Nem foci

Váci úti foci

0

Régen mindenhol fociztak a gyerekek Magyarországon. Udvaron, utcán és játszótereken, amelyeket korábban grundnak hívtak. Alkalom mindig és mindenhol adódott. Elvégre futballnemzet lennénk, vagy mifene.

Aztán ez megszűnt, de legalábbis, megritkult.

És most, ezen az őszi hétfő reggelen, mintha valami visszatért volna a régi hangulatból. Az egyik középiskola Váci út felőli udvarán, talán tornaórán fociztak a srácok. Valamelyikük túl nagyot rúgott, és a labda, rövid röppálya végén az utcán landolt.

Csikorgás, fékezés, aki tehette, kikerülte. Nem lett baja a labdának, és szerencsére az autók sem mentek össze. Viszont percek alatt hatalmas lett a dugó, miközben odabentről aggódó arcok nézték, mi lesz a sorsa a játékszernek.

Nem dudált senki, pedig normális üzemmentben már elszabadult volna a pokol. Ihletett pillanata volt ez Magyarországnak és Budapestnek. Történt valami, ami nem osztotta meg az embereket. Persze, mi is itt élünk, tudjuk, hogy az idill nem tartott volna sokáig, de még mielőtt elszabadultak volna az indulatok, megoldódott a probléma: az egyik autós kiszállt a kocsijából. Fölemelte a labdát, és egy jólirányzott rúgással vissza a gyerekeknek.

A gyerekek megköszönték, az autósok közül többen tapsoltak. A sor lassan elindult. Néhány perc múlva már helyreállt a világ rendje. Ment mindenki a dolgára, mintha mi sem történt volna.

Kiszáll a válogatottból Nagy László

0

Miután posztján megoldódott az utánpótlás, visszavonul a válogatottból Nagy László, a Veszprém világklasszis kézilabdázója. Ezt maga a játékos jelentette be hétfőn. A klubbeli játék mellett bekapcsolódhat a sportág irányításába.

A Telekom Veszprém jobbátlövője nem magánéleti és nem is sérülés miatt veti le a címeres mezt, hanem mert posztján csapattársa, Ancsin Gábor és a szegedi Balogh Zsolt személyében megvan az utánpótlás a válogatottban. Mindkettejük nemzetközi színvonalú játékra képes – mondta a Magyar Kézilabda Szövetség rendezvényén.

Kocsis Máté szövetségi elnök nem örömmel, de tudomásul vette Nagy László elhatározását. Elmondta, hogy az elmúlt hetek beszélgetéseiben az is szóba került, hogy Nagy nem fordít hátat a játéknak és a sportágnak, ezért

megkeresik a módját annak, hogyan kapcsolódhat be a kézilabda irányításába.

Klubedzője és a válogatott mestere, Ljubomir Vranjes arról beszélt, hogy a fiatalok példaképüket, bálványt veszítenek el.

A most 36 éves Nagy László 1999-ben a Pick Szeged játékosaként mutatkozott be a felnőtt nemzeti csapatban, majd a Barcelonába igazolt, amellyel kétszer Bajnokok Ligáját nyert. Három évig (2009 és 2012 között) nem lépett pályára válogatott mezben, de a londoni olimpia előtt Veszprémbe igazolt, és azóta ismét ő volt a csapatkapitány. Pályafutása során 199 válogatott mérkőzésen 728 gólt szerzett. Az athéni (2004) és a londoni olimpián (2012) negyedik, valamint a 2003-as és a 2009-es vb-n hatodik helyezett csapatnak is kulcsembere volt. Ötszörös magyar és négyszeres spanyol bajnok, háromszoros világválogatott, Magyarországon négyszer választották az év legjobbjának.

Peking: Babosék kikaptak a döntőben, Hingisék nyertek

0

Babos Tímea és a cseh Andrea Hlaváčkova kikapott a döntőben a pekingi keménypályás tenisztorna női páros versenyében. Az elsőként rangsorolt svájci Martina Hingis és tajvani Csan Jung-jen nyerte a tornát.

A negyedik helyen kiemelt duó – amely a múlt héten diadalmaskodott a taskenti viadalon – vasárnap az elsőként rangsorolt svájci Martina Hingis és tajvani Csan Jung-jan ellen lépett pályára, és egy óra hat perces csatában maradt alul. A magyar-cseh kettős májusban a madridi döntőben is találkozott riválisával, amely akkor 6:3, 6:4-re győzött. Ezúttal a US Open bajnokai még simábban nyertek.

Babosék – akik már biztos résztvevői a szingapúri WTA-világbajnokságnak – ötödször vívtak döntőt az idén, és három alkalommal (Rabat, Quebec City, Taskent) nyertek a fináléban. A tajvani-svájci kettős idei nyolcadik végső sikerét ünnepelte.

„Sajnos ma nem úgy játszottam, ahogyan szerettem volna. Most ez így sikerült. Nagyon kellemetlen stílusú ellenfelünk volt” – nyilatkozta honlapján Babos. „Ez egy nagy verseny, jó felkészülés volt Szingapúrra. Ráadásul a világbajnoki szereplésünket ezen a héten tettük biztossá” – tette hozzá a magyar teniszező, aki a jövő héten Hongkongban lép pályára, csak egyesben. Ellenfele a nyitófordulóban a világranglistán 21. orosz Anasztaszija Pavljucsenkova lesz.

MTI/FüHü

 

Japán Nagydíj – Hamilton nyert, közel a vb-győzelem

0

A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, és nagy lépést tett a vb-győzelem felé, mert az összetettben második Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője kiesett.

A 32 éves Hamiltonnak ez az idei nyolcadik, pályafutása 61. futamgyőzelme, előnye pedig ezzel 59 pontra nőtt a vb-pontversenyben.

A második helyen Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája zárt Japánban, a harmadik pedig csapattársa, az ausztrál Daniel Ricciardo lett.

A rajtnál Hamilton gond nélkül megtartotta a vezető helyet, Vettel másodiknak sorolt be az első kanyarban, míg Verstappen a negyedik pozícióból startolva megelőzte csapattársát, Ricciardót és feljött harmadiknak. A holland versenyző már az első körben elment Vettel mellett is, akit aztán a célegyenesben még hárman megelőztek. Vettel a csapatrádión műszaki gondokra panaszkodott.

Közben Carlos Sainz (Toro Rosso) balesete miatt a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót, amely két kör erejéig vezette a mezőnyt. Vettelt egymás után előzték az ellenfelek, majd a német pilótának ki kellett állnia a boxba a műszaki hiba miatt.

A vb két hét múlva az Egyesült Államok Nagydíjával folytatódik a texasi Austinban, ahol Hamilton akár meg is szerezheti pályafutása negyedik vb-címét.

 

Babosék döntősök Pekingben

0

Babos Tímea és a cseh Andrea Hlavackova bejutott a döntőbe a pekingi keménypályás tenisztorna női páros versenyében, miután a legjobb négy között döntő rövidítésben megnyerte mérkőzését.

A negyedik helyen kiemelt duó – amely a múlt héten diadalmaskodott a taskenti viadalon – szombaton a másodikként rangsorolt Jekatyerina Makarova, Jelena Vesznyina orosz páros ellen lépett pályára, és egy perc híján kétórás csatában kerekedett felül.

Babosékra – akik már biztos résztvevői a szingapúri WTA-világbajnokságnak – a svájci Marina Hingis és a tajvani Csan Jung-jan első helyen kiemelt kettőse vár a fináléban.

Babos csak párosban indult a kínai fővárosban.

Halep az első román női világelső

0

Hétfőtől Simona Halep nevével kezdődik majd a női teniszezők világranglistája, ez azután vált biztossá, hogy a román játékos szombaton bejutott a döntőbe a pekingi keménypályás tornán.

A 26 éves teniszező a Roland Garros-győztes Jelena Ostapenko ellen nyert az elődöntőben – a júniusi, párizsi fináléban is ez volt a párosítás, de akkor a lett győzött -, és ezzel leváltja a WTA-rangsor élén a spanyol Garbine Muguruzát. Halep az első román játékos, aki női világelső lesz.

A férfi világranglista-vezető is döntőt játszhat a kínai fővárosban: Rafael Nadal szombaton három szettben kerekedett felül a bolgár Grigor Dimitrovon.

Jobb rúgója miatt nyert a bajnok

0

Három mezőnygólt is kihagyott a Tampa Bay Buccaneers rúgója, Nick Folk, az eddig a leggyengébbek közé tartozó New England Patriots-védelem viszont magára talált a csütörtök éjszakai meccsen. Az ő rúgójuk, Stephen Gostkowski ráadásul mind a négy kísérletét berúgta.

A címvédő New England Patriots a Tampa Bay Buccaneershez látogatott az NFL ötödik játékhetének első meccsén. Ez az egyetlen város, ahol az idén eddig meglepő vereségeket elszenvedő Patriots főedzője, Bill Belichick még egyszer sem nyert.

A csapatból hiányzott a liga egyik legjobb tight endje, Ron Gronkowski, combsérülés miatt, de a Tampa védelméből kiesett három fontos játékos: Kwon Alexander és Lavonte David linebackerek, valamint T.J. Ward safety, viszont eltiltása után visszatérhetett Doug Martin futó.

A Patriots-irányító Tom Bradynek nem volt még interceptionje a szezonban – egészen az első támadásig, amikor is négy jó passz után

csúnyán túldobta üresen álló elkapóját,

a hazaiak újonca, Justin Evans pedig leszedte a labdát.

Az első negyedben egy ideig mindkét csapat védői jól álltak a lábukon és megakasztották a támadásokat, de aztán elkezdett látszani, hogy mennyien hiányoznak a hazaiaktól, jó futásokkal a Patriots a negyed végére eljutott egy mezőnygólig, 0-3.

A második negyed elején Martin révén főleg futásokkal haladt a Buccaneers is, a drive végén a touchdownt is ő szerezte, látványos vetődéssel, 7-3.

De haladni tudott a Patriots is, ők is TD-vel válaszoltak, Chris Hogan kapta el Brady passzát, 7-10. Sőt, a védők gyorsan megállították a hazaiak támadását, és egy jó puntvisszahordás után a Tampa térfelének közepéről támadhattak újra a vendégek. A jó mezőnypozíciót végül mezőnygólra tudták váltani, 7-13.

A maradék 40 másodperc még elég volt arra, hogy kétszer is szabálytalankodjanak a Patriots védői Jameis Winston ellen, így 56 yardról Nick Folk megpróbálhatott egy mezőnygólt, de kihagyta.

A második félidő ugyanúgy folytatódott, mint amilyen az első volt:

a hazai támadók továbbra sem tudtak haladni,

főleg Patrick Chung védekezett jól. Tom Brady viszont többször megtalálta Brandin Cookst, újra sikerült mezőnygólig jutni, 7-16.

A meccs előtt a liga leggyengébbjei közé tartozó Patriots védelem újra hamar megállította a Winstonékat. A Buccaneers sokat pályán lévő védelme egyre jobban fáradt, ennek ellenére egy sacknél sikerült kiverniük Brady kezéből a labdát, amelyet meg is szereztek.

Mezőnygólkísérletig jutott a Tampa,

Nick Folk azonban ezt is csúnyán mellérúgta,

és miután a múlt héten is rontott rúgásokat, nem biztos, hogy még a jövő héten is a csapat tagja lesz.

Ezúttal a Patriots sem jutott pontokig, de egy jó punt után a saját kétyardosukról jöhettek a hazai támadók. Winston végre megtalálta DeSean Jacksont, 41 yardos játék lett a vége.

https://twitter.com/NFL/status/916137473364844544

Mike Evans gyanús körülmények között tűnt el az endzone-ban, de nem repült zászló, így maradt a mezőnygól –

Nick Folk ezt is kihagyta,

a Tampa vezetői valószínűleg azonnal elkezdtek új rúgót keresni, Folk pedig magába roskadtan ült a padon.

A védők megint megtették a magukét, így jöhettek újra Winstonék. viszonylag gyorsan végig is mentek a pályán, végül Winston passzát Cameron Brate kapta el az endzone-ban, Folk pedig legalább az extra pontot berúgta, 14-16.

Az onside kick nem sikerült, mint ahogy Bradyéknek sem a first down, de Gostkowski most sem hibázta el a mezőnygólt, 14-19.

1 perc 10 másodperce maradt a hazaiaknak, a 20 yardos vonalig sikerült eljutniuk, de

az utolsó passzt leütötték a védők,

győzött a Patriots.

A vendégek ezúttal elégedettek lehettek a védelmükkel, a támadófal azonban továbbra is gyengélkedik, Brady nagyon sokszor megütötték, így is 300 yard fölé jutott. A Buccaneersnél Winston a végén jól játszott, ezért jutott 334 yardig, az első három negyedben azonban elég pontatlan volt, Martin viszont biztatóan tért vissza, 5,7-es átlaggal futott.

Ünnepelt a magyar hokivilág

0

Egésznapos fesztivállal ünnepelte meg fennállásának 90. évfordulóját a Magyar Jégkorong Szövetség. Nem csak mérkőzések voltak: kulturális programokkal, food-truckokkal, jégkorongos fotókiállítással, floor-ball pályával, gyerekhoki lehetőséggel várták az érdeklődőket a szervezők.

A Budapest Sportarénában rendezett ünnepség keretében pályára lépett – és győzött – a 2008-as szapporói világbajnokságon élvonalba jutott magyar jégkorong-válogatott, amely 6-5-re legyőzte a finn öregfiúk csapatát. Volt emellett felnőtt női meccs is (Magyarország Lengyelország 8:1), s végül, de nem utolsósorban felnőtt férfi összecsapás is a magyar és a lengyel csapat között (5:1).

Magyar játékosok örülnek egy gólnak a 2008-as szapporói világbajnokságon élvonalba jutott magyar öregfiúk csapat finn veteránok elleni találkozóján Budapesten. Az 1928-as téli olimpián szerepelt válogatott mezének utánzatában játszó magyar játékosok 6-5-re legyőzték a főként 1995-ös világbajnokokból álló finn együttest.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Wladár Sándor a MÚSZ elnöke

0

Nagy többséggel Wladár Sándort választották a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökének. Az olimpikon úszó 143 igen és 5 nem szavazatot kapott, 1 ember tartózkodott. Az 1980-as, moszkvai olimpián 200 méter háton aranyérmes sportvezető, visszalépések után egyedüli jelölt volt a posztra.

Szavaznak a küldöttek a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) tisztújító közgyûlésén a budapesti Danubius Health Spa Resort Margitsziget szállodában 2017. szeptember 24-én.
MTI Fotó: Mohai Balázs

Rendkívüli közgyűlést kellett összehívni az új elnök megválasztása céljából miután a szeptember elsején tartott szintén már rendkívüli közgyűlésen a tagok visszahívták Bienerth Gusztávot.

Az akkor leváltott elnök ellen utóbb a szentendrei úszócsapat vezetője, Tóth István feljelentést tett, amit az ORFK befogadott.

 

Nyílröptetés a Citadellán

0

270 íjász mérkőzött meg – olykor 60 km/h-ás széllökések közepette  – az országos- és a nemzeti bajnoki címért. A budapesti Citadellán tartott Történelmi Íjász Országos és Nemzeti Bajnokságon közel 20.000 nyílvessző röpült ki az íjakból.

Fotó: Magyar Íjász Szövetség

A versenyzőknek 21 különböző célt kellett eltalálniuk – történelmi-, harci-, vadász- és ügyességi és mozgó célokat. A Citadella erőd belsejében 8, míg a falakon kívül 13 lőállást alakítottak ki, így a történelmi ruhákba öltözött versenyzők versengésének nagyobb részét a Gellért-hegyen kirándulók is nyomon tudták követni.

Fotó: Magyar Íjász Szövetség

Az eredényekért és egyéb érdekességekért látogasson el a Magyar Íjász Szövetség honlapjára.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!