Nem foci

Vizes vb: „abszolút profizmus” a rendezés

0

A budapesti úszó világbajnokság rendezését abszolút profizmus jellemezte – mondta a szövetség elnöke, Bienerth Gusztáv sajtótájékoztatón kedden. Sós Csaba szövetségi kapitány szerint a nyolc érem jól mutatja a csapat erejét.

Magyarország legnagyobb sporteseménye után vagyunk – ismételte meg az elmúlt napokban elhangzott véleményt Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke a vasárnap befejeződött vizes vb-t értékelő sajtótájékoztatón kedden. „Abszolút profizmus” jellemezte a szervezést, amit 38 külföldi szövetség vezetője erősített meg – mondta. Fantasztikus sportteljesítmények születtek – fogalmazott, s emlékeztetett arra, hogy Budapest beugróként hat év helyett két év alatt szervezte meg az eseményt. A kormányzati szereplők legalább olyan heroikus munkát végeztek, mint a sportolók – jelentette ki.

A csapat helytállt, az úszók lehetőségeik maximumát nyújtották, olykor annál is többet – értékelt Sós Csaba.

Az úszók szövetségi kapitánya szerint a riói olimpia időeredményeit nem tudták megismételni, de a nyolc érem a csapat erejét mutatja. Az eredmények közül a 4X100 méteres férfi gyorsváltóét emelte ki. Kellemes meglepetésül szolgált a verseny alatti kapcsolata „Hosszú Katinkával és férjével”.

A bronzérmes Bohus Richárd nem számított éremre a váltóban, de kiúszta a lelkét – fogalmazott. A ezüstöt úszott juniorkorú Milák Kristóf boldog, hogy a váltóban szerepelhetett, Verrasztó Dávid pedig annak örült, hogy Rió után sikerült bizonyítania. A harmadik helyezett Kozma Dominik a 100 gyors eredményét sajnálja, Gyurta Gergely pedig nem bánja, hogy elindult a 25 kilométeres nyílt vízi számban.

Új gyári csapathoz szegődik Michelisz

0

A Hondától a Hyundai gyári csapatához szerződik Michelisz Norbert túraautó-versenyző. A magyar pilóta eddig a vb-ezüstig jutott.

Michelisz Norbert a gyári Hyundai pilótája lesz az idén új néven (WTCR) induló túraautó-világbajnokságon – jelentette be a versenyző kedden.

A magyar pilóta – aki tavaly második helyen zárta a vb-t – két év után hagyja ott eddigi istállóját, a Hondát, és a dél-koreai riválisnál folytatja pályafutását. A magyar autósport első világbajnoki érmét elnyerő Michelisz csapattársa a rutinos olasz Gabriele Tarquini lesz.

A kilenc versenyből álló WTCR-sorozat április 8-án indul Marokkóban, a mogyoródi futamra április 29-én kerül sor.

MTI/FüHü

Negyedik lett a magyar női gyorskorcsolya váltó

0

Eredményes napja volt a magyar gyorskorcsolyázóknak a phjongcshangi téli olimpián: a rövidpályás női váltó a negyedik helyen végzett, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Keszler Anna pedig egyéniben jutott tovább keddi futamában.

A 3000 méteres váltóversenyben Keszler Andrea, Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca és Kónya Zsófia alkotta a magyar négyest, amely a B döntőben második lett, így a hatodik, pontszerző helyük már biztos volt, de az A döntőben két váltót is kizárt a zsűri, ami két hely előrelépést jelentett a magyar csapatnak.

A magyarok a második pozícióból rajtoltak a holland váltó mögött, ezt a helyet pedig sikerült megtartani, míg a japánok és az oroszok leszakadtak mögöttük. Hollandia végül 4:03.471 perces új világrekorddal győzött,

a magyar csapat pedig a régi világcsúcson belül, 4:03.603 perccel ért célba.

A régi rekordot a dél-koreaiak tartották 4:04.222 perccel, a magyar csúcs pedig három másodperccel dőlt meg.

„Láttam, hogy eszméletlen gyorsak a köridők, de amikor megállítottam a stopperem, azt hittem, hogy elrontottam valamit és lemaradtam fél körről. Senki kudarcának nem örülök, de megérdemelték a lányok a negyedik helyet ilyen fantasztikus időeredménnyel” – mondta az MTI-nek Bánhidi Ákos csapatmenedzser.

A női váltó sorozatban harmadszor végzett pontszerző helyen: Vancouverben ötödik, Szocsiban pedig hatodik lett. Mindhárom stafétának tagja volt Keszler és Heidum. Ez a harmadik magyar pontszerző helyezés Phjongcshangban, előzőleg Liu Shaolin Sándor ötödik, Jászapáti Petra pedig hatodik lett 1500 méteren rövidpályás gyorskorcsolyában.

Egyéniben Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang is futamgyőztesként jutott negyeddöntőbe 500 méteren. Knoch Viktor kevesebb mint egy körrel a vége előtt a szintén továbbjutó második helyen korcsolyázott, amikor megbotlott és elesett, ezáltal kiesett. Női 1000 méteren Jászapáti Petra ugyan egyéni csúcsot javított, de nem sikerült továbbjutnia. Keszler Andreát előfutamából a zsűri juttatta tovább, így ő még versenyben van női 1000 méteren.

A rövidpályás gyorskorcsolya versenyei csütörtökön zárulnak, akkor fejezik be a férfi 500 és a női 1000 méteres versenyt, illetve jön a férfi 5000 méteres váltó, amelynek döntőjében a magyar négyes is érdekelt.

Ahogy várni lehetett, a Sony is felvásárolt egy gaming stúdiót

0

Nem sokkal azután, hogy a Microsoft rekord összegért felvásárolta az Activision Blizzard gaming stúdiót, a Sony is bejelentette, hogy a Bungie csatlakozik a Sony Interactive Entertainment-hez.

A szóban forgó összeg, valamint az egyesülés mértéke jóval alulmarad attól, amit a Microsoft hajtott végre, viszont a Sony 3.6 millió dolláros beruházása valószínűleg megtérül a cég számára.

Ugyanis a Bungie az eredeti fejlesztője a mai Halo sorozatnak, valamint a manapság egyik legnépszerűbb online játéknak, a Destiny-nek is.

Az eredetileg 1991-ben alapított videójáték fejlesztő cég továbbra is egészen függetlenül fog működni, valamint megtarthatja a multiplatform mivoltát is, így az eddig fejlesztett és népszerű játékok továbbra is elérhetőek lesznek a különböző platformokon, nem csak a Playstation rendszereken. Ezt maga Jim Ryan, a Sony IE vezérigazgatója jelentette be a Playstation saját blogján.

A Bungie pedig a saját hivatalos honlapján is részletezte, hogy a stúdió csatlakozása a Sony-hoz nem azt jelenti, hogy az eddig megjelent, vagy az éppen fejlesztés alatt álló játékok Sony exkluzív státuszt vennének fel. Valamint azt is részeltezték, hogy a jelenleg elérhető játékok, mint például a jelenlegi zászlóshajó, a Destiny továbbra is ugyanolyan minőségben érhető el függetlenül attól, hogy milyen platformon használják azt a játékosok.

Ennek köszönhetően tehát lehet, hogy egy újabb nagy gyártó csatlakozik egy nagyobb platformhoz, de a legfontosabb, hogy egyelőre legalábbis biztosan megtartja a teljes cross-platform mivoltát a Bungie és nem lesznek nagyobb változások.

Természetesen ez a Sony-nak is érdeke, hiszen ez az egyik legjobb módja, hogy az eddig is jól kiépült gamer közösségét kibővítse, minél több harmadik párti játékost hozzon a Sony IE házhoz.

Érdekes tehát, hogy bő egy évvel az újabb generációs konzolok megjelenése a két nagy gaming óriás, a Sony és a Microsoft is egyre nagyobb területet próbál felvenni és alternatívabb úton bővíteni a felhasználói közösségüket.

Az egyik legfontosabb kérdés azonban az, hogy azok a Bungie által fejlesztett játékok, amik eddig Xbox, vagy Google Stadia platformon futottak, azok ezután is elérhetőek lesznek-e ezeken a platformokon, vagy a Sony igyekszik a játékosokat a Playstation, vagy a PC felé terelni.

Egy a közelmúltban kiadott Bungie nyilatkozat alapján egyelőre úgy néz ki, hogy a fejlesztő továbbra is fenntartja a teljes függetlenségét a fejlesztéseket illetően, így az eddigi Xbox játékosok továbbra is a megszokott minőségben férnek majd hozzá a kedvenc Bungie játékaikhoz, valamint az azokhoz tartozó kiegészítőkhöz.

Ami még további kérdéseket vethet fel, hogy az esport közösség, a nagyobb esport csapatok, versenyek és rendezvények, vagy éppen az esport sportfogadást előtérbe helyező oldalak hogyan reagálnak az egyes videojátékok lefedésére, vagy a nagyobb események szponzorálására. A közelmúltban ugyanis egyre több sportfogadó oldal szponzorként lépett fel olyan nagyobb gaming eseményeken, mint például a CS:GO világbajnokság, vagy éppen Unibet sportfogadó oldal külön csapatok is támogat.

Éppen ezért is lesz érdemes a jövőben figyelmet fordítani erre a gazdasági szektorra is, hiszen a gaming, valamint a videójátékok ma már sokkal nagyobb vizeket mozgatnak meg, mint mindössze néhány évvel ezelőtt.

Fucsovics Márton nyerte a genfi tenisztornát

0

Fucsovics Márton megszerezte pályafutása első ATP-trófeáját, mivel az 501 ezer euró (159 millió forint) összdíjazású genfi férfi salakpályás tenisztorna szombati döntőjében legyőzte a német Peter Gojowczykot. Magyar férfi versenyző 36 éve nem nyert ATP tenisztornát.

A világranglistán 60. magyar játékos élete első ATP-fináléjában a német Peter Gojowczykkal csapott össze, akitől korábbi egyetlen találkozójukon kikapott a 2015-ös US Open selejtezőjében. A 49. helyen álló ellenfél már harmadik ATP-döntőjére és második tornagyőzelmére készült.

A 26 éves Fucsovics korábban legyőzte az ötödik helyen kiemelt spanyol Albert Ramost és a kétszeres címvédő, háromszoros Grand Slam-győztes svájci Stan Wawrinkát is. A döntőt is remekül kezdte, kétszer is 15-re elvette a német adogatását, és 4:0-ra elhúzott. Gojowczyk 5:1-nél szettlabdát hárított, ám a nyíregyházi teniszező ezután kiszerválta a játszmát, amely 33 percig tartott.

A folytatásban a 28 éves ellenfél 2:2-ig tartotta a lépést, amikor több könnyű ütést is elrontott, Sávolt Attila tanítványa pedig élt a lehetőséggel, brékelőnybe került. Ezt követően higgadtan hozta a szerváját (4:2), majd újra elvette az egyre bizonytalanabb Gojowczykét. Innentől már csak a saját adogatására kellett figyelnie, s a meccset végül egy ásszal zárta le.

Az összecsapás 1 óra 7 percig tartott.

A díjátadó ünnepségen mondott beszédében a magyar teniszező kiemelte, hogy Svájc immáron különleges helyet foglal el az életében.
„Gratulálok Peternek, akinek remek idénye van, és köszönet illeti az edzőmet, édesapámat és a menedzseremet is. Tavaly Bázelben vívtam életem első ATP-negyeddöntőjét, úgyhogy Svájc igazán különleges hely nekem. Az elmúlt két év nagyon nehéz volt, de remélem, sok sikeres szezon áll még előttem” – tette hozzá.

Fucsovics 34 év óta az első magyarként vívhatott döntőt ATP-versenyen: 1984-ben Taróczy Balázs elvesztette az indianapolisi finálét. Az előző magyar ATP-tornagyőzelem is Taróczy nevéhez fűződik, ehhez 1982-ig, a hollandiai Hilversumban rendezett versenyig kell visszamenni az időben.

A genfi finálé győztese 250, vesztese 150 világranglista-pontot gyűjtött, továbbá 89 ezer (27,9 millió forint), illetve 47 ezer eurót nyert.

A 2010-ben junior wimbledoni bajnok Fucsovics szombati diadalával a világranglista 45-ödikjeként utazhat a vasárnap kezdődő Roland Garrosra. A párizsi Grand Slam-versenyen első ellenfele a kanadai Vasek Pospisil lesz, aki februárban megnyerte a budapesti challenger-tornát.

Fucsovics Márton-Peter Gojowczyk (német) 6:2, 6:2

Biztonsági őr lökdöste a legendás sportolót

0

A szomáliai származású brit Mo Farah-t, minden idők egyik legjobb hosszútávfutóját a müncheni repülőtér egyik őre lökdöste. A sportoló szerint rasszista okból.

Mo Farah évekig verhetetlen volt, négy olimpiát is nyert, két éve lovaggá ütötték Nagy-Britanniában. Most Londonból Münchenen keresztül ment az etiópiai edzőtáborba, ahol a londoni maratonra készül. A müncheni reptéren lökdöste az őr. Erről Farah az Instagramon posztolt.

https://www.instagram.com/p/Bf_HhmHBpOX/?taken-by=gomofarah

Farah szerint rasszista zaklatás érte,

az őr az indulási oldal felé lökdöste,

miközben azt mondta neki, hogy ehhez joga van.

A német rendőrség szerint rutineljárás, ami történt, és az őr azért lökdöshette a sportolót, mert olyan helyen videózott, ahol nem szabad.

Összeveszett a szövetséggel a legjobb magyar férfi teniszező

0

Kérdésessé vált Fucsovics Márton játéka a csehek elleni, világcsoportban maradásról döntő tenisz Davis Kupa-meccsen.

A világranglistán jelenleg karriercsúccsal 40. játékos a Facebookon írta meg: jelenleg nem tud olyan lelkesedéssel és elszántsággal készülni a szeptember 14. és 16. közötti Davis-kupa meccsekre, ami korábban jellemezte.

„Nem kell bizonygatnom, mit jelent nekem a Davis Kupa, a csapat, a címeres mez. Soha nem volt kérdés, vállalom-e a játékot,

mindig megtiszteltetést, büszkeséget éreztem,

hogy játszhattam, segíthettem, harcolhattam” – írta. Emlékeztetett rá, hogy az elmúlt kilenc évben 39 mérkőzéséből 25-öt megnyert a sorozatban, hatalmas boldogság volt számára, amikor 2012-ben legyőzte lett Ernests Gulbist a szülővárosában, Nyíregyházán, míg a tavalyi, szlovákok és oroszok elleni sikert pályafutása csúcspontjai közé sorolja.

Aztán így folytatja:

„most mégis úgy érzem, valami megtört.

Kiálltam a társaimért, a csapatért, mert úgy tapasztaltam, a szövetség nem adja meg azt az elismerést, amit az elért eredmények alapján megérdemelnek a fiúk és az őket felkészítő edzők. Jeleztem, nem biztosítottak a feltételek, nem megfelelő a légkör a további sikeres szerepléshez.”

Fucsovics Márton szerint közös érdek, hogy a magyar válogatott megőrizze helyét a világcsoportban, mert szerinte ez „hatalmas lehetőség mindenkinek, nagyon komoly bevételeket biztosít a magyar tenisznek”.

Mint írja, a menedzsere is kezdeményezte a szövetségnél, hogy üljenek le és beszéljenek őszintén a gondokról, de

„a párbeszéd, a problémák tisztázása helyett annyi jutott vissza hozzám, hogy ha Fucsovicsnak nem tetszik a jelenlegi helyzet, akkor nem kell játszania”.

Azt írja, korábban mindig az aktuális Davis Kupa-kapitány képviselte a játékosokat a szövetségi kérdésekben, ám „sajnos a mostani kapitányra ebben nem számíthattak”, ráadásul az is kiderült, hogy a pályán nincs megfelelő összhang közöttük. Fucsovics ezt hónapokkal ezelőtt jelezte is a szövetség vezetőinek, de semmi nem történt, hogy megoldást találjanak.

„A tenisz egyéni sportág, de mindig úgy léptem pályára a Grand Slameken, az ATP-tornákon, hogy Magyarországot is képviselem. Ezért is éreztem úgy:

méltatlan, már-már megalázó, hogy még választ sem kapok a felvetett problémákra,

nem vesznek komolyan” – írta.

Fucsovics kudarcként élte meg ezt a küzdelmet a szövetséggel, ami ráadásul elvonta a figyelmét és nem segítette az elmúlt két hónapban az eredményes szereplését. Mint írja, az elmúlt két évért köszönettel tartozik a szövetségnek, de meglátása szerint „szerénytelenség nélkül kijelenthető”, hogy meghálálta a bizalmat, nem maradt adósa senkinek.

Posztját azzal zárja, hogy „jellemző a mostani hozzáállásra, hogy

három héttel a csehek elleni sorsdöntő mérkőzés előtt még senki nem keresett meg a közelgő Davis Kupával kapcsolatban.

Csak abból gondolom, hogy a szövetség számít a játékomra, mert hetek óta velem népszerűsítik az eseményt. Nem szeretnék csalódást okozni senkinek, de nehezen tudom elképzelni, hogy pályára lépek a csehek ellen.”

A Magyar Tenisz Szövetség közleménye szerint csak Fucsovics Facebook-oldaláról értesült arról, hogy a játékos kérdésessé tette Davis Kupa-szereplését a csehek ellen. Azt írják: „a szövetség több mint egy hónapja felvette a kapcsolatot Fucsovics Márton új menedzsmentjével, így pontosan tudta, hogy számítunk rá”.

A szövetség szerint megállapodásuk van a játékossal,

és a Facebookon leírt „egyéb tények sem fedik a valóságot, de nem gondoljuk, hogy a nyilvánosság előtt kellene kitárgyalnunk ezt a témát”.

Fucsovics Márton jelenleg egyébként Amerikában van, a US Open első fordulójában a világ egyik legjobbjával, a szerb Novak Djokoviccsal játszik majd.

Sziasztok,Van valami, ami hetek óta nyomaszt. Sokat gondolkodtam, úgy döntöttem, megosztom veletek, miért nem tudok…

Közzétette: Fucsovics Marci – 2018. augusztus 24., péntek

Téli olimpiai versenyek Magyarországon?

0

Az ausztriai Graz és Schladming pályázik a 2026-os téli olimpiára. A Független Hírügynökség információi szerint felmerült, hogy ha ők rendezhetik a játékokat, akkor a gyorskorcsolya-versenyeket más országban, akár Magyarországon tartanák.

Az osztrák városok közül először Innsbruck pályázott volna a 2026-os téli olimpia megrendezésére, de Tirolban népszavazást rendeztek a kérdésről, ahol a többség a pályázat elutasítása mellett döntött.

Az innsbrucki pályázat azt is tartalmazta, hogy a gyorskorcsolya-versenyeket a határokon túl, a németországi Inzellben rendeznék. Innsbruckban ugyanis nincs erre alkalmas csarnok, és nem is akartak újat építeni.

Graz és Schladming pályázatánál

sem akarnak milliárdokat olyan létesítményekbe ölni, amelyeket aztán nem használnának,

ezt mondta Siegfried Nagl grazi polgármester. Így aztán más városokban, sőt más országban is tartanának versenyeket, ha elnyerik a rendezés jogát, a gyorskorcsolya helyszínére ismét Inzell merült fel.

A Független Hírügynökség információi szerint azonban nem ez az egyetlen opció:

más helyszínek is felmerültek, többek között Magyarország is

– Budapest ugyanis Graztól nincs túlságosan messze.

Megkerestük az Osztrák Olimpiai Bizottságot, hogy valóban felmerült-e, hogy Magyarországon is rendeznének versenyt sikeres pályázat esetén. Amint megérkezik a válaszuk, közöljük.

Botrányos kezdet után elsöprő többséggel váltották le Bienerthet

0

Azon vesztek össze, ki legyen a levezető elnök. Végül Bienerth Gusztávot elsöprő többséggel hívták vissza a posztjáról.

Az úszók rendkívüli közgyűlése Bienerth Gusztáv megnyitóbeszédével kezdődött. Azzal kezdte:

„Ne kerteljünk, ez a közgyűlés rólam szól”

Többek között azt mondta: ő arra kapott megbízást, hogy rendbe tegye a szövetség ügyeit, mivel „gazdálkodási kupleráj” volt. Azt is mondta, hogy bizalmi szavazást kér maga ellen.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ezután bejelentette, hogy ő maga lesz a levezető elnök. Darnyi Tamás viszont ezt ellenezte, mondván, Bienerth érintett, ő azonban azt közölte, hogy

nem hajlandó átadni a posztot.

Ezután viszont több hozzászóló és közbekiabáló is azt mondta: az alapszabály alapján szavazni kellene a levezető elnökről. Bienerth erre nem volt hajlandó – a hozzászólók szerint alapszabály-ellenesen. Arra a kérésre, hogy aki szavazni szeretne a levezető elnök személyéről, álljon fel, a terem nagy többsége felállt.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Bienerth megjegyzése, hogy „az első napirendi pont az lesz, amit én mondtam” – kisebb derültséget váltott ki. Bienerth ezután azt mondta: ha a bizalmi szavazáson nem kap bizalmat, akkor a levezető elnöki tisztségét is feladja. Ezután viszont a közgyűlés sok résztvevője

felállt és hátat fordított az elnöknek,

majd hosszasan tapsolt.

Bienerth ezután azt mondta: bejelentést szeretne tenni, de ehhez azt kéri, nézzenek vele szembe. Ekkor végre elfogadta, hogy javaslat alapján válasszák meg a levezető elnök személyét. Darnyi Tamás javaslatára Sándor Elek lett a levezető elnök. Ezután végül megválasztották a jegyzőkönyv-vezetőt, a -hitelesítőt és a szavazatszámláló bizottságot is.

Közben egy újabb elnökségi tag jelentette be lemondását, Bienerth pedig azt mondta, szerepelni fog a napirendipont-javaslatok között az, amelyik a visszahívásáról szól.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

A napirend megszavazása után az első pont az elnök visszahívásáról szóló volt, nyílt szavazással.

Bienerth Gusztávot elsöprő többséggel visszahívták a posztjáról.

141-en szavaztak a javaslat mellett, ketten ellene, 10-en pedig tartózkodtak.

Új elnököt viszont egyelőre nem lehet választani, a közgyűlés úgy döntött, hogy erről és az új elnökségi tagokról a szeptember 24-ei közgyűlésen szavaznak majd.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Bienerth Gusztáv a döntés után azt mondta: „A végsőkig

bíztam abban, hogy folytathatom a megkezdett munkát,

és bár nem értek egyet vele, természetesen elfogadom a döntést”. Szerinte nincs oka szégyenkezni, és példátlan sikeres időszakon van túl a szövetség.

Bienerth január óta volt az úszószövetség elnöke, Gyárfás Tamást váltotta.

Đoković Federer legyőzésével történelmet írt

0

Novak Đoković szerb teniszező 6:4, 6:4-re legyőzte a svájci Roger Federert a cincinnati Masters-torna döntőjében, ezzel az első férfi teniszező lett, aki mind a kilenc ATP 1000-es versenyt megnyerte legalább egyszer.

Đoković és Federer 46. alkalommal játszottak egymással – az örökmérleget tekintve a szerb játékos most már 24:22-re vezet –, ennél a párosításnál eddig csak Đoković–Nadal mérkőzésből rendeztek többet (52).

A szerb és a svájci kiválóság több mint két és fél év után találkozott, hiszen a vasárnapi mérkőzésük előtt, a 2016-os Australian Open elődöntőjében mérték össze erejüket, akkor Đoković nyert négy szettben.

Đokovićnak ez volt a 70. tornagyőzelme pályafutása során, s ebből 31-et Masters-tornán jegyzett.

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK