Foci

El se kezdődött a szezon, de sorra dőlnek ki a sztárok

0

Térdszalagszakadás miatt az egész szezont ki kell hagynia a címvédő New England Patriots egyik legfontosabb játékosának. A Kansas City Chiefs első számú futóját vesztette el. Egymás után jönnek a sérülések, pedig még az előszezon sem ért véget az NFL-ben.

Sokan bírálják az előszezont, mondván, mindig megsérül valaki a sztárok közül. Ugyanakkor erre a négy meccsre szükség van: egyrészt azért, hogy valamennyire az amúgy ilyenkor keveset játszó kezdőjátékosok formába lendüljenek, másrészt pedig azért, hogy a csapatok el tudják dönteni, kik kerülnek be végül az 53 fős keretekbe.

Julian Edelman
Forrás: Wikimedia Commons

Természetesen

idén sem ért véget az előszezon súlyos sérülések nélkül.

Az előző Super Bowl győztese, a New England Patriots a csapat egyik legfontosabb játékosát, az elkapó Julian Edelmant veszítette el, egész szezonra. Jobb térdében ugyanis elszakadt az első keresztszalag.

A 32 éves elkapó volt eddig Tom Brady irányító legmegbízhatóbb célpontja, a februári Super Bowlon például egészen hihetetlen elkapást mutatott be:

Edelman felé az elmúlt négy szezonban átlagban mindig legalább 9 passz ment meccsenként. Idén hosszabbították meg a szerződését két évvel. A statisztikák azt mutatják, hogy ha ő nincs a pályán, akkor

Brady is sokkal gyengébb teljesítményt nyújt:

Nagyon fontos játékost veszített a Kansas City Chiefs is: az első számú futót, Spencer Ware-t. Neki is a jobb térde sérült meg, a hátsó keresztszalagja szakadt el. Az ESPN szerint neki is ki kell hagynia az egész szezont.

A támadójátékban elsősorban

a futásokra építő Chiefsnél komoly veszteség az ő sérülése.

Tavaly lett első számú futó, és 214 próbálkozásból 921 yardot hozott össze, jónak mondható, 4,3 yardos átlaggal. Emellett passzokkal is lehet keresni, tavaly 33-at kapott el 447 yardért.

http://www.instagram.com/p/BYTZtp8DMOl

Elvesztett egy kezdőjátékost a Chicago Bears is, az elkapó Cameron Meredithet – neki a bal térdében szakadt el az első keresztszalagja. A sérülés egyébként

annyira brutálisan nézett ki, hogy a tévéközvetítésben meg sem ismételték.

A Bearsnek ugyan idén sem voltak komoly esélyei a rájátszásra, de ezek Meredith kiesésével most tovább csökkentek.

Valamivel szerencsésebb volt a Dallas Cowboys linebackere, Anthony Hitchens. Neki várhatóan „csak” nyolc hetet kell kihagynia, szintén térdsérülés miatt. Az viszont gondot jelent a csapatnál, hogy pont ebben a pozícióban alig van minőségi játékosuk.

Könnyen lehet, hogy az a Jaylon Smith lesz a kezdő, aki az egyetemen óriási sztárnak számított, azonban olyan súlyosan megsérült, hogy

az is kérdéses volt, hogy pályára lép-e még valaha.

A Cowboys tavaly nagy kockázatot vállalt a draftolásával, hiszen tudták, hogy első évében még edzeni sem tud a sérülése miatt – most kiderülhet, megérte-e a kockázat.

És ezek csak a legutóbbi meccsek sérülései. Korábban elvesztett már egy kezdőt, a baloldali tackle George Fantet a Seattle Seahawks is, szintén térdszalagszakadás miatt. Pedig tőle sokat vártak a csapatnál a mostani, második NFL-évében. Más sérültekről pedig itt írtunk korábban.

https://twitter.com/RapSheet/status/902353429833666565

Persze nem csak sérülések történnek. A hírek szerint például hamarosan

megdől a legmagasabb fizetés rekordja:

a Detroit Lions irányítója, Matthew Stafford öt évre hosszabbíthat szerződést, méghozzá 135 millió dollárért cserébe.

Ezzel az Oakland Raiders irányítójának, Derek Carrnak az ötéves, 125 millió dolláros szerződését múlja felül.

A Patriots nem csak sérülés miatt vesztett el egy játékost: a defensive end Kony Ealyt a csapat küldte el. Pedig ő nemrég került csere útján ide, abban bíztak, hogy a volt Carolina Panthers-játékos pótolhatja a visszavonult Rob Ninkovichot. De hiába játszott korábban remekül például a tavalyi Super Bowlon, a Patriotsnál nem tudott beilleszkedni a rendszerbe.

https://www.instagram.com/p/BYT4NlijuDG

Mindenesetre nem maradt csapat nélkül: a New York Jets már le is csapott rá. Érdekesség, hogy a csapat egyik sztárja, Sheldon Richardson, Ealy unokatestvére.

Végül azt is meg kell említeni, hogy 14 éves karrier után bejelentette visszavonulását az elkapó Anquan Boldin. Ő tavaly még Detroitban játszott, idén viszont a Buffalo Billshez írt alá. Két hét után azonban úgy döntött, elég volt.

Arról beszélt, hogy döntéséhez leginkább a charlottesville-i események járultak hozzá. Azt mondta:

a foci volt az élete, de most fontosabb dolgokkal kell foglalkoznia,

és nagyon kényelmetlenül érzi magát attól, mennyire megosztott az ország.

A 36 éves Boldin egyébként a 14. helyen áll az elkapott yardokat számoló örökranglistán.

Egyéni hibák és kihagyott helyzetek miatt esett ki a Videoton

0

Bizakodva várta a visszavágót a Videoton, és bár az első félidőben jól játszott, a kihagyott helyzetek és a védekezésben elkövetett hihetetlen egyéni hibák miatt esélye sem volt arra, hogy a remekül kontrázó Partizan ellen bejusson az Európa-Liga csoportkörébe. A meccs 35 perc alatt eldőlt. A vége 0-4 lett.

Kezdőcsapatok:

Videoton: Kovácsik – Nego, Juhász, Fiola, Stopira – Hadzsics, Pátkai – Szuljics, Lazovics, Henty – Scsepovics.

Partizan: Sztojkovics – Vulicsevics, Miletics, Osztojics, Miletics – Jankovics, Radin, Everton, Soumah – Tawamba, Djurdjevics.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A 0-0-s első meccs után a Videotonnak bármilyen győzelem a továbbjutást jelentette volna Felcsúton, vagyis, a magyar csapatnak gólt kellett lőnie. Ennek megfelelően a Videoton kezdte jobban a meccset, ezt Nego lövése is jelezte, amelyet Sztojkovics védett. Ez azonban a Partizannak sikerült: a 6. percben egy Videoton-szabadrúgás után

Szuljics hibázott hatalmasat, emiatt négy Partizan-játékos vihette két magyar védőre a labdát,

végül Tawamba hajszálpontosan lőtt a jobb alsó sarokba. 0-1.

Ezután is a Videoton maradt támadásban, Lazovics előbb Scsepovics passza után lőtt mellé, majd a fejesét védte a kapus. A legközelebb Henty járt a gólhoz, de egy szép csel után centikkel a jobb kapufa mellé lőtt. Nagy volt az iram az első negyedórában.

A Videoton továbbra is aktív maradt, folyamatosan jöttek a lövések, de Henty és Stopira sem találta el a kaput. Ezután egy pillanatra megfagyott a Videoton-szurkolók ereiben a vér, mert újra a magyar kapuba került a labda, de ezúttal lesről.

De ez is jelezte, hogy a Partizan kijött a szorításból, és a szerbek a magyarokkal ellentétben ki is használták a helyzetüket.

Ezúttal Fiola hibázott, nem tudta elrúgni a labdát

Djurdjevics elől, aki nagyon önzetlenül még passzolt is, Soumah-nak már csak az üres kapuba kellett gurítania. 0-2.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A 27. percben viszont a bíró hibázott óriásit: Osztojics röviden adta haza a labdát, amire Szuljics lecsapott volna, de a védő lerántotta – mégis megúszta sárga lappal. A szabadrúgást Lazovics a sorfalba rúgta, a szöglet után Stopira fejelt fölé.

A nagy iramot a labda sem bírta: fél óra elteltével egyszerűen kidurrant.

Az új labdával aztán a Partizan jutott el előbb a kapuig: Radin lövését bravúrral védte Kovácsik. Jött egy újabb bírói hiba, ami miatt azonban nem reklamálhattak a magyarok: Stopira akasztott meg szabálytalanul egy kontrát, de elmaradt a sárga lap. Továbbra is a Partizan maradt támadásban: megint Fiola nem figyelt, Djurdjevics kilépett mellőle, de centikkel mellé lőtt.

A következő helyzetét azonban nem hagyta ki:

ezúttal is egy Videoton szabadrúgás után jött a szerb kontra,

most Hadzsics nem tudott szerelni, Jankovics középre tett labdájánál Djurdjevicsnek nem volt nehéz dolga. 0-3.

A másik kapunál Stopira próbálta meg eljátszani, hogy szabálytalankodtak vele a 16-oson belül, de a bíró jól látta, hogy nem bántották. Ezért is kaphatott volna lapot.

Egy eladott labda után jött az újabb Partizan-kontra, ezúttal azonban rossz volt a beadás. Nem sokkal később Juhász fellökte Tawambát – sárga lapért cserébe. A bíró három percet hosszabbított, a végén még Stopira beadását Lazovics fejelte fölé. A Videoton egyik legjobb játékosán, a nigériai Hentyn egyre jobban látszott, hogy sérült, húzta a lábát, a szünetben le is kellett cseréni, Géresi állt a helyére.

A meccset Orbán Viktor is megnézte:

https://www.instagram.com/p/BYL5eJ-g_yB/

A második félidő elején viszont, ha még valakiben volt némi halvány remény, az is szertefoszlott: egy előrerúgott labdát Fiola könnyedén megszerzett volna, Juhász azonban fellökte a szerb csatárt,

buta szabálytalanság volt, jogosan kapta meg második sárga lapját.

A meccs ezután egyre unalmasabb lett, a Partizan-játékosok nyugodtan passzolgattak, a Videoton focistái pedig lélekben is feladták. Így is eljutottak helyzetekig, azonban vagy Stopira, vagy Hadzsics menteni tudott. 10 emberrel a Videoton már alig jutott el a szerb kapuig.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az egyik ilyenből azonban nagy helyzet lett, Nego beadását azonban az ötösön belül Lazovics nagyon rosszul találta el, Géresi pedig lassan kelt fel a földről, így a labda a kapusé lett. Fél perccel később Pátkai lőtt kapura, utána viszont kétszer is a magyar védőknek kellett menteni veszélyes helyzetben. Scsepovics helyett beállt Marics.

Már a szerbek se koncentráltak, Jankovics a kaputól nyolc méterre üresen kapta a labdát, de csúnyán mellé lőtt. A túloldalon Pátkai adott remek labdát a 16-os vonalán üresen álló Géresinek, aki azonban lövés helyett cselezni próbált.

Már mindenki tudta, hogy a párharc eldőlt, eseménytelenül teltek el hosszú percek. Közben a nagyon gyengén játszó Szuljics helyett beállt Szabó. A csere után Lazovics lépett ki, de szögletre tisztáztak előle. Később egy röviden kifejelt labdát Pátkai lőtt a szerb kapu mellé. A szerb ellentámadásnál Djurdjevics lövését védte nagy bravúrral Kovácsik.

A következő helyzetét azonban ismét berúgta: a 87. percben

megint Fiola helyezkedett rosszul,

ráadásul nem akart szabálytalankodni, mert előtte egy perccel kapott egy felesleges szabálytalanságért sárga lapot, Djurdjevics így egyedül lépett ki, nem is hibázott. 0-4.

Az utolsó percek békés szerb passzolgatással teltek. Ezzel az utolsó magyar csapat is kiesett a nemzetközi kupaküzdelmekből.

A meccs után Marko Nikolics, a Videoton edzője (aki pont a Partizantól érkezett) az M4-nek azt mondta: az egyéni hibákkal túl sok ajándékot adtak az ellenfélnek, emiatt nem volt esélyük.

Halálcsoportot sorsoltak a BL-ben

0

Egy csoportba került a Barcelona és a Juventus, a Bayern és a PSG, de az igazi halálcsoport a H, ahol a Real Madridot, a Dortmundot és a Tottenhamet sorsolták össze.

A Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolásán a következő csoportokat húzták ki:

A-csoport: Benfica (portugál), Manchester United (angol), FC Basel (svájci), CSZKA Moszkva (orosz)

B-csoport: Bayern München (német), Paris Saint-Germain (francia), Anderlecht (belga), Celtic (skót)

C-csoport: Chelsea (angol), Atlético Madrid (spanyol), AS Roma (olasz), Qarabag (azeri)

D-csoport: Juventus (olasz), Barcelona (spanyol), Olympiakosz (görög), Sporting (portugál)

E-csoport: Szpartak Moszkva (orosz), Sevilla (spanyol), Liverpool (angol), Maribor (szlovén)

F-csoport: Sahtar Donyeck (ukrán), Manchester City (angol), Napoli (olasz), Feyenoord (holland)

G-csoport: AS Monaco (francia), FC Porto (portugál), Besiktas (török), RB Leipzig (német)

H-csoport: Real Madrid (spanyol), Borussia Dortmund (német), Tottenham (angol), APOEL (ciprusi)

A BL csoportkörében idén egyetlen magyar játékos kaphat szerepet, az RB Leipzig kapusa, Gulácsi Péter. A csoportkör szeptember 12-től december 6-ig tart, az első két-két helyezett jut a legjobb 16 közé, a harmadikok az Európa Ligában folytathatják.

Rooney nem lesz többé válogatott

0

A csütörtöki brit lapok többsége jókor meghozott döntésnek tartja Wayne Rooney visszavonulását az angol labdarúgó-válogatottól. Igaz, vannak köztük olyanok is, amelyek szerint az Everton játékosa hibát követ el.

Az angol labdarúgó-válogatott történetének legeredményesebb gólszerzője szerdán jelentette be, hogy többet nem lép pályára a nemzeti csapatban.

A The Daily Telegraph úgy fogalmazott, Rooney döntése egy korszak végét jelenti, de kétségtelen, hogy a játékos jókor, jó döntést hozott. A tekintélyes napilap emlékeztetett arra, hogy

a még mindig csak 31 éves támadót mindössze hat mérkőzés választotta el attól, hogy beállítsa a 125-szörös válogatott kapus, Peter Shilton rekordját.

A válogatottól való visszavonulása pedig azt jelenti, hogy Rooney a klubkarrierjére, a nemzeti csapat pedig a jövőre és benne olyan játékosokra összpontosíthat, mint Harry Kane, Marcus Rashford, Dele Alli és Adam Lallana.

Wayne Rooney a The Times szerint is helyes döntést hozott. A mértékadó napilap azonban habozik a legnagyobbak között említeni a játékost, bár azt elismeri, hogy „igazán jó” volt.

Új, izgalmas tehetségek vannak felemelkedőben az ő posztjain

– írta az újság, szintén kiemelve Kane, Rashford és Dele Alli, valalmint Raheem Sterling nevét. Nekik még fel kell nőniük a feladathoz, de jobb, ha ezt Rooney árnyéka nélkül tehetik meg, de az általa mutatott szenvedéllyel – vélekedett az újság.

A tekintélyes napilapok közül a The Guardian is úgy fogalmazott, Rooney döntése nem tekinthető nagy meglepetésnek, bár a játékos eredetileg a 2018-as oroszországi világbajnokság után akart visszavonulni a válogatottságtól. Az újság szerint ezzel a lépéssel a csatár meghosszabbítja klubkarrierjét – idén nyáron tért vissza nevelőegyesületéhez, az Evertonhoz -, ráadásul felesége a negyedik gyermeküket várja jövő nyárra, így a világbajnokság talán már nem is tűnt olyan csalogatónak. A The Guardian mindazonáltal megjegyzi: a Rooney által a nemzeti csapatban elért rekordok sem tudják feledtetni a tényt, hogy a támadó soha nem tudta megismételni a 2004-es Európa-bajnokságon mutatott formáját.

A tömeglapok közül a Daily Mirror a csatár válogatott iránti elkötelezettségét emelte ki és nemzedéke legjobb angol játékosának nevezte őt.

A The Sun című bulvárlap viszont nem ért egyet Rooney döntésével, szerinte a csatár hibát követ el. A legnagyobb példányszámú brit napilap szakírója elsietett lépésről ír, amelyet Rooney minden bizonnyal meg fog bánni, ha játszani látja a televízióban a válogatottat.

Wayne Rooney 53 gólt szerzett az angol válogatottban:

37-et jobb, ötöt bal lábbal – büntetőből hétszer volt eredményes -, 11-et fejjel.

Száztizenkilenc válogatottbeli mérkőzéséből a legtöbbet, 42-őt Roy Hodgson szövetségi kapitány alatt játszotta. Huszonkétszer lépett pályára csapatkapitányként, s a nemzeti csapatban eltöltött 14 éve alatt 104 csapattársa volt. A legtöbbször, 72 alkalommal Frank Lamparddal játszott együtt.

A brit lapok által közölt kimerítő statisztikák között az is szerepel, hogy a 119 meccséből 38 jutott Tony Blair, 20 Gordon Brown, 57 David Cameron és négy Theresa May miniszterelnöksége idejére.

 

Többször is rálőttek a horvát foci egyik kétes alakjára

0

A Dinamo Zagreb labdarúgóklubjának korábbi igazgatója és jelenlegi tanácsadója, Zdravko Mamić megsérült egy lövöldözésben Bosznia-Hercegovinában.

A horvát állami televízió beszámolója szerint lábán érte lövés az 58 esztendős horvát sportvezetőt, akit egy helyi kórházba szállítottak. Sérülése nem életveszélyes. A rendőrség két feltételezett támadót keres.

Bosnyák médiaértesülések szerint Mamić családi megemlékezésen vett részt Tomislavgrad közelében egy temetőben, amikor két férfi a közeli erdőből lövéseket adott le rá.

Két éve Zdravko Mamićot és fivérét, az akkori vezetőedző Zorant adócsalás és vesztegetés miatt őrizetbe vették, miután a vádak szerint 16 millió eurós kárt okoztak a zágrábi klubnak.

Jutarnji list/FüHü

 

Használhatatlan a főlelátó, átépítik a stadiont

1

A Videoton fehérvári Sóstói Stadionjának felújítása közben kiderült, hogy a 11 éve épített főlelátó használhatatlan statikai állapotban van. Emiatt teljesen újra kell építeni, ami tovább növeli az eddig 12,6 milliárdos költséget és csúszik az építkezés.

Székesfehérvár önkormányzata honlapjának beszámolója szerint a közgyűlés pénteki ülésén több szakértő véleménye alapján döntöttek arról, hogy a Sóstói Stadion főlelátóját újraépítik, mivel statikailag nem biztonságos, ezért vizsgálni fogják a 11 évvel ezelőtti építést is.

A beszámoló felidézi, hogy amikor a stadion áttervezése elkezdődött, az épületnek ezt a részét integrálni szerették volna a stadionba.

„Senki nem számított arra, hogy egy 11 éves létesítmény gyakorlatilag használhatatlan statikai állapotban van, azonban kiderült, hogy sajnos teljesen alkalmatlan a további használatra”

– olvasható az állásfoglalásban.

A problémával a műszaki ellenőr megkereste az önkormányzatot, amely több vizsgálatot indított, ezek pedig megerősítették a szakember megállapításait. A szerkezetet nem lehet felújítani, így a biztonsági szempontok figyelembevételével az a döntés született, hogy

teljes egészében lebontják és újjáépítik az épületrészt.

A beruházás eredeti határideje 2018 januárja volt, az új határidő pedig 2018. június vége. A közgyűlésen elhangzott, hogy ha ez a probléma nem lenne, akkor a stadion időben, az eredeti költségvetéssel elkészült volna.

Cser-Palkovics András polgármester türelmet és megértést kér a szurkolóktól, szerinte a tervek között van, hogy a székesfehérvári drukkereknek a hazai mérkőzésekre utazás miatt bérletköltségeihez kompenzációt adnak.

MTI/FüHü

Egy százalékos felajánlás profi focistáktól

0

Fizetése egy százalékát ajánlja fel hátrányos helyzetű fiatalok segítésére Juan Mata, a Manchester United játékosa, és a müncheni Mats Hummels máris csatlakozott a mozgalomnak szánt felhíváshoz. Mata éves fizetése átszámítva körülbelül 3 milliárd forint, Hummelsé 2,4 milliárd.

Jótékonysági akciót indított útjára Juan Mata. A Manchester United világ- és Európa-bajnok spanyol középpályása szeretné, ha hozzá hasonlóan más labdarúgók is felajánlanák fizetésük egy százalékát hátrányos helyzetű fiatalok megsegítésére. Az akcióhoz elsőként Mats Hummels, a Bayern München világbajnok védője csatlakozott.

Juan Mata szójátékkal élve a Common Goal (közös cél) nevet adta a kezdeményezésnek. (A goal angolul gólt és célt is jelent.)

A spanyol válogatott labdarúgó szeretné, ha világszerte tudnának segíteni a hátrányos helyzetű fiatalokon.

Mats Hummels elmondta, amint először hallott a napokban indult kezdeményezésről, tudta, ez jó esély a labdarúgás számára, hogy jobbá tegye a világot. A Bayern hátvédje úgy érzi, nagyobb figyelmet kellene fordítani arra, hogy a sportágban keletkező egyre nagyobb bevételek egy részét jó célokra fordítsák. Mata már korábban is hangot adott véleményének, hogy

a profi futballban irreális fizetések vannak, a játékosok pedig burokban élnek.

Juan Mata arra számít, hogy még többen követik Hummels példáját. A Common Goalhoz befolyó összegeket a Streetfootballworld nevű jótékonysági szervezet által működtetett egyik alaphoz továbbítják. A berlini székhelyű csoport 80 országban 120 jótékonysági labdarúgó projektet támogat.

A 29 éves spanyol játékos éves fizetése 8,5 millió font (2,8 milliárd forint) a Manchester Unitednél 2015-ös adatok szerint. A 28 éves Mats Hummels heti 150 ezer eurót (45,6 millió forintot) keres a pénteken rajtoló szezonban a német bajnoknál.

MTI/FüHü

Partizan Beograd-Videoton FC 0-0

0

A Videoton FC gól nélküli döntetlent ért el a szerb Partizan Beograd vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező negyedik fordulójának első mérkőzésén.

A meccset üres lelátók mellet játszották, mert az európai szövetség (UEFA) azért büntette meg a belgrádi klubot, mert szurkolói nacionalista feliratokkal és sértő rigmusokkal fogadták a montenegrói Buducnost Podgorica csapatát a Bajnokok Ligája-selejtezőben, a görög Olimpiakosz elleni meccsen pedig petárdákat és műanyag palackokat dobáltak a pályára. Az UEFA idén júniusban életbe léptetett szabályozása szerint azonban a zárt kapus meccsen a vendégcsapat kétszáz jeggyel rendelkezhet, és a Videoton élt a lehetőséggel. A két klub megegyezése értelmében száz székesfehérvári szurkoló a lelátóról biztathatja csapatát. A fennmaradó száz belépőt a keretből ezúttal kimaradó labdarúgók, családtagok, valamint a szponzorok között osztotta szét az egyesület.

Érdekesség, hogy a Videoton trénere az előző idényben éppen a Partizan szakmai munkáját irányította, vezetésével pedig a bajnokságot, illetve a kupát is megnyerte a csapat. „Őszinte leszek: nem igazán szerettem volna a Partizan ellen meccselni, vegyes érzéseim vannak, hiszen nem titok, hogy nagyon szép időszakot töltöttem el a Partizan kispadján. Az biztos, hogy két egészen érdekes mérkőzés lesz, nagy lehetőség előtt állunk, szeretnénk ott lenni a csoportkörben, hiszen ez az álmunk! Ötven-ötven százalék esélyt adok a csapatoknak a továbbjutásra, mindkét gárda képes minőségi labdarúgást bemutatni. Magunktól ugyanolyan stabil és okos játékot várok, mint a Bordeaux ellen, ahol főleg a visszavágó sikerült nagyon jól” – nyilatkozta a meccs előtt Marko Nikolics a Vidi weboldalának.

Már csaknem félmilliárd euróért igazoltak a Bundesligában

0

A Bundesliga csapatai eddig 470 millió eurót költöttek játékosigazolásra és 341 millióért értékesítettek focistákat. Idén megdőlhet a jelenlegi 512 milliós rekordot.

Két héttel az átigazolási szezon lezárulta előtt már mintegy 470 millió eurót (145,7 milliárd forint) költöttek a német Bundesliga klubjai a nyáron új labdarúgók vásárlására. Játékosértékesítésből 341 millió euró (102 milliárd forint) folyt be – szedte össze a dpa hírügynökség.

A 18 élvonalbeli egyesület összesen 120 játékost vett, így az átigazolási időszak augusztus 31-i lezárulásakor

jó esély van arra, hogy megdől az 512 millió eurós eddigi rekord.

A futballisták eladásából 341,5 millió euróval gazdagodtak a klubok, a dortmundi Ousmane Dembélé Barcelonához kerülése esetén ez az összeg jelentősen megemelkedhet. A Borussia ugyanis a hírek szerint csak 130 millióért engedné át a 20 éves francia légióst a katalán csapatnak.

MTI/FüHü

Ronaldo öt meccset nem játszhat

0

A vasárnapi Szuperkupán először levetette mezét ünnepléskor (1. sárga), majd műesést produkált (2. sárga) és utána még meg is lökte a bírót. Így aztán nem egy meccsről tiltották le, hanem ötről.

Cristiano Ronaldo öt mérkőzésre szóló eltiltást kapott a spanyol szövetségtől.

A spanyol Szuperkupa első mérkőzésén a 82. percben kiállították a Real Madrid támadóját, miután begyűjtötte második sárga lapját. Az első lapot azért kapta, mert levette a mezét ünneplés közben, a második esetnél úgy ítélte meg Ricardo de Burgos Bengoetxea játékvezető, hogy feldobta magát az ellenfél tizenhatosában a portugál. Mivel két sárga lappal állították ki, automatikusan egy mérkőzésre szóló eltiltás járt volna, azonban Ronaldo reklamálás közben meglökte a játékvezetőt, ami miatt további négy találkozón nem léphet majd pályára.

A 32 éves csatár kihagyja emiatt a Szuperkupa visszavágóján kívül a Deportivo, a Valencia, a Levante és a Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzéseket is.

Tíz napot kapott a Real Madrid a fellebbezésre.

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!