Kezdőlap Világ Oldal 278

Világ

Végjáték Bukarestben

Kétségbeesetten küzd a túlélésért a kormánypárt, amelynek bizalmatlansági indítvány benyújtását javasolta Klaus Johannis konzervatív államfő. Ha ott elbukna a szociáldemokrata párt, akkor ideiglenes kormányt kellene alakítani Romániában – közölte az erdélyi szász államfő.

Viorica Dancila miniszterelnök kapásból elutasította a javaslatot : „nem azért kaptunk felhatalmazást a választóktól, hogy visszalépjünk!” Egyben kikérte magának, hogy Klaus Johannis – szinte rutinszerűen – korruptnak nevezte a kormányzatot. Ennek az az előzménye, hogy a szociáldemokraták kikényszerítették Laura Codreanu-Kövesi leváltását az ügyészi posztról, ahonnan a román politikai osztály számos tagját juttatta börtönbe. Laura Codreanu-Kövesi jelenleg az Európai Parlement támogatásával eséllyel pályázik az európai főügyész posztjára. A román kormány mindent megtett, hogy ezt megakadályozza, de fáradozása nem tűnik sikeresnek. Ráadásul Dacian Ciolos – Románia egykori miniszterelnöke – lett a liberálisok frakcióvezetője Brüsszelben. Macron elnök szövetségeseként befolyásolhatja hazájának belpolitikáját is.

A szociáldemokraták megérezték az idők változását

Börtönbe küldték majd mindenható vezérüket. Liviu Dragneát korrupció és hatásköri visszaélés miatt ítélték el, de börtönbe csak azután került, hogy az európai választásokon kiderült: meggyengültek a szociáldemokraták (a kommunista párt utódjáról van szó, amely mindmáig élvezi az állambiztonság támogatását). Liviu Dragnea felfedezettje volt Viorica Dancila asszony, aki az Európai parlamentben volt Romániában alig ismert képviselő. Minthogy maga Dragnea nem lehetett miniszterelnök, így az engedelmesnek tűnő Dancila asszonyt választotta. Aki abban a pillanatban elárulta őt amikor kiderült: Brüsszelben elfogadhatatlannak tartják Liviu Dragneát. Viorica Dancila vette át a párt vezetését. Sőt bejelentette: megpályázza az elnöki tisztséget is! Erre semmi esélye sincsen hiszen népszerűsége messze alulmarad Klaus Johannissal szemben, aki öt éve Románia államfője és élvezi mind Brüsszel mind pedig Washington bizalmát. Ez utóbbi főként katonai szempontból fontos: az USA Romániát és Lengyelországot tekinti kulcsországnak a térségben. Ezért az amerikai nagykövetség Bukarestben aktívan együttműködött Laura Codreanu-Kövesivel a korrupt elit megtisztításában. A szociáldemokraták az ügyésznőt Washington és Brüsszel ügynökének nevezték.

Nemcsak a szociáldemokraták, de koalíciós szövetségesük, az ALDE liberális párt is meghallotta az idők szavát: kilépett a koalícióból. Ezzel megszűnt a kormány többsége a parlamentben. A szociáldemokraták bizakodhatnának az RMDSZ-ben, de a magyar kisebbséget képviselő párt vezetője, Kelemen Hunor közölte: szív fájdalom nélkül megszavazzák a bizalmatlansági indítványt a parlamentben!

A baloldali populista kormány megpróbálta megvásárolni a népszerűséget

Nyugdíj reformot vezettek be, melyet Klaus Johannis elnök is aláírt. Ennek értelmében 70%-al nőhetne egy átlag nyugdíj összege két év alatt. Persze ehhez gyorsan hozzá kell tenni, hogy a nyugdíjak értéke Romániában jócskán elmaradt a magyar nyugdíjak reál értékétől is pedig azok is sereghajtók az Európai Unióban. A nettó bérek is gyors ütemben növekedtek: egy év alatt 15%-al! Mindezt miből? – kérdezték a kissé szkeptikus gazdasági szakértők. Románia ugyan dinamikusan fejlődik, de a kereskedelmi mérlege súlyosan deficites. Egy globális pénzügyi válság alapjaiban rengetheti meg a gazdaságot Romániában éppúgy mint Magyarországon.

A politikai válság ebben a helyzetben az elit tehetetlenségét tükrözi: az ellentmondások feloldását senki sem látja. De Romániában a politikai élet hagyományait azok a ravasz görögök alakították ki, akiket a szultán küldött Konstantinápolyból a román fejedelemségek irányítására. Ennek megfelelően most is jelentkezett a mentőangyal: Victor Ponta ex miniszterelnök személyében. Ő jelezte: hajlandó megmenteni a szociáldemokratákat és a kormányt, ha… Feltételeit csak részben közölte: bizonyos kormányzati átstruktúrálást sürgetett és azt, hogy Viorica Dancila asszony lépjen vissza az elnöki versenyben. Ez utóbbi nem tűnik túlságosan nagy áldozatnak, ha figyelembe vesszük: Dancila asszonynak a közvélemény-kutatási adatok szerint semmi esélye sincsen. Támogatóinak a száma nem éri el a 10%-ot miközben Klaus Johannis elnöké 40% fölött van.

1 millió gyerek az éhezés határán

Afganisztánban 22 millió ember került olyan helyzetbe, hogy nem tudhatja: lesz-e mit ennie másnap? Az UNICEF Afganisztán ügyeivel foglalkozó megbízottja a közszolgálati Radio France Internationalnak nyilatkozott a drámai helyzetről.

197 millió dollárt gyűjtöttünk össze az idén humanitárius segélyre – mondja Hervé Ludovic de Lys, aki Afganisztánban képviseli az ENSZ gyerekekkel foglalkozó szervezetét. Jövőre már több mint egymilliárd dollárra lesz szükség, mert olyan gyorsan romlik a helyzet. A 30 milliós országban három hónapja vették át a hatalmat a tálibok, akik szemmel láthatóan képtelenek megbirkózni a helyzettel. Afganisztánban beállt a tél, és körülbelül egymillió gyerek van az éhezése határán, gondoskodás nélkül. Ez még csak a jéghegy csúcsa hiszen a lakosság döntő többsége alultáplált. Januárban vagy februárban jöhet az összeomlás.

A családok ugyanis addigra felélik az összes tartalékjukat. Ráadásul a bankokban sokan nem jutnak hozzá a spórolt pénzükhöz. Csak 200 dollárt lehet kivenni egy héten, ez pedig édeskevés egy nagy család számára, mert a piacokon elszálltak az árak.

Éppen ezért a segítségnek egyszerre kell humanitáriusnak és gazdaságinak-pénzügyinek lennie – hangsúlyozza a UNICEF afganisztáni megbízottja.

Tanulhatnak-e a lányok?

Minden a helyi szinten dől el. A tartományi kormányzók hozzák meg a döntéseket. Hat tartományban például a lányok le is érettségizhetnek. Nyolc másik tartományban a tálibok által kinevezett kormányzók még haboznak, nem döntöttek arról, hogy meddig tanulhatnak a lányok.

Vannak azután azok a kormányzóságok, ahol nehéz a helyzet, mert nagy az Iszlám Állam befolyása. Ez elsősorban Dzsallalabadban és környékén érezhető a pakisztáni határ közelében.

Hogy viszonyulnak a tálibok a nemzetközi szervezetekhez mint például a UNICEF?

Több miniszterrel is találkoztam – az oktatási, az egészségügyi, a vidékfejlesztési és a pénzügyi tárca vezetőjével – mindenütt nagy a pénzhiány- számol be tapasztalatairól a UNICEF afganisztáni megbízottja. A táliboknak nincs más választásuk: együtt kell működniük a nemzetközi szervezetekkel, ha nem akarnak visszatérni a korábbi tálib uralom időszakába amikor az obskurantizmus uralkodott egész Afganisztánban (1995-2001). A mérsékeltebb táliboknak persze eredményeket kell felmutatni ahhoz, hogy igazolják nyitottabb politikájukat a külvilág felé – összegezte a UNICEF afganisztáni megbízottja.

Ismét lángol a bozót Kaliforniában

0

Legalább 10 ember meghalt az Egyesült Államok Kalifornia államában pusztító bozóttüzek miatt.

A lángok vasárnap csaptak fel, de rövid idő alatt

1500 épületet pusztítottak el, és több ezer ember volt kénytelen elhagyni lakóhelyét

a tűz miatt, amely az óránkénti 80-90 kilométeres sebességű szél miatt gyorsan terjed.

Egy több mint 300 kilométeres sávban 14 helyről jelentettek tüzet. A lángok alig több mint egy nap alatt mintegy 160 négyzetkilométeres területet perzseltek fel. Jerry Brown kormányzó az állam három megyéjében, Napában, Sonomában és Yubában szükségállapotot hirdetett.

Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tüzeket.

 

Végre kiderülhetett, ki volt Hasfelmetsző Jack

0

25 éve találtak egy naplót, amelyet akkor a sorozatgyilkos kutatói hamisnak neveztek. Most viszont úgy tűnik, mégis valódi. Eszerint a legismertebb gyilkos egy liverpooli gyapotkereskedő volt.

1992-ben előkerült egy addig ismeretlen, 9000 szavas napló, amelyet egy bizonyos James Maybricknek tulajdonítottak. A gyapotkereskedő bevallotta, hogy megölt öt nőt a londoni East Enden és hatodikat Manchesterben. A visszaemlékezést az MTI tudósítása szerint így írta alá:

„Tisztelettel, Hasfelmetsző Jack”.

Szakértők akkor kétségbe vonták, hogy a napló hiteles lenne. Leginkább azért, ahogy előkerült: egy liverpooli ócskavasgyűjtő hozta nyilvánosságra. Mike Barrett azt állította, hogy családjának egyik barátjától kapta. A férfi, Tony Deveraux azonban nem sokkal később meghalt, így a napló eredetére nem sikerült egyértelmű magyarázatot adni, ami sokak szemében egyenlő volt azzal, hogy hamisítványról van szó.

Azóta viszont sokat kutatták a naplót, és az is kiderült, hogy

Maybrick egykori liverpooli otthonában találták.

Az egyik kutató, Robert Smith könyvében azt állítja, Mike Barrett és azok, akiktől a memoárt kapta, azért tartották ezt titokban, mert féltek attól, hogy törvénytelenséget követtek el.

Forrás: Wikimedia Commons

Smith a Telegraphnak azt mondta:

„az aprólékos kutatás végül visszavezetett minket Maybrick lakásához”

Szerinte az újonnan bemutatott, vitathatatlan bizonyítékok alátámasztják, hogy a naplót 1992. március 9-én James Maybrick egykori hálószobájának padlója alól emelték ki.

„Ebből következik, hogy nagy valószínűséggel James Maybrick a szerző. Hogy ő volt-e Hasfelmetsző Jack? Ezek alapján ő kell, hogy legyen a legfőbb gyanúsított.”

Hasfelmetsző Jack London Whitechapel nevű nyomornegyedében gyilkolt, az első holttestre 1888. augusztus 31-én találtak rá. Az áldozatok prostituáltak voltak, akiknek torkát elvágták, testüket pedig komoly anatómiai ismeretekre valló módon megcsonkították. A gyilkos az utcán végzett áldozataival, csak az utolsó nőt, Mary Kellyt darabolták fel szegényes albérletében.

A gyilkosságokkal sokakat gyanúsítottak, nekik külön Wikipedia-oldaluk is van. Szerepel köztük például Lewis Carroll, az Alice Csodaországban írója, William Gull, Viktória királynő orvosa, vagy épp Albert Viktor herceg.

FüHü/MTI

Hosszantartó védelem egyetlen oltással

A philadelphiai Wistar Institute tudósai egy olyan célzottabb vakcinát fejlesztettek ki a SARS-CoV-2 vírus ellen, amely az állatkísérletek során egyetlen alacsony dózisban is erősebb, szélesebb körű és tartósabb védelmet biztosít mint a korábban fejlesztett vakcinák.

A COVID-19 elleni vakcinák első generációja rendkívül hatékonynak bizonyultak, de  hatékonyságuk emlékeztető oltás nélkül csökkenhet, és kevésbé hatékonyak a különböző változatok ellen.

Az új vakcina három technológiát – az immunfókuszálást, az önszerveződő nanorészecskéket és a DNS-bejuttatást – első ízben egyesíti egyetlen platformban. Egyéb előnyei mellett az oltóanyag szobahőmérsékleten is tárolható, így potenciálisan könnyebben szállítható távoli vagy megfelelő hűtőkapacitással nem rendelkező helyekre, mint a meglévő mRNS vakcinák, amelyek speciális hűtőtárolást igényelnek.

A Cell Reports szaklapban megjelent tanulmány szerint a tudósok számítógépes modellezést és in vitro szűrést alkalmazva glikánokat adtak a SARS-CoV receptorkötő doménhez (RBD), és ennek hatásait értékelték.

Az RBD a vírus kulcsfontosságú része, amely lehetővé teszi, hogy a test receptoraihoz csatlakozzon, hogy bejusson a sejtekbe, és fertőzéshez vezethet.

Bebizonyították, hogy „a glikánnal bevont RBD immunogének erősebb semlegesítő antitest hatást váltanak ki”, és ezzel lehetővé teszik olyan vakcinák kifejlesztését, amelyek védelmet nyújtanak a SARS-CoV-2 többféle változata vagy törzse ellen.

Állatkísérletek során a kutatók azt találták, hogy ezek a vakcinák fokozzák az immunogenitást, és bebizonyították, hogy jelentősen növelik a tartós immunitást is.

„A jelenlegi vakcinák problémája az, hogy a semlegesítő antitestek mennyisége idővel csökken” – mondja Daniel Kulp, Ph.D, a Wistar Institute Vakcina és Immunterápiás Központjának docense és a tanulmány egyik szerzője.

A kutatók az elmúlt hat hónapban RBD-vel immunizált egereket figyeltek, és megállapították, hogy a vakcina hosszan tartó védelmet nyújtott.

„Ez az első oltóanyag az olyan új generációs vakcinák között, amelyek még fejlettebb funkciókkal és szélesebb körű védelemmel rendelkeznek” – mondta Kulp.

A vakcináknak védelmet kell nyújtaniuk az új változatok ellen is, amelyek csökkentik vagy elkerülik a jelenlegi oltóanyagok által kiváltott immunitást.

Az új vakcina racionálisan megtervezett receptorkötő domént tartalmaz számítási és szerkezet-alapú tervezési módszerekkel. A módosított receptorkötő domén blokkolja az „immunzavaró” helyeket, és ezért erősebb szintű védő, semlegesítő antitesteket válthat ki.

Az új vakcina hatékony immunképesse miatt képes lehet széles körű, tartós védelem biztosítására.

A háború 47. napja – (folyamatosan frissített hírfolyam)

 Az erőszak a gyengék végső menedéke. 
Isaac Asimov

 

09:50 – Vlagyimir Putyin volt gazdasági főtanácsadója, Andrej Illarionov azt sugallja, hogy a nyugati országok orosz energiájára vonatkozó „valódi embargó” megállíthatja az ukrajnai háborút – olvasható a BBC-n.

09:15 – Ausztria kancellárja személyesen találkozik Putyinnal, az első európai vezetővel a háború óta.

08:20 – Ukrán védők leromboltak egy raktárt orosz csapatok lőszereivel a luhanszki régióban, a megszállt Novoajdar közelében.

07:50 –  „Szlovákia kategorikusan tagadja az orosz propagandát, miszerint Ukrajnában megsemmisült az S-300-as védelmi rendszer. Ez egy álhír. Ukrajna hivatalosan is megerősítette” – írta Eduard Geger Szlovákia miniszterelnöke.

05:35 – A luhanszki regionális katonai adminisztráció vezetője elmondta, hogy az orosz csapatok lerohanták Zolotye környékét, de az ukrán hadsereg visszaverte a támadást.

04:30 – A brit védelmi minisztérium hírszerzési adatok alapján ukránok tömegsírjáról számolt be a Kijev melletti Buzova faluban.

1239868163

02:00 – Amerikai tisztviselők szerint Oroszország „nagy stratégiai hibát” követett el, mivel Finnország és Svédország készen áll a NATO-csatlakozásra ezen a nyáron.

00:45 – Vitalij Klicsko Kijev polgármestere nem zárja ki, hogy az orosz csapatok ismét megpróbálják bevenni a fővárost.

00:20 – Az amerikai védelmi minisztérium tisztviselői azt feltételezik, hogy az orosz megszálló erők offenzívát indíthatnak Izyumból a Dnyeper felé, hogy megpróbálják elfoglalni a regionális központot.

23:55 – Mariupol polgármestere elmondta, mikor és miért hagyta el a várost. Vadim Bojcsenko, Mariupol polgármestere elmondta, hogy a katonai adminisztráció tanácsára a városon kívülre ment éjszakázni, de egy nap nem tudott visszatérni, mert az orosz megszállók blokáddal lezárták Mariupolt.

A király kivette a trónörökös kezéből a pénzügyek feletti ellenőrzést Szaúd Arábiában

0

Eddig Mohamed bin Szalman herceg döntött a dollár milliárdokról, melyeket Szaúd Arábia befektet, de ezentúl csakis maga az uralkodó aláírásával történhet bármilyen fontos döntés ezen a téren.

A londoni Guardian értesülése szerint: az uralkodó főtanácsadója vette át a pénzügyek intézését Rijádban. Muszaed al Aiban kitűnően ismeri a pénzpiacokat, mert az Egyesült Államokban a Harvard Egyetemen végzett. Mi váltotta ki Szalman király reakcióját? A szakértők két tényezőt említenek.

A Kashodzsi gyilkosság megdöbbentette az idős uralkodót

Szalman király nem tudott arról, hogy a trónörökös egy kommandót küldött Isztambulba az ellenzéki újságíró meggyilkolására. Arról pedig még kevésbé, hogy a Washington Postnak dolgozó újságíró csakis azért vállalkozott az életveszélyes útra, mert Szaúd Arábia nagykövete Washingtonban megesküdött: nem esik bántódása Isztambulban. A nagykövet Szalman király másik fia, Khalid volt akkoriban.

Khalid visszahívását és az új nagykövet kinevezését a király is csak utólag tudta meg

Mohamed bin Szalman herceg akkor jelentette be a döntést amikor Szalman király gépe felemelkedett a repülőtéren, hogy Kairóba menjen hivatalos látogatásra. Az új nagykövet egyébként a trónörökös reformista arculatát van hivatva javítani hiszen Reema bin Bandar hercegnő az első nő, aki Szaúd Arábiát a legfontosabb poszton Washingtonban képviseli. Ráadásul olyan nőről van szó, aki a királyi családban a női jogok szószólója volt. Annál is inkább hiszen az USA-ban nőtt fel, ahol édesapja, Bandar herceg is nagykövet volt. Mi lesz Khalid herceggel?

Az egykori vadászpilóta a hadsereg irányítója lesz

Bár névlegesen csak hadügyminiszter helyettes Khalid herceg, de valójában ő irányítja a hadsereget. A miniszter ugyanis nem más mint Mohamed bin Szalman trónörökös. Aki belevitte a megnyerhetetlen háborúba országát Jemenben. Ettől szabadulna most a trónörökös oly módon, hogy öccsét bízta meg a háború folytatásával. Egyúttal kivonta őt a tűzvonalból Washingtonban, ahol a Kashodzsi gyilkosság foltot ejtett mindkét herceg becsületén.

Lavrov orosz külügyminiszter fogadásán nem volt jelen a trónörökös

Mohamed bin Szalman szerepének a korlátozására utal, hogy nem tárgyalt Lavrov orosz külügyminiszterrel pedig két szempontból is nagyon fontos Oroszország Szaúd Arábiának. Az egyik az olajár kérdése, melyet ez a két olaj nagyhatalom együtt szokott meghatározni. A másik a szíriai rendezés, melyben kulcsszerepe van Oroszországnak miközben Szaúd Arábia kisodródott a perifériára, mert Asszad ellenfeleit támogatta, akik veszítettek a nyolcadik éve tartó polgárháborúban.
Szalman király és a trónörökös között tehát nincs minden rendben, de Rijádban kevéssé adnak hitelt annak, hogy ne Mohamed bin Szalman követné apját a trónon. Legalábbis amíg az öreg király él addig ez a forgatókönyv változatlanul érvényes. Aztán, hogy Szalman király halála után hogy dönt a hercegek tanácsa az utódlásáról, arról senki sem tudhat semmi biztosat Szaúd Arábiában.

Törökország mindenkivel szemben

Amikor a török ​​csapatok 2019. október 6-án benyomultak Szíriába, Európa rémülettel fogadta. Ezt „törvénytelen agresszió”-nak nevezték, a médiák „Erdogan kurdok elleni háborújáról” írtak – legalább a főcímekben nem tettek különbséget az olyan szervezetek között, mint az YPG és a kurdok nép között. Sőt, válaszul több európai ország fegyverembargót vezetett be Törökországgal szemben.

A török ​​társadalom viszont félretette megosztottságát, és dacosan összezárt: a labdarúgók tisztelegnek a nemzetközi meccseken, a popsztárok pedig szolidaritásukat deklarálják. Még a keresztény és a zsidó közösség képviselői együtt imádkoztak a szíriai török ​​katonákért: „Imádkozunk és támogatjuk katonáinkat, miközben nemzetünket ügyét viszik előre” – mondta  Yusuf Cetin, az isztambuli szír ortodox egyház pátriárkája. A szunnita mecsetek támogatására már eleve számíthatott Erdogan. Az utóbbi években nemigen volt olyan ügy amellyel lakosságának jelentős többsége egyetértett Törökországban. A Szíria elleni támadás ilyen ügy..

Túl könnyű azt mondani, hogy ez a kormányzó AKP propagandájának tulajdonítható csupán. Nem. Valójában ez a gondolkodásmód nagy múltra tekint vissza Törökországban. Erdogan csak megérinti és felhasználja saját politikai céljaira.

A „mi mindenki ellen” értelme a Török Köztársaság alapító mítoszához vezet. Az első világháború vereségét követően az Oszmán Birodalom maradványait faragni kellett. Kis-Ázsia partjainak hatalmas részét Görögországnak és Olaszországnak kellett átadni, míg Franciaországot délkeletre kapott részt. Az összes török ​​tanulónak azt tanították, hogy Kemal Atatürk megtámadta a megszállókat és négyéves háborúskodás után végül 1923-ban létrehozott egy modern, világi államot. Ezt követően a szigorú központosítás célja a szecessziós mozgalmak megakadályozása volt.

A Nyugat és a PKK

A régiót formáló idegen hatalmak mélyen gyökerező bizalmatlansága szintén ebből a korszakból származik. Különösen az amerika-ellenesség mélyen gyökerezik a török ​​társadalomban, és bármikor mozgósítható. A tavaly februárjában az Isztambulban levő Kadir Has Egyetem felmérése szerint a törökök 81 százaléka az Egyesült Államokat fenyegetésnek tekinti, és a török ​​lakosságnak csak fele gondolja úgy, hogy az ország NATO-tagsága hasznos az ország számára.

Évtizedek óta elsősorban Törökország világi uralkodói támogatták a szigorú kurdellenes politikát, és brutálisan elnyomták a kurd önrendelkezési kísérleteket.

Sokan úgy látják, hogy Trump elnök, aki 2018 nyarán néhány tweettel okozta a pénzügyi válságot Törökországban, további bizonyítékul szolgál arra, hogy valamiféle titkos erők célja Törökország gyengítése.

Ezenkívül sok török ​​úgy érzi, hogy félreértik a „Kurdisztáni Munkáspárt” (PKK) elleni hosszú távú küzdelmet. Míg az Európában baloldalon néhányan együttéreznek a PKK-val, amelyet a törökök hivatalosan terrorista szervezetnek minősítenek, a ​​társadalom szinte minden része egyetért azzal, hogy a PKK-t le kell győzni – szükség esetén akár katonai eszközökkel is.

Sok török ​​úgy érzi, hogy a Nyugat nem határolódott el a PKK-tól. A nyugati média általánosan empatikus hangnemben számol be a kurdok önrendelkezésért vívott küzdelméről, a politikusok szimpátiája is egyértelműen az önálló államért küzdő kurdoké.

Pártok közötti konszenzus

Törökország legnagyobb ellenzéki pártja, a Republikánus Népi Párt (CHP) nem vitatja ezt az megközelítést. Bár vezetője, Kemal Kilicdaroglu kritikussá teszi Erdogan Szíria politikáját, és régóta szorgalmazza Asszad elnök megközelítésének nagyobb megértését ezzel a katonai műveleteket a terroristák elleni szükséges fellépésnek tekinti.

Évtizedek óta elsősorban Törökország világi uralkodói támogatták a szigorú kurdellenes politikát, és brutálisan elnyomták a kurd önrendelkezési kísérleteket. Ironikus módon az Erdogan uralkodó elnök korai éveiben igyekezett javítani a kapcsolatokat a kurdokkal.

Törökországnak nyilvános vitára van szüksége, amely magában foglalja a Köztársaság alapító éveinek kritikai újraértékelését és az alkotmányos állam közelmúltbeli lebontását is.

Ezzel szemben az ultranacionalista Nacionalista Mozgalom Pártja (MHP) és annak székhelye, az Iyi párt minden erőfeszítést megtett Erdogan jobboldalon történő kiszorításáért. Például Meral Aksener, az Iyi Párt vezetője Trumpnak írott levelében Erdogant „egyenesen a szemétbe valónak nevezte”.

A gazdasági szankcióknak vagy a Volkswagen Csoport bejelentésének, miszerint felülvizsgálja Izmir közelében lévő új gyár építésének terveit, általában nincs hatása. Éppen ellenkezőleg, megerősítik azt az elképzelést, hogy Törökországot ellenségek veszik körül.

A civil társadalom megerősítése

Az ilyen narratívák megváltoztatásának egyetlen reménye a török ​​társadalomban rejlik. Ennek ellenére a kurdpárti Népi Demokrata Párt (HDP) az egyetlen létrehozott párt, amely ellenzi a katonai akciót Szíriában. De Erdogan AKP-ja állandóan vádolja a HDP-t a PKK-vel fennálló kapcsolatok fenntartásában.

Canan Kaftancıoğlu, aki szintén Isztambul új polgármesterének, Ekrem Imamoglunak a választási kampányát vezette, az önmagában kihirdetett szociáldemokrata CHP egyetlen hangja panaszkodik a támadók kritikájának kezelésében. „Hogyan lehet, hogy azokat, akik a békét védelmezik, árulónak nevezik ?” – kérdezte a pártját támogató Cumhurriyet újságban. Körülbelül 190 embert tartóztattak le rövid időre az utóbbi napokban – részben azért, mert a támadást a populista média „háborújának” írták le.

Törökországnak nyilvános vitára van szüksége, amely magában foglalja a Köztársaság alapító éveinek kritikai újraértékelését és az alkotmányos állam közelmúltbeli lebontását is.

A törökországi háborús lelkesedés valószínűleg legtragikusabb aspektusa az, hogy ez a diskurzus már nem lehetséges, mivel a sajtó szinte teljes egészében a kormány vonalát uralja.

Az elmúlt években a kormány olyan környezetet alakított ki, amelyben az összeesküvés-elméletek és a bináris gondolkodásmód virágzik.

Tehát mit tehet az EU e folyamat támogatása érdekében? Legalább annak tudatában kellene lennie, hogy a szankciók általában nem eredményesek. Ahogy a külső nyomás erősödik a – részben az egyoldalú média hatására – a törökök meggyőződése is nő abban a hitben, hogy országukat ellenségek veszik körül.

Sokkal inkább a török ​​civil társadalom támogatása és a különféle társadalmi csoportok közötti párbeszéd előmozdítása vezetne hosszú távon hatékonyabb megközelítés lesz.

Philipp Mattheis írása alapján

A teljes magyar kormánypropaganda kiáll Fico mellett

0

Pénteken reggel néhány perces eltéréssel csaknem teljesen megegyező címmel jelent meg több magyarországi, kormányközeli portálon egy cikk, amely szerint Soros György akarja megdönteni a „bevándorlásellenes” Fico-kormányt.

Az Új Szó szerint az Origo, a Ripost, a Magyar Idők, a 888 ma reggel csaknem egyszerre jelentetett meg egy cikket, amelynek még a címe is csaknem egyezik. Az írásban Soros Györgyöt teszik felelőssé a Szlovákiában kialakult belpolitikai válságért, a Kuciak-gyilkosság szerintük csak a „kirakatban” van, a háttérben azonban „Soros szlovákiai embere”, Andrej Kiska államfő áll és a szintén Soros által irányított civilek.

A cikkek felsorolják azokat a vádakat Kiska ellen, amelyeket Robert Fico is rendszeresen emleget, például, hogy repülőgéppel utazik Poprádra, cégei kétes adóügyeit, s végül, hogy tavaly szeptemberben találkozott Sorossal New Yorkban – írja a szlovákiai lap.

A legtöbbször szerző nélkül megjelent cikkek kitérnek a mai kormányellenes tüntetések szervezőire is, akiket szintén különféle csatornákon át Soros Györgyhöz kötnek.

A mai szlovákiai tüntetések szervezői sokszor elmondták, önállóan szervezik a megmozdulásokat, nem áll mögöttük senki, a tüntetéseken pedig nem fognak fellépni politikusok.

Az Új Szó azt is írja: Robert Fico a hét elején kezdte terjeszteni azt az összeesküvés-elméletet, amely szerint Andrej Kiska fel akarja forgatni az államot, és Soros György áll mögötte, a hét folyamán ebben a Smer további képviselői is követték. A Kuciak-gyilkosság után ezek az összeesküvés-elméletek először olyan portálokon jelentek meg, amelyekről Marian Kotleba szélsőségesei szoktak információkat átvenni.

Szabadkereskedelem: az USA nélkül is van élet

0

Donald Trump elnök egyik legelső intézkedése volt, hogy bejelentette: az USA kilép az ázsiai és csendes-óceáni országok szabadkereskedelmi egyezményéből, melyet még Obama kezdeményezett.

Washington akkor azért akart szabadkereskedelmi övezetet létrehozni a világ GDP-jének 40 százalékát adó 12 országból, hogy így fékezze Kína dinamikus előrenyomulását a globális piacokon. Trump viszont azzal érvelt: az ázsiaiak elveszik az amerikai munkahelyeket.! A 11 másik tagállam megdöbben,  hiszen a két legaktívabb ázsiai export nagyhatalom, Kína és Dél Korea nem volt tagja az övezetnek. Ausztrália, Brunei, Chile, Japán, Kanada, Malajzia, Mexikó, Peru, Új Zéland, Szingapúr és Vietnam vezeti addig tanakodtak, míg végül létrehozták az új szabadkereskedelmi övezetet – immár az USA nélkül.

Ráadásul ez már nemcsak szabadkereskedelmi övezet, hiszen sok más szabályt is egyeztetnek például a tagállamok polgárainak munkavállalását az övezeten belül, a környezetvédő rendelkezések egységesítését stb.

A bejelentést épp a davosi világgazdasági fórumra időzítették.

Az ünnepélyes aláírás március 8-án lesz. Japán, mely az övezet igazi nagyhatalma, hangsúlyozza: Amerika előtt nyitva a kapu, ha Trump meggondolja magát.

Különösen Kanada és Mexikó örül a szabadkereskedelmi egyezménynek. Hétfőn ugyanis újrakezdődtek a tárgyalások Montrealban az Alena-ról. Ez a két országon kívül az USA-t egyesíti egy szabadkereskedelmi övezetben. Trump szerint jól haladnak a tárgyalások, de a két kisebb partner szempontjából ez azt jelenti, hogy az USA lenyomja Kanadát és Mexikót.

Japán a maga részéről folytatja a szerződéskötést: júliusban megállapodott egy szabadkereskedelmi egyezménytől az Európai Unióval. Ahol Cecilia Malström kereskedelmi biztos közölte: ha Trump így folytatja, akkor az EU veszi át a vezető szerepet a világkereskedelemben. „Az amerikaiak saját magukat lőtték lábon azzal, hogy kivonulnak a világkereskedelemből. Ha nem ők határozzák meg a szabályokat, akkor mi fogjuk azt megtenni más államokkal együtt”- mondta.

„Az EU megoldja a brexit válságot és minthogy Amerika visszalép, ezért mind többen hozzánk fordulnak vezetésért vagy partneri kapcsolatért.” Amit Malström a legrosszabbnak tart az nem más, mint a WTO elleni támadás. Decemberben a WTO tanácskozásán az USA megvétózta új bírák küldését abba a tanácsba, mely a nemzetközi kereskedelmi vitákat rendezi. Szerinte ha így megy tovább, akkor ez ellehetetleníti a világkereskedelmi szervezet működését.

Az EU megteszi, amit megtehet a világkereskedelem védelme és fejlesztése érdekében: szabadkereskedelmi egyezményt kötött Kanadával, elfogadott egy – még nem végleges – szabadkereskedelmi egyezményt Japánnal. Idén pedig tárgyal Mexikóval illetve a Mercosur államokkal egy szabadkereskedelmi egyezményről.

Az EU – Trumppal ellentétben – a globális kereskedelem fellendítésére törekszik – kölcsönös előnyök alapján.

Hszi Csin-ping kínai elnök tavaly Davosban hosszú beszédben állt ki a globális szabadkereskedelem mellett. Ráadásul ez három nappal azelőtt hangzott el, hogy Donald Trumpot beiktatták volna Washingtonban.

„Brilliáns volt Hszi Csin-ping beszéde Davosban. Csakhogy a szép szavakat nem követték tettek. A gyakorlatban nem tapasztaljuk azt, hogy a kínaiak könnyítenének azokon a feltételeken, melyek a külföldiek üzleti lehetőségeit jelentik Kínában. Sőt, az EU azt tapasztalja, hogy egyre nehezebb az európai befektetők dolga Kínában. Hszi Csin-ping nem tud, vagy nem akar érvényt szerezni mindannak, amit a szabadkereskedelem érdekében elmondott Davosban”- hangsúlyozta az EU kereskedelmi biztosa.

Cecilia Malström ott van Davosban a világkereskedelmi fórumon. Ez egy EU biztos szempontjából nem igazán meglepő. Annál inkább az, hogy az antiglobalista húrokat pengető Donald Trump is elmegy Davosba. „Mit fog ott mondani, azt nem tudom. Azt viszont igen, hogy az EU továbbra is kiáll a szabadkereskedelem mellett. Mi szeretnénk, hogyha az Egyesült Államok is ezt tenné, és errefelé vezetné a világot. Ha nem hajlandó erre, akkor mi, az EU tesszük ezt meg”- jelentette ki Cecilia Malström.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK