Fontos

Újabb orosz-amerikai kémbotrány

0

Több mint tíz éven át dolgozott észrevétlenül egy orosz kémnő az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségén. Még az elnök napirendjéhez is hozzáfért.

A Guardian információi szerint az orosz állampolgárságú nőt a többek között az amerikai elnök védelmét is ellátó Secret Service vette fel, és hozzáférése volt olyan szoftverekhez, amelyek révén

rendkívül bizalmas dokumentumokba, például az elnök és az alelnök napirendjébe nyerhetett betekintést.

A nő először 2016-ban vált gyanússá, amikor az amerikai külügyminisztérium biztonsági szolgálatának (RSO) egyik rutinellenőrzése során kiderült, hogy engedély nélkül rendszeresen találkozik az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat, az FSZB (a KGB utódszervezete) tagjaival.

Az RSO 2017 januárjában jelezte ezt, a Secret Service azonban nem indított kiterjedt vizsgálatot, inkább néhány hónappal később csendben elbocsátották a nőt, épp mielőtt 2017 júliusában elmozdították az 1200 fős moszkvai amerikai diplomáciai kontingens 750 tagját az amerikai-orosz feszültségek miatt.

A lap úgy tudja, az FBI és a CIA is vizsgálódni kezdett, de mindenki azt várta, hogy a Secret Service deríti fel az ügyet. Egy titkosszolgálati forrás szerint viszont ehelyett

a Secret Service megpróbálta eltussolni az ügyet

azzal, hogy menesztette a nőt. A biztonsági szolgálat nem indított belső vizsgálatot a kém által okozott károk és annak felmérésére, hogy esetleg beszervezett-e másokat is.

A brit lap megkereste a Secret Service-t, amely nem tagadta, hogy lehetséges orosz ügynökként tartották számon a nőt, de igyekeztek eljelentékteleníteni a szerepét. Közleményük szerint a nő nem fért hozzá olyan információkhoz, amelyek nemzetbiztonsági kockázatot jelentenének. Azt is írták: tisztában vannak azzal, hogy

minden orosz alkalmazott, aki amerikai szolgálatban áll, valamilyen formában kapcsolódik az FSZB-hez.

Az amerikai külügyminisztérium közölte, nem kommentálja az ehhez hasonló ügyeket.

Az ügy nem sokkal azután került nyilvánosságra, hogy Amerikában is lebukott egy orosz kémnő, Marija Butyina. Az ő történetét ide kattintva olvashatja el.

Nem ígért szexet az orosz kémnő

0

A 29 éves Marija Butyina jelenleg egy washingtoni börtönben várja, hogy az ügyészség kémpert indítson ellene. Azzal vádolják a fiatal nőt, hogy Trump elnök közelébe akart férkőzni a 2016-os választási kampány idején.

Ez végül is nem járt sikerrel, de Trump fiával sikerült találkoznia. Minderről beszámolt orosz főnökének, Alekszandr Torsinnak, aki Putyin elnök egyik bizalmasa. Az ügyészség Washingtonban korábban azt állította, hogy Marija Butyina szexet ajánlott idősebb amerikai uraknak, ha megkönnyítik az előrejutását.

Kiderült, hogy ezt állítását az ügyészség nem tudja bizonyítani, ezért ezt a vádat ejtették, de továbbra is fenntartják, hogy Marija Butyina az orosz kormány megbízásából férkőzött be az Országos Fegyver Szövetségbe, amely Trump egyik fő szponzora volt az elnökválasztáson.

A furcsa kémpert az ügyészség folytatja le Washingtonban.

Vagyis, nem Robert Mueller különleges ügyészre bízták, aki Trump és az oroszok szerteágazó kapcsolatait vizsgálja.

Trump vesztes ellenfele, Hillary Clinton változatlanul állítja, hogy az oroszok miatt veszített. Az amerikai kémelhárítás ugyanis bebizonyította, hogy az orosz hírszerzés feltörte Hillary Clinton adatbázisát, és onnan kompromittáló dokumentumokat juttatott el Trump kampány csapatához. Az USA a hacker akció miatt szankciókat alkalmaz Oroszországgal szemben. Marija Butyina mint egyetemista tartózkodott az Egyesült Államokban, és eközben próbált meg közel férkőzni Donald Trumphoz. Ez végülis valószínűleg nem sikerült, bár az ügyészség vizsgálata még nem ért véget.

Közben több könyv állítja az USA-ban és Nagy Britanniában, hogy

Putyin elnök valamilyen kompromittáló dokumentumokkal sakkban tartja Donald Trumpot.

A két elnök Helsinki találkozója kapcsán felerősödtek ezek az állítások, de egyértelmű bizonyítékokkal senki sem szolgált. Az ellenzéki demokraták mégis impeachmentet emlegetnek, vagyis az orosz kapcsolatokra hivatkozva akarják eltávolítani Donald Trumpot a Fehér Házból.

Jelenleg többségben vannak a washingtoni kongresszusban a republikánusok, akik kiállnak Trump mellett. Ha azonban novemberben veszítenek a választásokon, akkor felerősödhetnek a hangok Washingtonban, hogy Trump mondjon le, vagy pedig jogi úton távolítják el a Fehér Házból.

Trumpnak az esze ágában sincs lemondani: nemrég jelentette be, hogy 2024-ig kíván a Fehér Házban maradni.

Marija Butyináról itt írtunk hosszabban.

Búcsú a Szürke Farkasoktól Franciaországban

Ali Agca a Szürke Farkasok mester gyilkosa volt amikor rálőtt II. János Pál pápára a Szent Péter téren Rómában. A szélsőjobboldali terrorszervezetet, melyet a titkosszolgálat manipulált, Franciaországban azzal gyanúsítják, hogy Erdogan megbízásából cselekszik, hogy káoszt okozzon.

Macron elnök és Erdogan „szultán” nyilvános viszálya vezetett a betiltáshoz – hangsúlyozza a párizsi Le Monde. A franciák már régóta azzal gyanúsítják a Szürke Farkasokat (a szervezetről itt olvashat részletesen), hogy támogatják az iszlamista merényleteket Nyugat Európában. Méghozzá a török kormány jóváhagyásával! Erdogan és emberei természetesen mindent cáfolnak, de a franciák már egyáltalán nem hisznek nekik.

Az orosz kapcsolat

Miért lőtt rá Ali Agca II. János Pál pápára a lengyelországi válság kellős közepén? Mert Moszkvában a döntéshozók őt gyanúsították azzal, hogy a CIA-vel együttműködve irányítja a Szolidaritás mozgalmat, amely életveszélyes fenyegetést jelentett a rendszer számára Lengyelországban. Az oroszok olyan végrehajtót kerestek, aki semmiképp sem utal a Szovjetunióra. Ezért esett a választásuk a Szürke Farkasok mester gyilkosára. Akinek végül is nem sikerült megölnie a pápát, aki azután megbocsátott neki.

A Szürke Farkasok dicstelen pályafutása két fronton folytatódott: egyrészt a török titkosszolgálat rájuk bízta a piszkos munkát. Ez az aktuális hatalom politikai ellenfeleit jelentette. Így végezte például az az örmény aktivista, aki Törökország Nobel díjas írójával együtt megpróbálta feleleveníteni az örmény népirtás tragédiáját.

A másik piszkos munka az iszlamista terroristák támogatása mindenütt a világon. Az Iszlám állam fennállása idején Erdogan fia árusította az iszlamista terroristák olaját a világpiacon. Ezt a kereskedést védték a Szürke Farkasok. A másik megbízatásuk a franciaországi iszlamista merényletek támogatása volt. Párizs ezt több ízben is nehezményezte. A legutóbbi merényleteket követően betelt a pohár.

A Szürke Farkasok Lyon közelében megtámadták a Franciaországban élő örmények központját. A rendőrség 250 törököt vett őrizetbe. A Szürke Farkasok megrongálták a helyi örmény temetőt, ahova felírták a nevüket is.

A francia kormány ezek után döntött úgy, hogy betiltja a Szürke Farkasokat, de sajnos nem kizárt, hogy helyükre más néven új csapat szerveződik a hatalom piszkos ügyeinek végrehajtására Törökországban és azon kívül is.

Az európai ügyészség célkeresztjében a bolgár Orbán

Az Európai Unió legkorruptabb államában az ügyészség kiengedte az előzetesből Bojko Boriszov egykori kormányfőt, aki megszakításokkal több mint tíz éven át vezette az államot. Ahol az ügyészség egyáltalán nem független, ezért nem csoda, hogy nem látott okot korrupciós vizsgálatra.

Csakhogy Boriszov utóda, Petkov miniszterelnök, aki a Harvardon végzett, komolyan veszi a küzdelmet a korrupció felszámolására. De tudja, hogy egyedül nem megy. Ezért számít Laura Codruta Kovesire, aki az európai ügyészség élén nagyon érdeklődik Bulgária iránt – írja a brüsszeli Politico.

A főügyész asszony első külföldi útja épp Szófiában vezetett még tavaly. Majd pedig újra Bulgáriába látogatott nem sokkal azelőtt, hogy Bojko Boriszov ex miniszterelnököt egy éjszakai kihallgatás során őrizetbe vették. Aztán az ügyészség elengedte, dehát a szervezet élén  az a főügyész áll, akinek a távozását Boriszovval együtt követelték a korrupció ellenes tüntetők. Ivan Gesev nyíltan szembeszáll a kormánnyal. Az egykori titkosszolgálati tiszt most hirtelen független lett amióta az új kormány vizsgálni szeretné a megelőző idők korrupcióját.

Hova tűntek az európai pénzek?

Ezt a kínos kérdést kívánja feltenni Laura Codruta Kövesi főügyész a bolgár Orbánnak. Bojko Boriszov rokonainak, barátainak és üzletfeleinek osztotta ki a legnagyobb részt. A maffia állam nem is nagyon titkolta, hogy az állambiztonság egykori tisztikara mentette át magát az új rendszerbe, ahol a régi módszereket használják. Nem ritkák a gyilkosságok sem. Igazában azonban mindenkit csakis a pénz érdekel. Épp ezen szálon akar lecsapni Laura Codruta Kövesi főügyész. Aki kiváló viszonyt ápolt az amerikai nagykövetséggel Bukarestben, és ezek a kapcsolatok minden bizonnyal meg is maradtak.

Putyin barátai eltűnnek hirtelen

Ausztriában előbb a szélsőjobboldali Szabadságpárt vezetőjét majd Kurz kancellárt buktatták meg a külföldi titkosszolgálatok. Hol van már Ausztria egykori külügyminiszter asszonya, akinek az esküvőjén Putyin még táncolt is?

Babis, Csehország ex miniszterelnöke Moszkvában végezte tanulmányait, és ifjú korában összekötő tiszt volt a KGB és a csehszlovák állambiztonság között. A választási kampány hajrájában hirtelen régi-új korrupciós vádak kerültek elő amerikai forrásból. Brüsszel is újra vizsgálódni kezdett korrupciós ügyekben. Az amerikai és a német nagykövetség pedig rábeszélte a pártokat, hogy ne szövetkezzenek Babissal. Aki partner híján megbukott.

Szlovákiában azóta folyik a tisztogatás, hogy a Fico rendszer belebukott abba a botrányba, amely amiatt robbant ki, hogy egy korrupciós ügyekben nyomozó újságírót a hatalom megöletett a barátnőjével együtt.

Az arcképcsarnokból szinte csak Orbán Viktor hiányzik. Az oroszok eredetileg neki akartak kitüntetést adni – ki tudja, hogy miért? – de ő taktikusan Szijjártó külügyminisztert jelölte maga helyett. Aki így feláldozhatóvá vált. A probléma azonban fennáll: háború idején tolerál-e a NATO egy Putyin barát vezetőt az egyik frontországban? Orbán számára a változási kényszer óriási. Ő vígan el is árulná Putyint, de nyíltan ezt csak a választások után teheti meg. Hű hívei ugyanis nem tudnak olyan gyorsan váltani mint ő márpedig Orbánnak minden szavazóra szüksége lesz, ha meg akarja nyerni a választásokat.

Mostanában buknak a nyugdíjasok

A két számjegyű béremelkedéssel ezekben az években egyre rosszabbul járnak a nyugdíjasok, miközben a térségben még az inflációkövetésben is a sor vége felé kullogunk. Tőlünk keletre még rosszabb a helyzet: durva válaszfal magasodik a nyugati országok és a keleti végek között.

Noha egy hete a teljes ellenzék (a Jobbikkal együtt) aláírta a nyugdíjas parlamenttel a megállapodást az idősek ellátásának jövőbeni szándékáról, a pártok óvatosak az ígéretekben. A legbátrabb terv talán a tényleg gyalázatos nyugdíjminimum 28 500 forintjának jelentős emelése (vannak, akik dupláznának).

Az óvatosság érthető. A kötelező magánnyugdíjpénztárak 2011-es beszántása, és az államosított, csaknem 3 ezer milliárd forint eltűnése a későbbi nyugdíjak egynegyedét vette el a jogosultaktól, ennek beszámítása legfeljebb ígéret a kormánytól, teljesíthetősége erősen kétséges.

Mindezzel párhuzamosan Orbánék megszüntették a svájci indexálást, amivel az éves értéktartás fele, a versenyszféra jövedelememelkedési rátája kiesett. Ennek következtében a jelenlegi években – a két számjegyű bérnövekmény idején – az inflációkövetéssel a nyugellátások mindinkább elmaradnak az aktívak javadalmazási ütemétől. Ahogyan azt a Policy Agenda kiszámolta, 2008-ban az átlagnyugdíj 72 százaléka volt az átlagbérnek, 2014-re ez 76 százalékra nőtt.

Az arány jövőre 61 százalékra csökkenhet.

A korrektség jegyében tegyük hozzá, hogy recesszió idején viszont ez a szisztéma óvja a nyugdíjakat. Ezzel együtt sok idős fog kiborulni a jövő évi 3 százalékos emelés láttán. Főképpen azért, mert közben hallja a dübörgő és „saját lábon álló” gazdaságról ismételgetett kormányfői szólamokat.

Ha kipillantunk a közvetlen térségbe, azt láthatjuk, hogy a gazdasági válság kirobbanását követő nyolc évben a saját valutában mért átlagnyugdíj-emelkedés hazánkban a harmadik legnagyobb arányú volt, de az inflációkövetésben már csak a horvátok és a csehek maradtak mögöttünk. (A románok kiugró rátájáról még szó lesz.) Az euróra átszámolt érték legfeljebb azért érdekes, mert megmutatja, mennyire „sikeres” volt a Matolcsy György vezette jegybank folyamatos forintgyengítése.

Nyugdíjak változása (2016/2008, százalék)

Átlag öregségi nyugdíjak emelkedése (saját fizetőeszközben)  

Átlag öregségi nyugdíjak emelkedése (euróba átszámítva)

Reál-nyugdíjemelkedés
Románia 166 136 140
Magyarország 142 115 120
Csehország 119 110 107
Lengyelország 147 118 132
Szlovákia 133 133 123
Horvátország 127 122 116

Forrás: Policy Agenda

Tágítsuk ki a horizontot, és nézzük meg a számokat a nyugat/kelet tengely mentén is. Ebből nem csak az derül ki, hogy az elöregedés mindenütt a korhatár emelkedését vonja maga után, hanem az is, hogy a több pilléres rendszer talán mégsem annyira rossz ötlet. És persze az is, hogy hogy a gazdaságok közti jókora teljesítménykülönbség az utolsó évtizedeken is nyomot hagy. A továbbiak csak elszántaknak ajánlottak.

Nagy-Britanniában a nők nyugdíjkorhatára éppen most nő 60-ról 65 évre, 2020-ra pedig mindenki számára 66 év lesz. Az egyéni állami alapnyugdíj havi 484 euró, ami 150 ezer forintnak felel meg. Franciaországban is jelenleg egységesen 62 évre növekszik a nyugdíjkorhatár, de ehhez 41 és fél év igazolt munkaviszony szükséges. Ha ez nincs meg, 67 éves korig csökkentett nyugellátás jár. A minimál-nyugdíj mértéke 616 euró, ami körülbelül 190 ezer forint, de az átlag eléri az 1640 eurót is,

ami félmillió forintnak felel meg.

Ez azonban az állami és a kötelező nyugdíjpénztári befizetésekből tevődik össze.

A holland nyugellátás az állam, a munkaadók, valamint az öngondosodás három pillérén alapszik. Ezzel együtt a jelenlegi 65 éves korhatárt a tervek szerint 67 évre emelnék, mert az öregedés minden országot egyaránt érint. Jelenleg egy egyedülálló minimális állami nyugdíja 1050 euró, mintegy 330 ezer forint. Ausztriában a férfiaknak 65, a nőknek 60 éves korukig kell dolgozniuk. Az átlagnyugdíj 1115 euró, ami 350 ezer forintnak felel meg.

Romániában, bár hivatalosan a nők 59, a férfiak 64 évesen mehetnének nyugdíjba, a valós nyugdíjazási kor 56 év. A teljes ellátás most átlagban 211 euró, azaz 65 ezer forint. Az elmúlt évek jelentős növekménye tehát igen alacsony kiindulási ponthoz mérendő.

Ukrajna maga a katasztrófa, ahol kizárólag azért nem emelik a férfiak 60 éves nyugdíjkorhatárát, mert az átlagéletkor 62 év. A nők 55 évesen jogosultak jelenleg az ellátásra, de fokozatos emeléssel itt is egységesítik a rendszert 60 évre. A minimális öregségi nyugdíj 65 euró, azaz 20 ezer forint, és az ellátásnak van felső plafonja: nem haladhatja meg a létminimum tízszeresét. Ezt látva aligha véletlen, hogy egymásra talál az ukrajnai nyomor és a magyar kormány „állampolgár-importja”.

Lengyelországban a nőknél 60, míg a férfiaknál 65 év a nyugdíjkorhatár, mely 2040-re mindkét nemnél kiegyenlítve 67 évre fog emelkedni, és ezzel együtt a kedvezmények köre is szűkül. Sajnos nem csak a ledolgozandó évek száma nő, a nyugdíjak reálértéke is egyre inkább csökken, az átlag-nyugdíj 504 euró, azaz 160 ezer forint.

Csehországban már most 65 év a nyugdíjkorhatár, ami 2041-től 70 évre emelkedik. Az átlag-nyugdíj 460 euró, azaz kábé 142 ezer forint. Szlovákiában is zajlik a korhatár emelése 62-ről 65 évre. Az átlag szlovák nyugdíj 408 euró, körülbelül 130 ezer forint.

Magyarországon a nyugdíjkorhatár egységes, fokozatos emelése zajlik 62-ről 65 évre. A korábbi kor- valamint egyéb kedvezmények köre az elmúlt években jelentősen csökkent, egyedül a nőket illeti meg továbbra is a 40 éves munkaviszony után járó korkedvezményes nyugdíjazás. Az átlagos nyugdíj 123 ezer forint, mellyel

hazánk az európai középmezőnyben helyezkedik el.

A magánnyugdíj eltüntetése után nem marad más, mint az adózott jövedelemből előtakarékoskodni. Évről évre egyre többen veszik igénybe például a nyugdíjbiztosítási szerződésre befizetett díjaik után járó adókedvezményt: 2015-ben 92 ezren, tavaly már közel 149 ezren éltek az adóvisszatérítés lehetőségével. Minden magánszemély a nyugdíjbiztosítási szerződésre befizetett rendszeres, illetve eseti díjak 20 százalékát, de legfeljebb 130 ezer forintot igényelhet vissza adójából. Az adókedvezmény plafonjának eléréséhez az kell, hogy a tárgyévben történő díjbefizetések összege legalább 650 ezer forint legyen, vagyis ez még minimálbérből is elérhető.

A Big Deal

Donald Trump, a mai nap folyamán kinyilatkoztatta, hogy márpedig június 12-én megtartják a nagy találkozót Szingapúrban, közte, és Kim Dzsong Un között, mi több, az imént Mun Dzse In dél-koreai elnök azt nyilatkozta, hogy Trump adminisztrációja felhívta őt, hogy vegyen részt a találkozón.

Az még nem biztos, hogy rögtön az elejétől igénylik a társaságát, de lehet, Trump egy cseppet sokat beszél örömében, és kicsit össze-vissza, ezért ilyen részletek elsikkadnak.

Például azt mondta, hogy a Kim Jang Csal, magas rangú északi küldött által személyesen továbbított levél, amit Kim Dzsong Un írt Trumpnak, nagyon jó, és érdekes, majd 8 perc múlva azt, hogy fogalma sincs mi áll benne, mert még nem nyitotta ki.

Mondjuk ha koreaiul íródott, akkor nagy eséllyel akkor sem lesz, ha kinyitja, de majd csak találnak valakit aki lefordítja, hogy az elnök úr mégis tudja, mire mondta, hogy szép, és érdekes, reméljük, nem a híres hideg tészta, a nengmjan északi receptjét kapta meg, amiért mellesleg nem egy déli szakács a fék karját adná.

Mondta, hogy dollár milliárdokkal segítették Délt, majd azt, hogy ilyen nem történt, aztán azt, hogy  dollár trilliókkal fogják segíteni Északot, majd azt, hogy ők nem segítenek, segít Dél, Kína, meg Japán. Mondjuk azt azért megnézném, amikor oda Japán beteheti a lábát, de mindegy is, az elnök úrnak majd küldünk néhány szem ginkgo bilobát, hogy ne keveredjen bele folyton önmagába.

A helyszín körül is éleződnek a találgatások, legnagyobb készültség a Shangri-La, és a Capella hotel környékén van Szingapúrban, de van még másik három is a dobozban. Biztonsági okokból, a tényleges helyszín vélhetőleg csak a legvégén derül majd ki.

Maga a megállapodás is körvonalazódni látszik.

Volt kezdetben az egyszerű változat, hogy ne legyen Észak-Koreának atomfegyvere, aztán jött amerikai részről, hogy jó, de legyen a leszereléssel párhuzamosan lehetetlen később is az atomfegyver előállítása, azaz a leszerelés legyen irreverzibilis.

Kicsit még később, hogy még ez sem elég, legyen azonnal.

Na, erre már a szakértők is felhúzták a szemöldöküket, ugyanis szerintük ha 8 év alatt technikailag,  – igen jelentős külföldi segítséggel – véghez lehet vinni a feladatot, akkor igen ügyesek leszünk. Nem ilyen munkamorál, és élettempójú országokban, körülbelül 15 évbe telne a dolog.

Végül megállapodtak egy un road map-ben, ami 4 lépésben semmisítené meg az összes atomfegyverrel kapcsolatba hozható létesítményt, anyagot, technológiát Észak-Koreában, nemzetközi szakértők részvételével, az első kör 2o2o-ban fejeződne be.

Pár napja aztán Trumpék kitalálták, hogy még ez sem tetszik nekik eléggé, Kim Dzsong Un a hordozó rakétáit is semmisítse meg, ám ez eddig nem volt műsoron, lévén azok nem atom fegyverek, ha alkalmasak is atomfegyver hordozónak.

Az Amerikában tárgyaló delegáció nincs felhatalmazva, hogy Kim Dzsong Un helyett döntsön, következésképp most megy az üzengetés, miközben Trump már ismét trillió dollárokról, és az Arab Emirátusokat is megszégyenítő gazdagságról beszél Északnak, meg olyan biztonsági garanciákról, amely az ő elnöklése után is kötelezné Amerikát, hogy védje meg Kim Dzsong Un hatalmát szükség esetén.

Szóval, hagyott egy lapot azért a végére, ez lesz a „big deal”, a rakéták megsemmisítése, amit majd ő, és Kim hoz tető alá, nem hagyja, hogy a tárgyaló csapatok ellopják előle a show-t. Nem csodálkoznék ha nagyon szeretne játszani, de győzni még annál is inkább, nem is titkolja, hogy mennyire élvezi.

Kicsit higgadtabb emberek azt mondatták vele, hogy a big deal után még kell történjen néhány még inkább big deal, ugyanis egy megállapodással lehetetlen az összes technikai részletet megbeszélni, pláne megalkudni arról, hogy mibe fog ez a Trump -féle győzelem fájni Amerikának.

Mindenesetre Kim Dzsong Un azt mondta, hogy ő szeretne egy amerikai hamburger láncot Északon. Ez ugye a diplomácia nyelvén azt jelenti, hogy az államtól független magánbefektetőket várjuk szeretettel.

Ugyanezt ígérte Lavrovnak is, meg Si Dzsin Pingnek is, bár Si azért nyilván más tekintetben is számít, hiszen amennyiben gyakorlatilag a gyalogos hadseregén, és a muzeális értékű tankjain kívül nem marad fegyvere Észak-Koreának, Délnek viszont igen, felmerül a félsziget katonai egyensúlyának megbomlása, ami még akkor sem fog egészen helyreállni, ha az utolsó amerikai katona is elhagyja a félszigetet, mert Dél hadi ereje igen jelentős.

Kína azonban tudja, hogy Koreától nincs tartani valója katonai szempontból, neki az amerikai befolyás megszűnése elegendő biztosíték lesz.

Eközben tegnap, északi-déli magas rangú katonai megbeszélés volt, ami folyamatossá válik alacsonyabb szinten, 14-én, 18-án. A következő szimbolikus találkozás a Koreai-félsziget legszebb hegyén, a Kümgángszán-on lesz, június 22-én, ismét magas rangú tisztségviselők között.Ismét műsoron van a szétszakított családok találkozója, ami már csak szimbolikus, lévén az érintettek közül alig él már valaki. A déli televízióban következetesen „uri táng”-ként emlegetik Északot (is), ami annyit tesz, a mi földünk, a mi országunk. Ez is üzenet értékű, és meglepően pozitív üzenetet hordoz.

Mondott néhány mondatot az északi, belügyminiszternek nevezhető úr, az újságírók gyűrűjében, és én azt hittem, hogy csak én nem értem, ezért a férjemhez fordultam, hogy fordítson nekem, ám legnagyobb meglepetésemre ő sem értette. Kissé zavarban volt, és azt mondta, hogy van amit ért, de a kulcsszavak ismeretlenek a számára. Tehát nem csupán az intonáció nagyon más, hanem olyan szavakat használnak, amik itt nem léteznek. Itt az újabb feladat, meg kell tanulni északiul is.

Azért kisakkoztuk, hogy valami olyasmit mondott, hogy ha egyik oldalon sem állítanak szándékosan akadályokat a megbeszélések elé, akkor azok fénysebességgel fognak haladni.

Na most, mivel Kim Dzsong Unnak, aki akadályt próbált állítani, az már nem él, ez a pár mondat egyértelműen a déli ellenzéknek szólt, szerintem az északiaknak szokniuk kell még a demokráciával járó tökölődést, láthatóan ez nehezükre esik.

Ahogy egy déli elemző igen találóan azt megfogalmazta, nyakig ülünk egy Trump féle reality showban, és csak kapkodjuk a fejünket, de a segéderő, mármint Kim Jang Csal, akinek egyébként ma Trump megveregette a vállát, aminél kevés udvariatlanabb dolgot követhetett volna el, esetleg adhatott volna neki még barackot a fejére, de akkor senki se csodálkozzon, ha Trump elnök hirtelen elhuny szívrohamban, szóval ő teszi a dolgát, ahogy Pompeo is, meg a fülöp szigetről elhozott amerikai nagykövet, akit szintén Kimnek hívnak, és az északi szigorú hölgy, aki kivételesen nem Kim, de attól még az elit elitje Északon.

Trump elnök még azt is mondta, hogy nem csak papíron, de ténylegesen is véget ér a Koreai Háború, és ez mekkora dolog, így hetven év tűzszünet után. Ebben mindenképp igaza van, mi már alig várjuk, legyen az akár big deal, vagy sok egymást követő big deal, mennénk már a Kümgáng szán-ra, és a hóhatár feletti csúcsokat is szeretnénk látni, no meg az a közel harminc milló koreai megérdemli, hogy végre jobban, boldogabban éljen, ha a demokrácia kérdését természetesen még nem feszegeti senki, akkor is.

Oligarchák pácban

Ukrajna 1 milliárd euróhoz  juthat az orosz oligarcháknak a francia Riviérán lefoglalt vagyonából.

Egyelőre egy lefoglalt villát sikerült állami kézbe venni, de minden nagyon lassan megy a számtalan jogi probléma miatt.

23 millió eurót ér a luxus villa a Cote d’Azur-ön, mely most a francia állam tulajdonába került miután októberben elvették egy orosz oligarchától. Ez az első fecske – állapítja meg a párizsi Le Monde, amely rámutat arra, hogy jogilag egyáltalán nem egyszerű külföldi tulajdonban levő vagyontárgyak lefoglalása politikai indokokra hivatkozva. Az orosz oligarchák egy részének vagyonát arra hivatkozva zárolták sok nyugati országban, hogy ők Putyin rendszerének aktív támogatói, akik ily módon elősegítik Oroszország agresszióját Ukrajna ellen. Viktor Rasnyikov, a szóban forgó orosz oligarcha, akinek a villáját elvették a francia Riviérán, az acél gyártás egyik királya Oroszországban. Az acélgyártást teljesen alárendelték a hadigazdálkodásnak orosz földön, ahol Putyin egykori alteregóját, Medvegyevet, a Védelmi Tanács alelnökét  bízta meg a hadiipar irányításával.

Viktor Rasnyikovot az elsők között írták fel a feketelistára Franciaországban: már március 15-én megindult ellene az eljárás. Putyin agressziója Ukrajna ellen február 24-én kezdődött meg. Két luxus ingatlant azonnal lefoglaltak: egyet a Riviérán, egyet pedig Párizsban. A harmadik egy luxusjacht. Mindhárom Rasnyikov néven volt bejegyezve, ezért itt nem merült fel jogi probléma. A jacht értéke csekély 300 millió euró – írja a Nice Matin, amely azt is hozzáteszi, hogy ez egyik luxus ingatlan értéke meghaladja a 100 millió eurót is.

A 23 milliós luxus villa esetében nem voltak ilyen egyértelműek a tulajdonviszonyok, ezért csak októberben foglalták azt le. A luxus villa ugyanis egy orosz stróman nevén volt bejegyezve Franciaországban, és bár mindenki sejtette, hogy nem ő az igazi tulajdonos, de jogilag is bizonyítani kellett, hogy valójában Rasnyikov rendelkezik a 23 millió eurós luxus ingatlannal.

A francia pénzügyőröknek feltűnt, hogy az orosz tulaj gyorsan meg akar szabadulni a luxus villától nem sokkal azután, hogy összeállították az első fekete listát Putyin oligarchái ellen tavaly márciusban Franciaországban.

Rögtön intézkedtek arról, hogy a villámgyorsan eladott luxusvilla vételi árát – 17 millió eurót – lefoglalták a közjegyzőnél. Ezután jöttek a jogi problémák, mert a luxusvilla egy panamai cég tulajdonában állt, mely az orosz stróman nevén volt bejegyezve a francia Riviérán. A panamai cég vizsgálata során a francia pénzügyőrök azt vették észre, hogy az is csak álcázás, valójában mögötte egy svájci pénzügyi vállalkozás áll, mögötte pedig az orosz acél király, Viktor Rasnyikov. A luxusvillát ezért elkobozták, de ez nem végleges. Jelenleg a francia igazságügyi minisztérium tulajdonában van, de a bíróságnak kell kimondania a végső szót. Csakis akkor kerül teljesen a francia állam tulajdonába az orosz oligarcha luxus villája a Riviérán.

Egymilliárd euró juthat Ukrajnának

Hosszútávú folyamat a vagyonelkobzás, de a végső cél az, hogy az orosz oligarchák  elkobzott vagyonát Ukrajna újjáépítésére fordítsák. Csak a Riviérán lefoglalt orosz javakból 1 milliárd euró jöhet össze erre a célra – állapítja meg a Nice Matin, amely sorolja a luxus ingatlanokat.

Alekszandr Ponomarenko, az orosz gabona export királya csekély 91 millió euróért vette meg a La Chabane luxus ingatlant. Arkagyij Rotenberg, Putyin jóbarátja  a Riviéra egyik legdrágább helyén, Saint Jean Cap Ferrat szerezte meg a Shosana villát. A Rotenberg fivérek vállalták magukra Putyin több milliárd dolláros Szocsi környéki villa komplexumának tulajdonjogát miután az ellenzéki Navalnij videóban leplezte le az orosz elnök déli Kreml városkáját.

Viktor Rasnyikov egyik lefoglalt villája valaha a Rolling Stones együttes kedvenc búvóhelye volt.

Antibes-ban van Roman Abramovics luxus villája. A londoni Chelsea futballklub egykori tulajdonosát rákényszerítették ugyan a csapat eladására, de előtte már 10 letéti társaságot (trust) hozott létre 4 milliárd dollár értékben a gyerekei javára, akik közül a legfiatalabb 9 éves.

Csak pénzmosás miatt 17 vizsgálat indult orosz oligarchák ellen Franciaországban

– írja a párizsi Le Monde.

Andrej Melnyicsenko, az orosz műtrágya király ezért ment Franciaországból Svájcba, de csalódnia kellett, mert a szankciók ott is utolérték. Most Dubajba tette át a székhelyét, ahol olyan sok orosz oligarcha húzza meg magát, hogy kis Moszkvának hívják.

Vagyim Moskovics, az élelmiszer ipar egyik óriásának tulajdonosa Nizzában a Prince Grace de Monaco sugárúton szerzett palotát, melyet lefoglaltak. Vagyim Moskovics is ott volt azon a gyűlésen a Kremlben amikor orosz oligarchák a támogatásukról biztosították Putyin agresszióját Ukrajna ellen – írja a Nice Matin.

Hillary Clinton: Szexuális ragadozó ül a Fehér Házban

0

Az amerikai elnökválasztás vesztese a BBC-nek nyilatkozott Harvey Weinstein ügyéről. Elismeréssel beszélt azokról a nőkről, akik vették a bátorságot, hogy a nyilvánosság elé lépjenek.

Egyre több színésznő mondja el, hogy Hollywood egyik legnagyobb hatalmú producere, Harvey Weinstein szexuálisan zaklatta őket, sőt, volt, akit megerőszakolt. Weinsteint azóta kizárta az Amerikai Filmakadémia, öccse betegnek és elvetemültnek nevezte, és rendőrségi vizsgálat is indult ellene.

Weinstein korábban Hillary Clinton egyik legfőbb támogatója volt Kaliforniában, ezért is tartotta szükségesnek, hogy elhatárolódjon tőle. Utána viszont Trumpról beszélt:

 

“Ne ragadjunk le Harvey Weinstein ügyénél. Vannak szexuális ragadozók másutt is, például az Ovális Irodában a Fehér Házban.”

Trumpról ugyanis előkerültek olyan hangfelvételeken, amelyeken nyíltan arról beszélt, hogyan molesztált nőket, máskor pedig vulgáris szavakkal ecsetelte, mit tenne színésznőkkel, például Angelina Jolie-val.

Sőt, feleségéről úgy beszélt, mintha üzleti alku tárgya lett volna:

“Jó üzletet kötöttem!”

– mondta róla egy éjszakai rádióműsorban.

Trump támogatói azzal vágtak vissza, hogy ismertek már olyan szexuális ragadozót, aki a Fehér Házban lakott: Hillary férjét, Bill Clintont, és a Monica Lewinsky-ügyet hozták fel.

Olasz-osztrák vita Dél-Tirolról

0

Olaszország külügyminisztere tájékoztatást kért Ausztria római nagykövetétől a tervezett kettős állampolgársági törvényről. Ausztria jobboldali kormánya ugyanis be kívánja vezetni a kettős állampolgárságot Dél-Tirol polgárai számára.

Olaszországnak ez az északi autonóm tartománya az első világháború előtt Ausztriához tartozott. Olaszország jutalomként kapta meg a világháború után, mert a központi hatalmak helyett az antant szövetséget támogatta. Dél-Tirol lakosságának 60 százaléka ma is német anyanyelvű, az olasz anyanyelvű népesség alig több mint 25 százalék. Az őslakosság a ladin nyelvet beszéli, amely a római birodalom öröksége. Számarányuk Dél-Tirolban körülbelül 4 százalék.

A Tiroler Tageszeitung szerint csak a németek és a ladin nyelvet beszélő őslakosság kapna osztrák útlevelet, az olaszok nem. Ráadásul az új osztrák törvényt már szeptemberben elő akarják terjeszteni. Ennek azért van jelentősége, mert októberben tartományi választásokat tartanak. A helyi, erőteljesen jobboldali német pártok üdvözölték a törvénytervezetet, az olasz kormány viszont dühös.

Enzo Moavero Milanesi külügyminiszter kifogásolja, hogy nyelvi alapon diszkriminálják az olaszokat a saját hazájukban.

Felhívta arra is a figyelmet, hogy mind Olaszország, mind pedig Ausztria az Európai Unió tagállama. Ráadásul Ausztria épp a soros elnöke az Európai Uniónak.

Az olasz pártok egyértelműen elutasítják az osztrák elképzelést a kettős állampolgárságról. A helyi németek viszont még ki is terjesztenék azt Trentino tartományra is. Ez a tartomány is Ausztria része volt az első világháború előtt. Ott is élnek németek és ladin nyelven beszélő őslakosok – bár kisebb számban, mint Dél-Tirolban.

Bécsben elsősorban a szélsőjobboldali Szabadságpárt forszírozza az ügyet. Ha ugyanis bevezetnék a kettős állampolgárságot Dél-Tirolban, akkor az ottani németek Ausztriában is szavazhatnának. Ez szavazatokat hozhatna a Szabadságpárt konyhájára. A szélsőjobb párt ugyanis azzal a problémával küzd, hogy koalíciós partnere, a Néppárt, Kurz kancellár vezetésével lenyúlta kedvenc témáját, a bevándorlásügyet. A kettős állampolgárság bevezetésével Dél-Tirolban a Szabadságpárt látványos eredményt könyvelhetne el egy számára fontos témában.

Csakhogy Brüsszelben sem lelkesednek azért, hogy Ausztria épp az Európai Unió elnökeként hozzon olyan döntést, mely szembeállíthatja a két uniós tagállamot. Ezért valószínű, hogy az osztrák törvénytervezet csak jövőre kerül a parlament elé.

Világ autokratái egyesüljetek!

Trump újraválasztásáért szurkol minden autokratikus vezető a világon – állapítja meg a Financial Times. Magyarországon Orbán Viktor miniszterelnök már 2016-ban is letette a voksát Donald Trump mellett, most sietett megújítani ezt a támogatást.

Az USA elnöke nyíltan dicsekszik, hogy milyen jó a személyes kapcsolata olyan vezetőkkel mint Vlagyimir Putyin, Recep Tayip Erdogan vagy épp Kim Dzsong un. Akik a maguk részéről szintén nagy elismeréssel nyilatkoznak az USA elnökéről. Ezzel szemben az USA európai szövetségesei ugyancsak visszafogottak: Merkel kancellár és Trump viszonya közismerten fagyos. Bár Richard Grenell, az USA ex berlini nagykövete úgy nyilatkozott, hogy a saját szemével látta amint Donald Trump elbűvöli Angela Merkelt, ennek a Rómeó és Julia sztorinak kevesen adnak hitelt. Miért e furcsa kettősség?

Trump a kétoldalú kapcsolatok híve

America First elképzelése mögött az az elképzelése áll, hogy a világon mindent az Egyesült Államok érdekeinek kell alárendelni. Ez nem különbözik oly nagyon a korábbi elnökök nézeteitől, de azok udvariasabbak voltak és igyekeztek elfedni ezt a szándékot. Trump nyíltan felvállalja ezt a nacionalizmust. Ezért követi őt oly lelkesen az autokraták serege. Ha ugyanis át lehet lépni a nemzetközi szerződéseket a nemzeti érdekre hivatkozva, akkor ez felhatalmazást ad minden autokratának és diktátornak, hogy rugalmasan értelmezze a törvényeket külföldön és belföldön egyaránt.

Káosz

Mindez kaotikus világhoz vezethet el, amely a Covid-19 vírus járvány következtében amúgy is súlyos válságban van. Az autokrata vezetési stílus ugyanis gyors önkényes döntések sorozatát jelentheti. Jól látszott ez akkor amikor Trump elnök, aki Kína ellenes kampánnyal nyert választást 2016-ban, díszvendég lett Pekingben a Tiltott városban, majd brutális kereskedelmi háborút indított Kína ellen. Közben megüzente Hszi Csinping elnöknek: mindez csak a választási kampány része. November után újra békülhetnek…

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK