Kultúra

Sztártenor „költözik” három évre Budapestre

0

A világhírű José Cura magyarországi állandó vendégművész lesz három éven át. Az argentin tenor énekesként, karmesterként és komponistaként a rádiós művészeti együttesekkel dolgozik együtt.

Világsztárral gyarapodik a hazai kulturális élet. A szinte megszámlálhatatlan szerepről ismert és díjakkal elhalmozott José Cura argentin operaénekes, zeneszerző, karmester a következő évadtól a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek (MRME) első állandó vendégművésze lesz – jelentette be Kovács Géza, az MRME ügyvezető igazgatója José Cura jelenlétében.

José Curát a 21. század tenorsztárja mellett a Domingo, Pavarotti, Carreras alkotta trióra utalva a

„negyedik tenornak”

is szokták nevezni.

Az ősszel induló koncertévadban Cura a Müpában vezényli Verdi Requiemjét november 13-án, 2020. január 29-én pedig a Zeneakadémián saját vígoperája, a Montezuma és a rőthajú pap című darab ősbemutatóját dirigálja. Énekesként Leoncavallo Bajazzók című operájában láthatja őt a magyar közönség 2020. április 21-én Canio szerepében a Müpában. Cura Magnificat és Ecce Homo című művét még idén ősszel hanglemezre rögzítik.

José Cura a Magyar Rádió Művészeti Együtteseivel közös terveikről elárulta, hogy többek között Németországba és Szlovéniába utaznak turnékörútra.

Tűzhöz közel álló pályázók az Operettszínház élére

Ilyen még nem volt! Három, a jelenlegi hatalomtól nem kimondottan messze álló ember aspirál, Kiss. B. Attila, operaénekes, Lőrinczy György, a mostani igazgató, és Szente Vajk színész, rendező, a Budapesti Operettszínház élére. Ezért tán mindegyiküknek még ígértek is valamit, különben nem valószínű, hogy pályáznának. Persze el is terjedtek a pletykák, hogy ki mögött ki áll.

Ez most nem olyan egyértelmű helyzet, mint amikor Vidnyánszky Attila pályázott a Nemzeti élére, és nem volt nehéz lefogadni előre, hogy vele szemben nem Alföldi Róbert, az addigi direktor nyer. Bár igaz, ami igaz, amikor egy ciklussal korábban, Alföldi pályázott, még más hatalmi viszonyok között, akkor is elég nagy lelki nyugalommal meg lehetett jósolni, hogy most éppen neki áll a zászló. Erre azt lehet mondani, hogy a Nemzeti vezetőjéről mindig a politika döntött. De, hát ugye most már a Budapesti Operettszínház is nemzeti intézmény, emiatt ugyanúgy a minisztériumhoz tartozik. Ezt a jogot, ha jól emlékszem, még Kerényi Miklós Gábor vívta ki direktor korában, leginkább azzal, hogy hungarikumnak nyilváníttatta az operettet. Most azt ne vitassuk, hogy legalább annyira osztrák meg francia is, meg azt se, hogy az Operettszínház mennyi operettet játszik, mert ugye a musical az a legkevésbé sem tekinthető hungarikumnak. Lényeg a lényeg, a nemzeti intézmény státusz előnyökkel jár, plusz támogatás is érkezett, és ennek kivívásában már valószínűleg komoly érdeme van Lőrinczynek is. Ahogy a tekintélyes mennyiségű, szintén jelentős bevétellel járó, külföldi turnék létrejöttében szintén, ezek szervezésében már akkor is közreműködött, még nem a színház tagjaként, amikor még egykori jó barátja, Kerényi Miklós Gábor volt az igazgató. Aki rapid módon volt kénytelen feladni művészeti vezetői posztját, és távozni a színházból, a zaklatási botrány idején. Újra pályázott, majd visszavonta pályázatát, és úgy hírlik, Kiss. B. Attiláét támogatja. Ahogy a Népszava információi szerint a szakmai bizottság tagjai is nagy fölénnyel, csak a színház két képviselője, Peller Károly színész és Rónai Pál karmester voksolt Lőrinczy mellett.

Az is röhej, hogy ezt így ki kell „furkászni.” Közérdekű dologról dönt a szakmai bizottság, miért kell titkolózni, miért nem lehet egy közleményt kiadni, hogy így döntöttek ők és ők. Na jó, itt élünk, és tudjuk, hogy az se számít, hogy mit dönt a szakmai bizottság, amikor például a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza esetében egyöntetűen a munkáját kiválóan, közmegelégedésre végző, addigi igazgató, Borsós Beáta mellett volt, akkor Őze Áron lett a direktor. Ráadásul olyan derék apparátcsik is akadt, aki a szakmai bizottságban még Borsós mellett volt, a végső döntéskor pedig már Őzét támogatta. De amúgy pedig arra is tudunk példát, nem egyet, nem kettőt, hogy a szakmai bizottságot is lehet úgy összeállítani, hogy a kívánalmaknak megfelelő eredmény szülessen.

Lőrinczy vitathatatlanul bevált direktorként, jól működő, sikeres színházat csinál, a klasszikus értékek megőrzése mellett nyitott új törekvések irányába is. És ezen nem változtat az, hogy bizonyos produkciók ízlésvilágán el lehet dilemmázgatni. A társulati szavazáson a legtöbben mellette álltak ki, de hát rendszerint ez sem sokat szokott számítani. Kiss B. Attilának, Kossuth-díjas operaénekesként, akinek nemzetközi tapasztalata is van, hiszen sokfelé fellépett a világban, nyilván köze van a zenés színházhoz, meg mint a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, valószínűleg a tűzhöz is közel áll. Vezetői képességeit nem ismerjük. Ahogy Szente Vajk vezetői képességeit se. Színész viszont zenés produkciókban, rendez is, és szerzőként ugyancsak jelen van, a Csoportterápia például épkézláb, sikeres musical. Ő sem lehet nagyon messze a tűztől, hiszen aki manapság huzamos ideig műsort vezet a köztelevízióban, általában nem az ellenzékiségéről híres.

Szóval van három szakmai szempontból nem érdemtelen jelölt, és ráadásul politikai szempontból is a fennálló számára nyugodtan választható. Most következik az, hogy ki az erősebb kutya kölyke? Valószínűleg ez következik. A döntés a miniszter kezében van. De, hogy a háttérben mi zajlott, és mi zajlik még, azt pontosan feltehetően soha nem fogjuk megtudni.

Elképesztően látványos és kevésbé komor lett az új Star Wars-film

Egyes részleteiben lenyűgöző, de azért korántsem mestermű Az utolsó Jedik, amelyben akadnak váratlan fordulatok, de korszakalkotó újdonsággal nem állt elő Rian Johnson író-rendező, aki Az ébredő Erőnél könnyedebb és érzelmesebb Star Wars-filmet készített. Kérdés, hogy erre a hangnemváltásra mennyire volt szükség.

A 2015-ben bemutatott Az ébredő Erő arra volt hivatott, hogy átvezesse a sztorit az eredeti trilógiából az újba, és felvonultassa azokat a karaktereket, akik aztán a következő két részben kibontakozhatnak. Ilyen szempontból a hetedik rész átmenetinek tartott film volt, és a történet igazi előrehaladását a nyolcadiktól lehetett várni. Ebben nincs is hiány Az utolsó Jedikben: több égető kérdésre választ kapunk, fontos dolgok történnek fontos karakterekkel, és az is érhetővé válik, hogy miért döntött úgy a Disney, hogy újabb Star Wars-filmeket bíz Rian Johnsonra. Az író-rendezőnek láthatóan rengeteg ötlete van, és attól sem kell félni, hogy hűtlen maradna az eredeti trilógia örökségéhez. Viszont éppen ez a két dolog az, ami zavaró is lehet Az utolsó Jedikben.

Rey (Daisy Ridley) Az utolsó Jedikben. Forrás: Fórum Hungary

Az ébredő Erő ugyanis az előbb említett átmenetisége ellenére is eléggé egyben volt sajátos, sötét hangulatával, Az utolsó Jediknek viszont már az első perceiben nyilvánvalóvá válik, hogy Rian Johnson más utat választott. A hetedik rész ünnepélyes utolsó jelenete után (Rey és Luke Skywalker első találkozása) szinte arcul csapják a nézőt a nyolcadik humorosnak szánt kezdő képsorai, és Johnson végig igyekszik vicces jelenetekkel oldani a feszültséget. Ez korántsem idegen a Star Wars-filmek világától, de akinek nem jön be a rendező humora, vagy kifejezetten értékelte Az ébredő Erő komorabb hangulatát, azt jópár dolog idegesíteni fogja a filmben. Félreértés ne essék, nem Jar Jar Binks szintű tévedésre kell gondolni, de azért van néhány olyan jelenet, beszólás, illetve fura lény, amiket nyugodtan ki lehetett volna hagyni a filmből.

Olyan, mintha Rian Johnson túl sok ötletét akarta volna belezsúfolni Az utolsó Jedikbe,

és, habár rengeteg kulcsjelenet van a filmben, amelyeket a kilencedik rész megérkezéséig, vagy még azután is lehet majd elemezni, kevés olyan dolog történt, amihez hasonlót ne láttunk volna korábban Star Wars-filmekben – akár többször is. Hiába a sok új helyszín vagy az új karakterek, azok a dramaturgiai elemek, amelyekből a sztori felépül, alapvetően ismerősek, pedig sokan épp az eredetiséget várták Rian Johnsontól. Persze a felszínen kifejezetten sok az újdonság, és az is igaz, hogy Rian Johnson még az ismerős szituációkat is képes érdekfeszítően tálalni. Az Első Rend és az Ellenállók űrbéli csatározásai pedig nemcsak elképesztően látványosak, hanem nagyon izgalmasak is, csakúgy, mint a szemtől szembeni összecsapások a két oldal képviselői között.

Forrás: Fórum Hungary/Lucasfilm Ltd.

Abban is hű maradt Johnson az eredeti trilógiához, hogy több olyan mellékszál van, ami elsőre baromi fontosnak tűnik, hogy aztán ne sokat vigye előre a történetet. Ezek szintén lehetnek megosztóak, de szerencsére a két és fél órás filmben jutott idő a főbb konfliktusokra is. Luke Skywalker (Mark Hamill), aki Az ébredő Erőben éppen csak megjelent, ezúttal sokat van a vásznon, és arra is magyarázatot kapunk, hogy mivel töltötte remeteként az életét. Valószínűleg nem nagy spoiler, hogy Hamill továbbra is szörnyen rossz színész, akit a rendező összes igyekezete ellenére nehéz komolyan venni, hiába ősz a haja és szakálla, és hiába emlegetik áhítattal az egész galaxisban Luke Skywalker nevét.

Szerencsére az ő történeténél

sokkal izgalmasabb Rey (Daisy Ridley) és Kylo Ren (Adam Driver) párosa, illetve a köztük lévő különös kapcsolat.

Annál is inkább, mert Driver zseniális választás volt a folyamatosan őrlődő Kylo Ren szerepére, és messze ő a legjobb színész az összes fontos szereplő közül. A Finnt alakító John Boyegának és a Poe Demeront játszó Oscar Isaac-nek is központi szerep jut Az utolsók Jedikben, illetve külön öröm, hogy Rose Tico (Kelly Marie Tran) és Holdo admirális (Laura Dern) személyében két fontos új női karakter is bekerült a filmbe.

Poe Demeron (Oscar Isaac) mellett BB-8 is fontos szerepet kap a filmben. Forrás: Fórum Hungary/Lucasfilm Ltd.

Az pedig kifejezetten érdekes, hogy Rian Johnson bizonyos tekintetben egészen aktuális filmet rendezett. Benicio del Toro opportunista figurájának köszönhetően például még az is szóba kerül, hogy kik gazdagodnak meg a hosszú ideje tartó háborúskodásból, hogy honnan érkeznek a fegyverek a szemben álló felekhez, és kik azok, akikkel a hatalomért folytatott harcban senki sem törődik.

Összességében tehát elég jó film lett Az utolsó Jedik, még akkor is, ha csak néhány jelenetében hoz igazi katarzist, Rian Johnson pedig néha túl is lőtt a célon. A két és fél órás játékidővel kapcsolatban viszont csatlakozunk Mark Hamill véleményéhez: tényleg nem tűnik soknak, hiszen szinte sehol nem ül le a film, és végig kifejezetten szórakoztató tud maradni.

Lyon: telt ház előtt vetítették a Körhintát

0

Telt ház előtt vetítették a 100 évvel ezelőtt született Fábri Zoltán Körhinta című klasszikusának felújított és digitalizált változatát hétfő este a lyoni Lumiére Filmfesztiválon – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.

A közlemény szerint a díszvetítés előtt Joël Chapron, az Unifrance képviselője méltatta a magyar alkotást, hangsúlyozva, hogy a filmet 1956-ban nagy sikerrel mutatták be a cannes-i filmfesztiválon, majd idén újra, a Cannes Classics programban is.

A filmtörténet kincseire fókuszáló lyoni mustrát a cannes-i filmfesztivál művészeti igazgatója, Thierry Fremaux alapította. A Lumiére-fivérekről elnevezett, évről évre októberben megrendezett világhírű fesztivál a felújított filmek elsőrangú bemutatkozási fórumának számít. A fesztiválon kedden is vetítik a Körhintát, a hamarosan francia moziforgalmazásba kerülő filmet 80 mozi képviselőinek külön is bemutatják.

Az újnáci és a földöntúli jóság

A földöntúli jóság és a nagyon is földi gonoszság találkozik az Ádám almái című produkcióban, a Radnóti Színházban. Egy az elaljasult világról tudomást sem venni akaró pap és egy Hitler fotót a szobája falára példaképként kitűző újnáci ütközik meg egymással, Anders Thomas Jensen Ádám almái című erőteljes darabjában, aminek témája híres filmként is közismert.

 

Horogkeresztet tetováltatott Adam a tar koponyájára, így nézetei napnál világosabbak. Pál András megszemélyesítésében árad belőle az agresszió. A nézése is dermesztő, a hanghordozása brutálisan fenyegető, fensőbbségtudat süt a lényéből, és bár börtön utáni közmunkára, ha úgy tetszik, javító-nevelő tevékenységre érkezett, rögvest érzékelteti, kár vele próbálkozni, ő aztán nem lesz hajlandó változni kicsit sem. Keresztülnéz azokon a társain is, akik hasonló célból vannak itt.

A László Zsolt megformálta pap, Ivan viszont arról nem vesz tudomást, hogy betoppant maga a megtestesült gonosz. Közvetlen, barátságos módon beszél hozzá, biztatóan meleg pillantásokkal veszi körbe, úgy kezeli, mintha régi barátok lennének. Rideg elutasítás a válasz. Sőt otromba, dühös ütés, amitől elered az orra vére. De ő mintha mi sem történt volna, rendületlenül közeledő, mosolygósan kedves, nem is érzékeli a brutalitást, folyamatosan árad belőle a jóság.

A tűz és víz találkozásának feszültsége van. Vibrál körülöttük a levegő. Ezt pedig igencsak érzik a többiek is. Az egykori teniszező, az alkoholistává lett, lecsúszott Gunnar, Schneider Zoltán megszemélyesítésében. A menekült Khalid, Rusznák András megformálásában, aki bosszúból benzinkutat rabolni jár, mert úgy gondolja, hogy a multik miatt kényszerült elhagyni a hazáját. Sarah, a gyermeket váró alkoholista nő, akit Radnay Csilla játszik, jól érzékeltetve a bűntudatot a piálásai miatt. Bálint András alakításában a nappal is pizsamásan flangáló, totálisan szétesett, egykori fasiszta őr, Paul, akit kísért a múlt.

Fotó: Dömölky Dániel

Kis társadalmi körkép, amiben senki nincs igazán megbékélve magával, mindenkinek feldúlt a lelke, de azért a papból örökkön örökké kisugárzó jónak, a totális naivsággal társuló, pozitív életszemléletnek gyógyító hatása van. A darab fő dilemmája, hogy elszánt, tántoríthatatlan jóra vágyással, a rossz tudatunkból való kizárásával, negligálásával, cselekvő humánummal, lehet-e változtatni a rútul elfajzott világon, vagy mindez csak falra hányt borsó, sőt ostobaság, végtelen kiszolgáltatottságot eredményez, mert a támadó agresszivitásra muszáj keményen válaszolni. Az újnácik pedig a darab szerint is egyre többen lesznek, jönnek és jönnek, Kelemen József adja gyilkos indulatú, riasztóan merev arcú vezérüket.

Már amikor a Hitler kép kikerül a szoba falára, és ezen inkább nevetünk, mint a hideg futkos a hátunkon, rögtön megérezzük, hogy ez közel sem realisztikus, hanem groteszk játék. Egymással ötvöződik a grandiózusan félelmetes és a röhejesen pitiáner, és ezt Szikszai Rémusz rendezőként igencsak jól elénk tárja. Megmutatja, hogy kínunkban már csak röhögni tudunk, de azért jelzi azt is, hogy az őrülettel határos elszántsággal, bámulatosan erős hittel, esetleg, csodával határos módon, netán a szilárdnak gondolt falakat is kicsit odébb lehet tolni, és valamicskét változtatni is lehet, ha csak egy emberen, hát akkor egyen.

Fotó: Dömölky Dániel

Amikor nagy a reménytelenség, mint sok tekintetben nálunk, egy ilyen történet erőteljesen hat, ahogy ezt a Paczolay Béla által rendezett remek pécsi előadás is bizonyította. Az újnáci fokozatosan a pap barátjává lesz, akinek akkora a hite, hogy a golyó sem fog rajta. Emiatt a Gazsó György által megszemélyesített cinikus orvos ott hagyja a kórházat, mert azt mondja, akinek meg kel halnia, haljon meg, ne élvezze a napfényt a kertben. Csomós Mari ősöregasszonyként néz végig bizonyos jeleneteket. Látszik rajta, hogy hatalmas élettapasztalatával már nem lepődik meg semmin. De egyszer hangsúlyosan megszólal, bibliai példázatot mond. Az egész darab hajaz Jób történetére. Az Öregasszony pedig tán Isten, aki lehet, hogy maga is sok mindent elrontott, tán ezért ekkora az emberiség szenvedéstörténete. De hát van némi fény az alagút végén, hiszen a pap barátjává lett a valamikori újnáci. Igaz, hogy az egykori haverjai jönnek csőstül, de most már legalább a pap nincs egyedül, ketten vannak ellenük. Mellbevágó, amikor legvégül a Baltazár Színház fogyatékkal élő színészei bejönnek a színpadra, és énekelni kezdenek az Örömódából. Ezekkel a kiszolgáltatott, de mégis kedvvel teli, elesetten is energikus emberekkel kezd foglalkozni a két barát.
Van hitük, van lendületük, tán jövő is van.

Bródy és Mandoki a Budapest Parkban

Kapott Bródy János rendesen, hideget és meleget, amiért augusztus 8-án a Budapest Parkban Leslie Mandoki vendégeként – Charlie mellett – ő is fellép.

Való igaz, Leslie Mandoki, eredeti nevén Mándoki László, Orbán Viktor köreihez tartozik.

Előszeretettel mutatkozik és fotóztatja magát a miniszterelnök társaságában,

két évvel ezelőtt pedig az ATV-n adott botrányos interjút, ahol rögtön az elején igen erős felütéssel indított.

„40 évvel ezelőtt a kínzás, a lehallgatás, a határon való agyonlövés természetes dolog volt.”

Ezt mondta Mandoki, és aki élt már akkor, és még mára sem hülyült el teljesen, az tudja, hogy ez nem igaz. Mandokinak azonban jogában áll úgy emlékezni, ahogyan akar, betudjuk ezt annak, hogy így akarja megszolgálni az Orbán-kormánytól kapott több mint egymilliárd forintot.

A történet másik főszereplőjét, Bródy Jánost nem kell bemutatni. Generációk nőttek fel a dalain, mintegy félezer szöveget írt, köztük azt, amely nemzedékek himnuszává vált.

Bródy János ikon Magyarországon.

Nem Orbán Viktor ellensége, hanem a szabadság, a függetlenség megtestesítője.

Ha nem magyarul írná a dalait, akkor legutóbb – elsőként a zenészek közül – nem Bob Dylan kapott volna irodalmi Nobel-díjat.

Mándoki és Bródy, gondolhatnánk, tűz és víz. Ők ketten egy színpadon, ugye, ez csak egy rossz vicc?

Amúgy, volt már ehhez hasonló. Legutóbb egy évvel ezelőtt az verte ki sokaknál a biztosítékot, hogy a Quimby fellépett Tusványoson. Tusványosról mindenki tudja, hogy Orbán és társainak kedvenc toborzó terepe, ott szokta a miniszterelnök elmondani azokat a gondolatait, amelyekkel idehaza csak később mer előhozakodni.

Zárójel: nekünk, magyarországi magyaroknak Tusványos Orbánt jelenti és azokat az Erdélyben élő honfitársainkat, akik, amikor majd eljön az ideje, a Fideszre fognak szavazni.

Tusványosnak azonban ez csupán egyetlen és csak kicsiny szelete.

A politika természetesen jelen van, de az ottani közönséget ez szinte egyáltalán nem érdekli.

A Magyarországról Tusványosra tévedt politikusokat többnyire néhány tucat ember hallgatja és Orbán előadásain is csak ezren szoktak megjelenni. Szemben a zenei programokkal, ahol az ismert magyar zenészek produkcióját tízezrek nézik, hallgatják. Politikáról nincs szó, ám Tusványost Magyarországon mégis Orbánnal és a Fidesszel azonosítják. Zárójel bezárva.

„Mi csak zenélni mentünk”,

magyarázkodott utóbb a Quimby, és hiába hogy tényleg csak zenélni mentek, sokaknak rossz érzésük támadt a fellépés után.

Most kétségbeesetten találgatják a szimpatizánsok, mi vehette rá Bródyt a Mandokival közös fellépésre. Az kizárt, hogy gesztust gyakorolna Orbánék felé, vagy, amint azt többen gondolják, „hidat próbál építeni” a két tábor között.

És az sem valószínű, hogy van az a pénz, amiért korpás lett a haja.

Bródy – vélhetően és megérdemelten – a szövegeiből adódó jogdíjak révén az egyik legjobban kereső magyar zenész, ha valakinek, neki biztosan nincs szüksége Orbán pénzére. És, ami még ennél is fontosabb: bölcsebb és tisztességesebb annál, minthogy ledöntse a saját szobrát, eladja a lelkét, elrondítsa a felépített életművét néhány odavetett állami forintért.

A legvalószínűbb az, hogy Bródyt és Mándokit régi zenészbarátság fűzi össze. Még abból az időkből, amikor Leslie még László volt, és nem mondott olyan kapitális baromságokat, hogy a hetvenes években a kínzás, a lehallgatás, a határon való lelövés természetes dolog volt.

Kedden este, a koncert után akár okosabbak is lehetünk. Mert bár boldogult ifjúkorunkra emlékezve bármikor szívesen meghallgatjuk ezredszer is, hogy Sárika egy kicsikét butácska, és azt is, hogy Elmegy a Kugli egy este berúgni, mert ő az a Kugli, ki nincs fából. De sokunknak megnyugtatóbb lenne, ha Bródy arról énekelne, amiről az utóbbi időkben mindig: hogy Lesz még magyar köztársaság, vagy arról, hogy Ezek ugyanazok.

Kihagyhatatlan Ryan McGarvey blues-rock gitáros koncertje

0

Immár negyedik alkalommal látogat Budapestre pénteken, április 12-én ez a nem mindennapi tehetséggel megáldott gitáros, akit ismét az Analog Music Hall színpadán láthatunk, csakúgy, mint tavaly május elsején.

A legújabb, Heavy Hearted címre keresztelt korongja négy év szünet után jelent meg, amelynek a turnéjával jön hozzánk, sőt, egyedülálló módon egy külön akusztikus estet is ad a nagykoncert előtti estén.

Elmondhatjuk róla, hogy a hazai blues-rock közönség egyik nagy kedvence Ryan McGarvey, bár még csak a harmincas évei elején jár, mégis rengeteg zenei díjat tudhat a zsebében. Ő már a jelen gitáros istenei közé tartozik, hiszen a közönség szeretetén és rajongásán túl a szakma legnagyobb neveinek elismerését is kivívta zenéjével. Joe Bonamassa is elismerően nyilatkozott róla, és azon túl, hogy baráti szálak kötik össze őket, szakmailag is „jóváhagyta” Ryan karrierjét, és fiatalkori önmagát látja benne.

Hősünk 1986. október 30-án az új-mexikói Albuquerque városában született. A zenével szülei lemezgyűjteménye révén ismerkedett meg, mint szinte minden zseniális gitáros a korosztályából: a klasszikus rock nagyjain nőtt fel, majd belecsöppent a blues zenébe. Eleinte Robert Johnson, Elmore James, John Lee Hooker, B.B. King, Albert King és Freddie King felvételeit hallgatta, később olyan kortárs blues zenészek muzsikájába szeretett bele, mint Kenny Wayne Shepherd, Chris Duarte és Joe Bonamassa.

Első sikerét 2006-ban a Guitar Center szervezésében évente megrendezett Guitarmaggeddon: Next King Of The Blues verseny megnyerésével érte el. A következő esztendőkben megszámlálhatatlanul sok rangos díjat nyert világszerte, és a legnagyobbak elismerését is begyűjtötte, hisz Jeff Beck, B.B. King és Joe Bonamassa is felfigyelt rá.

Pályafutása egyik legnagyobb sikerének tartja, hogy Eric Clapton négyezer előadó közül választotta a 2010-es chicagói Crossroads Guitar Fesztivál fellépői közé. Eddig összesen négy lemezt (Forward In Reserve, Redefined, The Road Chosen, Heavy Hearted) adott ki, mindegyikről elmondható, hogy nagyszerűen sikerült és csak saját szerzeményei szerepelnek rajta. 2018-ban megjelent első koncertlemezét pedig legutóbbi budapesti fellépése alkalmával „nyújtotta át” a közönségének.

A mostani koncertjén Artha Meadors (basszusgitár, vokál) és Wayne Proctor (dob) lesznek a társai.

Déryné módjára járom az országot

Koltai Róbert új produkcióban, a Batangban, új színházi helyen, a Hungarikum pódiumon játszik. Még dédelget filmterveket, hiszen 9 filmjének, csak a mozikban 2,3 millió nézője volt. Azon meglepődött, hogy amikor Vámos Miklóssal benyújtottak egy forgatókönyvtervet, az első lehetőséget sem adták meg számukra, pedig tudható, hogy azért már mindketten letettek valamit az asztalra.

Szirtes Balázzsal már játszottál együtt és rendezted is őt a Lulu előadásában…

És Veszprémben, A gondnokban is együtt dolgoztunk, ő alakította Kiss Pista egykori szerepét, akivel még a főiskolán játszottam együtt Pinter darabjában. Szirtes csodálatos volt a produkcióban, egészen picit a mostani figura emlékeztet arra, akit Veszprémben alakítottam, mert az akit most megformál is egy kicsit agya beteg. Nagyon nagy belső élete van, nem mond ki dolgokat és ha beszél, annak különös jelentősége van.

Tulajdonképpen akkor logikus volt, hogy Szirtessel együtt mutattok be valamit?

Semmi sem feltéten logikus, mert a darabot tulajdonképpen Gaál Ildi hozta, és ő rendezte. Ildi odaadta nekem, és úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk valahol bemutatni. Nyáron csináltam néhány estet, amit az Esztrád Színház égisze alatt játszottunk. Így találkoztam az igazgatójával, Bezzegh Zoltánnal és szóba került, hogy lenne esetleg egy kétszereplős darab, amit Ildi rendezne. Erre, a legnagyobb meglepetésemre azt válaszolta, hogy ennél jobbat nem mondhattam, mert nekik most pontosan egy ilyen két szereplős darabra lenne szükségük.

A címbéli Batang egy távoli sziget…

Igen, talán Indonézián túl, talán innen, talán nincs is. Itt van egy idősödő ember, aki igazán jól tud beszélgetni a kitömött papagájával. Egy szenilis valakiről van szó, jócskán elindult a demencia felé. Tényleg hiszi azt, hogy élő az a papagáj, meg tud vele beszélni dolgokat. Közben Batangról álmodozik, mert képzeletében tengerész volt. De közben erről szó sincs, ő egy könyvelő volt, ahogy a darab végén kiderül. Ebbe az idillbe becsönget egy fiatalember, akinek tulajdonképpen csak azért nem kell börtönbe vonulnia, mert enyhítettek az ítéletén, börtön helyett szociális munkát kell végeznie. Emiatt nem börtönre, hanem szociális munkára ítélik. Szerepem szerint énhozzám érkezik erre a szociális munkára. Mint a tűz meg a víz, úgy illünk össze, miközben kiderül róla, hogy ő se százas. Végül már jól megértik egymást és az öreg elindul az ő képzeletbeli Batangja felé.

Olyan helyen mutattátok be a produkciót, ahol eddig még nem játszottak színházat.

Revük voltak ott, hungarikum show-k külföldieknek.

Ez a Gerbeud Cukrászda felett van.

– A cukrászda fölött az első emeleten van egy díszterem, ahol régebben is rendeztek fogadásokat. Ezt most megvette az Esztrád Színház. Hungarikum Pódium néven ez az első színielőadás. Érdekes, hogy Franciaországból nem sokára hazahoznak egy kamiont, ami színházi kamion. Nyolcvan személyes nézőterű, 4×5 méteres színpadot lehet belőle varázsolni egy gombnyomásra. A kamionban benne van a díszlet is. Eddig négy előadás volt a Hungarikum Pódiumon a Batangból, sírnak rajta a nézők, és kicsit mosolyognak is.

Pesten most azonkívül, hogy Haumann Péter helyett játszol A mi osztályunk előadásában a Kamrában, nem is nagyon vagy rendszeresen látható.

Azért már egy éve játszom Haumann helyett. És Thália is befogadott két előadást is, amelyeket rendeztem és színészként is jelen voltam bennük.

Nagyon régóta nem kötődsz igazán pesti színházhoz. Ez nem zavar?

Egyáltalán nem, mert nekem bejött a szabadúszás, például a József Attila Színházban tizennyolc év óta megy a Balfácánt vacsorára előadása.

De már csak havi egy-két alkalommal.

Nem bírnak több előadást egyeztetni, mert szanaszét van mindenki. Négy évig Szombathelyen nagyon jó dolgokat csináltam. Játszottam, rendeztem. Nemhogy nem vagyok elégedetlen, hanem totál elégedett vagyok. Azzal pedig pláne, hogy a Katona Kamrájában már egy éve lépek fel. Járom az országot, a Körúti Színházban rengeteget játszom, ezeknek a produkcióknak a jó részét rendeztem is. Tömegesen nézik az emberek, imádják, én meg vállalom, hogy Déryné módjára járom az országot. Ez is színház. Mindegy, hogy a Kaposvári Csiky Gergely, a Katona József Színház vagy a Körúti Színház jó esőadásairól van-e szó. Csak hát a Körúti Színház vidéki előadásaira nem jut el senki a szakmából. Egyébként, ha a Batangban játszott szerepem lenne az utolsó az életemben, akkor is nyugodtan mennék az eltávozott barátaim után.

A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházhoz is kötődsz. A Képzelt beteg címszerepét játszod.

Budapesten a RaM Colosseumban is többször játszottuk a Képzelt beteget, totálisan telt ház előtt, Bozó Andreával, Gyuriska Jánossal, aki az ország egyik legjobb színésze, ezt állítom. Bozó Andreával pedig megengedjük magunknak azt, hogy sokat rögtönözzünk, és Molière odafönt mosolyog.

Szóval akkor te most vándorszínész lettél?

Hát én mindig az voltam. Egy pillanatra nem állapodtam meg, amikor Pesten voltam, akkor sem. Most, amikor már a színészek egy jelentős része szabadúszó, már teljesen rendben van ez így. Csak a lustábbja nem nagyon vállal ilyesmit.

Nem vágysz már társulathoz? Nem érzed azt, hogy valamiből esetleg kiszorultál?

Mostanában egyáltalán nem érzek ilyesmit. Engem a négy év Szombathely, most a Batang és A mi osztályunk abszolút helyretesz. Sokan nem hiszik el, de magánszínházban is lehet jót csinálni. Például rendeztem most egy remek vígjátékot Ivancsics Ilona színtársulatánál, a Színházkomédiát. Szirtes Balázs abban akkorát játszik, hogy leszakad az ég. Rossz színészt játszik, zseniálisan. De abban az előadásban mindenki jó, Farkasházy Rékára valósággal meglepett.

Filmet csinálni már nem is szeretnél?

Még nem mondtam le róla teljesen.

Van terved és azzal már próbáltál pályázni, házalni?

Így konkrétan nem, de szó van dolgokról. Viszont ha azt mondom, hogy A vállalkozó című darabból, amit hatan játszottunk Babarczy László rendezésében, már öten meghaltak és csak én élek, akkor olyan baromi nagy filmterveim nem lehetnek, amikor három év jó esetben egy filmnek a gondolattól a moziig való eljutása. Most az van, hogy beleszólnak a forgatókönyvbe és ezt szinte mindenki elfogadja. Nekem eddig 2,3 millió nézője volt a kilenc filmemnek, és mégis beleszólnak, pedig ha Vámos Miklóssal közösen beadunk egy forgatókönyvet, akkor tudható, hogy már mindketten letettünk valamit az asztalra.

De hát erre azt lehetne mondani, hogy neked nyilván bejárásod van Andy Vajnához, akitől igencsak sok függhet a támogatás terén, hiszen A miniszter félrelép című filmnek, aminek ő volt a producere, te voltál az egyik főszereplője.

Nem, nem lehet ilyet mondani. Ha én jelentkeznék nála, akkor nem rúgna ki, de a film óta nincs semmilyen viszonyunk.

A miniszter félrelép forgatása óta nem is beszéltetek?

Beszéltünk, de mindenkinek azt mondja, hogy ő egy szavazat, nem szól bele.

Gondolod, hogy ez tényleg így van?

Nem gondolok semmit, biztos, súlya van, de ott van öt ember és ha erről most részletesen írnál, akkor elintéznénk, hogy soha többé ne legyen filmem. Ő tényleg nem szól bele, legfeljebb megérzik, hogy mit akar. Egy évvel ezelőtt volt egy nekiiramodásunk, akkor egyáltalán nem lepett meg, ami történt. Hogyha a második fordulóban kidobják azt, amit már egy kicsit komolyabban csináltunk, akkor nem lepődöm meg, de hogy az első lehetőséget sem adták meg, azon kicsit csodálkoztam.

Alfonso Cuarón, mexikói filmrendező és a Bohemian Rapsody aratott a Golden Globe díjátadónn

0

Alfonso Cuarón mexikói filmes Roma című munkájáért a legjobb rendezőnek, valamint a legjobb külföldi filmnek járó Golden Globe-díjakat.

Rami Malek Bohemian Rapsody című filmje nyerte a legjobb film díját. Ugyanő kapta a legjobb drámai férfi színésznek járó Golden Globe-díjat a Los Angelesben megrendezett díjátadó ceremónián.

A legjobb drámai színésznő díját Glenn Close kapta a The Wife című filmben nyújtott alakításáért.

A legjobb a musical/vígjáték kategóriában a brit Olivia Colman kapta The Favourite című filmben nyújtott alakításáért, míg ugyanebben a kategóriában a legjobb férfi színész Christian Bale lett a Vice című filmben nyújtott alakításáért.

A televíziós dráma sorozat kategória díja az Americans-é lett, az animációs film díját pedig a Spider-Man:Into the Spider-Verse kapta.

Földbe állt az űrutazó cigány sztorija

Értelmezhetetlen katyvasz lett Lengyel Balázs Lajkó – Cigány az űrben című nagyjátékfilmes bemutatkozása, amely elvileg fekete komédia, de igazából teljesen meghatározhatatlan jellegű alkotás. Már a téma alapján is elborultnak tűnt a film a cigány kozmonautáról, aki még Gagarint is megelőzte az űrben, de szórakoztatóan elborultnak. Az ígéretes alapötletből azonban sajnos korántsem sikerült jó filmet kihozni.

 

Érthetetlen, hogy a Filmalapnál, amely kiemelten kezeli a támogatásra méltónak talált filmtervek esetében a forgatókönyvfejlesztést (ennek hasznosságáról a szakma is rendre elismerően szól), hogyan mehetett át egy olyan forgatókönyv, amiből végül a Lajkó lett. Nehéz elhinni, hogy senkinek nem tűnt fel, hogy ebből nem fog összeállni egy film – és akkor még nem is említettük, hogy a rendező, Lengyel Balázs eddig elsősorban szintén forgatókönyvíróként volt ismert. Az Aranyélet második évadának vezető írója volt, és a Lajkó társforgatókönyvírójával, Lovas Balázzsal ketten jegyezték a tavaly bemutatott Kojot című filmet, amit a kritika nagyon szeretett, és a filmhetes balhé után a nézők szívébe is belopta magát.

Első saját nagyjátékfilmjének valószínűleg az lett a veszte, hogy

túl sok mindent akart belepakolni íróként, rendezőként pedig képtelen volt ennyire heterogén alapanyból kihozni valami jót.

Pedig papíron kellően jól hangzott a sztori ahhoz, hogy valami különleges alkotás szülessen belőle, bár azt is lehetett érezni, hogy vagy nagyon vicces, vagy nagyon fárasztó lesz a végeredménye. Inkább ez utóbbi teljesült, azzal a korrekcióval, hogy a legerősebb érzése a nézőnek a film megtekintése után a zavar: mi is volt mindez, amit most láttunk?

Gyabronka József (Karmazsin elvtárs) és Keresztes Tamás (Lajkó) Forrás: Vertigo Media

A történet főszereplője Serbán Lajos, azaz Lajkó (Keresztes Tamás), aki mindenáron űrhajós akar lenni annak ellenére, hogy az apja, Flórián (Pálffy Tibor) már gyerekkorában megmondja neki: a cigányok nem mennek az űrbe. Lajkóba édesanyja (Papadimitriu Athina) ülteti el a világűr iránti vágyódást, aki ráadásul éppen fia egyik rakétakísérletének az áldozata lesz. Lajkó ennek ellenére kitart az álmai mellett, és az ügyefogyott helyi potentát, Karmazsin elvtárs (Gyabronka József) is támogatja a „kiképzését” a maga szerény eszközeivel.

Lajkó a téesz pilótájaként és egy megbuherált hőlégballonnal éli ki repülés iránti vágyát, de közben kitör az 56-os forradalom, és véletlenül összetűzésbe kerül a Vörös Hadsereggel. Innentől akár tragikus vég is kinézhetne Lajkónak, de ehelyett mesebeli fordulatot vesz az élete:

kiválasztják a szovjet űrprogramba kozmonautajelöltnek, és jótevőjével, Karmazsin elvtárssal Bajkonurba utazhat.

Útközben Flórián is csatlakozik hozzájuk, akinek sikerül meglépnie a börtönből, és ha már így alakult, fiával tart. Az űrközpontban aztán egyre sokasodnak az intő jelek, amik arra engednek következtetni, hogy mégsem diadalmenet vár Lajkóra, inkább egy sor leküzdendő akadály. Maga Brezsnyev felügyeli a versenyt, amelyben négy lehetséges jelölt versenyez az űrutazás jogáért – bár egyre inkább világos lesz, hogy a szovjetek nem egy kommunista hőst keresnek a fura kozmonautaolimpián, hanem kísérleti nyulat. Túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen, hogy az oroszok egy magyart, ráadásul egy cigányt akarnak elsőként az űrbe küldeni. Ahogy Brezsnyev elvtárs is megmondja: Lajkó nem lehet az első ember az űrben, maximum az első cigány.

Forrás: Vertigo Media

Ez alapján simán lehetne szórakoztató és még elgondolkodtató is a film, és az ember a kezdetekkor hajlamos is egy-egy fura jelenet vagy kínos vicc után azt gondolni, hogy biztos lesz ez még jobb. Például ebben reménykedünk miután végignézzük, hogy a kis Lajkó (Varga Zétény) a kerti budiból épít rakétát (kitalálhatják, mi lesz itt a fő poénforrás). Sajnos azonban maximum egy-egy jelenet erejéig tudunk túllépni ezen, de egy pillanatig sem áll össze a film. Eleve teljesen érthetetlen a történetvezetés: van, hogy jó hosszan időz a film valamin (például a szovjet elvtársak csókolózási mániáján), ami se nem viszi előre a sztorit, se nem vicces, máskor egy néhány mondatos narrációval elintéznek az alkotók valami fontosat ahelyett, hogy a bemutatásával fáradnának.

Miközben a fő történetszál sem működik, a Lajkó tele van fura mellékszálakkal is, például Lajkó apjáról, akinek semmi, de tényleg semmi dramaturgiai szempontból értelmezhető szerepe nincs. Az egyetlen, ami miatt érdemes volt beletenni a filmbe, hogy ő maga a megtestesült cigány sztereotípia, miközben Lajkó pedig nagyon nem az – mintegy ellenpontozzák egymást. Ez akár megint érdekes is lehetne: Lajkó, akit az egyenlőségelvű kommunisták is leírnak azzal, hogy cigány, a saját közösségében is különc. De ezzel sem kezd igazából semmit a film, mint ahogy semmi mással sem. Pedig az exnáci versenyző, a Böger Anna által alakított Helga Mengele (igen, az a Mengele) révén még a holokauszt témája is bekerül a filmbe ’56, a hidegháború és az űrverseny mellé. Ja, és a szintén a sztoriba erőltetett szerelemi szálakról, amelyek közül a homoszexuális különös jelentőségre tesz szert, még nem is szóltunk.

Ráadásul Lengyel Balázs nem állt meg az abszurd és groteszk elemeknél, hanem még a szürrealitás irányába is kikacsingat néhányszor. Tényleg van itt minden, mint a búcsúban, és jó kerettörténet ide vagy oda, nehéz lenne ezeket összehozni egy értelmes filmmé. Úgy meg, hogy az űrutazós sztori sem működik, esély sincs erre. A legkülönösebb mégis az, hogy

a sok fura és bizarr elem mellett a történet összességében bántóan kiszámítható.

Néha szinte előre látjuk vagy halljuk, mit fog tenni vagy mondani az adott szereplő, és csak remélni lehet, hogy aztán mégsem az történik. De sajnos rendszerint csalatkozunk ebben a reményben.

Forrás: Vertigo Media

Ami pozitívumként említhető, az a Lajkó látványvilága, annál is inkább, mert látszik, hogy nem sok pénz állt az alkotók rendelkezésére. A filmben a díszletekkel és a jelmezekkel megteremtett 50-es évek miliő egyszerre hiteles és karikatúraszerű (Valcz Gábor és Sinkovics Judit munkája), sajnos a karakterekről ez viszont már nem mondható el. Karmazsin elvtárs lehetne vicces, de aztán olyan irányba halad a története, amin már nem lehet nevetni, Flórián karaktere ugyebár eleve csak koloncként lóg a történeten, a többieknek meg még ennyi lehetősége sincs a kibontakozásra. Lajkóból a nagyszerű Keresztes Tamás mindent kihozott, amit csak ebben a sztoriban lehetett, és tulajdonképpen a látvány mellett az ő karizmája az, ami valamennyire a hátán viszi a filmet. De maga a karakter ettől még szintén nincs jól kidolgozva.

Miközben a mondanivaló elvileg az lenne, hogy nem kell feladni a legképtelenebb álmainkat sem, Lajkó legtöbbször csak sodródik a célja felé a történetben, ráhatása nem sok van rá. Kicsit olyan, mintha maga a rendező is így járt volna a filmjével.

FRISS HÍREK

Törött tükör...

Színház-beda...

Teljes front...

Mit akar Put...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK