Kultúra

Olcsó díszlet?

0

Ha Budapest sziluettje felkerül a világ ismert szimbólumai közé, akkor már nem lehet eladni másnak, csak Budapestnek. Ahogy az Eiffel-torony előtt sem lehet Star Warst forgatni.

A rendszerváltás előtt az „amerikai film”, mint jelenség, megtestesítője volt számos elérhetetlen kelet-európai vágyálomnak: a nyugati életszínvonalnak, szabadosságnak, színes ruháknak, jókedvnek, tengerpartnak, gyors autóknak – írja Kollai István a pozsonyi Új Szóban.

„A rendszerváltással minden szempontból megnyílt az út nyugat felé, de az amerikai álom és Hollywood továbbra is nagyon távolinak tűnt.

Aztán az utóbbi évtizedben lassan Hollywood jött el Közép-Európába.”

„A térség ugyanis egy lett a kedvelt forgatási helyszínek közül. Budapesten először talán az váltott ki szenzációt, amikor itt forgatták Madonna főszereplésével az Evita című filmet; a magyar fővárosnak ekkor a századfordulós Buenos Airest kellett eljátszania. A Kémjátszmában, Robert Redford és Brad Pitt mögött, az ötvenes évek Berlinjét kellett Budapestnek felidéznie. A világ filmvásznain így feltűntek a pesti utcák, Robert Redford a Dohány utcai zsinagóga előtt üldögélt, Madonna a Néprajzi Múzeum lépcsőin sétált és Csepelen tüntetett.”

„Budapest például, miközben ténylegesen népszerű lett az amerikai filmesek körében,

alapvetően csak díszletként szolgál.

Ugyanez igaz Pozsonyra is, vagy az adriai tengerpartra. Friss hír, hogy Pierce Brosnan Horvátországba indul forgatni, hogy a Mamma Mia-musical jeleneteit felvegyék – azokat a jeleneteket, amelyek a forgatókönyv szerint Görögországban játszódnak…”

„Ha már egyszer a Mamma Mia jeleneteit egy napsütéses horvát szigeten veszik fel, akkor miért nem játszódhatna a film is egy napsütéses horvát szigeten? Görögország ennyivel trendibb, „menőbb” lenne? A nézők kevésbé éreznék át a film romantikáját, ha az lenne kiírva a tájat bemutató vágóképek alá, hogy Croatia? Sajnos úgy tűnik igen, a rendezők és producerek ettől tartanak. Emögött nyilván az áll, hogy

Hollywood és a filmes szakma az egész világ piacára termel,

az egész globális konzumvilágot látja el mindenki számára tetszetős képekkel, egyenérzelmekkel és sablontörténetekkel, és olyan terméket szeretne gyártani, amit mindenki meg tud emészteni. Hasonlóan a hamburgerekhez.”

„Valószínűleg egyébként a turizmus lehet a kiút ebből a csapdából: ha Budapest sziluettje felkerül a világ ismert szimbólumai közé, akkor már nem lehet eladni másnak, csak Budapestnek. Ahogy az Eiffel-torony előtt sem lehet Star Warst forgatni. A magyar főváros most nagyjából ezen az úton jár, az ismertsége és népszerűsége egyre nő – a TripAdvisor éppen beválasztotta a 25 legnépszerűbb város közé a világon – és ez kivezetheti abból a csapdából, hogy háborús és fantasy filmek olcsó díszlete legyen.”

Öregkori lángolás

Kevés olyan energikus, szédülten bolond, tébolyult szerelmest láttam a deszkákon, mint Felkai Esztert a Macskajátékban. Örkény István többek között arról ír, hogy öreg korban is elkaphat valakit a hév, végzetesen belebolondulhat valakibe, akár totálisan kivetkőzhet önmagából, vagy tán éppen ekkor önmaga, csak mások szemében tűnik bolondnak. És persze lehet ugyanolyan rémülten féltékeny, mint egy húszéves. És Felkai mindezt el is játssza a Békéscsabai Jókai Színház produkciójában, ami a Vidéki Színházak Fesztiválján, a Tháliában is látható volt.

Felkai remek színésznő, dühít, hogy országosan milyen kevesen ismerik, de hát pályája zömét a békéscsabai teátrumban töltötte, ami túl kevésszer került a szakma középpontjába, sőt, bizonyos időszakban lesajnált helynek is számított. De ő mindig állt a vártán, főszerepek sorát játszotta el jól, akár kevésbé színvonalas előadásokban is. Nagy élményem vele például a Shirley Valentine című monodráma, amiben sokat nevettetett, de fájdalmas húrokat is pengetett, bemutatott egy roppant vagány, mégis elmagányosodó nőt, aki teli van vitalitással, vehemenciával, minden elkeseredése ellenére teli van életkedvvel, agyonüthetetlen. És tulajdonképpen ez kell az Örkény által remekbe írt Orbán Bélánéhoz is, aki tipikusan kelet-közép-európai nő, a történelem megtanította arra, hogy mint a keljfeljancsi, mindig talpra kell állni, nem szabad ott maradni a gödörben meg a letargiában, és, hogy ebben az egyik legfőbb fegyver a humor, és felnőtt korban is a játékosság.

Felkai rendelkezik mindezekkel a tulajdonságokkal, mégis vagy kilenc éve önszántából, ünnepelten, jutalomjátékkal ott hagyta a színpadot, de szerencsére a Macskajáték főszerepére visszaédesgették. Sok-sok Macskajátékot láttam, például a mély, megrázó Sulyok Máriával, az erőtől kicsattanó Psota Irénnel. Felkai ezzel az alakításával ott van a nagyok között, egy energiabomba, ugyanakkor hihetetlen mennyiségű csalódottságot, fájdalmat, szenvedést sűrít magába, és ezt keveri groteszk módon elementáris, fanyar, csípős humorral. Az első részben, tán a pesti vendégjátéktól, a tévéfelvételtől izgulva, kicsit kapkod, hadaróan gyorsra veszi a tempót, és ezt nem mindig bírja hanggal, de végül is ez a hihetetlen felpörgetettség, az idegességében elcsukló, olykor fátyolossá váló hang is hozzátartozhat Orbánné egyéniségéhez.

Forrás: Békéscsabai Jókai Színház

Nekem komoly meglepetés a nyugatra szakadt, tolószékbe kényszerült, az életét téli álomként élő, higgadt, megfontolt úriasszonnyá vált testvére szerepében Fodor Zsóka. Ő ugye a legtöbbeknek a nem éppen visszafogottságáról és disztingváltságáról híres Magdi anyus a közismert, szuper népszerű sorozatból. Legutóbb egy húzd-meg ereszd meg, rohangálós, hangoskodó, harsány bohózatban láttam, és akkor már tudtam, hogy látom majd Gizaként. Az ember előítéletei gyakran a tapasztalatain alapulnak, de ezekre persze rá lehet cáfolni, ahogy ez most is történt. Fodor Zsóka ezúttal tartásos, kulturált, végletekig kifinomult, megfontolt, alapvetően nyugodt, tartózkodó úrinő, akinek a gesztusai is visszafogottak, a mimikája sem harsányan élénk, mégis kifejező.

Vele együtt az egész előadás nagyon rendben van, és a második részre egészen magas hőfokúvá izzik. Juhász Róza rendezőként nem eszelt ki semmi extrát, vadat, különöset, de érezhetően szeretettel előcsalta a színészekből a játékkedvet, és hagyja is őket játszani. Kiérdemesült operaénekesként, a szerelmi háromszög „tárgyaként”, Mészáros Mihály elhiteti, hogy bár egyáltalán nem egy erkölcsös és gáláns grál lovag, sőt sok tekintetben kibírhatatlan fráter, valaha nagy művész volt, akiért még most is lehet rajongani. Orbánné barátnőjeként, a szerelmi háromszög harmadik tagjaként, Kovács Edit eljátssza azt a skrupulusok nélküli nőt, aki képes kisemmizni a barátnőjét. Tarsoly Krisztina által hiteles az élhetetlen, de fölöttébb jólelkű, csupa szeretet szomszédasszony, Egérke. Orbánné lánya Liszi Melinda, Presits Tamás a veje, munkahelyi agyonterheltség miatt képtelenek bármiféle érdemi figyelemre, törődésre. Nagy Róbert ellenben figyelmes pincér. Somfai Éva Cs. Bruckner Adelaida, a kiöregedett operaénekes szipirtyóvá lett mamája. Libor Katalin a díszletekkel és a jelmezekkel egyáltalán nem helyezte a mába a történetet, hat az enélkül is.

A produkciót méltán vastapssal, sőt ovációval fogadta a publikum.

 

Zaklatás

Szinte egyfolytában zaklatják a fiatal, tehetséges színésznőt. Leteperik, majdnem megerőszakolják, zaklatják szóval, nézéssel, rábeszéléssel, pénzzel, gazdagság, jólét ígéretével, pályáról való eltérítéssel. Végül megveszik szőröstül, bőröstül. Valló Péter rendező nem aktualizálja A művésznő és rajongói című Radnóti Színházban bemutatott Osztrovszkij darabot. Meglehetősen aktuális az minden aktualizálás nélkül is.

 

Arról regél, hogy a színház mennyire tud vagy nem tud létezni, támogatók, mecénások, körülötte lévő léhűtők, fontoskodók, haszonlesők, befolyással üzérkedők nélkül. Kérdés, mennyire lehetséges művészi függetlenség, mi az ami még elfogadható kompromisszumnak nevezhető, mi az ami már megalkuvás, mi az, amikor már hajlik, sőt roppan a gerinc, és mi az, ami már valós vagy vélt előnyökért akár teljes önfeladással jár.

Fotó: Dömölky Dániel

Színház a színházban játékot látunk, ez rendszerint mindig hálás. A darabban van több helyszín, de Horváth Jenny díszlettervező ezt egy vidéki színházi öltözőre redukálja. A főszereplőnő, Alexandra Nyegina öltözőjére. Ott sorakoznak a pompázatosnak látszani akaró, de némiképp megkopott, olcsó anyagú ruhák, amikbe tán beivódott a művésznő mamája által helyben összeütött olcsó ételek szaga. Csaknem érződik a pállottság, az izzadtság is, a lelakottság ugyancsak, hogy ez lényegében egy második otthon, csak ide csöngetni sem kell, kopogni sem feltétlenül, némiképp olyan, mint egy átjáróház, ahová bárki kéretlenül betoppanhat, és jogot formálhat magának arra, hogy huzamosabb ideig ott is maradhasson. Intimitásra alig van lehetőség, miközben sokan vágynának rá. Vagy legalábbis a tehetséges, szemrevaló színésznő leuralására, birtoklására, mindenáron való megszerzésére.

Fotó: Dömölky Dániel

Kelemen József például olyan látszólag disztingvált, hercegnek becézett, jól öltözött urat ad, aki úgy érzi, van annyira befolyásos, hogy ezért kapásból biztosra mehet, és totálisan felháborodik, amikor Nyegina ott, rögtön, az öltözőben nem áll kötélnek, durván leteperi, és még neki áll feljebb. Amikor nem jön létre a vágyott aktus, iszonyúan megsértődik, és hathatós része lesz abban, hogy kirúgják az amúgy ünnepelt színésznőt, akit egyenesen a direktornál fúr. Ocsmány alakokból széles a skála. Pál András magas rangú tisztviselőként, ugyancsak nagyképűen és durván hajt rá a nőre, de közben a színész elég nyilvánvalóvá teszi a szorongásait is. Rusznák András az a dúsgazdag gyáros, aki abszolút nyeregben érezve magát, végül nagy birtokon való békés életet, házi színpadot ígérve, eltéríti Nyeginát a hivatásától.

Fotó: Dömölky Dániel

Valló Péter a maga gondosan kidolgozott, realista módján, biztos hozzáértéssel rendezte meg a produkciót, jó színészi alakításokkal, markáns karakterekkel, magas színvonalon. Ez nem azt jelenti, hogy az előadás végig tűzbe hoz, lázban tart, de olykor ez is megtörténik, máskor pedig nézem a remek színészi alakításokat. Lovas Rozi Nyeginaként pazar. Ezernyi árnyalat eljátszására képes. Bámulatos a mimikája, az arca mindent tükröz. Ha kell, a helyzetet uraló, tehetségében biztos, jeles színésznő, aki előtt minden bizonnyal nagy jövő áll, máskor pedig kis kiszolgáltatott, reszkető veréb, aki riadtságában meg sem tud mukkanni. A végletek végletét is eljátssza. A mamája Börcsök Enikő, aki ott létezik vele az öltözőben, mindenben segíteni igyekszik, tolja azért a megalkuvással járó, módosabb lét felé, és e szerint stíröli az öltözőbe betoppanó pasasokat. Börcsök is nagyszerű, megmutatja a kapuzárási pánikot, kicsit olykor ő is kelleti magát, és jelzi, hogy végre-valahára ő is szeretne jobb módúan élni. Porogi Ádám a fantaszta, világjobbító bölcsész, tényleg szerelmes Nyeginába és ő is belé, de hát ebben a primer érdekek és primer ösztönök által vezérelt közegben a szerelem hosszabb távon halálra van ítélve. Bálint András egykori direktorként, mostani ügyelőként, valamelyest próbálná óvni a valós értékeket, igyekszik legalább a színfalak mögött hangoskodókat kisebb hangerőre inteni, hogy valamelyest zavartalanul lemenjen az előadás.

Fotó: Dömölky Dániel

Schneider Zoltán a valamikor nagy tragikus színész, aki elitta az eszét, de azért még vannak józan meglátásai, felvillanásai. Ő tán független próbált maradni, ezért jutott ideáig, soha nem lesz képes visszajutni a fővárosba, az ismertek, a méltán nagyok közé. Konfár Erik fiatal színházigazgatója tudná mi a jó, de őt már leginkább csak a bevétel érdekli, értékrendje és tettei így külön utakon járnak. Martinovics Dorina a csinosságát agyon hangsúlyozó, könnyen áruba bocsátkozó színésznő, nem olyan harsogóan tehetséges, mint Nyegina, de simulékonyan alkalmazkodó, ezért könnyen a helyére kerülhet. Benedek Mari feltűnően puccos, rikító, ízléstelenségbe hajló ruhákat tervezett neki. Morcsányi Géza élő, lüktető, friss, mai fordítást készített.

Az előadás szép kis „állatseregletet” mutat. Jobbára eléggé torz pofákat, tragikomikus alakokat. Sokat lehet rajtuk nevetni, de időnként azért összeszorulhat a gyomrunk, és el-eltöprenghetünk azon, hogy esetleg mi is hasonlatosak vagyunk hozzájuk!? Mi is ilyen zaklatók és zaklatottak vagyunk?

Már megvan a jövő évi Sziget szenzációja

0

A popvilág talán legaktuálisabb sztárja, Ed Sheeran elfogadta a szervezők meghívását, s ő lesz a 2019-es Sziget fesztivál első napjának sztárfellépője

 

Ed Sheeran alig 10 éve lépett a zenei pályára, azóta bezsebelt több mint 100 zenei díjat, köztük 4 Grammyt, számait több milliárd alkalommal nézték meg a legnagyobb videomegosztón, nem beszélve arról, hogy tavaly ő volt a világon a legtöbb eladást produkáló zenész. A Grammy-díjak mellett ott van a vitrinben 4 Ivor Novello-díj, 5 BRIT Awards, 6 Billboard Awards és tavaly a Brit Birodalom Rendjének is tagja lett, ez utóbbi elismerést a zenei tevékenységéért és a jótékonyság terén végzett szolgálataiért érdemelte ki.

„Több mint egy éve tárgyalunk Sheeran ügynökségével és nagy öröm, hogy ilyen hamar bejelenthetjük őt. Az pedig megtisztelő, hogy Sheeran első magyarországi koncertjét a Szigeten adja, és rajtunk kívül is csak egy fesztiválon lép fel a stadion-koncertek mellett” – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője.

„A Sziget történetében ilyen korán még nem hoztunk nyilvánosságra headlinert. Generációjának legjobb zeneszerzője nem csupán az egyik legaktuálisabb sztár a popvilágban, de a Sziget „Love Revolution” koncepciójában is egy emblematikus szereplő.

Jelentős szerepet játszik a drop4drop által indított jótékonysági kampányban, ami azt tűzte ki céljául, hogy a világban minél többen juthassanak tiszta vízhez” – tette hozzá Kádár, aki emlékeztetett, hogy a Love Revolution egyik alappillére a környezettudatosság, azon belül is az élő víz védelme.

Férfikor

Politzer Péter első nagyjátékfilmjét, a Férfikort a rangos varsói filmfesztivál versenyprogramjában mutatják be októberben. A film a nemzetközi premier után nem sokkal a magyar mozikban is látható lesz.

A Férfikorban három budapesti férfi élete villan fel. Láthatjuk a 91 éves fotóművészt és lemezhamisítót, Dezsőt, Franket, a negyvenes nagybőgőst, és a kamasz Samut.

A 77 perces, fekete-fehér filmet a varsói filmfesztivál „Competition 1–2” elnevezésű, első, illetve második nagyjátékfilmeket összegyűjtő versenyprogramjában nézheti meg a nemzetközi közönség. A fesztiválra minden évben több száz alkotást neveznek, a „Competition 1–2” programban azonban mindössze 16 filmet mutatnak be. A varsói filmfesztivált idén október 13. és 22. között rendezik meg.

Politzer Péter közel húsz éve foglalkozik játékfilmek, dokumentumfilmek és reklámok vágásával. Kétszer volt arany ollós vágó, dolgozott többek között Hajdu Szabolccsal, Alföldi Róberttel, Madarász Istivel és Árpa Attilával is. 2003 óta ír és rendez is, a Férfikor az első nagyjátékfilmje.

A film főbb szerepeiben Szipál Márton, Fischer Samu, Vass „Frank” Péter, Dióssi Gábor, Tamási Zoltán, Vásári József és Esztergályos Cecília látható.

A Férfikor állami támogatás nélkül, alacsony költségvetésből készült.

Standupnap – Kaposfest, 5. (szerda)

0

Kijön a színpadra egy bájos férfi és sztorizni kezd. A legfontosabb téma a zene, hiszen egy klasszikus zenei fesztivál különleges eseményén vagyunk jelen, legalább 300-an. Zenei stand up, Bősze Ádám előadásában. A közönség nagy része jól ismeri és rajong érte, ezzel tehát nem lesz probléma. A siker garantált. De mégis: meddig bírja poénnal? Melyik jön be és melyik nem? Hogyan működik a játék az előadó és a publikum között?

Bősze a leghálásabb témával indul: sok éve műsorvezető a Bartók Rádióban és állítása szerint egyike a legtöbbet bakizó rádiósoknak.

Dőlnek belőle a poénok a keverőpult alatt vinnyogva röhögő technikusokról,

a saját és a kedves kollégák nyelvbotlásairól, a rádiózást abbahagyni javasló üzenetekről. Ezt a topikot erősítik az élő és a tévés produkciókban elhangzott bakik, helyenként videós bejátszással.

A következő izgalmas helyszín a zenei antikvárium, amely Bősze néhány ezelőtt alapított a budapesti VII. kerületben. Itt az a főpoén, hogy nem jön vásárló, és ha mégis, akkor sem. Ezen gyorsan túl is lép.

Bősze több évig szerzetes volt.

Ez ütős téma lehetne, de csak néhány, nem túl ízléses sztorira futja neki. Persze, a hálás közönség veszi ezt a lapot is.

A történetek legfőbb origója természetesen a klasszikus zene és az opera. Illetve a komponisták, szövegírók, karmesterek, zenészek és énekesek. Nagyon él az előadó, eddig is tudtuk, hogy nagyon művelt, ezt ügyesen, tehát nem nagyképűen fitogtatja. Szó esik az operák általában debil történeteiről, nagytermészetű zenészekről, bunkó karmesterekről. Bősze egyik biztosan hatásos poénja, hogy egyes idegen nyelvű szövegeket a Google fordítójának segítségével olvas fel.

Később előjön két bevált téma, az alkohol és az öregség, de már fárad a műsor. Ezt persze érzi Bősze is, ezért műfelháborodással közli, igazságtalannak tartja, hogy az klasszikus zenei darabokban és az operákban sokat szerepel a vadászat, a horgászás/halászás meg alig. Ennek ürügyén

megkérdezi a közönséget, melyik állat szerepel a legtöbb operában.

Meg is jön a várt válasz: a hattyú. Innen azután könnyen lehet élcelődni azon, hogy vajon milyen lehet a hattyú húsa és a különböző kultúrákban eszik-e vagy sem.

A főszereplő időnként kiszól a közönségnek, jelezve, hogy tudja, van olyan poén, ami nem vagy csak lassan jön be.

Élő kapcsolat működik az előadó és a publikum között,

talán ez a legfontosabb. Jó hallani, hogy a humorba oltott műveltség elszórakoztat néhány száz embert.

A végén hatalmas taps köszönti a műsorvezetőt, aki egy rövid, tényleg jópofa sztorival fejezi be az estét. A közönség boldog, többen ezért a műsorért utaztak Budapestről Kaposvárra. Nem bánták meg. És Bősze sem, hiszen egyrészt komoly sikert aratott, másrészt jól jön a kb. egy millió forintos bevétel is…

Ha csak eltáncolja valaki a szerepet, az nem elég

A fenti vélemény Bakó Mátétól, a Magyar Nemzeti Balett első magántáncosától származik, aki sok más társával hasonlóan Czank Lívia írót próbálta beavatni abba, mit is jelent balett-táncosnak lenni, és milyen ez a világ belülről. Czank Lívia tíz hónapot töltött az Operában: figyelte a próbafolyamatokat, az előadásokat, a táncosok mindennapjait, illetve rengeteg interjút is készített, hogy megszülethessen A függöny mögött – A balett titkos világa című könyv.

„Lívia gyakorlatilag beköltözött az Operába” – foglalta össze Solymosi Tamás balettigazgató a könyvbemutatón, hogy mi kellett A függöny mögött megszületéséhez. Czank Lívia jóformán az egész tavalyi évadot a táncosokkal töltötte: reggeltől estig figyelte, ahogy gyakorolnak, fellépnek az előadásokon, pihennek, vagy akár betegeskednek, közben pedig kifaggatta őket a számukra mindennapi, a külső szemlélő számára viszont láthatatlan dolgokról, és még képeket is készített minderről. Hiszen ahhoz, hogy megjelenjen a csoda a színpadon, rengeteg munkára, lemondásra, és sokszor fájdalomra van szükség, amelyek a nézők számára jórészt ismeretlenek maradnak.

Czank Lívia könyve egyrészt általában szól a balett világáról, másrészt konkrétan a Magyar Nemzeti Balett művészeiről, akik

befogadták az írót maguk közé, és meséltek a szakmájukkal járó szépségekről és kihívásokról,

akár gyerekkori élményekről is. Megszólalnak benne nem csak a magántáncosok, és címzetes magántáncosok, hanem tánckari művészek, balettmesterek, illetve díszlet- és jelmeztervezők, valamint öltöztetők és fodrászok is.

Alija Tanyikpajeva, Radina Dace, Balázsi Gergő Ármin és Felméry Lili, a Magyar Nemzeti Balett táncosai a rúd mellett gyakorolnak a Magyar Állami Operaház balett-termében.
MTI Fotó: Kallos Bea

Mivel a könyv alapanyagául az Operaház felújítás előtti utolsó évada szolgált, A függöny mögött egyben emléket állít annak is, hogy milyen volt a korszerűsítés előtt az Andrássy úti épület a balett-termekkel és a kiszolgáló helyiségekkel együtt. A könyvben mindegyik olyan darab szerepel, amelyet a 2016/2017-es évadban repertoáron tartott, illetve bemutatott a Magyar Nemzeti Balett. A Spartacus színpadra állítása kapcsán például szó van a legendás koreográfusról, Seregi Lászlóról is, vagy, ahogy a táncosok emlegetik, Laci bácsiról, részletesen megismerjük a nagyszabású Don Quijote és A kalóz előkészületeit, de a karácsonyi hagyománynak tekinthető A diótörő, illetve a felújítás után színpadra kerülő Anyegin, Anna Karenina, Manon és A hattyúk tava is megjelennek a könyvben.

Czank Lívia időrendben írja le az eseményeket, és egyrészt igyekszik átfogó képet adni az Opera táncosainak munkájáról, másrészt ki is emel egy-egy kifejezetten érdekesnek vagy izgalmasnak tartott témát. Emellett számtalan anekdota bekerült a könyve, illetve az író arra is részletesen kitér, hogyan próbált elvegyülni és észrevétlen maradni a táncosok között, hogy véletlenül se zavarhassa meg őket. A legérdekesebbek viszont azok a részek, amikor a balettosok mindennapjaiba, és a kulisszák mögött zajló eseményekbe nyerünk bepillantást. Ahogy a spicc-cipő egyénre szabásának módjairól értekeznek a balerinák, vagy, amikor Czank arról ír, hogy hogyan viselkednek a táncosok a színpadra lépés előtt, és az előadások közti szünetekben.

A történetekből, interjúkból, illetve riportszerű leírásokból kirajzolódik, hogy ez is egy szakma, mint minden más, különböző munkafolyamatokkal és fortélyokkal, de emellett az is, hogy egy egész életet meghatározó tevékenység, ami rengeteg érzelmet és akár indulatot is felszabadít a táncosokból. Nem elég felkészíteni a testüket, eljárni a balettórákra, betanulni a koreográfiát, felvenni a szép, de néha kényelmetlen jelmezeket, hanem át is kell élni azt, ami a színpadon zajlik, és ehhez jön még hozzá az előadásokkal járó feszültség. A táncosok élete nem csak fizikailag, hanem mentálisan is megterhelő, és, habár köztudott, hogy sok áldozatot követel a szakma, abban azért ritkábban látunk bele, mit is jelent ez a gyakorlatban.

Juka Aszai, Purszki Lilla és Julija Golovina A kalóz próbáján a Magyar Állami Operaházban.
MTI Fotó: Kallos Bea

A kulisszatitkok mellett néhány interjúalany olyan kifejezetten kényes témákról is őszintén beszélt, mint a mellőzöttség érzése, a szakmán belüli irigység, a társulaton belül szövődő szerelmek vagy éppen az öregedés. Külön részt szentelt Czank a gyerekvállalás kérdésének is, és a lemegdöbbentőbb az volt, hogy a nyilatkozó táncosok közül senki sem szerette volna a balett, mint hivatás felé a gyermekét. Szinte mindenki hozzátette, hogy támogatná kisfiát vagy kislányát, ha mégis emellett döntene, de hiába ecsetelték néhány oldallal korábban, hogy mennyire rajonganak a táncért, és hogy nélküle el sem tudják képzelni az életüket, egyetértettek abban, hogy túl sok áldozatot követelő, és kiszámíthatatlan ez az életpályája.

„Siker, nem siker, fizikai fájdalom, 10 éves korunk óta.

Véres láb, eltört köröm, hízás, fogyás, megalázás, mesternők, lelki terror. Iszonyatosan nehéz dolog, bármennyire gyönyörű” – foglalta össze Radina Dace magántáncosnő a karrierjét.

Czank Lívia kifejezetten figyelt arra, hogy ne csak a balettosokról legyen szó, hanem az is megjelenjen, mennyi ember összehangolt munkája kell ahhoz, hogy megszülethessen egy-egy előadás.

Tulajdonképpen nem meglepő, de az viszont teljesen hiányzik a könyvből, hogy a táncosok, vagy bárki más az Operaházról, mint munkahelyről beszéljen, ami azért is feltűnő, mert a színházon belüli feszültségekről elég sokat lehet olvasni mostanában az újságokban. Ez a döntés az író vagy éppen a táncosok részéről érthető, hiszen egészen más irányba vezető, érzékeny kérdésről van szó. A könyv témája elsősorban a balett világa, és nem a Magyar Állami Operaház, de így hiába jelennek meg a balettos-léttel járó nehézségek a könyvben, ebből a szempontból idealizált világot ábrázol A függöny mögött, amelyben egzisztenciális kérdésekről vagy a szakma megbecsültségéről is csak érintőlegesen esik szó.

Ma 88 éves Sajdik Ferenc

0

Édesanyja balerina volt, édesapja – Sajdik Sándor, nevét Dunakeszin utca viseli – korának legsikeresebb zsokéja. Szülei, nagyszülei szívesen tréfálkoztak, az ifjú Sajdik Ferenc volt alighanem a legkomolyabb tagja e jókedvű famíliának.

Gyermekkorát különböző országokban töltötte, többek között Németországban, Görögországban. Talán itt alakult ki benne az az erős honvágy, ami még manapság is hazahúzza, ha néhány napot külföldön töltenek.

Nyomdásznak készült, de érezte, valami más lesz az igazi. 1955-ben a Rádió- és Televízió Újság tördelője és rajzolója lett, és hamar közölni kezdte karikatúráit a Ludas Matyi, majd 1965-ben belső munkatársa lett a szatirikus hetilapnak. Harminc évig hétről hétre ontotta a szellemes rajzokat.

A Ludas Matyi megszűnése után Sajdik karikatúrái még hosszú évekig megjelentek számos magazinban és napilapban – többek között a Képes7 című hetilapban is –, de mindinkább a rajzfilm került munkásságának homlokterébe. Híres és máig igen népszerű rajzfilmsorozatai: A nagy ho-ho-horgász és a Pom Pom meséi (Csukás István meséi alapján).

Szinte megszámlálhatatlan könyvet illusztrált. Gyermek- és ifjúsági kötetek, pénzügyi vagy épp egészségügyi témák – Sajdik Ferenc grafikáinak stílusa jól illeszkedik minden műfajhoz.

Néhány éve egy váci műgyűjtő, Papp László unszolására kezdett táblaképeket festeni. Ma már ez, valamint kisméretű, írókat, költőket, művészeket ábrázoló, applikációkkal kombinált portréi jelentik tevékenysége fő csapásirányát. Vácott több mint száz táblaképéből állandó kiállítás is látható.

Múzsák mindhalálig

A 42 évesen a gyilkos kórban meghalt Krisztina, a férje, Gyémánt László által készített festményen, rejtélyesen mosolyog a laudációt mondók feje fölött a falon.

A Károlyi Étterem és Kávéházban, a róla elnevezett Krisztina-díj átadásán vagyunk, amit azok kaphatnak, akik gondoskodó társként, múzsaként sokat tettek azért, hogy remekművek, kiváló művészi teljesítmények születhettek.

Idén Esterházy Péterné Gitta, Esterházy Péter író özvegye kapta az elismerést, azaz Benedek György szobászművész plakettjét.

Nem nyilatkozott senkinek, tartja magát ehhez, a fuhu.hu-nak annyit mondott, hogy jobban szeret otthon, a háttérben sírni. Gyémántot, mivel könyvet írtam róla, ezért elég jól ismerem, Krisztina halála után többször láttam sírni. Amikor ott állt a temetőben, a ravatalozóban a nyitott koporsó felett, és nem nézett se jobbra, se balra, föl nem pillantott senkire a szertartás megkezdéséig, csak halott felesége szemébe nézve megrendülten simogatta és simogatta, azt hittem nem éli túl, ami történt.

Egyfolytában járt a temetőbe.

Soha nem láttam két embert úgy összenőni, mint őt és Krisztinát,

aki 32 esztendővel volt fiatalabb nála, ezért senki nem hitt a hosszútávú kapcsolatukban. De 22 éven keresztül nem volt nap, és óra sem nagyon, amit ne együtt töltöttek volna, a postára, a közértbe, a patikába is együtt indultak neki, baráti meghívásoknak szintén együtt tettek eleget. Olyanok voltak, mint a szétválaszthatatlan, végletesen egymásba habarodottnak tűnő diákszerelmesek.

Ahogy Hernádi Judit, Krisztina egyik barátnője, el is mondta a díjátadón, tudta mikor kell háttérbe vonulni, és mikor van szüksége Lacinak halaszthatatlanul a támogatására. Ő intézett mindent, dokumentátor volt, levelező, titkár, villámhárító, és aki evett a főztjéből, tudja, hogy akár a nagyokkal is vetekedő szakács. Számára a főzés volt az igazi alkotás, fantáziadúsan, nagy szakértelemmel csinálta, és a végeredmény nem csak finom volt, hanem festői látvány is.

Halála előtt még több hónapig barangoltak Laci kedvenc országában, ugyancsak múzsájában, megihletőjében, Amerikában. Bár az út előtt is voltak már rossz előjelek, de egy neves orvos, ráadásul barát, megnyugtatta őket, hogy nincs semmi vész, bátran utazhatnak. Mikor hazaértek, kiderült, hogy már igen nagy a baj. Krisztina soha nem hordott testre simuló, feltűnő, nagyon színes, „nőcis” ruhákat, de Amerikában vagányul vett ilyeneket. Kérdezgette, hogy most már ki fogja hordani ezeket? Nem ámította magát, ahogy Esterházy Péter sem, megírta betegségéről a drabálisan, fájdalmasan őszinte, szarkasztikus humorral teli Hasnyálmirigynaplót. Kigúnyolta a gyilkos kórt, de az sajnos nem rettent meg, nem hátrált.

Az írás mellett Esterházy is fenemód szeretett enni, a jó szakács munkáját a művészekével egyenrangúnak tartotta. Gittával mohón végigettek számtalan országot, miközben persze a hazai ínyencségeket sem vetették meg. Azt hiszem, a munka, a kötelesség, a gyerekek mellett, élethabzsolók voltak. És szintén szétválaszthatatlanok. Nyilvánvalóan inspirálták egymást, így Gitta feltétlen múzsa volt, akiket valahogy mindig a keresztnevükön emlegetnek. Otthon ezek szerint sír, a díjátadón, ha nem interjúról van szó, kedvesen, már-már könnyedén beszélget, fogadja a dicsérő, biztató szavakat.

Közben belül tán zokog, de láthatóan örül is a díjnak, meg annak, hogy ezen keresztül sokan gondolnak éppen most Péterre is. És abban a teljesítményben, ami miatt évtizedek múlva is sokan fognak gondolni rá, feltétlen benne van ő is, aki mindenben a társa volt, múzsája mindhalálig.

Jordán Tamás kapta a Vidor Fesztivál életműdíját

0

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező a Rózsavölgyi Szalon & Café produkciójával érkezett Nyíregyházára, ahol Dicső Dániel rendezésében Hernádi Judittal, Sipos Verával és Mohai Tamással a Salamon király szorong című komédiából játszottak dupla előadást.

Ennek végén, a közönség jelenlétében adta át a fesztivál legnagyobb elismerésnek számító Hyppolyt-díjat Benedek Miklós, a színházi versenyprogram zsűrijének elnöke, valamint Kirják Róbert, a fesztivált szervező Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója a színművésznek.

Jordán Tamást nem először ismerte el a Vidor zsűrije:

2012-ben a Széllel szembe – poénok és poémák című stand up estjét a példaértékű műfaji újításért különdíjjal jutalmazták.

A Hyppolyt-díjat 2016-ban az azóta elhunyt Józsa Imre színművész kapta meg, a korábbi évek díjazottjai között volt Szacsvay László, Benedek Miklós, Gálvölgyi János, Kern András, Harkányi Endre és Bodrogi Gyula is.

FRISS HÍREK

Tovább romlo...

Biztos: Várh...

Érkeznek az ...

1 milliárd a...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK