Nem foci

Óriási siker atlétikában: az első világbajnoki aranyunk

0

Márton Anita a magyar atlétika első világbajnoki címét szerezte meg: 19,62 méteres országos csúccsal megnyerte a női súlylökést a birminghami fedettpályás vb-n.

 

A békéscsabai színekben versenyző nehézatléta világranglista-másodikként érkezett a brit városba, ahol egyértelműen az aranyesélyesek között tartották számon. A 29 éves klasszis immár évek óta a nemzetközi elit tagja, fedettpályán a legutóbbi két Európa-bajnokságot megnyerte, míg a 2016-os portlandi vb-n második volt. Az amerikai versenyen két éve országos csúcsot lökött, s most egyértelműen azzal a céllal lépett dobókörbe, hogy javít az akkori 19,33 méteres eredményén –emlékeztet az MTI.

Márton Anita az M4 Sportnak a helyszínen úgy nyilatkozott, hogy az éremszerzés volt a célja, illetve az, hogy megjavítsa az országos csúcsot, és ez mind sikerült.

A riói olimpián harmadik, a tavalyi, londoni szabadtéri vb-n második helyezett, kétszeres fedett Eb-győztes Márton a magyar atlétika ötödik érmét nyerte fedett vb-n, előzőleg egy ezüst és három bronz volt a mérleg.

Az 1987-es első, indianapolisi fedett vb-n Forgács Judit (400 m), majd 1999-ben, Maebasiban Szabó Zsuzsa (rúdugrás) és Czingler Zsolt (hármasugrás) a harmadik helyen végzett. Czingler csak utólag vehette át a bronzérmet, miután az eredetileg harmadik bolgár Dimitrovot doppingolás miatt kizárták. Két éve Márton Anita nyert Portlandben ezüstérmet – írja a magyar hírügynökség.

Federer és Serena Williams kapta a sport Oscarját

0

A sport Oscarjának számító Laureus-díjak átadó ünnepségét tegnap este tartották Monacóban. Az év férfi sportolójának járó elismerést a tavalyi ausztrál nyílt bajnokságot, a wimbledoni Grand Slam-tornát megnyert svájci Roger Federer ötödször kapta meg, sőt az év visszatérése is az övé lett.

A nőknél is a tenisz tarolt: Serena Williams negyedszerre érdemelte ki a díjat, még úgy is, hogy a januári Australian Open megnyerése után már nem versenyezett 2017-ben: szülési szabadságra ment.

Az év fogyatékos sportolója a svájci handbike-versenyző Marcel Hug lett, az extrém sport kategóriában Armel Le Cléac’h francia vitorlázó kapott szobrocskát.

A sportakadémia kiosztotta az életműdíjakat is, ezt visszavonult sportolók kaphatják. Így lett díjazott az olasz focista, Francesco Totti, és Edwin Moses amerikai atléta. A brazil Chapecoense labdarúgócsapata emlékdíjat kapott a 2016 novemberében történt repülőgép-szerencsétlenség miatt.

Forbes: továbbra is Hosszú Katinka a legértékesebb magyar sportoló

0

A lap magyar kiadása negyedszer állította össze a legértékesebb magyar sportolók listáját. Hosszú, aki tavaly a budapesti világbajnokságon két aranyérmet nyert, sorozatban negyedszer áll a lista élén.

Mögötte a túraautó világbajnokságon ezüstérmes Michelisz Norbert a második, akit két teniszező, a párosban WTA-világbajnok Babos Tímea és a US Openen nyolcaddöntős Fucsovics Márton követ. Az ötödik helyen a vívó Szilágyi Áron található.

A magazin szerint „a hirdetők állandó médiaszereplést, influencer-szerepet várnak a magyar sportolóktól, ennek azonban sokan nem tudnak, vagy nem akarnak egyelőre megfelelni. A társaságiadó-rendszerből nyerhető „könnyű” állami pénzek pedig elszívják a forrásokat a sportmarketingből és a szponzorációból. A középmezőny alacsony pontszáma és sűrűsödése jelzi: ha valaki tudatos stratégiával nekivág, könnyen eljuthat az élbolyba a magyar piacon – akár világbajnoki arany nélkül is.”

A lista összeállításánál a 2017. február 1. és a 2018. február 1. közötti időszakot vették figyelembe.

Új magyar sztárok születtek a téli olimpián

0

A gyorskorcsolyaváltó történelmi aranyérme és a Liu-fivérek hihetetlen dél-koreai népszerűsége mellett rengeteget beszéltek a műkorcsolyázó Tóth Ivettről és, kicsit más előjellel, Swaney Elizabethről is.

Soha ilyen jól nem szerepelt még Magyarország a téli olimpiákon – magyar sportoló ugyanis soha nem szerzett még aranyérmet. Most viszont a rövidpályás férfi gyorskorcsolya-váltó, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba és Knoch Viktor történelmi aranyérmet szerzett.

https://www.facebook.com/EurosportHU/videos/1192354207565517/

A siker után a csapattagok még a legendás atlétának, Usain Boltnak is üzentek, aki azóta válaszolt is:

elvileg küldi a megígért pezsgőt.

A győztes csapat Usain Bolt védjeggyé vált mozdulatával.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Az aranyérem mellett Liu Shaolin Sándor még két ötödik helyet is szerzett 1500 és 5000 méteren, de remekül szerepeltek a nők is: a Keszler Andrea, Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca és Kónya Zsófia (az előfutamban Heidum Bernadett) alkotta váltó negyedik lett, Jászapáti Petra pedig nagy meglepetésre hatodik lett 1500 méteren.

Nemcsak az eredmények miatt beszéltek azonban sokat a Liu-testvérekről: már a győzelem előtt

hatalmas sztárokká váltak Dél-Koreában,

lányok tucatjai sikítoztak, amikor a jégre lépéskor bemutatták őket. Liu Shaolin Sándor verseny előtti szemöldöksimogatása és kacsintása pedig máris mémmé vált. A népszerűségét egyébként az is jelzi, hogy a koreai KBS News külön összeállítást készített róla.

헝가리 쇼트트랙 '윙크남' 샤오린에 여심 흔들

윙크 한 번에 페북지기는 심.쿵.#쇼트트랙 #오늘의tmi #여친이_있답니다ㅠㅠ

Közzétette: KBS 멀티미디어뉴스 – 2018. február 12.

De ugyanígy felrobbant az internet a 19 éves magyar műkorcsolyázó, Tóth Ivett első produkciója után. Ő ugyanis, elég szokatlan módon, az AC/DC zenéjére adta elő rövidprogramját, ráadásul gyakorlatilag hibátlanul.

https://www.facebook.com/EurosportHU/videos/1191682844299320/

A különböző közösségi médiumokban, főleg a Twitteren rengetegen írtak róla ezután, a zene- és ruhaválasztását dicsérve. A New York Times szakújságírója egyenesen az új kedvencének nevezte, és ehhez a véleményhez sokan mások is csatlakoztak.

Kicsit más előjellel beszéltek viszont a síakrobata Swaney Elizabethről. Ő ugyanis úgy teljesítette az elvileg bravúros mutatványokra épülő versenyt, hogy

egyetlen trükköt sem mutatott be.

Így persze utolsó is lett, még azok is megelőzték, akik elestek, mégis szinte többet beszéltek róla, mint a dobogósokról.

Freestyle ski

VITA!!! Szerintettek szükség van arra, hogy valaki ilyen tudással képviselje Magyarországot az olimpián?

Közzétette: Eurosport – 2018. február 18.

Sokan máris a „legendás” brit síugróhoz, Eddie, a Sashoz, vagy az egyenlítői-guineai úszóhoz, Eric Moussambanihoz hasonlították. Rengeteg nagy újság írt róla, a CBC kanadai tévé pedig a Twitteren egyenesen azt kérdezte, hogy ő-e valaha volt legrosszabb olimpikon.

Szereplését tekintve mindenképp szimbolikus volt, hogy még a megnyitón a végül tökutolsó, mindössze egy éve síelő mexikói sífutóval, German Madrazóval, valamint a leginkább félmeztelen bevonulásairól ismert tongai Pita Taufatofuával fotózkodott.

http://www.instagram.com/p/Be-4OTjHB9e

Még szerencse, hogy erre az olimpiára inkább az aranyérem miatt emlékezünk majd.

Így értékelte a történelmi sikert az olimpiai bajnok váltó

0

Várják Usain Bolttól a pezsgőt, ezt is mondták az első magyar téli olimpiai bajnokok. A Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Knoch Viktor, Burján Csaba összeállítású csapat a rövidpályás gyorskorcsolya váltóversenyében győzött.

„Mindenki ezt kérdezi tőlünk, hogy milyen érzés, de még mi se tudjuk”

– ezt mondta az MTI-nek a 23 éves Burján Csaba. Azt is mondta: „Burján Csaba olimpiai bajnok. Még ízlelgetem. A név elé nem lehet írni, mint a doktort? Csak így mutatkoznék be.”

A győztes csapat Usain Bolt védjeggyé vált mozdulatával.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Arról is beszélt, hogy a dobogón állva nem véletlenül utánozták Usain Bolt védjeggyé vált mozdulatát, olvasták ugyanis az interneten, hogy minden győztesnek pezsgőt küld, aki ezt megcsinálja. Most várják a pezsgőt.

Burján az is mondta, hogy nem zavarja, hogy csak holnap kapják meg az érmeket, mert

„így kétszer állhatunk a dobogó tetejére.”

Szerinte mindenki megnyugodott kicsit, amikor a dél-koreaiak elesésével gyakorlatilag biztossá vált az érem. Azt is mondta, hogy az utolsó váltásánál látta, hogy Liu Shaoang már készül, hogy megelőzze az előtte lévő kínait, de azt már nem, hogy sikerült is neki.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

„Úgy érzem, ez nem a vége. Ez is csak egy állomás, egy jó kezdet” – ezt már Liu Shaoang mondta, aki az utolsó váltásánál a második helyre hozta fel a magyar csapatot, és aki szerint

mindenki sírt a boldogságtól.

A mindössze 19 éves Liu Shaoangnak a váltó előtt nem sikerült jól az olimpia, mindegyik számában kizárták, de azt mondta, az most senkit nem érdekel. Mentálisan viszont nagyon nehéz volt felállnia.

A csapat legidősebb tagja, a 28 éves, negyedik olimpiáján szereplő Knoch Viktor arról beszélt, hogy ebben a csarnokban más még nem nyert váltóban, ugyanis az előző idényben egy világkupa-versennyel avatták fel, és azt is a magyarok nyerték. Ahogy fogalmazott,

egy ideje már azon járt a feje, milyen jó lenne olimpiai, világ- és Európa-bajnokként visszavonulni,

de csak nem akart összejönni a győzelem a nagy világversenyeken. Most viszont igen, így nem bábja, hogy ez volt az utolsó olimpiája.

A célba érkezés pillanata.
Fotó: MTI/EPA/Taccjana Zenkovics

A csapatot a vége előtt nem sokkal az első helyre felhozó, 22 éves Liu Shaolin Sándor viszont most már olimpiai, világ- és Európa-bajnoknak is mondhatja magát. Úgy fogalmazott, hogy ez a siker egy újabb lépcsőfok, ugyanakkor szerinte ez egy végtelen lépcső, amelyen mindig lehet feljebb kerülni.

A versenyről azt mondta: „második helyen vettem át, de jól sikerült a váltás, a kanadaiaknak pedig nem jó a befejező embere. Úgy voltam vele, akármi lesz, elmegyek mellette”.

Liu Shaolin Sándor öröme a célba érkezés után.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Liu Shaolin Sándor az egyéni versenyeken is nagyszerű eredményeket ért el: 500 és 1500 méteren ötödik, 1000 méteren nyolcadik lett.

A történelmi győzelmet ide kattintva videón is megnézheti.

Megvan Magyarország első téli olimpiai győzelme – videó

Első lett a rövidpályás férfi gyorskorcsolya váltó a phjongcshangi téli olimpián, ezzel 38 év után újra érmet szerzett Magyarország, és az első aranyat a téli olimpiák történetében.

A Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor összeállítású magyar csapat az 5000 méteres, 45 körből álló távon szinte végig a harmadik helyen korcsolyázott. Néhány körrel a vége előtt a Liu testvérek az élre törtek, és végül Liu Shaolin Sándor első helyen hozta be a váltót a célba.

Liu Shaoang
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A második helyen a kínaiak végeztek, a kanadaiak lettek a harmadikok, a hazai csapat pedig egy kicsúszás miatt hatalmas hátránnyal fejezte be a versenyt.

A magyar váltó 6:31,971-es időeredménnyel ért célba, ami új olimpiai rekord.

Nagyon kemény futam volt, hosszú volt az út idáig, de mi vagyunk a legjobbak – értékelte hatalmas lelkesedéssel Liu Shaolin Sándor a verseny után a döntőt az M4 Sportnak.

A futam után a csapattagok felállhattak ugyan a dobogóra, az aranyérmet viszont csak a péntek délelőtti hivatalos éremátadón kapják meg. Szintén a csütörtöki versenynapon Liu Shaolin Sándor az ötödik, pontszerző helyet szerezte meg 500 méteren egyéniben.

Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor (b-j), a gyõztes magyar válogatott tagjai.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A váltó volt az utolsó éremesélye a magyar csapatnak a dél-koreai téli olimpián, amely egyébként nem csak az első aranyérem megszerzése miatt sikerült kiemelkedően jól:

korábban még nem történt meg, hogy ilyen sok, összesen öt pontszerző helyet ért volna el az olimpiai csapat. 

Eddig egyébként csak műkorcsolyában és jégtáncban tudott magyar versenyző érmet szerezni a téli olimpiák történetében. Most ez is megváltozott. Magyarország eddigi téli olimpiai érmei:

ezüstérem:

1948, St. Moritz: Kékesy Andrea, Király Ede (műkorcsolya, páros)
1980, Lake Placid: Regőczy Krisztina, Sallay András (műkorcsolya, jégtánc)

bronzérem:

1932, Lake Placid: Rotter Emilia, Szollás László (műkorcsolya, páros)
1936, Garmisch-Partenkirchen: Rotter Emilia, Szollás László (műkorcsolya, páros)
1952, Oslo: Nagy László, Nagy Marianna (műkorcsolya, páros)
1956, Cortina d’Ampezzo: Nagy László, Nagy Marianna (műkorcsolya, páros)

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Sokak kedvence lett Tóth Ivett a téli olimpián – videó

0

Tóth Ivett 23. lett a női műkorcsolyázók szerdai rövidprogramjában a téli olimpián, így pénteken bemutathatja kűrjét. Zeneválasztása miatt rengeteg új rajongót is szerzett.

A 30 tagú mezőnyben a legjobb 24-ben kellett végeznie, hogy két nappal később is jégre léphessen. A legjobb produkciót az orosz Alina Zagitova mutatta be, őt honfitársa, Jevgenyija Medvegyeva és a kanadai Kaetlyn Osmond követi.

A 19 éves Tóth Ivettet a harmadik hatos csoport második versenyzőjeként szólították jégre.

Amint felcsendült az AC/DC zenekar Back in black slágere, a nézők ütemes tapssal reagáltak,

később a Thunderstruck még nagyobb lelkesedésre sarkallta őket.

https://www.facebook.com/EurosportHU/videos/1191682844299320/

A Svájcban készülő magyar sportoló nagyszerűen kezdett, tisztán megcsinálta a két tripla toe-loopból álló kombinációját. A folytatás viszont nem alakult tökéletesen, a tripla Lutzot nem tudta kiforogni, így páros lábra érkezett. A hiba nem bizonytalanította el a zenéhez illő

rockerszerelésben, fekete nadrágban és fekete, szegecsekkel kirakott, ujjatlan bőr felsőben

korcsolyázó versenyzőt, a hátralévő forgásokat, lépéssorokat szépen teljesítette, és a dupla Axel is kifogástalan volt. A program végén nagy tapsot is kapott.

Tóth Ivett ráadásul az egész világon rengeteg új rajongót szerzett. A különböző közösségi médiumokban, főleg a Twitteren rengetegen írnak róla, a műkorcsolyában szokatlan zene- és ruhaválasztását dicsérve. A New York Times szakújságírója egyenesen az új kedvencének nevezte.

https://twitter.com/jeffgassman/status/966150563162451968

Eredmények:

Műkorcsolya, nők, állás a rövidprogram után:

  1. Alina Zagitova (Oroszország) 82,92 pont
  2. Jevgenyija Medvegyeva (Oroszország) 81,61
  3. Kaetlyn Osmond (Kanada) 78,87

…23. Tóth Ivett 53,22

Negyedik lett a magyar női gyorskorcsolya váltó

0

Eredményes napja volt a magyar gyorskorcsolyázóknak a phjongcshangi téli olimpián: a rövidpályás női váltó a negyedik helyen végzett, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Keszler Anna pedig egyéniben jutott tovább keddi futamában.

A 3000 méteres váltóversenyben Keszler Andrea, Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca és Kónya Zsófia alkotta a magyar négyest, amely a B döntőben második lett, így a hatodik, pontszerző helyük már biztos volt, de az A döntőben két váltót is kizárt a zsűri, ami két hely előrelépést jelentett a magyar csapatnak.

A magyarok a második pozícióból rajtoltak a holland váltó mögött, ezt a helyet pedig sikerült megtartani, míg a japánok és az oroszok leszakadtak mögöttük. Hollandia végül 4:03.471 perces új világrekorddal győzött,

a magyar csapat pedig a régi világcsúcson belül, 4:03.603 perccel ért célba.

A régi rekordot a dél-koreaiak tartották 4:04.222 perccel, a magyar csúcs pedig három másodperccel dőlt meg.

„Láttam, hogy eszméletlen gyorsak a köridők, de amikor megállítottam a stopperem, azt hittem, hogy elrontottam valamit és lemaradtam fél körről. Senki kudarcának nem örülök, de megérdemelték a lányok a negyedik helyet ilyen fantasztikus időeredménnyel” – mondta az MTI-nek Bánhidi Ákos csapatmenedzser.

A női váltó sorozatban harmadszor végzett pontszerző helyen: Vancouverben ötödik, Szocsiban pedig hatodik lett. Mindhárom stafétának tagja volt Keszler és Heidum. Ez a harmadik magyar pontszerző helyezés Phjongcshangban, előzőleg Liu Shaolin Sándor ötödik, Jászapáti Petra pedig hatodik lett 1500 méteren rövidpályás gyorskorcsolyában.

Egyéniben Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang is futamgyőztesként jutott negyeddöntőbe 500 méteren. Knoch Viktor kevesebb mint egy körrel a vége előtt a szintén továbbjutó második helyen korcsolyázott, amikor megbotlott és elesett, ezáltal kiesett. Női 1000 méteren Jászapáti Petra ugyan egyéni csúcsot javított, de nem sikerült továbbjutnia. Keszler Andreát előfutamából a zsűri juttatta tovább, így ő még versenyben van női 1000 méteren.

A rövidpályás gyorskorcsolya versenyei csütörtökön zárulnak, akkor fejezik be a férfi 500 és a női 1000 méteres versenyt, illetve jön a férfi 5000 méteres váltó, amelynek döntőjében a magyar négyes is érdekelt.

Jászapáti Petra hatodik az olimpián, Liu Shaolin Sándort kizárták a döntőben

0

Döntőbe jutott a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres versenyében Liu Shaolin Sándor a téli olimpián, de ott elesett és szabálytalanság miatt ki is zárták. Hatalmas meglepetésre a 19 éves Jászapáti Petra is döntőbe jutott 1500 méteren, és ott pontszerző, hatodik helyen végzett.

Jászapáti Petra a bal oldalon
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Először a nők 1500 méteres versenyének első futamát rendezték, két magyar indulóval. Bácskai Sára Luca nem végzett továbbjutó helyen, ráadásul szabálytalanság miatt ki is zárták, a mindössze 19 éves Jászapáti Petra viszont okos versenyzéssel,

a megfelelő pillanatokban előzve második, vagyis továbbjutó helyen végzett.

Jött a férfi ezer méteres negyeddöntő, Liu Shaolin Sándor már itt is nagyon nehéz futamba került, hiszen két lett versenyző mellett ott volt a világbajnok kínai Vu Taj-csing és az olimpiai bajnok kanadai Charles Hamelin, márpedig csak az első kettő juthatott tovább (kivéve persze, ha szabálytalanság miatt valakit kizárnak, az azt elszenvedő pedig bírói döntéssel megy tovább).

Ugyanakkor Liu Shaolin Sándor is az esélyesek közé tartozott, hiszen első helyen áll a világkupa-sorozatban ezen a távon, a tavalyi vb-n pedig hatodik lett. 1500 méteren már az olimpián szerzett egy ötödik helyet, a váltóval pedig döntőbe jutott.

A negyeddöntős futam végül rendkívül izgalmas lett,

ide-oda előzgették egymást a versenyzők, nagyon sok volt az ütközés,

több esetben Liu is érintett volt, többször meg is billent, ennek ellenére végül első helyen ért célba, néhány centivel megelőzve Hamelint és Roberto Pukitist.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Az ütközések miatt hosszas videózás következett, amelynek végén végül az eleve nem továbbjutó helyen végző kínait zárták ki szabálytalanság miatt, vagyis Liu Shaolin Sándor bejutott az elődöntőbe.

A nők 1500 méteres elődöntője következett. Jászapáti Petra egyáltalán nem számított esélyesnek, két kínai, a címvédő Zsu Jang és Li Csin-jü mellett ott volt a futamban az egyik legnagyobb esélyes, a világbajnoki címvédő brit Elise Christie, a kanadai Valerie Maltais és a hatszoros világbajnok dél-koreai Csoj Min-dzsong.

Ennek megfelelően Jászapáti Petra a táv nagy részében hátul haladt, de aztán megelőzte Zsut és Maltaist. A negyedik hely B-döntőt jelentett volna (vagyis esélyt a pontszerzésre), csakhogy az utolsó kanyarban a döntőért nagyot harcoló Christie és Li is elesett – így viszont

Jászapáti Petra a második helyen ért célba, vagyis óriási meglepetésre döntőbe jutott.

A férfi 1000 méteren összesen kilencen jutottak az elődöntőbe, itt Liu Shaolin Sándor a négyfős futamba került, a dél-koreai Lim Hjo-dzsun, az olasz Yuri Confortola és az orosz Szemjon Jelisztratov mellé.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A futam első felében itt is látványos előzések voltak, az egyik kanyarban például Liu a negyedik helyről az elsőre jött előre. A koreai ezután még megelőzte, de Liu nagyon okosan versenyezve tartotta a második helyet, és végül

magabiztosan jutott be a döntőbe.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A nők 1500 méteres döntőjében a bírói döntések miatt heten indultak: Jászapáti Petra mellett két dél-koreai, Csoj Min-dzsong és Kim A-lang, a kanadai Kim Boutin, a holland Jorien Ter Mors, az olasz Arianna Fontana és a kínai Li Csin-jü.

Jászapáti Petra a hatodik helyen állt a rajt után, de hamar a hetedikre csúszott vissza. Tartotta a lépést a többiekkel, de kimaradt a lökdösődésből, aminek meg is lett az eredménye: a táv végén meg tudta előzne az olaszok legendáját, Fontanát, vagyis

a hatodik helyen végzett.

A versenyt végül Csoj nyerte meg, Li és Boutin előtt.

Jászapáti Petra itt már Fontana előtt.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A férfiak 1000 méteres döntőjében is volt egy, bírói döntés alapján szereplő versenyző, a kanadai Samuel Girard, Liu Shaolin Sándornak mellette a dél-koreai Lim Hjo-dzsunnal és Szeo Ji-rával, valamint az amerikai John-Henry Kruegerrel kellett felvennie a versenyt.

Liu sokáig az ötödik helyen állt, a vége előtt nem sokkal próbált előrébb jönni, de

összeakadtak a két koreaival, és mind a hárman elestek.

A versenyt így Girard nyerte Krueger előtt, de jött a videózás, hogy szabálytalan volt-e valaki. Végül kiderült, hogy Liu szabálytalankodott, így kizárták, vagyis nem végzett pontszerző helyen. A bronzérmes így Szeo lett.

Magyar éremesély az olimpia szombati versenynapján

0

38 év után újra érmet nyerhet a magyar csapat téli olimpián Liu Shaolin Sándor révén, aki szombaton erősebbik számában, a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres távján versenyez, és komoly esélyesnek számít.

A 22 éves sprtoló a versenyszám egyik favoritja, ezért az sem lenne meglepetés, ha Magyarország történetének első aranyérmét szerezné meg a téli játékokon. Az MTK sportolója a világkupa-sorozatban összességében a legjobbnak bizonyult. Liu 1500 méteren ötödik lett, pedig még ki is billentették az egyensúlyából a döntőben.

„Persze, cél a döntő, de nem gondolunk annyira előre. Ez short track, itt mindig a következő feladatot kell megoldani, márpedig Sanyi először egy nagyon nehéz negyeddöntőben kezd” – mondta az MTI-nek Bánhidi Ákos csapatmenedzser.

Az ötfős negyeddöntőből csak ketten jutnak tovább, azaz a három favorit közül (a magyar versenyző mellett a kanadai Charles Hamelin és a kínai Vu Ta-csing is remek eredményekkel rendelkezik) egy mindenképpen kiesik. Liu Shaolinnal szemben éppen az utólag emiatt kizárt Hamelin szabálytalankodott a múlt szombati 1500-as fináléban.

Bánhidi Ákos elmondta, hogy

Liu Shaolin Sándor „fizikálisan és mentálisan is tökéletes állapotban van”. 

Testévre, Liu Shaoang nem jutott tovább ezen a távon. A nőknél szombaton Jászapáti Petra és Bácskai Sára Luca versenyez 1500 méteren. A selejtező várhatóan 11 órakor lesz, az elődöntők fél 12 körül kezdődnek. Liu Shaolin Sándor negyeddöntője a program szerint 11 óra 44 perckor kezdődik, a döntőt 13 óra után rendezik.

Tomorrow is another day ..🙌🏼💪🏼

A post shared by Liu Shaolin (@shaolinliu) on

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!