Foci

Bolt most a labdarúgással próbálkozik

0

Usain Bolt nyolcszoros olimpiai bajnok atléta próbaedzésen vesz részt márciusban a Borussia Dortmund labdarúgócsapatánál.

„Ha azt mondják, hogy jó vagyok, és csak egy kis tréningre van szükségem, akkor megpróbálom” – jelentette ki a 31 éves sztár, hozzátéve, rendszerint nyugodt a fellépések előtt, de ezúttal nagyon ideges: „A futball más, kellene pár mérkőzés, hogy hozzászokjak a légkörhöz.”

A tavalyi, londoni világbajnokság után visszavonult sprinter közölte,

nagy álma, hogy a Manchester Unitedben játsszon,

és ha Dortmundban pozitív visszajelzést kap, akkor nekirugaszkodik második karrierjének.

„Csak topliga jön szóba, és leginkább szélsőként tudnám elképzelni magam” – szögezte le Bolt, aki 2009 óta tartja a 100 és 200 méteres síkfutás világcsúcsát.

 

Minden idők egyik legfurcsább pontszerzésével kezdődött az NFL rájátszása

0

Saját passzát kapta el a Tennessee Titans irányítója, Marcus Mariota, és így szerzett touchdownt – ilyen eddig egyszer volt az NFL-ben, 20 évvel ezelőtt. Az NFL rájátszásának első meccsén a Titans meglepetésre győzött is a Kansas City Chiefs otthonában, 18 pontos hátrányból fordítva. A másik meccsen az Atlanta Falcons főleg a védelem remeklése miatt nyert a Los Angeles Rams otthonában.

Kansas City Chiefs – Tennessee Titans 21-22

A playoff első meccsén az AFC negyedik kiemeltje, a Chiefs a rájátszás-szereplését az utolsó meccsen bebiztosító Titanst fogadta. A hazaiak részvétele már korábban biztossá vált, így a múlt héten ők már pihentették a legjobbjaikat – és most is ők számítottak esélyesebbnek.

A vendégek 2008 óta most először szerepelhetnek a playoffban, de volt egy nagy hiányzójuk: a futó DeMarco Murray térdsérülése nem jött rendbe. Ráadásul a hírek szerint a szezonbeli hullámzó teljesítmény miatt Mike Mularkey vezetőedző állása is veszélyben van.

A Chiefsnél a korábban az egész szezonra kidőlt játékosok mellett Philip Gaines cornerback hiányzott a fontos játékosok közül – náluk viszont most már nyílt titok, hogy

a holtszezonban el akarják cserélni a kezdőirányítót, Alex Smith-t.

A magyar származású támadókoordinátor, Matt Nagy is lehet, hogy elhagyja a csapatot: még a hétvégén vezetőedzői interjúja lesz a Chicago Bearsszel és az Indianapolis Coltscal is.

A meccset mindkét csapat jó védekezéssel kezdte, a Chiefs második drive-ja azonban már jobban sikerült: két hosszabb passzjáték után az alapszakaszban a liga legtöbb yardot (1327-et) elérő futója,

Kareem Hunt szerezte meg az idei playoff első touchdownját.

Egy újabb jó védekezés után pedig még növelte előnyét is a hazai csapat: Alex Smith Travis Kelce-t találta meg az endzone-ban – már az első negyedben majdnem 180 támadóyardnál járt a Chiefs.

A vendégek továbbra sem tudtak pontot szerezni – már csak azért sem, mert az egyik elkapó, Eric Decker tiszta helyzetben ejtett el egy passzt. A másik oldalon egy játéknál irányítóktól szokatlan módon Alex Smith blokkolt egy védőt. Viszont agresszívebbé vált a Titans védelme, így meg tudták állítani a hazaiak támadását. Csakhogy ezután a Chiefs egyik legjobb védője is villant: Marcus Peters remek játékolvasás után ellopta Marcus Mariota passzát.

Újabb jó védekezés után végre megszerezte első pontjait a Titans, egy mezőnygóllal 14-3-ra módosították az állást. Maradt még viszont majdnem két perce a Chiefsnek, és ez elég volt arra, hogy újabb touchdownt szerezzenek, ezúttal Demarcus Robinson vitte be az endzone-ba Smith passzát, három másodperccel a félidő vége előtt.

Ami viszont komoly problémát jelentett a hazaiaknak: egy ütközés után agyrázkódás gyanúja miatt Travis Kelce kivált a játékból. Ugyanakkor

Alex Smith nagyszerűen játszott az első félidőben:

23-ból 19 passza jó volt – a négy rosszból is pontos volt kettő, csak az elkapó elejtette a labdát. A futójátékot viszont, kicsit meglepő módon, eléggé hanyagolták.

A második félidőt jól kezdte a Titans, és egy hosszú drive végén ritkán látható módon szereztek TD-t: Marcus Mariota passzába beleütöttek a védők, de hozzá pattant vissza a labda, és be is vetődött vele az endzone-ba. Vagyis:

az irányító saját magának adott touchdown-passzt.

 

Egyetlenegyszer volt eddig ilyen a ligában: 1997-ben a Minnesota Vikings akkori irányítója, Brad Johnson adott saját magának TD-passzt.

Ezután megint jól védekezett a Titans, puntra kényszerítették a hazaiakat, de megint jött a hiba: a visszahordó elejtette a labdát – hibázott viszont a Chiefs is, az egész szezonban jó teljesítményt nyújtó rúgó, Harrison Butker kapufára rúgta a mezőnygól-kísérletet.

Az egyik legjobb hazai védőfalember, Chris Jones sérülése után a Titans támadói egyre jobban játszottak: a negyedik negyed elején Derrick Henry futásával még tovább csökkent a két csapat közti különbség (a kétpontos kísérlet nem sikerült).

A harmadik negyedben összesen hat támadóyardot szerzett a Chiefs, a negyedikben pedig egy újabb elejtett labda akadályozta meg, hogy esélyük legyen a pontszerzésre. Marcus Mariota viszont egyre jobban játszott, és ezúttal már nem magának adott touchdown-passzt, hanem Eric Deckernek. Ezzel fordított a Titans: mivel a kétpontos kísérlet ismét nem sikerült, ezért egy ponttal vezettek a vendégek.

Vagyis pontokat kellett volna szereznie a Chiefsnek, de ez nem sikerült, ismét nagyon jól védekeztek a vendégek. Alig több mint két perc volt vissza ekkor a meccsből – egy first down kellett a Titansnek a győzelemhez. Természetesen futással próbálkoztak, hogy az óra mindenképpen fusson, csakhogy Henry kezéből Marcus Peters kiszedte a labdát, és Derrick Johnson be is futott vele az endzone-ba. A pályán TD-t ítéltek, a videózásnál azonban kiderült, hogy Henry előbb leért a földre, minthogy elejtette volna a labdát, vagyis visszavonták a touchdownt, maradt a labda a Titansnél.

Harmadik kísérletnél aztán Mariota is megmutatta, hogy remekül blokkol, ennek köszönhetően már nem is adta vissza a hazaiaknak a labdát, és

18 pontos hátrányból fordítva megnyerték a meccset.

Alex Smith végül 264 yardot és két TD-t passzolt, Kareem Huntnak viszont 11 próbálkozásból mindössze 41 futott yardja volt – furcsa, miért nem próbálkoztak a hazaiak több futással. A második félidőben szenzációsan játszó Marcus Mariota 205 yardot és két TD passzolt, dobott egy interceptiont, de volt 46 futott yardja is, Derrick Henry pedig 156 yardot és egy TD-t futott.

A második félidőre összezuhanó Chiefs sorozatban hatodik hazai rájátszásmeccsét vesztette el – ez az NFL történetének leghosszabb sorozata. A Titans 5117 nap után nyert újra meccset a playoffban.

Los Angeles Rams – Atlanta Falcons 13-26

Az alapszakasz utolsó fordulójában elért győzelemmel érte el a rájátszást a tavalyi Super Bowlt drámai körülmények között elveszítő Falcons – most az idény egyik meglepetéscsapatához, a tavalyi 4-12 után 11-5-ös mérleget elért Ramshez látogattak. A Chiefshez hasonlóan a múlt héten a Rams is pihentethette legjobb játékosait.

A hazaiak régen szerepeltek a playoffban, utoljára 2004-ben, viszont idei szereplésük alapján úgy tűnik,

egy igazi edzőzsenit találtak a mindössze 31 éves Sean McVay személyében,

ő minden idők legfiatalabb vezetőedzője a rájátszásban. Irányításával a tavaly a leggyengébbek közé tartozó támadósor idénre a legjobbak közé került, Jared Goff irányító hatalmasat fejlődött, a futó Todd Gurley úgy játszott, hogy a többi esélyes sérülése után talán ő érdemelné meg a legjobban az MVP-címet, a falember Aaron Donald pedig az év védője címre esélyes.

Ez a meccs is puntokkal indult, aztán meglepetésre az első nagy hibát a Rams amúgy a liga legjobbjai közé tartozó speciális egysége követte el: nem tudták megfogni a Falcons második puntjánál a labdát, amit így visszaszereztek a vendégek, a jó mezőnypozíciót pedig mezőnygólra váltották.

A támadók közül is a vendégek találtak előbb magukra, ennek köszönhetően Matt Bryant újabb mezőnygóllal 6-0-ra növelte az előnyt. A Rams visszahordója, Pharoh Copper pedig megint óriásit hibázott, elejtette a labdát, és most már a védők sem tudták megállítani a Falconst: a falemberek segítségével Devonta Freeman beküzdötte magát az endzone-ba.

 

A félidő vége felé viszont már a Rams is meg tudta szerezni első pontjait: az eddig talán kicsit izguló Jared Goff szép passzal találta meg Cooper Kuppot.

 

Sőt, ez annyira felvillanyozta a védőket is, hogy két sackkel megállították a Falcons támadását, Robert Woods bravúros elkapása után pedig egy mezőnygóllal zárták le a félidőt: 13-10-re vezetett a szünetben a Falcons.

A második félidőt a Falcons kezdte, főleg futásokkal haladtak előre, egy nagyon hosszú drive végén viszont csak mezőnygólt tudtak szerezni. A Falcons védelme ezután ismét remekelt, a Ramsé viszont, mivel jóval többet volt a pályán, egyre jobban fáradt. A 42 éves Matt Bryant a negyedik mezőnygólját is berúgta, 54 yardról, így újra két labdabirtoklásnyira nőtt a két csapat között a különbség.

A negyedik negyed elején az addig nem sokat mutató Todd Gurley is villant, két hosszú futása után a Rams is rúghatott egy mezőnygólt.

A hazai védők ekkorra már teljesen kimerültek,

hiszen kétszer annyit voltak a pályán, mint a Falcons védői, Matt Ryan pedig egy kicsit szerencsés, Julio Jonesnak elcsúszás közben adott touchdown-passzal gyakorlatilag eldöntötte a meccset.

A Rams ezután hiába jutott el az endzone-hoz, nem tudott touchdownt szerezni – Tyler Higbee elkapásánál hiába adták meg elsőre a TD-t, a videózásnál kiderült, hogy földet ért a labda, a következő játéknál pedig elengedtek egy védő-szabálytalanságot a bírók. Így végül elsősorban

a védelem remeklése miatt a Falcons nyerte meg a meccset.

Matt Ryan 218 yardot és egy TD-t passzolt, Jared Goff pedig 259 yardot, és szintén egy TD-t. A Rams vereségéhez az is hozzájárult, hogy Sammy Watkinst szinte egyáltalán nem tudták bevonni a játékba, a negyedik negyed végén szerezte első elkapását. Így sokáig csak a végül 142 yardig jutó Woodsra és Cuppra számíthattak a passzjátékban.

A Falcons a következő fordulóban a Philadelphia Eagleshöz látogat – nem esélytelenül.

Még egy fontos hírt bejelentettek a meccs alattt: valóban a népszerű tévés szakkommentátor, a korábbi Super Bowl-győztes edző, Jon Gruden lesz az Oakland Raiders új irányítója, állítólag ő lesz minden idők legjobban fizetett vezetőedzője.

Visszahordás-parádéval és meglepetéssel ért véget az NFL alapszakasza

0

A 17., vagyis utolsó játékhéten csak vasárnap rendeztek meccseket az NFL-ben. Eldőlt, hogy mely csapatok vehetnek részt a rájátszásban – persze nagy meglepetés is született, a Baltimore Ravens könnyű helyzetben bukott el, a Buffalo Bills pedig 18 év után jutott újra a playoffba. A fordulóban három, kickoff után visszahordott touchdownt is szereztek, és már ki is rúgtak több edzőt.

A hét meccse: Atlanta Falcons – Carolina Panthers 22-10

Ha győz a Falcons, ott van a rájátszásban (ha a Seahawks kikap, akkor is). Ha győz a Panthers, marad esélye a csoportgyőzelemre – vagyis mindkét csapat számára volt tétje a meccsnek, ennek megfelelően itt nem lehetett arról szó, hogy bárkit is pihentessenek.

Az első drive-ban minden Falcons-szurkoló ereiben megfagyott a vér: egy ütközés után a csapat legjobbja, Julio Jones lent maradt a földön – kicsit később azonban visszatérhetett a pályára, közben pedig a csapat Devonta Freeman elkapásával megszerezte a vezetést.

Ezután mindkét csapat jól védekezett – Cam Newtonnak például

az egész első negyedben nem volt egy jó passza sem.

A második negyedben is hasonlóan alakult a játék, Newtonnak csak a tizedik passzkísérlete lett sikeres, a félidő végén viszont Devin Funchess elkapásával egyenlíteni tudtak.

A második félidőt viszont megint jól kezdte a Falcons, egy mezőnygól után három ponttal vezettek, majd a védők is közbeléptek, és leszedték Cam Newton sokadik pontatlan passzát – a hibát újabb mezőnygóllal büntette a Falcons, majd a negyedik negyed elején újabb három ponttal már két labdabirtoklásnyira növelték az előnyt.

Valamelyest összeszedte magát a Panthers, ők is rúgtak egy mezőnygólt – de a különbség hamar újra 9 pont lett, Matt Bryant ugyanis 56 yardról is berúgta a maga kísérletét. Ráadásul Newton megint eladta a labdát, Bryant pedig az ötödik mezőnygóljával beállította a végeredményt. A győzelem pedig azt jelentette, hogy

a Falcons ott lesz a playoffban.

A Panthers is bejutott, de Cam Newton mai játéka egyáltalán nem volt biztató. 180 yard és egy TD mellett három interceptiont is dobott, ráadásul az ő 59 yardját leszámítva a Panthers futásai sem működtek. Matt Ryan viszont 317 yardot és egy TD-t passzolt.

Tennessee Titans – Jacksonville Jaguars 15-10

Nincs jó formában a Titans, de most győzelemre volt szükségük, hogy ott legyenek a rájátszásban – vagy bízniuk kellett abban, hogy a Chargers és a Bills is kikap. A Jaguars számára nem volt tétje a meccsnek, legfeljebb annyi, hogy kiköszörüljék a múlt heti vereséget.

Az első negyedben mindkét csapat jól védekezett, aztán a második negyed elején Derrick Henry egy rövid passzal 66 yardot futott az endzone-ig, vezetett a Titans.

Az extra pont viszont kimaradt, így mezőnygólok után 12-3-ra vezettek a hazaiak a szünetben, a második félidő elején pedig újabb három ponttal növelték az előnyüket.

Hiába nem ment azonban a Jaguars támadóinak, ahogy a szezonban már sokszor, most is a védők segítették ki őket: egy furcsán összehozott fumble-t Yannick Ngakoue 67 yardról vitt vissza touchdownra.

Több pont azonban már nem született: a győzelemmel

a Titans is bejutott a rájátszásba, 2008 óta először.

Marcus Mariota 134 yardot és egy TD-t passzolt, mellette 60 yardot futott is. Blake Bortles megint a rosszabbik énjét hozta: 158 yardot passzolt és kétszer is eladta a labdát: mindkettőt Kevin Byard szerezte meg – neki ezzel nyolc interceptionje van a szezonban, ami a legtöbb az egész ligában.

Baltimore Ravens – Cincinatti Bengals 27-31

Egyszerű volt a hazaiak helyzete: ha győznek, bent vannak a rájátszásban (vereség esetén is maradt erre esélyük, a Titans és a Bills esetleges vereségével), a vendégeknél viszont a távozó Marwin Lewis vezetőedző szépen akart búcsúzni.

Az első pontokat a Bengals szerezte, sőt, a második negyedben egy Ravens-mezőnygólra újabb touchdownnal válaszoltak, másodszor is Tyler Kroft elkapásával – kezdhettek izgulni a baltimore-i szurkolók. A félidő végén felpörögtek az események: egy Bengals-mezőnygól után a Ravens még tudott szerezni egy gyors TD-t, így 17-10 volt a félidő a vendégeknek.

A második félidőt viszont megint borzasztóan kezdte a Ravens: Joe Flacco felpattanó passzát Darqueze Dennard 89 yardról vitte vissza touchdownra.

https://twitter.com/Bengals/status/947612975686230022

Ezután összeszedték magukat a hazai támadók, és tíz pontot szerezve szorossá tették a meccset. A hazai védelem is megtette a magáért, így a negyedik negyedben már a vezetésért támadhatott a Ravens – és Mike Wallace elkapása után sikerrel is jártak.

A végén azonban hárompontos hátrányban a Bengals támadhatott – és negyedik kísérletre touchdownt is szereztek.

44 másodperce maradt a Ravensnek, hogy bejusson a rájátszásba – de nem jártak sikerrel,

a forduló egyik legnagyobb meglepetését okozva a Bengals nyerte a meccset.

Amelyben Andy Dalton 222 yardot és három TD-t passzolt, a Ravensben Joe Flacco 203 yard és két TD mellett egy interceptiont is dobott.

Miami Dolphins – Buffalo Bills 16-22

A szezon előtt valószínűleg kevesen gondolták volna, de a Billsnek még mindig volt esélye a rájátszásra, ehhez viszont nem volt elég győzniük, a Ravens, vagy a Titans és a Chargers veresége is kellett hozzá.

Jól is kezdett a Bills, 10-0-ra elhúztak az első félidőben, majd a második félidőben is folytatták a magabiztos játékukat. LeSean McCoy sérülése ellenére sorra szerezték a pontokat, miközben a Dolphins támadásait is folyamatosan megállították. Még a 34 éves védőfalember, Kyle Williams is szerzett egy touchdownt, amikor beküldték a támadók közé.

A negyedik negyedben aztán nagyot változott a játék képe, elkezdett felzárkózni a Dolphins, de a nagy különbséget már nem tudták ledolgozni.

A Ravens veresége és a Bills győzelme pedig azt jelentette, hogy

megszakadt a legrégebb óta tartó sorozat: a Buffalo Bills 1999 óta most először jutott be a playoffba.

A városban most valószínűleg kevés, más csapatban játszó játékost emlegetnek annyira pozitív kontextusban, mint a Bengals győztes touchdownját összehozó Andy Dalton-Tyler Boyd párost. A Bills játékosai már az öltözőben voltak, amikor véget ért a Ravens meccse, így reagáltak a hírre:

A Bills irányítója, Tyrod Taylor 204 yardot és egy TD-t passzolt, a Dolphinsban pedig ezúttal David Fales kezdett, ő 265 yardig és egy TD-ig jutott, de egy interceptiont is dobott.

Seattle Seahawks – Arizona Cardinals 24-26

Egyszerű volt a forgatókönyv a Seahawks számára: nyerni kell a rájátszáshoz, valamint bízni az Atlanta Falcons vereségében. Az első touchdownt ugyan a vendégek szerezték, a Seahawks játékosa, a villámgyors Tyler Lockett viszont mindjárt a kickoff után válaszolt.

Ezután viszont 13 pontot szerzett a Cardinals, és 20-7-re vezetett a szünetben. A Seahawksnak mindössze 24 támadóyardja volt az első félidőben. A második félidőt viszont touchdownnal kezdték, így máris szoros volt a meccs, sőt, a negyedik negyed elején Russell Wilson másodszor is touchdown-passzt adott Doug Baldwinnak – ezzel a Seahawksnál volt az előny.

A meccsnek viszont még messze nem volt vége. A Cardinals ugyanis egy mezőnygóllal visszavette a vezetést. A Seahawksnak is volt esélye, hogy ugyanígy fordítson, Blair Walsh azonban 48 yardról hibázott (a szezonban már nem először).

Russell Wilson hiába tett meg mindent, ma is 221 yardot és két TD-t passzolt, egymaga nem tudta ellensúlyozni a támadósor gyengeségeit. A Cardinalsban Drew Stanton 145 yardot és egy TD-t passzolt, ő egy interceptiont is dobott.

Los Angeles Chargers – Oakland Raiders 30-10

A rájátszáshoz nyerni kellett a hazaiaknak, valamint bízni abban, hogy a Titans és a Bills nem nyer – vagy utóbbi győzelme esetén abban, hogy a Ravens is győz.

Szokatlan módon szerzett vezetést a Chargers: Melvin Gordon elejtette a labdát, de az Keenan Allenhez került, aki be is futott vele az endzone-ba.

Derek Carr és Amari Cooper azonban egy 87 yardos touchdownnal válaszolt erre.

Egy Raiders-mezőnygól után a hazaiak két újabb touchdownt szereztek, így magabiztosan vezettek a szünetben, az előnyüket pedig még növelni is tudták a második félidőben, így simán hozták a győzelmet.

A többi eredmény miatt ez sem volt azonban elég a playoffhoz.

Pedig Philip Rivers nagyszerű meccsen van túl, 387 yardot és három TD-t passzolt. Derek Carr 243 yardig és egy TD-ig jutott, egy interceptiont is dobott.

A meccs után

a Raiders bejelentette: kirúgták a vezetőedzőt, Jack Del Riót.

Utódja egyes hírek az egyik legnépszerűbb tévés szakkommentátor, Jon Gruden lehet.

Tampa Bay Buccaneers – New Orleans Saints 31-24

Bár a playoff-részvétel már biztos volt, de a csoportgyőzelemhez, vagyis a hazai pályához győzni kellett a vendégeknek. Ennek ellenére a hazaiak szerezték az első touchdownt, csakhogy jött egyből az év támadóújonca cím legnagyobb esélyese, Alvin Kamara, egy 106 yardos kickoff-visszahordással.

Sőt, Kamara ezután futással is szerzett egy touchdownt, amivel már a Saints vezetett. Ezután a hazaiak szereztek TD-t, egyenlíteniük viszont nem sikerült, mert az extra pont kimaradt. A második félidő elején pedig azért nem tudták átvenni a vezetést, mert Jameis Winston eladta a labdát a Saints endzone-jánál.

Ami viszont nem ment a támadóknak, azt összehozta a speciális egység: egy punt után a Saints visszahordója elejtette a labdát, amit a Buccaneers játékosai touchdownra vittek vissza.

Persze a Saints sem akart lemondani a csoportelsőségről, így ismét megfordították az állást. De a Buccaneers is szépen akart búcsúzni: végül 9 másodperccel a vége előtt megszerezték a győztes touchdownt.

A Panthers veresége miatt így is a Saints nyerte a csoportot. Drew Brees 245 yarddal és egy TD-vel zárta a meccset, a Buccaneers pedig annak ellenére tudott nyerni, hogy Jameis Winston három interceptiont is dobott, mellette 363 yardig és egy TD-ig jutott.

Pittsburgh Steelers – Cleveland Browns 28-24

Antonio Brown még sérült, Ben Roethlisberger és Le’Veon Bell több más kezdővel együtt pihent – így is a biztos playoff-résztvevő számított Steelers esélyesnek az egész szezonban nyeretlen Browns ellen.

Így is kezdték a meccset, két touchdownnal vezettek, ezután viszont felváltva születtek a pontok, sőt, a második félidőben a Browns egyenlíteni tudott. JuJu Smith-Schuster azonban ismét megmutatta a gyorsaságát: a pontszerzés utáni kickoffot ő is touchdownra vitte vissza.

Ezután pedig már csak egy mezőnygól született, vagyis a tavalyi 1-15 után

a Browns 0-16-tal zárja az idei szezont.

Ennek ellenére úgy tűnik, Hue Jackson vezetőedző megtarthatja állását.

DeShone Kizer 314 yardot és két TD-t passzolt, és ugyan dobott egy interceptiont, de futott is 61 yardot. Landry Jones 239 yardot és egy TD-t passzolt, ő is dobott egy interceptiont. Smith-Schusternek a visszahordott touchdown mellett elkapásokból is volt 143 yardja és egy TD-je.

Philadelphia Eagles – Dallas Cowboys 0-6

Az Eagles már biztosan első kiemelt az NFC-ben, így a meccs leginkább arra volt jó, hogy a Carson Wentz sérülése miatt kezdő Nick Foles még egyet gyakoroljon a társaival.

Több kezdőjátékost azonban pihentetett az Eagles.

Foles-t sem sokáig erőltették: a második negyedben már a harmadik számú irányító, Nate Sudfeld lépett a pályára. Pontok viszont sokáig nem születtek, némi meglepetésre 0-0 volt a meccs a szünetben, sőt, még a harmadik negyed után is – 2007 decembere óta nem volt ilyen a ligában.

A negyedik negyed elején aztán megtört a jég, Dak Prescott passzát Brice Butler váltotta touchdownra, a kimaradt extra pont miatt 6-0-ra vezetett a Cowboys. A meccs végén újabb pontokat szerezhettek volna, de a liga egyik legjobb rúgója, Dan Bailey egy könnyű mezőnygólt is mellé rúgott.

Nick Foles-t 39 yard és egy interception után cserélték le, Nate Sudfeld viszont nem játszott rosszul, 134 yardot passzolt. Dak Prescott 179 yardig és egy TD-ig jutott.

Minnesota Vikings – Chicago Bears 23-10

A meccsnek már csak abból a szempontból volt tétje, hogy a Vikings egy győzelemmel bebiztosíthatta a jövő heti pihenőnapot, illetve a Bearsnél minden bizonnyal ez volt John Fox vezetőedző búcsúmeccse.

A Vikings nem akarta más csapatok kezébe tenni a pihenőnap sorsát: 14 ponttal elhúztak a meccs elején, mindkét touchdownt Latavius Murray szerezte. A Bears is tudott pontokat szerezni, egy trükkös puntvisszahordással.

A második félidőben is biztosan őrizte azonban előnyét a Vikings, így valóban pihenhetnek a jövő héten.

Case Keenum 189 yardot és egy TD-t passzolt, de a győzelemhez az is nagyon kellett, hogy a védők a Bears futóit összesen 30 yardon tartsák. Mitch Trubisky emellé 178 yardot passzolt, így esélyük sem volt a győzelemre a vendégeknek.

Los Angeles Rams – San Francisco 49ers 13-34

Veretlen marad-e Jimmy Garoppolóval a 49ers? Ennek megvolt az esélye, a playoffra gondolva ugyanis a Rams pihentette legjobbjait: nem játszott Jared Goff, Aaron Donald, valamint az a Todd Gurley, aki a korábbi esélyesek (elsősorban Carson Wentz és Antonio Brown) sérülése után idén talán a leginkább megérdemelné az MVP-címet.

Így is kezdődött a meccs, tíz ponttal elhúztak a vendégek, majd mezőnygól-váltás után újabb touchdownt szereztek – vagyis gyakorlatilag az első félidőben eldöntötték a meccset.

Ráadásul a második félidő is hasonló mederben folyt, vagyis Garoppolo újabb győzelemre vezette csapatát – a holtszezonban

valószínűleg hatalmas összegről szóló szerződést írhat majd alá.

Most egyébként 292 yardot és két TD-t passzolt, de két interceptiont is dobott. A Goff helyén játszó Sean Mannion 169 yardig jutott.

New England Patriots – New York Jets 26-6

A Patriots is biztos rájátszás-résztvevő, egy esetleges vereséggel azonban elveszthette volna az első kiemelési pozíciót az AFC-ben. Így aztán biztosra akartak menni a hazaiak és nem pihentették a legjobbjaikat, ennek eredményeképp 21-3-as vezetést szereztek az első félidőben, köszönhetően Dion Lewis két touchdowjának. A második félidőben pedig alig születtek pontok, így a Patriots marad az első kiemelt.

Tom Brady 190 yardot és két TD-t passzolt, de most is elég pontatlan volt, többször rossz labdákat adott az üres elkapóinak is. A Jetsben Bryce Petty 232 yardig jutott. Hiába várták sokan, most sem kapott lehetőséget Christian Hackenberg, egyre inkább kérdés, hogy a fiatal irányító bemutatkozhat-e valaha az NFL-ben.

Denver Broncos – Kansas City Chiefs 24-27

Továbbra sem találja a Broncos az irányítóját, így most Paxton Lynch kezdett, a már biztos playoff-résztvevő Chiefsben pedig Alex Smith pihent, a jövő reménybeli irányítója, Patrick Mahomes kezdett helyette, és nem játszott többek között Tyreek Hill, Travis Kelce, valamint Marcus Peters sem.

Kareem Hunt viszont pályára lépett, és mindjárt az elején futott is egy 35 yardot touchdownt – ez volt egyébként az egyetlen futása a meccsen, utána ő is pihent.

Ezután ugyan fordítottak a hazaiak, de egy újabb touchdownnal a Chiefsnél volt az előny a szünetben. A második félidőben pedig növelni is tudták ezt, a védelem szerzett egy fumble után touchdownt.

A Broncos fel tudott állni 14 pontos hátrányból: a védők és a támadók is szereztek egy-egy TD-t, így sikerült egyenlíteniük. A Chiefs viszont nem hagyta magát: egy utolsó másodperces mezőnygóllal végül megnyerték a meccset.

Patrick Mahomes bemutatkozása közepesre sikerült, 284 yardot passzolt, egy interceptiont dobott. Paxton Lynch 254 yardig és két TD-ig jutott, ő két interceptiont dobott.

Detroit Lions – Green Bay Packers 35-11

Csoportrangadóról volt ugyan szó, valójában azonban semmi tétje nem volt a meccsnek, hiszen mindkét csapat lemaradt a rájátszásról. A Packersnél a sok sérülés miatt ráadásul gyakorlatilag a fél kezdőcsapat hiányzott.

Ennek ellenére a vendégcsapat kezdte jobban a meccset, háromszor is közel jutottak a pontszerzéshez, de kétszer is elvesztették a labdát: a védők egy felpattanó passz után szerencsés interceptiont szereztek, majd egy fumble-t is összeszedtek. Így aztán a Lions 17 pontos előnyt szerzett az első félidőben.

A második félidőben aztán mindkét csapat szerzett TD-ket, egy kétpontos kísérlet során pedig a Lions még trükközött is: az elkapó Golden Tate passzolt, az irányító, Matthew Stafford pedig elkapta a labdát.

Előtte egyébként a Packers is bemutatott hasonlót: ott Randall Cobb passzolt Brett Hundley-nak.

A Lions biztosan őrizte előnyét és nyerte meg a meccset. Matthew Stafford jól játszott, 323 yardot és három TD-t passzolt, Brett Hundley viszont ismét azt igazolta, hogy

csak csereként van jövője az NFL-ben:

172 yard és egy TD mellett két interceptiont dobott. Ezekiel Ansah, a Lions védője pedig a múlt hét után most is három sacket ért el.

New York Giants – Washington Redskins 18-10

Két gyors TD-vel kezdtek a hazaiak a mindkét csapat számára tét nélküli meccsen, az egyik touchdown ráadásul egy 75 yardos futás volt.

Ezután összeszedte magát a Redskins, és öt pontra faragta a hátrányt a szünetben. A második félidőben azonban egyetlen mezőnygól született, amit a Giants szerzett, így végül ők zárták győzelemmel az évet.

Eli Manning 132 yardot és egy TD-t passzolt, de egy interceptiont is dobott, a Giants futója, Orleans Darkwa viszont, hosszú touchdownjának köszönhetően 154 futott yardig jutott. A Redskinsben lehet, hogy utoljára játszó Kirk Cousins nagyon gyenge napot fogott ki, hiába futott egy touchdownt, csak 158 yardot passzolt és három interceptiont is dobott.

Indianapolis Colts – Houston Texans 22-13

Ennek a meccsnek sem volt már tétje, a Texansnál nem is játszott DeAndre Hopkins. Ennek ellenére 13-7-re vezetett a Texans a szünetben, a Colts azonban a harmadik negyedben fordítani tudott, és végül meg is nyerte a meccset.

Egyik irányító sem játszott igazán jól, Jacoby Brissett 114 yardot és egy TD-t, T.J. Yates pedig 137 yardot passzolt, utóbbi egy interceptiont is dobott. Frank Gore viszont 100 yardot futott, és a liga történetének ötödik játékosaként átlépte a 14 ezer futott yardot karrierje során.

Ahogy várható volt, a 4-12-es szezont követően

a Colts vezetőedzőjét, Chuck Paganót a meccs után már ki is rúgták.

Ezzel véget is ért az NFL alapszakasza: jövő hétvégén már a rájátszás kezdődik. Az úgynevezett wild card körben szombaton a Kansas City Chiefs a Tennessee Titanst, a Los Angeles Rams az Atlanta Falcons fogadja, vasárnap pedig Jacksonville Jaguars–Buffalo Bills és New Orleans Saints–Carolina Panthers meccseket rendeznek. A Philadelphia Eagles, a Minnesota Vikings, a New England Patriots és a Pittsburgh Steelers pihenhet a playoff első körében.

Szenteste sem pihentek az NFL-ben

0

Vasárnap van, így szenteste ellenére fordulót rendeztek az NFL-ben: több csapat be is biztosította szereplését a rájátszásban, másoknak viszont fel kellett adniuk ezt a reményt. Azt pedig ideje lenne végre eldönteni, mi számít elkapásnak a ligában – és a múlt hét után ismét a New England Patriotsot segítette egy vitatott ítélet.

A hét meccse: Dallas Cowboys – Seattle Seahawks 12-21

Igazi ki-ki meccset játszott egymással a két csapat: előre tudták ugyanis, hogy a vesztesnek elszállnak a playoff-reményei. A Cowboyst segítette, hogy hatmeccses eltiltása után visszatérhetett Ezekiel Elliott.

Némi meglepetésre az első negyedben pont nélkül maradtak a csapatok, végül a második negyed elején a Cowboys szerezte meg egy mezőnygóllal a vezetést, amit hamarosan meg is dupláztak, miközben a Seahawks támadói alig tudtak haladni. A védők azonban kisegítették őket: kiszedték Dez Bryant kezéből a labdát, a hibát pedig touchdownnal büntették.

Ezután még volt ideje egy mezőnygólra a Cowboysnak, a második félidő elején viszont jött az újabb nagy hiba: Dak Prescott eladta a labdát, amiből touchdownt szerzett a Seahawks.

https://twitter.com/NFL/status/945070040558198784

Egy újabb mezőnygóllal közelebb férkőzött a Cowboys – a Seahawks támadói pedig, leginkább a támadófal gyenge teljesítménye miatt, továbbra sem nagyon tudtak hozzátenni a meccshez.

A Cowboys elkapója, Dez Bryant viszont előbb pozitív, majd újra negatív hős lett. Előbb óriási bravúrral kapta el Dak Prescott menekülés közben eldobott passzát:

Majd egy könnyű labda felpattant a kezéről, és a védők szerezték meg:

Ezt a hibát pedig ismét touchdownnal büntette a Seahawks, már a negyedik negyed elején. A Cowboys persze nem adta fel, újabb mezőnygólkísérlettel egy labdabirtoklásnyira csökkenthették volna a különbséget – az ötödik próbálkozását azonban Dan Bailey kihagyta.

2:50-nel a vége előtt visszakapta a labdát a Cowboys, de pontot már nem tudtak szerezni, a vereség pedig azt jelenti, hogy

a Cowboys biztosan nem lesz ott a rájátszásban.

Egyik irányító sem játszott jól: a rendkívül gyenge támadófal mögött Russell Wilson mindössze 93 yardot passzolt, de ebbe is belefért két TD. Emellett 29 yardot futott is – a legtöbbet a csapatból, a Seahawks ugyanis összesen 169 támadóyardot tudott összehozni.

Dak Prescottnak ugyan több passzolt yardja volt, 182, ő viszont kétszer eladta a labdát. A visszatérő Elliott 97 futott és 21 elkapott yarddal zárta a meccset.

New Orleans Saints – Atlanta Falcons 23-13

Csoportrangadó két, a rájátszásért hajtó csapat között – ez már önmagában komoly izgalmakat ígért. A Saints idén elsősorban két remek futójára, Mark Ingramre és az újonc Alvin Kamarára támaszkodik, de a védelem is meglepően jó. A Falcons támadójátéka feljavult a szezon eleji gyengélkedés óta, de a tavalyi formától még messze vannak.

Ez látszott aztán ezen a meccsen is, az első félidőben ugyanis csak a hazaiak szereztek pontokat, két mezőnygól után Ted Ginn 54 yardos touchdown-elkapása már 13-0-s Saints-előnyt jelentett. Közben az év védőújonca cím legnagyobb esélyese, Marshon Lattimore egészen elképesztő módon szerzett interceptiont.

És bár a harmadik negyedben egy mezőnygóllal megszerezte első pontjait a Falcons, Mark Ingram futása már 17 pontos előnyt jelentett. A végén ugyan még közelebb tudtak zárkózni a vendégek, de a Saints győzelmét már nem fenyegette veszély. Ez azt is jelenti, hogy

2013 után ismét szerepelhet a Saints a rájátszásban.

A győzelmükhöz az is kellett, hogy jól állítsák meg a futásokat – volt, hogy a gólvonalnál okoztak fumble-t. Így Julio Jonesnak hiába volt újabb nagy meccse, 149 elkapott yarddal.

Matt Ryan 288, Drew Brees 239 yardig jutott, mindkét irányító egy TD-t passzolt és egyszer adta el a labdát.

Tennessee Titans – Los Angeles Rams 23-27

Mindkét csapat a rájátszásért hajt, de a Rams van jobb helyzetben, a múlt heti, seattle-i erődemonstráció azt is bebizonyította, hogy jobb formában vannak, mint az elmúlt hetekben visszaeső Titans. Ugyanakkor a Ramsben idén már nem játszhat a liga egyik legjobb rúgója, Greg Zuerlein.

A meccs már-már a szokásos módon kezdődött, az egyre inkább az MVP-cím egyik legnagyobb esélyesévé váló Todd Gurley touchdownjával. Ezután azonban egy mezőnygóllal és egy, a védelem által szerzett TD-vel (egy fumble-t vittek vissza) fordított a Titans. Csakhogy jött megint Gurley: 80 yardot futott Jared Goff passzával.

Egy mezőnygóllal ki tudott egyenlíteni a Titans, a harmadik negyedben pedig mindkét csapat szerzett egy-egy touchdownt. Egy újabb mezőnygóllal még a hazaiak vezettek ezután, de Cooper Kupp bravúros elkapásával megnyerte a Rams a meccset – ez azt jelenti, hogy

2004 után jutottak ismét a playoffba.

Gurley ismét szenzációs volt, 118 yardot futott, elkapásokkal pedig 158 yardot és 2 TD-t szerzett. De remekül játszott Jared Goff is: 301 yardig és négy TD-ig jutott. A Titans irányítója, Marcus Mariota 275 yardot passzolt, egyszer eladta a labdát.

A Rams új rúgója, Sam Flicken sem volt az igazi: egy mezőnygólt és egy extra pontot is kihagyott.

San Francisco 49ers – Jacksonville Jaguars 44-33

A Jimmy Garoppolóval feltámadó 49ers a szezon egyik legérdekesebb csapatát fogadta: a Jaguars védelme félelmetes, és az utóbbi hetekben a már leírt irányító, Blake Bortles is kifejezetten jól játszott, pedig sorra dőltek ki sérülés miatt az elkapói.

A meccsen aztán meglepően indult: az első negyedben 10-0-ra elhúzott a 49ers, sőt, egy felpattanó labda után interceptiont szerzett a védelem, amit TD-re vittek vissza. 17 ponttal vezethettek volna, csakhogy az extra pontot nem csak blokkolták a védők, hanem vissza is vitték – ez két pontot jelentett a Jaguarsnak.

https://twitter.com/Jaguars/status/945051235198963712

Ez mintha fordulópontot jelentett volna: két TD-vel kiegyenlítettek a vendégek – a másodikhoz óriási mázlira is szükségük volt.

A második félidőben egy mezőnygóllal már a Jaguars vezetett, de egy bravúros interception után egy TD-vel újra a hazaiaknál volt az előny.

A negyedik negyedben pedig egy újabb TD-vel növelte is előnyét a 49ers, majd Bortles újabb interceptionje után el is döntötték a meccset, bár a Jaguars még őrült hajrát produkált a végén: szereztek egy touchdownt, sikeres volt a kétpontos kísérlet, majd az onside kick, újabb TD-t szereztek – az extra pont viszont kimaradt, és a második onside kick sem sikerült. Sőt, ezután még a 49ers szerzett újabb touchdownt.

A Jaguars meglepő veresége azt mutatja, hogy a playoffra azért alaposan fel kellene rázni a csapatot. A 49ersnél viszont Jimmy Garoppolo érkezése óta teljesen megfordult a világ: amióta ő a kezdő, negyedik meccsüket nyerték meg zsinórban.

Garoppolo 242 yardot és két TD-t passzolt, dobott egy interceptiont, de volt egy futott touchdownja is. Blake Bortles viszont a rosszabb énjét mutatta: ugyan passzolt 382 yardot és két TD-t, de három interceptiont is dobott.

New England Patriots – Buffalo Bills 37-16

A múlt heti, vitatható körülmények között elért győzelem után a Patriots már biztos rájátszás-résztvevő, amire még a Billsnek is van esélye. Külön érdekesség volt, hogy a két csapat előző meccse után a Patriots tight endjét, Rob Gronkowskit eltiltották egy alattomos ütés miatt.

Sokáig jól tartotta magát a vendégcsapat, a második negyedben Tom Brady interceptionjét touchdownra vitték vissza a védők.

https://twitter.com/NFL/status/945004170041421824

Erre ugyan válaszolt a Patriots, de így is döntetlen volt az állás a szünetben – ehhez viszont az is kellett, hogy

a múlt hét után megint kisegítették a Patriotsot a bírók,

egymás után két touchdownt is elvettek a vendégektől, főleg a második volt érthetetlen – Kelvin Benjamin birtokolta a labdát és mindkét lába a földön volt. Egyre többen és egyre hangosabban követelnek egyértelmű szabályokat arról, hogy mi is számít elkapásnak az NFL-ben.

A harmadik negyedben egy mezőnygóllal ugyan ismét vezetett a Bills, innentől kezdve azonban csak a Patriots szerzett pontot, elsősorban a nagyszerű napot kifogó futónak, Dion Lewisnak köszönhetően. Ő végül 129 yardot és egy TD-t futott, és volt egy elkapott touchdownja is – mindkét TD-t a negyedik negyedben szerezte.

Tom Brady 224 yardot és két TD-t passzolt, egyszer adta el a labdát – egymás után ötödik meccsén dobott interceptiont, ilyen 15 éve nem történt vele. Tyrod Taylor 281 passzolt yardig jutott.

Kansas City Chiefs – Miami Dolphins 29-13

A múlt heti győzelemmel nagyon lépett a csoportgyőzelem felé a Chiefs, a Dolphinsnak pedig halvány reménye még van a rájátszásra, de ehhez két győzelem mellett más meccsek kedvező alakulására is szükségük van.

Ez a remény hamar elszállt: az elő félidőben még úgy, ahogy tartani tudta magát a Dolphins, többek között Jakeem Grant 65 yardot touchdownja miatt, de már ekkor is vezetett a Chiefs.

A második félidőben pedig már csak a hazaiak szereztek pontot, három mezőnygólt, amivel biztosan nyerték a meccset – és ezzel a csoportot is, vagyis ott vannak a rájátszásban.

A Chiefs irányítója, Alex Smith 304 yardot és egy TD-t passzolt, míg Jay Cutler 286 yardig és ugyancsak egy TD-ig jutott.

Carolina Panthers – Tampa Bay Buccaneers 22-19

Egy győzelemmel a Panthers bebiztosíthatta playoff-részvételét, a Buccaneersnek erre már nincs esélye, hétfőn így is megnehezítették a Falcons dolgát, most viszont több sérültet is nélkülözniük kellett.

Ezzel együtt ismét kiderült, hogy a korábbi eredményektől függetlenül egy csoportmeccs mindig lehet izgalmas. Mezőnygólváltások után egy egyre szokatlanabb pontszerzést is láthattak a nézők: a Panthers kickoff-visszahordásból ért el touchdownt.

https://twitter.com/NFL/status/945010148371599360

Ezután viszont a Buccaneers megfordította a meccset – de a Panthers természetesen nem adta fel, és az utolsó percben egy touchdownnal ők nyertek.

A Buccaneers irányítója, Jameis Winston 367 yardot és egy TD-t passzolt, Cam Newton 160 yard mellett egy interceptiont dobott, de neki volt 52 futott yardja, és a végén ő futotta a győztes touchdownt is.

Cincinnati Bengals – Detroit Lions 26-17

A hazai csapat már biztosan nem juthat be a playoffba, a vendégek még igen, de ehhez mindkét hátralevő meccsüket meg kell nyerni. Ennek megfelelően is kezdték a meccset, Eric Ebron 33 yardos touchdownjával vezettek is, a Bengals azonban fel tudott zárkózni.

A második félidőben pedig jött a meglepetés, a Bengals előbb megfordította az állást, majd hiába szerzett a Lions újabb touchdownt, a hazaiak két mezőnygóllal bebiztosították győzelmüket, ami azt jelenti, hogy

a Lions búcsúzhat a rájátszástól.

Matthew Stafford, a Lions irányítója 203 yardot és egy TD-t passzolt, volt egy interceptionje is. Andy Dalton 238 yardig és egy TD-ig jutott, ő is egyszer adta el a labdát. Kiemelkedő meccse volt viszont a Bengals futójának, Giovani Bernardnak: 116 futott yardja és egy touchdownja mellé elkapásokkal is szerzett 52 yardot. Meg kell említeni a Lions védőjét, Ezekiel Ansah-t, aki három sacket is elért.

New York Jets – Los Angeles Chargers 7-14

Az utolsó esélyét próbálta megragadni a Chargers, egy győzelemmel ugyanis még maradhatott esélyük a playoffra. Esélyeiket viszont csökkentette, hogy az első számú tight end, Hunter Henry sérültlistára került és idén már nem játszhat.

Ennek ellenére sikerült az utolsó szalmaszálba belekapaszkodni, és megnyerték a kevés pontot hozó meccset. Ahhoz viszont, hogy valóban ott legyenek a playoffban, nem csak nekik kell nyerniük a jövő héten,

több más meccsen is kedvező eredményre lesz szükségük.

A Chargers irányítója, Philip Rivers 290 yardot és egy TD-t passzolt, míg Bryce Petty ismét igazolta, hogy nem ő jelenti a Jets jövőjét: sok pontatlan dobással mindössze 119 yardot passzolt, egyszer eladta a labdát.

Washington Redskins – Denver Broncos 27-11

Egyik csapatnak sincs már esélye a rájátszásra, így a meccs leginkább a jövő szempontjából volt érdekes – például, hogy megtalálja-e végre irányítóját a Broncos.

A meccs láttán nem tűnik, hogy ez Brock Osweiler lenne. Ugyan a Broncos szerzett egy mezőnygólt az elején – utána viszont egészen a végéig csak a Redskins szerzett pontokat, így végül biztosan meg is nyerték a meccset.

Osweiler 193 yardot passzolt, egyszer eladta a labdát és egy fumble-t is elvesztett, Kirk Cousins pedig 299 yardig és három TD-ig jutott, de egy interceptiont ő is dobott.

Chicago Bears – Cleveland Browns 20-3

Az utolsó előtti esély a nyeretlen Brownsnak, hogy legalább egy győzelmet szerezzen a szezonban – a tavalyiban is egyetlen győzelem jött össze, pont egy évvel ezelőtt. Most viszont hamar eldőlt, hogy erre nem lesz esélyük: a támadók alig tudtak haladni, az egész meccsen egy mezőnygólt tudtak rúgni, a Bears pedig három touchdownt is szerzett, ebből kettőt a futó, Jordan Howard.

A vereség azt is jelenti, hogy

ismét a Browns választhat majd először a drafton.

A Bears irányítója, Mitch Trubisky 193 yardot passzolt, DeShone Kizer pedig 182 yardig jutott, de ő két interceptiont is dobott.

Arizona Cardinals – New York Giants 23-0

A két, sérülésektől sújtott csapat meccsén végig a hazaiak vezettek, a Giantsnek esélye sem volt, még pontot sem tudtak szerezni. A Cardinals viszont mezőnygólokat és touchdownokat is elért, pedig a hazai támadósorban is voltak hibák.

Az irányító, Drew Stanton például 209 yardot és két TD-t passzolt, de két interceptiont is dobott. Eli Manning 263 yardig jutott, ő is kétszer adta el a labdát, és még egy fumble-t is elvesztett, amit ráadásul touchdownra vittek vissza a védők. A Giantsnek a futások sem mentek: összesen 43 yardot értek el a földön.

A meccsen a liga egyik legjobb elkapója, Larry Fitzgerald azt is megmutatta, hogy passzolni is tud:

A forduló első meccsein, szombaton a Baltimore Ravens az Indianapolis Coltsot, a Minnesota Vikings a Green Bay Packerst verte. Hétfőn a Houston Texans fogadja a Pittsburgh Steelerst, a Philadelphia Eagles pedig az Oakland Raiderst.

Mínusz 12 fokban játszottak az NFL-ben

0

A Green Bay Packers fogadta ebben a hidegben a Minnesota Vikings csapatát, de a rengeteg sérült miatt esélyük sem volt. Az NFL 16. játékhetének másik szombati meccsén a Baltimore Ravens nyert az Indianapolis Colts ellen.

Green Bay Packers – Minnesota Vikings 0-16

A Vikings már biztosan megnyerte a csoportot, az Atlanta Falcons hétfői győzelmével pedig az is eldőlt, hogy 2008 után először a Packers nem lesz ott a rájátszásban. Így aztán a csapat úgy döntött, hogy a kulcscsonttörése után nem teljesen felépült szupersztár,

Aaron Rodgers, bár visszatért a múlt héten, de a szezonban már nem lép pályára.

De nem játszott a múlt héten brutálisan kiütött Davante Adams sem, és a védelemből is nagyon fontos játékosok hiányoztak – passzsiettető és cornerback sem nagyon maradt a csapatban a meccsre, amelyet mínusz 12 fokos hidegben kezdtek el.

https://www.instagram.com/p/BdEgEoSjxvb/

Aztán az első játékban jött az újabb sérülés, az amúgy is hiányos hazai támadófalban, így aztán a Vikings 10 ponttal elhúzott az első negyedben – bár Stefon Diggs elkapásánál vitatható volt, hogy birtokolta-e a labdát, amíg még a pályán belül volt. Sok volt a punt, közben pedig

sorra jöttek az újabb sérülések

a hazai csapat támadóinál, ráadásul a második negyed végén az addig jól játszó Brett Hundley eladta a labdát a Vikings endzone-jánál. Némi meglepetésre a Packers védői (főleg a védőfal jó játéka miatt) is folyamatosan megállították a vendégtámadókat, így 10-0 volt az állás a szünetben.

A második félidőben is hasonlóan folytatódott a játék, Hundley dolgát az sem segítette, hogy elkapói többször elejtették a pontos passzait is, ugyanakkor az élete első NFL-meccsét játszó Michael Clark bemutatott egy bravúros elkapást is.

Közben egy mezőnygóllal növelte előnyét a Vikings, a Packers ezért agresszíven próbált játszani, negyedik kísérleteknek is nekimentek, sikertelenül, igaz, ehhez az is kellett, hogy egy hosszú passznál

egy egyértelmű szabálytalanságot nem fújtak le a bírók.

Egy újabb mezőnygóllal pedig a Vikings be is állította a végeredményt: a Packers másodszor maradt idén pont nélkül hazai pályán.

Brett Hundley 130 yardot passzolt, két interceptiont dobott (mindkettőt Harrison Smith kapta el), 48 futott yardja is volt. Case Keenum sem játszott jól, 139 passzolt yardot és egy TD-t hozott össze.

Baltimore Ravens – Indianapolis Colts 23-16

A rájátszásért küzd még a Ravens, és a saját kezükben van sorsuk: ha megnyerik utolsó két meccsüket, ott lesznek a playoffban. A Coltsnak erre már semmi esélye nincs, ők leginkább abban bíznak, hogy jövőre Andrew Luck egészségesen tér vissza, és a csapatot is sikerül megerősíteni a holtszezonban.

Mezőnygóllal kezdett a Ravens, amire hasonlóképp válaszolhatott volna a Colts, de a próbálkozást blokkolták. Így aztán a második negyed elején Michael Campanaro elkapásával már tíz ponttal vezetettek a hazaiak. Erre viszont jött a válasz: Frank Gore repült be az endzone-ba.

https://twitter.com/NFL/status/944694652199829504

A Ravens újabb mezőnygólt tudott rúgni, és a Coltsnak is maradt ideje egy kísérletre – Adam Vinatieri 60 yardos próbálkozása azonban rövidre sikerült.

Így viszont Justin Tucker újabb mezőnygóljával már két labdabirtoklásnyira nőtt a különbség a második félidő elején – nem sokáig, ugyanis Vinatieri a nagy szél és az eső ellenére berúgta a következő két kísérletét.

A negyedik negyedben viszont megint nem tudták megállítani a védők a Ravens támadását, Maxx Williams elkapása után ismét tíz pontra nőtt a hazaiak előnye.

Négy és fél perccel a vége előtt a Colts újabb mezőnygóllal csökkentette a különbséget, utána pedig megállították a Ravens támadóit, ráadásul a puntot is sikerült blokkolni. Csakhogy a Ravens is jól védekezett – igaz,

ehhez az is kellett, hogy az utolsó passznál a bírók ne fújjanak le egy szabálytalanságot.

Joe Flacco végül 237 yarddal és két TD-vel, Jacoby Brissett pedig 215 yarddal és egy TD-vel zárta a meccset.

Simán győzött a Barcelona az El Clásicón

0

3-0-ra győzött a Barcelona idegenben a Real Madrid ellen. A kiegyenlített első félidő után a másodikban egyre jobban játszottak a vendégek. A két nagy sztár közül egyértelműen Messinek volt jobb meccse.

Fotó: MTI/EPA/Rodrigo Jimenez

A több sérültet nélkülöző Barcelona kezdőcsapatában nem volt meglepetés, a Madridéban viszont igen: Zinedine Zidane Kovacicot tette be Isco helyére – horvát középpályás feladata Lionel Messi semlegesítése mellett a Barcelona középpályás-játékának zavarása volt.

A második percben már a Barcelona kapujában volt a labda, de Ronaldo lesről fejelt. A Madrid volt mezőnyfölényben, gólt is lőhettek volna, de

Ronaldo hatalmas helyzetben lyukat rúgott.

 

A Barcelona ezután jól védekezett, majd Messi zseniális indítása után Paulinho lövését óriási bravúrral védte Keylor Navas.

A brazilnak később volt még egy nagy helyzete, amikor szintén a kapus védett, közben a másik oldalon Ronaldo is helyzetbe került: az egyiknél nagyon önző volt, nem passzolt üresen álló csapattársának, a másiknál ter Stegen védett, az amúgy nagyon gyengén játszó Benzema fejese pedig a kapufát érte.

Közben a Barcelona nem kapott meg egy büntetőt: egy szögletnél a remekül játszó Piqué húzódott előre, Carvajal kihúzta a lábát, de a bíró nem sípolt.

A második félidőben egy másik Barcelona jött ki a pályára:

az 54. percben aztán Sergi Roberto labdát szerzett a saját 16-osánál, Busquets szép cselekkel megtartotta a labdát, jól indította Rakiticot, aki 40 méteres sprint után a már felérkező Robertóhoz passzolt, ő pedig úgy passzolt Luis Suárezhez, hogy a csatárnak már könnyű dolga volt.

 

A gól még idegesebbé tette a Real Madridot:

Sergio Ramos a labdáért folytatott harcban megütötte Suárezt,

de megúszta az egyértelmű kiállítást, csak sárga lapot kapott.

A 64. percben azonban megfogyatkozott a hazai csapat: egy újabb ellentámadás végén többször is kapura lőttek a Barcelona játékosai, végül Paulinho fejesét Carvajal kézzel ütötte ki – ő piros lapot, a Barcelona pedig 11-est kapott, amit Messi magabiztosan be is lőtt.

 

Ezután a Madridnak is voltak helyzetei, de a csereként beállt Bale és Ramos lövésénél ter Stegen nagyokat védett. A másik oldalon Messi sokadik nagyszerű indítása után a szintén csereként beállt Semedo került helyzetbe, itt Navas védett.

A 93. percben a Barcelona bevitte a kegyelemdöfést: Messi mentett meg egy labdát az oldalvonalnál (a lassítások alapján lehet, hogy kint volt), középre adott, a pár perccel korábban beálló Aleix Vidal lövése pedig becsorgott Navas alatt.

A második félidőben a Barcelona sokkal jobban játszott a Madridnál,

és megérdemelten nyert. Ernesto Varverde taktikailag megverte Zidane-t, és a vendégek között sokkal jobb jó teljesítmény volt.

A győzelemmel a Barcelona 14 pontra növelte előnyét, igaz, a Madrid egy meccsel kevesebbet játszott.

Lionel Messi pedig újabb rekordot döntött meg:

ez volt az 526. gólja a spanyol bajnokságban, ezzel az öt topliga valaha volt legeredményesebb gólszerzője lett, Gerd Müllert megelőzve.

Újabb csapat tett nagy lépést a rájátszás felé

0

Az Atlanta Falcons 24-21-re nyert a Tampa Bay Buccaneers otthonában, amivel egyre közelebb kerül a rájátszáshoz.

Az NFL 15. játékhetének utolsó meccsén az volt a tét az Atlanta Falcons számára, hogy egy győzelemmel nagy lépést tegyenek a rájátszás felé, amire ugyan a Tampa Bay Buccaneersnek már nincs esélye, de egy győzelemmel csökkenthették volna a Falcons playoff-esélyeit – és

egy csoportrangadón ez sem elhanyagolható szempont.

Viszont a hazaiaktól sérülés miatt hiányzott a legjobb védők közül három: Gerald McCoy, Lavonte David és Vernon Hargreaves.

Puntokkal kezdődött a meccs, majd a Falcons kihasználta a védők nagy hibáját (rossz csere miatt eggyel kevesebben voltak a pályán), és egy Matt Ryan-Justin Hardy összjáték után megszerezték a vezetést. Erre viszont hamar jött a válasz: Jameis Winston passza után O.J. Howard verte meg a védőket.

Különös módon szerezte vissza a vezetést a Falcons: Devonta Freeman beugrott ugyan az endzone-ba, de közben kiesett a kezéből a labda – az volt a szerencséje, hogy csapattársa, Levine Toilolo vetődött rá.

Szépen haladt előre a Buccaneers is, annak ellenére, hogy sorra dőltek ki fontos játékosok sérülés miatt. Az endzone közelében viszont a védők kiszedték Peyton Barber kezéből a labdát – a hibát egy 57 yardos mezőnygóllal büntette a Falcons, és 17-7-re vezetett is a szünetben.

A második negyed első pontjait a hazaiak szerezték: korábban Mike Evans kétszer is szabálytalankodott, amikor Winston hosszú passzt dobott felé, most viszont két védő mellett is elkapta a labdát.

Az egyre több sérült ellenére a Buccaneers védői mezőnygól-kísérleten tudták tartani a vendégeket, amit ráadásul blokkoltak is – maradt a három pontos különbség.

A sérülések miatt azonban egyre kisebb ellenállást tudtak a hazaiak kifejteni,

a negyedik negyedben Freeman futásával növelte előnyét a Falcons.

https://twitter.com/NFL/status/942970513634324480

A szezonbeli legjobb játékát mutató Jameis Winston még megtalálta Adam Humphriest az endzone-ban, sőt, egy perccel a vége előtt a Buccaneers visszakapta a labdát, Winston újabb pontos passzaival el is jutottak egy mezőnygól-kísérletig, az 54 yardos próbálkozás azonban kimaradt, 24-21-re nyert a Falcons.

Így Winston hiába játszott nagyszerűen, pedig 299 yardot és 3 TD-t passzolt. Matt Ryan 212 yardig és egy TD-ig jutott. Futásokkal egyébként 200 yard fölé jutott a Falcons, Devonta Freeman pedig 126 futott mellé 68 elkapott yardot is szerzett – és óriási szerencséje volt, mert mindkét fumble-jét egy csapattársa szedte össze.

Újabb szupersztár sérült meg, hetekig vitáznak majd egy bírói döntésről

0

Érthetetlen bírói ítélet döntötte el az NFL 15. játékhetének vasárnapi csúcsrangadóját: a New England Patriots nyert a Pittsburgh Steelers otthonában. A meccsen újabb olyan játékos sérült meg, aki esélyes volt a szezon legjobbjának díjára is: a Steelers elkapója, Antonio Brown. A Los Angeles Rams szenzációs játékkal győzött a Seattle Seahawks otthonában, a sérülés után visszatérő Aaron Rodgers nem tudta győzelemre vezetni a Green Bay Packerst a Carolina Panthers otthonában, a Jacksonville Jaguars viszont 10 év után először jutott a rájátszásba.

A hét meccse: Pittsburgh Steelers – New England Patriots 24-27

Ezúttal az AFC-ben rendezték a hét csúcsrangadóját, a konferencia legjobb mérleggel rendelkező csapata fogadta a másodikat – vagyis

a meccs tulajdonképp arról is dönthetett, hogy adott esetben melyik csapat játszhat végig otthon a playoffban.

A Patriots egy meglepő vereség után érkezett, és most sérülés miatt hiányzott Chris Hogan elkapó – a Steelersből pedig Joe Haden cornerback, meg persze a védelem sérültlistára került vezére, Ryan Shazier, aki ki tudott menni a meccsre, hatalmas üdvrivalgás fogadta.

A vendégek szerezték az első pontokat a meccsen, de Rex Burkhead touchdownjára tudott válaszolni a Steelers, Eli Rogers elkapásával.

A következő pontokat is a hazaiak szerezték, egy mezőnygóllal, Martavis Bryant nagyszerű elkapása után.

Közben azonban újabb dráma történt: előbb a Steelers irányítója, Ben Roethlisberger húzta meg a combját (bár a pályán maradt), majd egy játékkal később az NFL egyik legjobb játékosa,

az első elkapó, akinek reális esélye van az MVP-címre, Antonio Brown a földön maradt egy ütközés után,

megsérült a vádlija, kórházba kellett vinni.

Ennek ellenére, egy Patriots-mezőnygól után még a szünet előtt újabb touchdownt szereztek a hazaiak, Bryant újabb szép elkapásával.

A második félidő első drive-jának végén Brandin Cooks kapta el Tom Brady passzát – az egyenlítés azonban elmaradt, mert Stephen Gostkowski kihagyta az extra pontot.

A Steelers ezután nem tudott pontot szerezni, jöhetett a Patriots – de Tom Brady még bőven a saját térfelén eladta a labdát.

A labdaszerzést pedig pontokra váltotta a hazai csapat, Le’Veon Bell futott be az endzone-ba, nyolc pontra növelve az előnyt. Egy-egy jó védekezés után a Patriots eljutott egy mezőnygólig, négy perc volt ekkor még hátra a meccsből.

A Patriots védői pedig gyorsan megállították a Steelers támadóit – kicsit több, mint két perce maradt Tom Bradyéknek, hogy megnyerjék a meccset. Az első passznál centiken múlt az interception, utána viszont három hosszú passzt is odadobott Rob Gronkowskinak, amivel máris az endzone közelébe jutottak – ott pedig Dion Lewis be is vitte a labdát. És mivel a kétpontos kísérlet is sikerült, három ponttal vezetett a Patriots.

56 másodperce maradt a Steelersnek, hogy legalább egyenlítsen – ekkor hiányzott igazán Antonio Brown. Ott volt viszont JuJu Smith-Schuster, aki 69 yardot futott egy rövid passzal.

A következő passzal pedig Roethlisberger Jesse James-t találta meg az endzone-ban – csakhogy3

a bírók videózás után érthetetlen módon visszavonták a touchdownt.

A bírók szerint James nem birtokolta elég ideig a labdát, a döntést kritizálók szerint viszont az elkapás véget ért, amikor leért a térde, majd amikor benyújtotta a labdát a gólvonal fölé, azzal megszerezte a TD-t, vagyis már nem számított, hogy a földhöz érve megmozdult a labda.

Ezután viszont Roethlisberger felpattanó passzát egy védő kapta el – mezőnygólt sem tudott rúgni a Patriots, nyertek a vendégek.

Ben Roethlisberger 281 yardot és két TD-t passzolt, a meccs végi egy interception mellett, Le’Veon Bell pedig 117 futott yard mellett elkapásokkal is szerzett 48 yardot. Tom Brady 298 yardot és egy TD-t passzolt, egyszer ő is eladta a labdát. A meccs végi bírói döntésről pedig valószínűleg még hetekig beszélnek majd.

Seattle Seahawks – Los Angeles Rams 7-42

Az NFC-ben is rendeztek egy kiemelkedően fontos meccset (bár a szezon ezen szakaszában már szinte mindegyik az), ami gyakorlatilag csoportdöntő is volt.

A vendégek két mezőnygóllal kezdtek, majd még az első negyedben elértek egy touchdownt is Todd Gurley révén. A jó támadások mellett nagyszerűen védekezett a Rams, Russell Wilson folyamatos nyomás alatt játszott, így Todd Gurley újabb futása már 20-0-s vendégelőnyt jelentett.

Sőt, az előnyét egy Jared Goff – Robert Woods összjáték után tovább növelte a Rams, majd Todd Gurley egy 57 yardos futással megkoronázta teljesítményét: egy félidő alatt 144 yardot és három TD-t futott, 34-0-ra vezettek a vendégek a szünetben.

A második félidő aztán ugyanott folytatódott, ahol az első abbamaradt: Russell Wilsont folyamatosan sackelték a Rams védői, Aaron Donalddal az élen, aztán

Todd Gurley megszerezte negyedik touchdownját is,

ezúttal elkapással.

40-0-s hátrányban, a harmadik negyed végén szerezte első pontjait a Seahawks, de ehhez Wilson bravúros menekülésére is szükség volt.

A meccs viszont ekkorra már eldőlt, Jared Goffot le is cserélték, Sean Mannion állt a helyére.

Goff végül összesen 120 yardot passzolt, két TD és egy interception mellett, de Todd Gurley fantasztikus játéka miatt ez is elég volt: 152 futott, 28 elkapott yardot és összesen négy TD-t szerzett, és emellé a többiek is hozzátettek 92 futott yardot. Visszahordásokkal ráadásul Pharaoh Cooper is szerzett 178 yardot.

Russell Wilsont összesen hétszer sackelték (Aaron Donald egymaga háromszor), ő 142 yardot és egy TD-t passzolt, futott 39 yardot, de elvesztett egy fumble-t.

New York Giants – Philadelphia Eagles 29-34

Carson Wentz nem lesz MVP, sőt, sérülése miatt nem is léphet már pályára a szezonban, így Nick Folesra vár a feladat, hogy tovább vezesse a csapatot.

A Giants elleni csoportrangadó elején úgy tűnt, hogy ez sikerülni is fog, egy hazai touchdownra hasonlóképp feleltek a vendégek – utána viszont a Giants két újabb TD-t szerzett.

De összeszedte magát az Eagles is: két TD-t szereztek ők is, de egy mezőnygól miatt a Giants vezetett a szünetben.

A második félidőben is rendkívül izgalmas volt a meccs, a Giants támadósora ugyanis hetek óta nem játszott ilyen jól, mint most, de Foles is jól pótolta Wentzet. Néhány perccel a vége előtt ötpontos hátrányban támadhatott a Giants, közel is jutottak az endzone-hoz, de nem sikerült touchdownt szerezniük.

Pedig Eli Manning 434 yardot és három TD-t passzolt a meccsen (egy interception mellett), de Nick Foles 237 yardja és négy touchdownja azt mutatta, hogy

az Eagles támadósora Wentz nélkül sem lassít.

A Giantsnél nagyon hiányzott a kihagyott extra pont – emiatt kellett később kétpontos kísérlettel próbálkozni, ami szintén kimaradt, ráadásul egy mezőnygól-kísérletet is blokkoltak az Eagles játékosai

A győzelemmel biztossá vált, hogy az Eagles pihenhet a rájátszás első fordulójában.

Carolina Panthers – Green Bay Packers 31-24

Aaron Rodgers visszatért a kulcscsonttörése után, a szupersztárt Messiásként várták a Packers szurkolói. Az irányító az elején bizonyította is, hogy nem félti magát, ha kellett, maga futott, közben pedig a szokásos pontos passzait adta.

Viszont közben a Panthers is szerezte a pontokat, mert a Packers védelme egy ideig nem tudott komoly ellenállást kifejteni. A szünetben így is a vendégek vezettek, miután Randall Cobb beküzdötte magát az endzone-ba – Rodgers egyébként úgy dobta el a labdát, hogy közben a sérült vállára esett.

A szünet után azonban megint jött a gyenge védekezés a vendégektől, és a Panthers fordítani is tudott. Rodgersen is egyre jobban látszott a hosszú kihagyás – többször is eladta a labdát, az egyik után ráadásul a Packers legjobb elkapóját, Davante Adamset egy brutális megmozdulással ki is ütötték a játékból a védők, majd vitatható bírói döntés után újabb TD-t szerzett a Panthers.

A Packers pedig hiába szerzett a pontokat, a gyenge védekezés miatt újabb touchdownt ért el a Panthers. Két és fél perccel a vége előtt hétpontos hátrányban ugyan a Packers még támadhatott a győzelemért, de az Adams helyére beálló Geronimo Allison elvesztette a labdát. – így

a csapatnak már csak matematikai esélye maradt a rájátszásra.

A nem teljesen összeforrt kulcscsonttal játszó Aaron Rodgers végül 290 yardot és három TD-t passzolt, volt 43 futott yardja is, de tőle szokatlan módon három interceptiont is dobott – 2009 óta nem volt ilyen meccse. Cam Newton viszont nem adta el a labdát, 242 yardot és négy TD-t passzolt, neki 58 futott yardja volt még.

Jacksonville Jaguars – Houston Texans 45-7

Már a csoportgyőzelemért hajt a fantasztikus védelme által vezetett Jaguars, a Texansnak viszont nincs már esélye a rájátszásra. A hazaiaktól viszont ezúttal sérülés miatt hiányzott a nagyszerű szezont produkáló újonc futó, Leonard Fournette.

Nélküle is magabiztosan kezdtek a hazaiak, hamar elhúztak és 31-0-ra vezettek a szünetben. Ezután szerezték csak első pontjaikat a vendégek, DeAndre Hopkins elkapása viszont az egész meccs egyik legszebb megmozdulása volt.

https://twitter.com/NFL/status/942487693006553088

A hazai csapat végül simán nyerte meccset, és ezzel a csoportot is, ami azt jelenti, hogy

a Jaguars 2007 óta először jutott be a rájátszásba.

A sokáig a csapat gyenge pontjának tartott irányító, Blake Bortles is egyre jobban játszik az elmúlt hetekben, most 326 yardot és három TD-t passzolt (ebből 186 yardot Keelan Cole-nak). A Texansban T.J. Yates mindössze 128 yardig jutott, egy TD és egy interception mellett.

Minnesota Vikings – Cincinnati Bengals 34-7

A védelme hajtja a Vikings csapatát is – olyannyira, hogy komoly esélyük van az első kiemelést pozíciójára is az NFC-ben. A Bengals már lemondhatott a rájátszásról, sőt, a hírek szerint 15 év után Marwin Lewis vezetőedző is távozik a szezon végén.

A Vikings már az elején bizonyította, hogy komolyan veszik a harcot az első helyért: a védelem is szerzett egy touchdownt.

A Bengalsnak esélye sem volt, a meccs annyira sima lett, hogy a negyedik negyedből másfél éves kihagyás után újra pályára léphetett Teddy Bridgewater is.

Neki végül összesen két rossz passza volt, az egyikből ráadásul interception lett, előtte viszont Case Keenum mindössze három passzt rontott el, 236 yardig és két TD-ig jutott. A Bengalsban Andy Dalton 113 yardot passzolt, dobott két interceptiont – őt is lecserélték, A.J. McCarron állt be a helyére a végén. A Bengalsnak a futások sem mentek, mindössze 46 yardot hoztak össze a földön.

A győzelemmel a Vikings megnyerte csoportját, így biztos rájátszás-résztvevő.

Buffalo Bills – Miami Dolphins 24-16

Újabb csoportrangadó, két, a rájátszásért küzdő csapattal. A Billsnek volt erre nagyobb esélye, és így is kezdték a meccset, LeSean McCoy touchdownjaira a vendégek csak mezőnygólokkal tudtak válaszolni.

A különbség pedig végig megmaradt – és ezzel megmaradt a Bills esélyre a rájátszásra.

A sérülés után visszatérő Tyrod Taylor 224 yardot és egy TD-t passzolt, és volt egy futott touchdownja is. A Dolphins irányítója, Jay Cutler viszont a hétfői remek teljesítménye után most pocsékul játszott: ugyan passzolt 274 yardot, de három interceptiont is dobott.

A meccsen

LeSean McCoy elért egy álomhatárt is:

karrierje során már több mint 10 ezer yardot futott a ligában.

Cleveland Browns – Baltimore Ravens 10-27

Meg tudja-e szerezni végre első győzelmét a Browns a csoportrangadón – ez volt a nagy kérdés. A múlt héten már közel álltak hozzá, de hosszabbításban végül kikaptak. A Ravensnek az elmúlt hetekben kezdett feltámadni a támadósora – ez viszont a meccs elején nem látszott. A Browns passzjátéka is akadozott, a futások viszont mentek, így a második negyedben megszerezték a vezetést – bár sokáig nem tudták megtartani.

A második félidőben pedig már egyre simább lett a meccs, és végül magabiztosan nyert a Ravens, életbe tartva playoff-reményeit.

Joe Flacco 288 yardot és egy TD-t passzolt, a Browsban DeShone Kizer mindössze 146 yardig jutott, dobott két interceptiont, és egy fumble-t is elveszített.

New Orleans Saints – New York Jets 31-19

Kötelező győzelem volt ez a hazaiaknak, pláne, hogy a Jetsben Josh McCown sérülése miatt Brice Petty irányított. Így a vendégek legfeljebb a védelmükben bízhattak, akik meg is tették a magukét:

Sokáig szoros volt a meccs, de a negyedik negyedben végül bebiztosította a győzelmet a Saints. Amelyben Drew Brees 285 yardot és 2 TD-t passzolt az egy eladott labda mellett, Mark Ingram pedig két touchdownt is futott. Brice Petty 179 yardig és egy TD-ig jutott, ő kétszer adta el a labdát.

Washington Redskins – Arizona Cardinals 20-15

Szoros meccset játszott a két, sérülésektől sújtott csapat, de mivel az első félidőben két touchdownt is szereztek a hazaiak, míg a vendégek csak mezőnygólokat szereztek, ezért a Redskins vezetett a szünetben. Az előnyüket pedig a második félidőben is meg tudták tartani, és végül meg is nyerték a meccset.

A Redskins irányítója, Kirk Cousins 196 yardot és két TD-t passzolt, a futások viszont nagyon nem mentek a csapatnak, mindössze 31 yardot szereztek így. A Cardinalsban Blaine Gabbert 189 yardig jutott, ő egy interceptiont is dobott.

San Francisco 49ers – Tennessee Titans 25-23

A Jimmy Garoppolo vezetésével feltámadó 49ers azt a Titanst fogadta, amely még rájátszást érő helyen áll, de az utóbbi hetekben nem igazán bíztató a formája. Ez látszott is az első félidőben, tíz ponttal elhúzott a hazai csapat, igaz, a szünetig valamelyest közelebb zárkózott a Titans.

Kevés volt a pont a meccsen, mindkét csapat jól védekezett, végül aztán a negyedik negyed elején egy touchdownnal fordítottak a vendégek. Ezután viszont két újabb mezőnygólt rúgott a 49ers, és három perccel a vége előtt visszavették a vezetést.

Ezután jött az igazi thriller.

Eljutott ugyanis mezőnygólig a Titans, de maradt még kicsivel több mint egy perce a 49ersnek, Garoppolónak pedig ez elég volt ahhoz, hogy mezőnygól-távolságig vigye a csapatot, amit Robbie Gould be is rúgott – nyertek a hazaiak.

Jimmy Garoppolo sorozatban harmadszor vezette győzelemre csapatát, most 381 yardot és egy TD-t passzolt. A Titans irányítója, Marcus Mariota 241 yarddal és két TD-vel zárt.

Oakland Raiders – Dallas Cowboys 17-20

Mindkét csapat számára létfontosságú volt egy győzelem a playoff-remények életben tartásához. Az első félidőben a vendégek 10-ra elhúztak, az első Raiders-pontok a harmadik negyedben születtek – akkor viszont ki is egyenlítettek.

A Cowboys érezte, hogy valahogy erősíteni kell, egy trükkös játékot is bevetettek, majd Dak Prescott futásával megint náluk volt az előny.

https://twitter.com/NFL/status/942599226726301697

Ezt Michael Crabtree második TD-jével egyenlítették ki a hazaiak.

Kevesebb, mint két perccel vége előtt egy mezőnygóllal újra vezetett a Cowboys (ehhez kellett előtte egy számukra kedvező bírói döntés negyedik kísérletnél), és bár ezután a Raiders gyorsan eljutott az endzone-hoz, ahova Derek Carr be is akart vetődni, de

kiesett a kezéből a labda,

amely a célterületre pattogott, így a szabály szerint a védekező csapathoz került.

https://twitter.com/NFL/status/942616926978637824

Dak Prescott 212 yardot passzolt, volt 32 futott yardja és egy TD-je is, de két interceptiont is dobott. Derek Carr 171 yardot és két TD-t passzolt, de a meccs végi fumble a győzelembe került – ami azt is jelenti, hogy a Raiders lemondhat a rájátszásról.

A szombati meccseken a Detroit Lions 20-10-re verte a Chicago Bearst, a Kansas City Chiefs pedig 30-13-ra a Los Angeles Chargerst. Csütörtökön a Denver Broncos 25-13-ra nyert az Indianapolis Colts otthonában. A Tampa Bay Buccaneers hétfő éjjel fogadja az Atlanta Falconst.

Hazai győzelmek az idei első szombati meccseken

0

Az NFL 15. játékhetén már szombaton is rendeztek két meccset, méghozzá két csoportrangadót. Mindkét meccsen a hazai csapat nyert – többek között a vendégek eladott labdái miatt.

Kansas City Chiefs – Los Angeles Chargers 30-13

A remek kezdés után nagyon visszaeső Chiefs a múlt héten újra győzni tudott, a Chargers viszont gyenge kezdés után talált nagyon magára, elmúlt négy meccsüket megnyerték –

a meccs a csoportgyőzelem, és így az automatikus rájátszás-részvétel szempontjából is nagyon fontos volt.

Mindkét csapat jó védekezéssel kezdett, végül az első pontokat a hazaiak szerezték az első negyed legvégén, egy mezőnygóllal. A második negyedben aztán már touchdown is született: a villámgyors Tyreek Hill vitte be az endzone-ba Alex Smith hosszú passzát.

Erre már válaszolni tudott a Chargers is, Melvin Gordon szerzett touchdownt – az extra pont viszont kimaradt, mint ahogy egy 50 yard fölötti mezőnygól is a másik oldalon, így a szünetben 10-6-ra vezetett a Chiefs.

Nem sokáig: a harmadik negyedben a 37 éves Antonio Gates elkapásával már a Chargers-nél volt az előny.

Náluk sem sokáig, szép drive végén Smith Kareem Huntot találta meg az endzone-ban, vagyis ismét fordult az állás. Ezután pedig Philip Rivers csúnyán eladta a labdát, az egész meccsen remeklő Marcus Peters hosszú visszahordása után azonban két vitatható bírói döntést követően csak mezőnygólt tudott rúgni a Chiefs.

A következő drive-ban viszont

megint labdát vesztettek a vendégek:

Peters kiszedte a labdát Austin Ekeler kezéből, egy újabb mezőnygóllal tíz pontra nőtt a két csapat közti különbség. Pontokat kellett volna szereznie a vendégcsapatnak, csakhogy egyre többen dőltek ki sérülés miatt, ráadásul Rivers megint eladta a labdát: az a Ron Parker kapta el, aki az előző fumble-t is összeszedte.

A nagyszerűen játszó Kareem Hunt pedig szerzett egy futott touchdownt is, és ezzel el is dőlt a meccs – a végén azért Marcus Peters még egyszer ellopta Rivers passzát.

Alex Smith ismét jól játszott, 231 yardot és két TD-t passzolt, míg Philip Rivers 227 yard és egy TD mellett három interceptiont dobott. A szezon eleji formáját idéző Kareem Hunt a két touchdownja mellett futásokkal és elkapásokkal összesen 206 yardot szerzett, de jól játszott a Chargers futója, Melvin Gordon is, ő összesen 169 yardig jutott.

A győzelemmel a Chiefs szinte biztosan megnyeri a csoportját, vagyis jó eséllyel ott lesz a rájátszásban, utóbbira matematikai esélye még a Chargersnek is van.

Detroit Lions – Chicago Bulls 20-10

Csoportrangadó volt a másik meccs is, de itt csak az egyik csapatnak van még esélye a rájátszásra, a Detroit Lionsnak.

A meccs elején a vendégek támadói egyáltalán nem tudtak haladni, de a Lions sem tudott elhúzni, két mezőnygóllal vezettek. A második negyed közepén aztán már touchdownt is szereztek, ehhez viszont egy bravúros elkapás is kellett Marvin Jonestól:

Már úgy nézett ki, hogy az első félidőt pont nélkül zárja a Bears, de aztán egy fumble után néhány másodperccel a szünet előtt a védők megszerezték a labdát, így egy mezőnygólt azért tudtak rúgni.

A második félidőt viszont a Bears irányítója, Mitch Trubisky interceptionnel kezdte, amit Matthew Stafford egy Eric Ebronnak adott touchdown-passzal büntetett.

https://twitter.com/NFL/status/942171425481244673

Ezután sokáig nem születtek újabb pontok, a negyedik negyed elején a vendégek közel jártak a szépítéshez, de Trubisky a Lions endzone-jában megint eladta a labdát.

https://twitter.com/NFL/status/942180622310653953

Két és fél perccel a vége előtt Benny Cunningham elkapásával még szépített a Bears, fél perccel a vége előtt viszont Trubisky megint elkapta a labdát – Darius Slay a második interceptionjét szerezte.

Matthew Stafford végül 237 yardot és két touchdownt passzolt, Mitch Trubisky pedig 314 yardig és egy TD-ig jutott, de három interceptiont is dobott, ráadásul yardjai nagy részét már komoly hátrányban hozta össze. A Bears legnagyobb baja azonban az volt, hogy

a támadójátékuk a futásokra épülne, azok viszont nagyon nem mentek:

összesen 43 yardig jutottak a földön.

A forduló első, csütörtöki meccsén a Denver Broncos 25-13-ra nyert az Indianapolis Colts otthonában.

Újabb súlyos sérülés a pályán

0

A védelmek közti különbség döntött az NFL 15. játékhetének első meccsén, a Denver Broncos 25-13-ra nyert az Indianapolis Colts otthonában.

Amikor a szezon elején eldöntötték, hogy ebben a fordulóban ez a meccs legyen a csütörtöki főműsoridős, valószínűleg arra számítottak, hogy két, a rájátszásért harcoló csapat találkozik majd. Csakhogy a Coltsban Andrew Luck egész idényben nem játszhatott, a Broncos pedig jó kezdés után teljes összeomlást produkált.

A meccs így leginkább a drafthelyek miatt volt fontos.

A Broncos irányítója, Trevor Siemian eladott labdával kezdte a meccset, amit touchdownnal büntetett a Colts – a másik irányító, Jacoby Brissett futott be az endzone-ba.

A következő drive-ban pedig megsérült Siemian, Brock Osweiler állt a helyére. A Coltsnál is volt egy sérülés, ráadásul egy sokkal ijesztőbb: Brandon Williamset hordágyra szíjazva vitték le a pályáról. Később kiderült, hogy

nem sérült meg se a nyaka, se a gerince,

egy agyrázkódással „megúszta” az ütközést.

Egy Colts-mezőnygól után a szünet előtt még szépíteni tudott a Broncos: kicsit szokatlan módon Osweiler futott egy TD-t, ezzel 10-7-re vezettek a hazaiak a szünetben.

A második félidő Colts-mezőnygóllal kezdődött, egy touchdownnal azonban a vendégek átvették a vezetést: Osweiler Cody Latimert találta meg az endzone-ban.

Sőt, mivel a Broncos Von Miller vezetésével továbbra is jól védekezett, Osweiler pedig úgy játszott, mint kis túlzással évek óta egyszer sem, Jeff Heuerman touchdownjával tovább növelték előnyüket a vendégek: egy sikeres kétpontos kísérlet után már 9 ponttal vezettek.

A Coltsnál a támadósor és a védelem sem nagyon tudott mit kezdeni ekkor a Broncossal: nagyon hosszú drive végén újabb mezőnygólt rúgtak a vendégek, ami azt jelentette, hogy öt perc alatt két TD-t kellett volna szerezniük a hazaiaknak. De újabb pont már nem született, 25-13-ra nyert a Broncos.

Trevor Siemian 67 yard és egy interception után sérült meg, Brock Osweiler viszont 194 yardot és 2 TD-t passzolt, egy touchdownt pedig futott is. Nagyszerű meccse volt C.J. Andersonnak is: 158 yardot futott – pont annyit, mint amennyit Jacoby Brissett passzolt.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!