alijev édesapja annak idején úgy kezdte pályafutását a nagy Szovjetunióban, hogy a KGB tisztje volt.
Ilham Alijev Forrás: Wikimedia Commons
Már életében szobrot kapott Hejdar Alijev Bakuban azon a címen, hogy kétszer is megkapta a Szovjetunió Hőse kitüntetést. Először azért, mert eredményesen vezette a titkosszolgálatot, a KGB-t, másodszor pedig azért, mert nem kevésbé volt eredményes Azerbajdzsán Kommunista Pártjának élén. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Politikai Bizottságának póttagja lett. Ebben a minőségben pályázott az első számú vezető tisztére Mihail Gorbacsovval szemben. Veszített, mert a szovjet elit Sztálin halála után elhatározta, hogy még egyszer nem jön első számú vezető a Kaukázuson túlról. Sztálinnak Dzsingisz kán volt a beceneve a bolsevik pártban…
Alijev elvtárs beletörődött a vereségbe és hozzálátott a túlélő program kidolgozásához. Teljes sikerrel: a nagy Szovjetunió bukása után is megőrizte hatalmát és hamarosan
első számú vezető lett újra Azerbajdzsánban.
Most már nem Moszkvában hanem Washingtonban kereste a felső kapcsolatot.
Eredményesen: a CIA kebelére ölelte az egykori KGB generálist, aki a stratégiai pozícióban levő és olajban gazdag Azerbajdzsán első embereként Amerika barátságát kereste. Az idősebb Alijev az USA-ban halt meg egy katonai kórházban. Trónját fia, Ilham Alijev örökölte.
Tizennégy éve van hatalmon. A moszkvai diplomáciai főiskolán végzett, az ő ötlete a „kaviárdiplomácia”. Azok a külföldi vezetők és diplomaták, akik valamilyen szempontból fontosak lehetnek Azerbajdzsán számára, csodálatos kaviárküldeményt kapnak a kapcsolat megalapozására. Később aztán más is érkezhet…
Nem kell mindig kaviár
Magyarországon a baltás gyilkos ügye tette igazán ismertté Azerbajdzsán teljhatalmú urát. Aki azzal bízta meg budapesti nagykövetét, hogy bármi áron, de szabadítsa ki börtönéből azt az azeri tisztet, aki korábban megölt egy örmény tisztet Magyarországon.
A baltás gyilkos kiszabadult és nemzeti hős lett hazájában.
Ki és mit kapott cserébe ezért a magyar döntéshozók közül? Ez a kaviárdiplomácia rejtelmei közé tartozik. Tény, hogy Magyarország vállalta azt is, hogy Örményország megszakítsa vele a kapcsolatait.
Miért ez az évtizedes vita Azerbajdzsán és Örményország között? Sztálin grúz volt és jól ismerte a Kaukázus nemzetiségi problémáit. Ezért, amikor a Szovjetunió megalakult, akkor a török nyelvet beszélő muszlim Azerbajdzsánhoz csatolta a Hegyi Karabahot, ahol a lakosság döntő többsége örmény volt és keresztény, akik az első világháborús török népirtás óta gyűlölettel tekintettek a törökül beszélő muszlim népekre.
Oszd meg és uralkodj rajtuk!- mondta a grúz Sztálin, aki egyaránt utálta az azeriket és az örményeket. A Szovjetunió bukása után (1991) háború robbant ki Azerbajdzsán és Örményország között. A tét a Hegyi Karabah volt. Az örmények győztek- jelentős részben a diaszpóra támogatása miatt. Azerbajdzsán azóta sem ismeri el a veszteséget.
A kaviárdiplomácia egyik fő célja az, hogy támogatókat szerezzen ebben a történelmi vitában. A másik cél a pénzmosás.
Az olajban gazdag állam költségvetése átláthatatlan. Az elnök magánvagyona és a közpénzek között nincs kínai fal. Az Alijev-család gondol a jövőre is: bár esze ágában sincs lemondani a trónról Azerbajdzsánban, de azért látott már egy-két nagy bukást. Amerika szó nélkül cserbenhagyta szövetségeseit: Mubarakot Egyiptomban vagy Ben Alit Tunéziában. Mindkét bukott diktátor családja milliárdos volt dollárban is. Az Alijev családnak sem kell szégyenkeznie, már ők is dollármilliárdosnak számítanak.
Az azeri pénzből Magyarországra is jutott, erről itt olvashat bővebben.
Várhatóan arra fogja kérni az Európai Bizottság az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanácsot, hogy szeptemberben ismét tűzze napirendre a lengyel jogállamiság kérdését.
Névtelenséget kérő uniós források az MTI szerint azt közölték: a testület tagjai valószínűleg abban fognak megállapodni szerdai ülésükön, hogy felkérik a tanácsot,
vitassák meg Lengyelország ügyét
a tagállamok európai ügyekkel foglalkozó minisztereinek szeptember 25-i találkozóján.
Azt mondták, az Európai Bizottság fokozni kívánja a nyomást Lengyelországra azzal, hogy kikéri a tagországok véleményét, szerintük miként kellene a továbbiakban eljárni, amiért a lengyel kormány semmibe veszi a jogállamiság elveit.
Néhány hónappal ezelőtt egyszer már a tanács elé terjesztették a lengyel kérdést, és Frans Timmermans, a bizottság első alelnöke akkor arról számolt be, hogy
az uniós tagállamok többsége támogatta a fellépést Lengyelországgal szemben.
Az Európai Bizottság már többször kilátásba helyezte Lengyelországgal szemben az uniós alapszerződés hetedik cikkelye szerinti eljárás megindítását. Ez olyan eljárást tesz lehetővé, amely – az európai alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén – végső esetben akár
az érintett tagállam szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat.
Ehhez azonban a többi tagország egyhangú támogatására van szükség, ami erősen kétségs, többek között Magyarország ellenállása miatt.
Az utóbbi időben az unió részéről sok bírálat érte a varsói kormányt, elsősorban amiért
szorosabb ellenőrzés alá vonták a közmédiát és korlátozták az alkotmánybíróság hatáskörét.
A lengyel vezetés szerint a vonatkozó törvénymódosítások ugyanakkor tökéletesen megfelelnek a jogállamiság elveinek.
Donald Trump amerikai elnök Afganisztánnal és Dél-Ázsiával kapcsolatos kijelentései kapcsán a legtöbb médium és szakértő azt emelte ki, hogy Washingtonban még mindig nem döntöttek a csapatnövelés létszámáról, vagy már felhagytak az amerikai külpolitika egyik legfontosabb irányelvével, a demokráciaterjesztéssel és nemzetépítéssel. Azonban a Trump-beszéd egy másik aspektusból is fontos lehet, amire kétrészes elemzés is igyekszik rámutatni: a világ ízelítőt kaphatott arról, hogy a sok robbantásos és öngyilkos merényletes hír hátterében milyen geopolitikai játszmának folynak Afganisztánért.
Felhagyott álmok
Augusztus 21-én Donald Trump ismertette azt Egyesült Államok Afganisztánnal kapcsolatos stratégiáját, amellyel a Fehér Ház az év eleje óta adós maradt. Az amerikai és más nemzetközi lapok, médiumok és szakértők leginkább azt hangsúlyozták ki, hogy Trump semmi érdemleges információval nem szolgált az Arlingtonban lévő Fort Myer katonai támaszponton tartott beszédében. Továbbra is homály fedte az afganisztáni csapatnövelés pontos számát; nagy általánosságokban beszélt a szélsőséges iszlamisták elleni harcról; még az afganisztáni kivonulás időpontját vagy módját sem közölte, csupán annyit, hogy ennek „méltóságteljesnek, nem elhamarkodottnak” kell lennie.
hivatalosan is elrendelte az afganisztáni csapatnövelést.
A Pentagon szintén pár nappal korábban jelentette be, hogy a korábbi közvélekedéssel ellentétben nem 8400, hanem 11 000 katonát állomásoztat a közép-ázsiai országban. Szintén ekkoriban hangzott el az amerikai tisztségviselők részéről, hogy Donald Trump amerikai elnök 4000 katona kiküldetésére hatalmazta fel Mattist.
Donald Trump amerikai elnök és a háttérben James Mattis védelmi miniszter. A kép és Trump teljes Afganisztán-beszédének forrása: heavy.com
A másik rész, amit előszeretettel emeltek ki a kommentátorok a Trump-beszéddel kapcsolatban az, hogy Trump szakított az amerikai elnökök eddigi gyakorlatával: vagyis az Egyesült Államok már lemondott egy demokratikus rendszer kiépítéséről és „nemzetépítésről”, legalábbis Afganisztán tekintetében, amely az amerikai hadtörténelem leghosszabb katonai missziója. Helyette kizárólag a terrorizmus elleni harcra fog koncentrálni, valamint ezzel párhuzamosan a tálibokkal való viszony javítására.
Ez többek közt azt jelenti, hogy
ha a mérsékeltebb irányvonalat képviselő afgán hadurak hajlandóak lemondani a Nyugat-ellenes retorikáról és felhagyni az amerikai katonák és civilek ellen indított támadásról,
akkor Washington is békén hagyja őket, sőt, közvetít, anyagi és más jellegű támogatást nyújt nekik.
Nem arról van szó, hogy most a tálibok politikájában 180 fokos fordult állt volna be, és most hirtelen szimpatizálni kezdtek volna a korábbi ellenséggel. Emögött kőkemény stratégiai és taktikai okok állnak: a tálibok nem akarnak egyszerre két ellenséggel is harcolni. Ugyanis az önmagát Iszlám Államnak (ISIS) nevező terrorista szervezet már 2014 óta komoly riválisa a táliboknak és ezzel párhuzamosan az al-Kaidának.
A tálibokat egy ideig békén hagyták, de ennek a látszólagos fegyverszünetnek vége szakadt: az afganisztáni ISIS-sejt főparancsnoka hivatalosan is hadat üzent az afganisztáni táliboknak, azzal vádolva őket, hogy „hipokriták és tekfírek (hitetlenek), akik már régóta elárulták az iszlámot”. Azóta már
nem egy súlyos összecsapásra, tálibok ellen végrehajtott öngyilkos merényletre és véres leszámolásra is sor került Afganisztánban.
A tálibok már eddig is aggódva – és nem kevés irigységgel – szemlélték azt, hogy az ISIS népszerűségre az ő rovásukra nőtt meg a közép-ázsiai országban, ezáltal egyre kevesebben csatlakoznak hozzájuk, miközben az „Iszlám Állam” folyamatosan ráteszi a kezét a mákültetvényeikre, így egyre nagyobb szerepet hasítanak ki a kábítószerkereskedelemből.
Visszatérve az amerikai elnök beszédére, Trump többször hangsúlyozta, hogy az amerikaiak már belefáradtak az afganisztáni projekt támogatásába. Az Egyesült Államok hiába költött dollármilliárdokat az adófizetők pénzéből, még mindig kevés a kézzel fogható eredmény és Afganisztánt egy „költségvetési fekete lyuknak” számít a szemükben.
Még mielőtt az amerikai elnök ismertette volna az új Afganisztán-stratégiát, már több olyan hír is felbukkant az amerikai médiában, amely azt engedte sejtetni, hogy ezen a téren Washington hamarosan meghúzza a nadrágszíjat. Mattis védelmi miniszter júliusban éles szavakkal illette Pentagon túl nagy kiadásait, mint például azt, amikor
28 millió dollárért készítettek egyenruhákat az afgán hadsereg és biztonsági erők számára.
Csakhogy, mint a leszállításkor kiderült a ruhákat ugyanis zöldes-barna álcafestékkel festették le, ami nem éppen előnyös a hegyvidéki-sivatagos környezetben, miközben Afganisztán alig két százalékát borítják csak erdők.
Továbbá egy augusztusi kongresszusi jelentésből kiderült, hogy a Pentagon közel félmilliárd dollárt pazarolt el az afganisztáni kémprogramba, mivel mindössze csak pár afgánt sikerült kiképezni, akiknek hatékonysága, befolyása vagy felkészültsége semmiféle pozitív eredménnyel nem járt. Mindezek tükrében Trump úgy ítélte meg, hogy az Egyesült Államoknak már nem kell többé szerepet vállalnia Afganisztán fejlesztésében és egyben tartásában, ezt a veszteségesnek gondolt és komoly biztonsági kockázatokkal járó feladatot inkább más országokra bízza. Legelőször valószínűleg úgy tűnhet, hogy egyetlen jelentkező sem akadhat Washington helyébe, ám közelebbről megvizsgálva a régióban történő eseményeket korántsincs így. Pont ellenkezőleg:
Afganisztánért olyan kiélezett versenyt folytatnak más államok, amilyenre utoljára a 19. század végén volt példa.
Amerikai kiképzők oktatják az afgán hadsereg katonáit. A kép forrása: Air Force.
A Sárkány figyelme…
Afganisztán, bár szegény ország, ahol a belpolitikai helyzet maga a megtestesült káosz, az elhelyezkedése miatt már régóta a nagyhatalmak és a regionális erős középhatalmak érdekeltségének és figyelmének a fókuszában van. Afganisztán 2012-ben megfigyelői státuszt kapott a Sanghaji Együttműködési Szervezetben (SCO), amely Oroszország, Kína és a közép-ázsiai országok által létrehozott integrációs szervezet, és amelynek teljes jogú tagja India és Pakisztán, miközben más fontos ázsiai országok megfigyelők (Irán) a szervezetben, vagy dialógus partnerségi (Törökország) viszonyban állnak vele.
Azóta Moszkvában és Pekingben is felértékelődött Kabul szerepe, igaz, teljesen más okok miatt. Kína 2002 és 2010 között körülbelül 205, 3 millió dollárnyi segélyt adott Afganisztánnak. A kínai tőkéből épült meg a kabuli és parvani állami kórház; 800 afgán biztonsági tisztet képeztek ki Kína területén; valamint Kínában az afgán árukra kivetett vámok 95 százalékát eltörölték. Peking számára
Afganisztán mind geopolitikai, mind biztonságpolitikai aspektusból fontos szereppel bír:
habár Kínát és Afganisztánt között csupán egy 350 kilométeres hosszúságú, de 15-65 kilométeres széles korridor köti össze, mégis ezen ezrével szivárognak át – vagy egyes esetben visszatérnek – az ujgur és hui (muszlin han kínaiak) fegyveresek, akik Irakban és Szíriában harcolnak az ISIS vagy más terrorszervet oldalán.
Másodszor pedig Afganisztán fontos szerepet tölt be az Egy Övezet, Egy Út (One Belt, One Road – OBOR) elképzelés, ami a Selyemút 2.0-t, vagyis Kínát és Nyugat-Európát összekötő útvonalban. Persze a kínai vezetés tisztában van az országban uralkodó állapotokkal, ezért az Új Selyemút hivatalosan „kikerüli” Afganisztánt és mindössze 100 milliárd dollárnyi összeggel ruházott be az ország úthálózatába, de attól viszont tartanak, hogyha nem segítik az afgán állam fennmaradását, akkor a terroristaszervezetek és a zűrzavar tovább terjed a szomszédos Pakisztánra és közép-ázsiai országokra, ahova Kína már több száz milliárd dollárral fektetett be az infrastruktúra-fejlesztésbe, földgáz-és kőolajiparba, illetve az OBOR kiépítésébe.
Asraf Gáni és Vlagyimir Putyin találkozója UFA-ban 2015-ben. A kép forrása: wikimedia.
…és a Medve ölelő szorításában
Oroszország szerepe Afganisztánban már egy fokkal árnyaltabb, és bizonyos szempontból izgalmasabb. Tudvalevő, hogy az afgánoknak nincsenek kellemes emlékeik a Szovjetunió 1979 és 1989 közötti intervenciójával kapcsolatban, amely miatt a két kormány évtizedekig mégcsak köszönő viszonyban sem volt egymással. Ugyanúgy a 21. század elején
Vlagyimir Putyin támogatta az Egyesült Államok és a NATO afganisztáni hadműveleteit, ideiglenes hozzáférést biztosítva nekik a közép-ázsiai ország bázisokon.
Az amerikai jelenlét és túlzott befolyás miatt az afgán kormányokkal fenntartott kapcsolat gyakorlatilag a nullával volt egyenlő. Csakhogy miután 2014-ben az ISAF (Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő) felhagyott a katonai hadműveleteivel és csökkent az afgán kormánynak nyújtott nyugati segítség nagysága, megváltozott a helyzet és a korábbi ellenségek hirtelen közeledni kezdtek el egymáshoz.
Talán túl gyorsan is: idén Moszkva kézifegyverekkel (legutóbb 10 000 Kalasnyikovval) látta el az afgán hadsereget, orosz üzletemberek mintegy 150 afganisztáni projektbe fektettek be, és és újranyitottak az orosz konzulátusokat és a kulturális intézményeket is. Az orosz diplomácia sikeresen kezdett el közvetíteni a tálibok és az afgán között, és idén tavasszal már egy békekonferenciát is tető alá hozott, amelyen az Egyesült Államokon kívül minden regionális szereplő és komoly befolyással rendelkező tálib csoport jelen volt.
Még akkor is, ha nem sikerült ezen a rendezvényen semmiféle áttörést elérni, rámutatott arra, hogy Oroszország ismét megkerülhetetlen tényezővé vált Afganisztánban, méghozzá úgy, hogy maga Kabul „hívta meg” őket az országba. Ahogyan egy Afganisztán-elemző találóan megjegyezte:
„ma már az oroszok sokkal nagyobb biztonságban és testőrök sétálhatnak végig az utcán, mint a nyugati állampolgárok”
A Kreml számára az afgán kapcsolatok javításának megvannak a maguk előnyei: a tálibokkal való megegyezéssel igyekeznek csökkenteni a kábítószerkereskedelmet, Afganisztánból származik szinte a teljes orosz heroinpiac. Továbbá az afgán kormányerők és tálibok lefoglalják az ISIS-t, így ezek a harcosok az afgán hegyekben maradnak, nem pedig Szíriába, Közép-Ázsiába, vagy akár Oroszország területére (Csecsenföld, Dagesztán) utaznak, hogy itt harcoljanak a helyi kormányok és az orosz csapatok ellen ellen.
Sőt, ami igazán csábító lehetőséget kínál Moszkva számára, hogy a tálibokkal való kapcsolat erősítésével újabb nyomást lehet gyakorolni Nyugatra, így már az oroszok nemcsak Szíriában vagy Ukrajnában foglalnák le a figyelmüket és erőforrásaikat, hanem Afganisztánban is.
Ficónak akkor még nem állt érdekében ezt megafonba kiabálni, hiszen a magosodás ellentétes a V4-es Brüsszel-szkepticizmussal, így a régiós bajtársakat eláruló „brüsszeli ügynöknek” tűnt volna. A koalíciós válságban viszont kellett az elterelő marketingelem, így gyorsan elővették.
Az Európai Unió magjához tartozzunk vagy sem? Elindult a vita, amellyel csak egy gond van, de az nagyon nagy: a ködöt szurkáljuk. Az uniós mag olyan, mint Columbo felesége írja Mózes Szabolcs a pozsonyi Új Szóban.
Miután kiderült, hogy a jelenlegi kormány se nem gátja a szélsőségesek erősödésének, se nem stabil, új eposzi jelzőt kellett találni. A miniszterelnök szerint azért nem bukhat az instabil kormány, mert egyedül ez a koalíció (Fico korábbi kedvenc szóhasználatával élve: tákolmány) képes bevinni Szlovákiát az Európai Unió magjába. Igazságtalanok lennénk, ha a magtézist a semmiből előrángatott kommunikációs panelként írnánk le. Fico már az év elején arról beszélt, hogy Németországgal kell tartanunk, s a nyár elején is – amikor még nem volt koalíciós válság – pedzegette a mag-ügyet. Akkor még nem állt érdekében ezt megafonba kiabálni, hiszen a magosodás ellentétes a V4-es Brüsszel-szkepticizmussal, így a régiós bajtársakat eláruló „brüsszeli ügynöknek” tűnt volna. A koalíciós válságban viszont kellett az elterelő marketingelem, így gyorsan elővették. (…)
Annyit tudunk, hogy valami készül.
A német kancellár és a francia elnök is utalt rá, hogy amint Németországban is lezárul a parlamenti választás, megkezdődik a közeledés stratégiájának megalkotása.
Ám ennél többet nem tudunk. (…)
És az sem igaz, hogy az EU-motornak tartott német–francia tengely számára nincsenek nemzeti érdekek, mint ahogy az sem, hogy az integráció mélyítését csakis mindenki javára, valamiféle közös európai érdekből forszírozzák.
Az pedig, hogy transzparens vita helyett eddig a kérdésben csak háttéregyeztetések zajlottak Berlinben, Párizsban vagy Brüsszelben, az EU-szkeptikusok malmára hajtja a vizet,
hiszen úgy tűnik, egy suttyomban összerakott tervet akarnak majd gyorsan lenyomni a kisebb tagállamok torkán, kész tények elé állítva őket.
Értelmes kérdések és lényegre törő válaszok helyett így maradnak a bejáratott panelek, az előítéleteken, vágyálmokon és rémképeken alapuló viták és a ködszurkálás.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
